Kéméndy Jenő

(Szászváros, 1860. ápr. 8.–Bp., 1925. jún. 25.): festő, díszlet- és jelmeztervező. Münchenben Benczúr Gyula növendéke volt. Először az 1881-es Tavaszi Tárlaton állított ki. 1887-ben Párizsban tett tanulmányutat. 1895-ben régi mecénása, br. Nopcsa Elek próbaidőre kinevezte az Operaház és a Nemzeti Színház szcenikai főfelügyelőjévé. Állását 1898-ban véglegesítették. Az 1900-as párizsi világkiállításon Molière és Shakespeare darabjaihoz készült díszlettervei aranyérmet nyertek. Az új színpadtechnika iránti érdeklődését és fantáziáját igazolta A huszadik század színpadja c., 1907-ben megjelent tanulmánya. Az ún „tolószínpad-rendszer” ismertetésével 1913-ban a Párizsban rendezett színpadművészeti kiállításon feltűnő sikert aratott. Európa-szerte elterjedt a wagneri Rajna kincse-előadáshoz kitalált repítő szerkezete. Legjelentősebb operadíszleteit Hevesi Sándor és Márkus László rendezéseihez (1913–1918, ill. 1924) készítette. Bár művészetét a valóságelvű festői hatásra törekvés jellemezte, nem volt idegen tőle a szecessziós stílus sem, és szívesen nyitott utat az új szcenikai elképzeléseknek is. Korának kiemelkedő művésze volt. F.T. Racine: Britannicus (1899); Sh.: Troilus és Cressida (1900); Madách I.: Az ember tragédiája (1905); Erkel F.: Bánk bán (1910); R. Strauss: Salome (1912); Offenbach: Hoffmann meséi (1913); Weber: Oberon (1924); Bartók B.: A fából faragott királyfi (1917), A kékszakállú herceg vára (1918); Sh.: A velencei kalmár (1926). – Ir. Bartha A.: Színpadi látvány a századelőn. K. J. munkássága (1990).