Kolozsvár színészete
a m. nyelvű hivatásos színjátszás máig élő történetének közvetlen előzménye Kolozsvárhoz kapcsolódik. 1696-ban I. Lipót császár Felvinczy Györgynek egész Mo.-ra és Erdélyre kiterjedő színiengedélyt adományozott. A Fejér-testvérek kezdeményezésére jött létre az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság, amely az első erdélyi m. nyelvű hivatásos színtárs. volt. Első játszóhelyük gr. Rhédey Mihályné házának nagytermében volt – ma Str. Napoca 4. –, ahol 1792. dec. 17-én léptek fel először. 1793 szept.-ében Kótsi Patkó János vette át a társ. vezetését. Kibérelte a Fő téren álló Pataki Sámuel-féle ház nagytermét, ahol 1808-ig játszottak. Ekkor alakították ki a hagyományossá vált kolozsvári műsorrendet. Megteremtették a Sh.-, Molière-, Schiller-kultuszt, eredeti m. darabokat és énekes játékokat játszottak. 1795-ben a „teatralis comissio” elnöke, br. id. Wesselényi Miklós került mecénásként és szigorú vezetőként a társ. élére, aki Erdélyben, a Tiszántúlon, továbbá a társaság 1806-os szétválasztásával, Mo.-szerte elterjesztette a hivatásos m. nyelvű színjátszást. 1810–11-ben Vándza Mihály lett az ig., ekkor a Wesselényi-lóiskola átalakított épületében tartották az előadásokat, majd átmeneti megoldások után, 1814–1819 között Marosvásárhelyen játszottak. 1821. márc. 12-én megnyílt az első m. kőszínház, az ún. Farkas utcai színház, amely 1906-ig a kolozsvári m. színészet otthona volt. 1906. szept. 8-án avatták fel a J. Fellner és H. Helmer osztrák építészek tervei alapján épült Hunyadi téri színházat. Első ig.-ja Janovics Jenő volt, aki folytatta a Farkas utcai hagyományokat. A Kolozsvári Nemzeti Színház művészei 1919. szept.-ben játszhattak ebben az épületben, okt.-ben átadták az épületet a román előadások számára. A m. nyelvű színjátszás egyetlen kolozsvári székhelye – az 1874-ben épült és 1908-ban lebontott nyári faszínház az Aréna helyén – a Janovics Jenő által építtetett ún. Séta téri színház maradt, amelyet 1910. júl. 18-án nyitottak meg. 1921-ben Színpártoló Egyesületek alakultak. 1919–1930 között Janovics nagy nehézségek közepette, de a korábbi törekvések jegyében igyekezett fenntartani a m. színjátszást. 1933–1940 között megalakult a Thália Rt., amelynek főig.-ja br. Kemény János, ig.-ja pedig Kádár Imre lett. A bécsi döntés után – az elhúzódó renoválás miatt – csak 1941. nov.-re tudtak visszaköltözni a Hunyadi térre. Az ig. ekkor Táray Ferenc volt. 1944. okt. 11-én a szovjet csapatok bevonultak a városba. A Nemzeti Színházat Bp.-re evakuálták, az operarészleg Szegedre került. Maroknyi társaság maradt Kolozsvárott, akik folytatták a játékot. Fekete Mihály után Kőmíves Nagy Lajos, 1945. jún.-ában pedig Janovics Jenő lett az ig. 1945. nov. 16-án nyitották meg újra a Séta téri színházat, mint a magyarság egyetlen kolozsvári játszóhelyét. Janovics Jenő ezen a napon halt meg. Szentimrei Jenő után 1949. febr.-ban direktórium vette át a vezetést Méliusz Józseffel az élen. 1949. jan.-ban az Opera önállósult. Az Állami Magyar Színház ig.-i: 1949–52-ben Marosi Péter, 1852–53-ban Kovács József, 1953–56-ban Nagy Béla, 1956–59-ben Tamás Gáspár, 1959–64-ben Huszár Sándor, 1964–69-ben Senkálszky Endre, 1969–1985 között Bisztrai Mária, 1985–90-ben Kötő József, 1990– Tompa Gábor. – Ir. Ferenczi Z.: A kolozsvári színészet és színház története (Kolozsvár, 1897); K. magyar színháza. (Főszerk.: Kántor L., Kolozsvár, 1992); Darvay Nagy A.: A mesebeli szentmadár. Képek a kolozsvári hivatásos magyar színjátszás 200 éves történetéből (1992); Enyedi S.: Öt év a kétszázból (1991).
KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ
