Magyar Bálint

(Bp., 1910. jan. 24.–Bp., 1992. jan. 16.): író, színháztörténész, színházigazgató. 1931-ben szerzett doktorátust a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1934-től gyakornok a Nemzeti Színházban, 1937-től az Operaház gyakornoka, majd 1941-től titkára volt. 1945–1955 között a Nemzeti Színház főtitkára. 1955-től 1958-ig A Magyar Néphadsereg Színháza igazgatója volt. Igazgatása alatt „vígszínházi” stílusú előadásokat hozott létre (Szent Johanna, Sirály, Ilyen nagy szerelem). 1958-tól 1970-ig, nyugdíjba vonulásáig a Filmtudományi Intézet munkatársa volt. 1968-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett. Színháztörténészként és szakíróként elsősorban a Nemzeti Színház történetével foglalkozott, de jelentősek filmtudományi, ill. a filmtörténettel foglalkozó művei is. Könyvei: A százéves Nemzeti Színház (1937); A Nemzeti Színház története 1945–1955 (1961); A magyar némafilm története 1896–1918 (1966); A magyar némafilm története 1918–1931 (1967); A svéd film lelke (1969); Az amerikai film (1970); A Magyar Színház története, 1897–1951 (1985); A Vígszínház története, Az alapítástól az államosításig 1896–1949 között (1979); Bukásra ítélt siker. A Vígszínház három éve 1955–1958 között (1993).