Szentgyörgyi István
(Diósjenő, 1842. febr. 20.–Kolozsvár, 1931. okt. 19.): színész. Debrecenben tanult, 1859-ben alsódabasi kántortanító volt. 1861-ben nótárius apjának rosszallásával dacolva Latabár Endre kassai társ.-ához szerződött, majd Molnár György budai Népszínháza, 1869–1871 között pedig a Károlyi Lajos vezette pécsi egy. tagja lett. 1871 tavaszán kezdte el hat évtizedes, megszakítás nélküli kolozsvári színészkedését, amelynek során korának legnagyobb m. színművészei közé emelkedett. Pályájának kezdetén főként operettekben kapott egyre nagyobb szerepeket, a budai Népszínházban már frappáns jellemformáló képességeit is kamatoztatta, hogy Kolozsvárott a legváltozatosabb feladatokhoz jusson, hogy a közvélemény és az utókor úgy tartsa számon, mint Tiborc legemlékezetesebb megszemélyesítőjét. Szerepskálájába mindössze a hódító és szerelmes ifjak típusa nem került be, már húszévesen is főként öreg embereket játszott. A népi figurákat hitelesen elevenítette meg, csalhatatlan biztonsággal érzékeltette minden szerep mélyén az emberi öröm és a szenvedés rezdüléseit. F.Sz. Dunanan, Tympanon (Offenbach: Dunanan apó); Zajtai István (Gaál J.: A peleskei nótárius); Márton gazda (Szigligeti E.: Csikós); Mihály (Szigeti J.: A vén bakancsos és fia, a huszár); Miller (Schiller: Ármány és szerelem); Kent (Sh.: Lear király); Tiborc (Katona J.: Bánk bán); Mefisztó (Goethe: Faust). Könyve: Emlékezéseim (Kolozsvár, 1923). – Ir. Szentimrei J.: Sz. I. élete és művészete (Kolozsvár, 1955).
SZENTGYÖRGYI ISTVÁN – Gelecséri pusztabíró (Csepreghy F.: Sárga csikó)
