Marton Endre

(Bp., 1917. márc. 17.–Bp., 1979. okt. 12.): rendező, főiskolai tanár, színházigazgató. Rend.-i diplomáját az Országos Színészegyesület színiiskolájában szerezte 1941-ben. Rövid ideig a Pünkösti Andor által vezetett Madách Színház Stúdiójának tagja volt. 1945-ben a Vígszínház rendezője, 1946-tól 1949-ig főrendezője, 1949-ben a Nemzeti Színház szerződtette. 1956-ig rend.-i, 1956–1971 között főrend.-i munkakört töltött be. 1971-től 1978-ig a Nemzeti Színház ig.-ja volt. 1950-től a SzAk rend.-i, 1974-től színész szakán tanított. A Magyar Színházművészeti Szövetség Titkárságának tagja, a Nemzetközi Színházi Intézet Végrehajtó Bizottságának tagja, a m. központ elnöke volt. Rend.-i munkásságát elmélyült szövegelemzés, a színpadi tér művészi kihasználása, a pontos kidolgozás jellemezte. Átgondolt szereposztással szolgálta a művek színpadi hatásosságát. Elfeledett, fontos m. klasszikusokat keltett új életre. Sikeresen szólaltatta meg a kortárs m. szatirikus drámát. Érdeklődéssel fordult a legújabb nyugati dráma értékei felé. Hitelesen állította színpadra García Lorca, O’Neill, Miller, Williams, Osborne, Stoppard, Peter Weiss, Tábori György, Dürrenmatt műveit. Ő ismertette meg a hazai közönséggel a kritikai szovjet drámát, Arbuzov, Gelman alkotásait. Katonazene c. filmje és több televíziós filmje emlékezetes sikert aratott. Kossuth-díjas (1957, 1970), Jászai Mari-díjas (1954), érdemes (1960) és kiváló művész (1966). F.R. Vörösmarty M: Csongor és Tünde, Czillei és a Hunyadiak; Urbán E.: Uborkafa; Déry T.: Talpsimogató; García Lorca: Bernarda Alba háza, Vérnász; F. Marceau: A tojás; Kós K.: Budai Nagy Antal; Miller: Az ügynök halála, Salemi boszorkányok, Bűnbeesés után; Arbuzov: Irkutszki töténet; Weiss: Marat halála; Madách: Mózes, Csák végnapjai; Csehov: Ivanov; Németh L.: VII. Gergely; Illyés: Testvérek, Különc; Tábori Gy.: Pinkville; Szabó M.: Az a szép fényes nap; Sütő A.: Káin és Ábel. – Ir. Molnár Gál P.: Rendelkezőpróba (1972).

MARTON ENDRE