Osváth Béla

(Hódmezővásárhely, 1926. jún. 4.–Bp., 1965. aug. 21.): irodalomtörténész, dramaturg, kritikus, színházigazgató. 1945–47-ben színházat szervezett Hódmezővásárhelyen, amelynek ig.-ja is volt. Rendkívül igényes műsorpolitikát valósított meg. Egy éven belül vitte színpadra a Hódmezővásárhelyi Színjátszó Társasággal Tamási Á. Tündöklő Jeromos és Vitéz lélek c. műveit és sorra következett Német L. Villámfénynél, Móricz Zs. Sári bíró, Zilahy L. Fatornyok c. drámája. Molnár F. darabjai közül a Liliomot és a Hattyút mutatták be. A külföldi drámát Molière Dandin György, Rostand Sasfiók, Shaw A sors embere, Hauptmann Naplemente előtt c. darabjait képviselték. De figyelembe vette a könnyű zenés műfajt is: ebből került színpadra többek között Schubert–Berté Három a kislány és Eisemann M. Fekete Péter c. operettje. Már ekkor megnyilvánult az új m. dráma iránti elkötelezettsége. A szegedi egyetemen szerzett tanári diplomát, de már egyetemi évei alatt a Nemzeti Színház rendezőgyakornoka volt. 1950–1954 között tanított szülővárosában, majd a Tudományos Ismeretterjesztő Tornyai Múzeum ig.-ja. 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének munkatársa lett. A Kortárs c. lap kritikai rovatvezetője volt. 1963-tól 1965-ig haláláig a Nemzeti Színház fődramaturgjaként több m. dráma bemutatását készítette elő. Könyvei: Szigligeti (1955); Képek a szegedi színészet történetéből (Szeged, 1956); A mai magyar dráma (1965); Türelmetlen dramaturgia (1965).