TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK

A nyelvterület különböző részein azonban nemcsak ma vannak különbségek a balladák fennmaradásában, a virágzás idején is voltak különbségek az egyes típusok elterjedésében. Bár feltehető, hogy régen a legtöbb ballada az egész magyarság körében ismert volt, mégis látszanak különbségek a tekintetben, hogy bizonyos balladák bizonyos területekhez kötve éltek (vagy maradtak fenn leginkább), s bizonyos területeken egyesek hiányoztak. Így például a Halálra hurcolt menyasszony (11.) csak a Dunántúlon és egyes palóc falvakban volt található, s a sokkal hagyományosabb erdélyi, gyimesi és moldvai területen sosem került elő. Sőt, az alföldi és más magyarországi tájakon máig annyira élő két klasszikus ballada, a Halálraítélt húga (27.) és Halálra táncoltatott lány (26.) is, úgy látszik, újabb időkben terjedt el Erdélyben. Ezeknek feltehető újabb kori „felújítása” tehát valahol az Alföldön vagy palócoknál továbbélő középkori hagyományból történt. Legtöbb és legszebb klasszikus balladáink ugyan a székelység körében történő gyűjtés folyamán kerültek elő a 19. század második felében, de azért ebből nem következik, hogy mindent ott őriztek meg legerősebben, s a többi terület csak az ottani anyag egy részének, „gyengébb” változatainak őrzője. Csak egy példát az ellenkezőjére: A törökrabolta lány (29.) és A gyermekét elhagyó elcsalt menyecske (5.) csak a Szeged vidéki magyarságtól került elő egy-egy ép változatban (töredékei is csak a Dél-Alföldről vagy a Dunántúlról), de az elsőt északi és déli szláv szomszédaink beleolvasztották a Nászmenetben haldokló menyasszony (13.) tőlünk átvett balladájába, a másodikat pedig morvák és bolgárok is ismerik. Tehát valaha országszerte kellett mindkettőnek élnie, különben nem juthatott volna el a határokon túlra. Hogy tehát lássuk a mai elterjedés különbségeit, ami azért nagyobb részben a legkülönbözőképp végbemenő kihalás eredménye lehet, áttekintjük középkori balladáink lelőhelyeinek eltéréseit.

Ebben az áttekintésben Bartók területi felosztását alkalmazzuk: I. Dunántúl, beleértve a néhány ausztriai magyar falut; II. Északi sáv, főleg palócok, a Duna Pozsony–Vác vonalának meghosszabbításától északra, beleértve a szlovákiai és kárpátaljai magyarságot; III. Alföld, a Romániában és Jugoszláviában levő részeivel együtt; IV. a történelmi Erdély; V. a moldvai magyarok.

Csak az I–III. területen került elő: A gyermekét elhagyó elcsalt menyecske (5.), Szálláskereső Jézus (7.), Halálra hurcolt menyasszony (11.), Nászmenetben haldokló {5-370.} menyasszony (13.), A menyasszony és a kakasok (15.), Anyai átok (16.), Fejedelem katonája (35.) Váradi basa vendégsége (36.), Hazavágyó feleség (41.), Fia-rabolta anya (42.), Gazdag vénember-férj (46.), Vétessék ki szólló szívem (57.), A meggyilkolt testvér (61.), Megrontott fiú (62.), Hitetlen férj (64.), Révészek nótája (72.), Szolga és asszonya (37.), Kétféle menyasszony (74.), A gunaras lány (81.).

Az I–III. területen (illetve közülük valamelyiken) és Erdélyben (IV.): Szégyenbe esett lány (10.), A szaván kapott feleség (21. II + IV.), Halálra táncoltatott lány (26.), Halálraítélt húga (27.), Háznépe védelmében elesett hős (34. III + IV.), A megszólaló halott (65.), Sírdogáló János (70. súlypont itt is Magyarországon van), Gyáva szerető (71.), Kétféle menyasszony (74. súlypont Magyarországon).

Az I–III. területen (illetve valamelyiken közülük) és Erdélyben, Moldvában (IV–V.): A falbaépített feleség (2. 11, IV–V.), Rossz feleség (63.), Gőgös feleség (66.), Csudahalott (68. II-V.), Hibás lány kérője (76.), Kegyetlen anyós (28. I + II + V.), Magzatgyilkos lány (23. egy magyarországi – III. – és sok bukovinai változata van – IV.).

