tánctársaság

a 19. sz. harmincas-negyvenes éveiben, a m. nemzeti tánc és zene népszerűsítésére, táncosokból, táncmesterekből és zenészekből alakult utazó kamaraegy.-ek. A saját szervezésű, vidéken és a határokon kívül fellépő társaságok a legkitűnőbb művészeket tömörítették, akik tevékenységükkel fontos szerepet töltöttek be a m. tánc művészi rangra emelésében és külföldi megismertetésében. Műsoraikon a színpad igényeihez igazított, feldolgozott m. táncok és táncjelenetek szerepeltek. Ezek az egy.-ek fővárosi színpadokon – pl. Nemzeti Színház – csupán vendégként léptek fel. A legjelentősebb tánctársaság: Farkas–Bihari-féle tánctársaság (1832, 1835); Szöllősy–Lakatos-féle tánctársaság (1847); Veszter Sándor tánctársasága (1843, 1846–48); Havi Mihály és Szabó József Dal- és Tánctársasága (1846–47).