Zilahy Lajos

(Nagyszalonta, 1891. márc. 27.–Újvidék, 1974. dec. 1.): író, újságíró. A bp.-i egyetemen jogot tanult, de újságíró lett. 1916-ban verseskötete, 1922-ben Halálos tavasz c. regénye jelent meg, amellyel az irodalmi élet középpontjába került. 1917-től az Apolló Kabaréban, a Modern Színpadon, az Andrássy úti Színházban játszották jeleneteit, énekelték dalait. 1923–1943 között a Nemzeti Színház és a vezető bp.-i magánszínházak mutatták be színműveit. Több drámájával elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Vojnits-jutalmát. 1925-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba. A II. világháború előtt és 1945 után is közéleti tevékenységet folytatott. 1945–1949 között az MTA levelező tagja volt. 1948-ban az USA-ba költözött. Élete utolsó évtizedében sokat tartózkodott a Vajdaságban, s csak halála akadályozta meg a hazatelepülésben. 1970-ben Szabadkán tartották meg az utolsó Zilahy-premiert. Drámáiban elsősorban a középosztály megváltozott társadalmi és gazdasági helyzetével foglalkozott, a reformok szükségességét hangoztatta, később pedig a szellemi ellenállást támogatta. Paraszti és polgári témájú műveivel is sikeres volt. Kitüntették Corvin-koszorúval (1930) és Corvin-lánccal (1944). F.D. Az ökör (1917); A szénapadlás (1922); Hazajáró lélek (1923); Süt a nap (1924); Zenebohócok (1925); A fehér szarvas (1927); A tábornok (1928); Pelikán (1928); Szibéria (1928); A tésasszony (1930); A szűz és a gödölye (1937); Fatornyok (1943); Szépanyám (1943); Az imbroszi boszorkány (1970). – Ir. Ruzitska M.: Z. L. (1928); Illés E.: Árnyékrajzok (1972).