Kálmán György

(Bp., 1925. márc. 6.–Bp., 1989. febr. 19.): színész. A SzAk elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte a pályát. 1953-tól 1980-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1981 után a Radnóti Színpadon lépett fel. 1957-ben aratta első nagy sikerét Marceau: A tojás c. darabjában. Ekkor tűnt fel eszköztelen játékstílusával, intellektuális előadásmódjával. Művészetét mindvégig az irónia, az álomszerű távolságtartás jellemezte. Színészegyénisége legjobban a 20. sz.-i drámák zaklatott lelkű, őrült vagy az őrültség álarca mögé menekülő hőseinek megformálásakor érvényesült. Az 1956 utáni színésznemzedék meghatározó egyénisége volt. Alakításai egy korszak, egy nemzedék jellegzetes vonásait tudták felmutatni. Kossuth-díjas (1970), Jászai Mari-díjas (1956, 1958), érdemes (1966) és kiváló művész (1972). F.Sz. Magis (Marceau: A tojás); Marat (Weiss: Marat/Sade); Quentin (Miller: Bűnbeesés után); Biff (Miller: Az ügynök halála); Wurm (Schiller: Ármány és szerelem); Lysander (Sh.: Szentivánéji álom); Bolond (Sh.: Lear király); Bolyai János (Németh L.: A két Bolyai); Lucifer (Madách I.: Az ember tragédiája); Hale tiszteletes (Miller: A salemi boszorkányok); Védő (Weiss: A vizsgálat); Gróf (Molnár F.: Úri divat). – Ir. Baló J.: Sztárinterjúk forgatás közben (1988).

KÁLMÁN GYÖRGY – Gergely (Illyés Gy.: Testvérek)