nézőtér

a színházépületnek a közönség elhelyezésére szolgáló része. A publikum az előadás folyamán a színpaddal – játéktérrel – szemben általában félkörívben álló helyeken, üléseken (ill. állóhelyen) foglal helyet úgy, hogy a játék helyszínét minden néző jól láthassa. A különböző helyosztályok megjelenése a reneszánsz korra tehető, amikor az állóhelyek fölé épített zárt páholy szolgált a főrangú közönség elhelyezésére. A teljes hierarchikus tagolású nézőtér a dobozszínpadhoz csatlakozva a 17–18. sz.-ra alakult ki, amikor a földszint három helyosztálya (zsöllye, zártszék, állóhely), a nézőtér teljes ívén végigfutó (többszintes) páholysorok vagy erkélyek, valamint a legolcsóbb emeleti helyek a társadalmi tagolódást az addig demokratikus színházi nézőtérre is behozták. A 19. sz. utolsó harmadától érvényesül ismét a törekvés a színházak befogadóképességének fenntartása mellett a helyosztályok nélküli nézőtér alkalmazására – pl. térszínpad, körszínház, szimultán színpad, ill. a historikus színpadformák rekonstrukciója (misztériumszínpad, Shakespeare-színpad) esetén, v. az ún. wagneriánus színházakban.