Szabó Lajos

(Alsóbölkény, 1912. szept. 21.–Marosvásárhely, 1983. aug. 13.): színészpedagógus, főiskolai rektor, drámaíró. A kolozsvári tudományegyetemen végzett 1937-ben, a dramaturgiával Németh Antal ismertette meg. Kétévi bp.-i gyakorlat után 1941–1944 között a Kolozsvári Nemzeti Színház dramaturgja. 1945–1948 között a kolozsvári konzervatórium, 1948–54-ben a Magyar Művészeti Intézet tanára. 1954-ben együtt költözött az intézettel Marosvásárhelyre, ahol a megalakult Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára, majd rektora 1976-ig, nyugdíjazásáig. Szerteágazó műveltségének, művészi érzékének és tájékozottságának jelentős szerepe volt a valódi tehetségek felismerésében, célszerű irányításában, a háború utáni színésznemzedékek nevelésében. Drámaíróként elsősorban az erdélyi művelődés nagy alakjainak példamutatását igyekezett felidézni és tudatosítani. Számos színháztörténeti és színházelméleti írása jelent meg különböző lapokban. F.M. Viharlámpás (1942); Mentség (1955); Menekülés (1957); Családi fészek (1964); Hosszú áldozat (1967); Az otthon szigetén (1968); Hűség (1977).