Neményi Lili

(Igló, 1902. nov. 28.–Bp., 1988. júl. 13.): színésznő, énekesnő (szoprán). Színészcsaládban született. Nevelőapja, Neményi László társ.-ában kezdte pályáját. 1921–22-ben Szabadka Józsefnél, 1922–1927 között Kolozsvárott, 1927–28-ban Szegeden, 1928–29-ben a Fővárosi Operett és a Magyar Színházban szerepelt. 1929–1931 között Miskolcon, 1931–32-ben Kolozsvárott, 1932–33-ban a Royal Orfeumban, 1933–34-ben ismét Miskolcon lépett színpadra, majd vidéki vendégfellépéseket vállalt. 1936–1939 között férje, Horváth Árpád mellett a debreceni színház társigazgatója és művésze volt. Debrecenben Hoór-Tempis Erzsébettől tanult énekelni. Bp.-en 1937-ben a Városi Színházban, 1939-ben a Dunaparti Színpadon, 1940–41-ben a Pódium Kabaréban lépett fel. 1942-ben, rövid ideig Inke Rezső társ.-ának tagja volt. Ezután vidéken, valamint munkásmatinékon, lokálokban, kávéházakban működött. 1945-ben ismét a Pódium Kabaré szerződtette. 1946-tól 1967-ig az Operaház magánénekesnője volt, de gyakran hívták külföldre is. 1971-ben és 1974-ben Debrecenben még fellépett. Több önálló estet szerkesztett, amelyeket külföldön is bemutatott. Pályáját primadonna- és szubrett szerepekkel kezdte, majd prózai naivaként is bemutatkozott. Népszerű sanzonénekesnő volt, de megtalálta helyét az operában is. Színészi tehetsége különösen vonzóvá tette játékát. 1974-ben a debreceni színházban Neményi Vándorserleget alapított. Neményi Lili és Horváth Árpád emlékét a pesterzsébeti múzeumban emlékszoba is őrzi. 1967-ben kiváló művész kitüntetést kapott. F.Sz. Alexandra (Szirmai A.); Zilia (Heltai J.: A néma levente); Mimi (Puccini: Bohémélet); Rosina (Mozart: Così fan tutte); Cso-cso-szán (Puccini: Pillangókisasszony); Szerény grófnő (Csiky G.: A nagymama). – Ir. Kerényi M.: N. L. (1986).

NEMÉNYI LILI