Csak Erdélyben (IV.): Az elégetett házasságtörő (1.), Két rab testvér (17.), Vitéz és kegyes (18.), A hajdúkkal útnak induló lány (19.), A gazdag asszony anyja (22.), A szolgával szerelmeskedő lány (25.), Császár tömlöcéből szabadult úrfiak (33.), Két királygyermek (37.), Pogány király leánya (38.), Bátyja üldözi hugát és jegyesét (40.), Két rab lány (50.), Mezőbándi urfi (51.), Kicsi nemes legény (52.), Három tolvajlegény (53.), A bujdosó (54.), Fülöp császár (55.), Megétetett János (60.), Visszavitt menyasszony (83.).

Erdélyben és Moldvában (IV–V.): A szívtelen anya (4.), A mennybevitt leány (8.), Két kápolnavirág (9.), Megölt havasi pásztor (32.), Hűségpróba (43.), Párjavesztett gerlice (44.), Az ügyes házasságtörő (78.), Este guzsalyasba (82.).

Csak Moldvában (V.): A Lengyelországba eladott menyasszony (14.), Katonák által elrabolt lány (31.), Az esküvőre hazatérő kedves (47.), Magyari császár Lázár fia (48.), Langos szép Ilona (49.), Tündér Ilona (56.), Pénteken jó reggel (59.), Rest feleség (67.), Talányfejtő lány (79.), Katonalány (80.).

Ezek a csoportok elárulják, hogy nincs lényeges különbség a balladaköltészetben az egykori magyarországi területek és Erdély között, egyedül a Moldvában különszakadt magyarság körében van kevesebb az összmagyar termésből, bár Erdéllyel való szoros kapcsolataik révén az erdélyi balladakincs egy része ott is él. Sőt, ott fennmaradt legalább egy klasszikus balladánk, a Katonalány, aminek másutt nem került elő változata (bár a 16. századi széphistória, „Az Béla királyrúl és az Banko leányáról”, amit Semptén írtak, elárulja, hogy Magyarországon is el volt terjedve).

Befejezésül néhány szót arról, hogy mit jelent a ballada a modern ember számára. Ezek a történetek éppoly könnyedén teszik túl magukat a nyers valóság követelményein, mint a 20. század irodalmi alkotásai. Igaz, nem lesznek sosem abszurdak, még szürreálisak is csak ritkán, de annyiban mindig a valóság fölött lebegnek, hogy nem kívánják meg a mellékes elemek kézzelfogható valóságát; nem magyarázzák meg, miért nem ismeri fel a szerető vagy anya kedvesét, gyermekét, egyszerűen ténynek veszik az ilyesmit, s ha az van, akkor ilyen helyzet adódik, ami ilyen magatartást és tanulságot hoz magával. Az alig hihető kígyó a fiú vagy lány kebelében, amivel próbára teszi rokonait és szeretőjét, csak jelképei a sokszor reálisan előforduló próbatételeknek, amelyek elé az élet állítja emberségünket.

A teljes emberközpontúság, az ember, éspedig a társadalmi kapcsolatokban és lelkiállapotokban-magatartásban {5-371.} megjelenő ember mint egyetlen téma – ez az a hallatlanul modern ebben a költészetben, ami a mai irodalomhoz annyira közel hozza. Ma, amikor a tudomány teljesen a világ felfedezésének új meglepetéseivel kábít el bennünket, az irodalom nem tehet mást, minthogy a külső világnak hátat fordítva teljesen az ember és az emberi társadalom problémáiba merül el. Ennek a magatartásnak valami csodálatos előlegezését kapjuk egy 400–500 évvel ezelőtti, paraszti költészetben, amely sokkal kevesebb töprengéssel, a világ dolgainak felforgatása nélkül, nem feje tetejére állított valósággal, csak a valóság lényegtelen elemeinek elhanyagolásával, a lényegesnek pedig átköltésével, sűrítésével tudta kifejezni korának emberét és társadalmának fontos kérdéseit. Ez a költészet a népi líra remekei mellett a legnagyszerűbb, amit a népköltészet alkotott. Helye ott van a nemzeti irodalom remekei között.