Moholy-Nagy László
(Bácsborsod, 1895. júl. 20.– Chicago, 1946. nov. 24.): festő, grafikus, fotográfus, teoretikus, színpadi díszlettervező. A bp.-i egyetemen jogot tanult, de hamarosan rajzolni, festeni kezdett. Egyre közelebb került a Nyugat, a Ma c. folyóiratok, az aktivisták, a Nyolcak írói, esztétika, kritikusi és képzőművész köreihez. 1919 végén Bécsbe távozott, és csatlakozott a Ma csoporthoz. 1920–1923 között Berlinben is dolgozott és együttműködött a Gestaltung csoporttal. 1923-ban a weimari, ill. a dessaui Bauhaus tanára lett, s W. Gropiusszal, O. Schlemmerrel, kora legnagyobb konstruktivista, aktivista képzőművészeivel, teoretikusaival működött, alkotott együtt. Itt szerkesztette és részben írta a Bauhaus-könyveket, bennük színpadművészeti, szcenikai tanulmányokat is. 1935-ig Berlinben tevékenykedett, s több díszlettervet is készített, filmeket forgatott. 1935–1937 között Angliában, majd az USA-ban – Chicago – élt. A színházművészetet, a drámai tér alakítását illetően elvet minden öncélú gondolati közlést, s a vizuális művek – balettek, mozgásszínjátékok, cirkuszi és varietéjátékok, zene és táncdrámák – elsődlegességét hangsúlyozza. Eszménye, a totalitás színháza. Látvány, zene, zörej összessége, mechanikus excentrikus játék, benne a színész nem abszolút középpont, akár géppel, bábuval is helyettesíthető, bár alkotómunkája audiovizuális eszközökkel felnagyítható. A függöny nélküli drámai térben kinetikus, konstruktivista erőrendszer valósuljon meg fénynyalábok, platók függőleges mozgatásával, párhuzamos oszlopok, hasábok táguló járatásával. Elképzelései, tervei elsősorban a német expresszionista színház műhelyeire, rendezőire – pl. Piscator – voltak nagyobb hatással, kompromisszumok árán. Itthon – 1945 előtt és után – csak áttételesen, alig ismerten hatott egyes rendezőkre, tervezőkre. F.M. Schlemmer–L. Moholy-Nagy–F. Molnár: Die Bühne im Bauhaus (München, 1925); Moholy-Nagy L.: A jövő színháza: a teljes színház (Dokumentum, 1927. márc.). F.T. Sinclair: Hagen herceg; Offenbach: Hoffmann meséi; Mehring: Berlini kalmár; Puccini: Pillangókisasszony. – Ir. Kocsis R.: Utószó (A Bauhaus színháza, 1978); Passuth K.: M.-N. L. (1982).