FORMAI CSOPORTOK

Tartalmi csoportok után lássuk a formai csoportokat, mindenekelőtt a metrikai lehetőségek szerint. Ez nagy általánosságban a versszak felépítésének különböző lehetőségét jelenti.

Azonban még mielőtt azok tárgyalásába belekezdenénk, le kell szögeznünk, hogy versszak van szabályosan ismétlődő, kötött szótagszám nélkül is. Vagyis nemcsak két lehetőség van: kötetlen, szabadon rögtönzött, különböző hosszúságú részek tetszés szerinti váltogatása, mint a siratóban, és a pontosan ismétlődő szótagszámú sorokból álló versszakszerkezetek. Ingadozó szótagszámú versszakszerkezetek is vannak, ahol a sorok vagy azoknak egyes ütemei különböző számú szótagot használhatnak fel, a versszak egysége, zártsága mégis egyértelmű és világos. Mindenekelőtt ilyen a kanásztánc, amely állandó lehetőségként váltakoztathatja a 4 + 4 + 4 + 2-t a 4 + 3 + 4 + 2-vel, a 14 szótagot a 13-mal, de ritkábban a 4 + 2 + 4 + 2, 4 + 2 + 4 + 1, 4 + 4 + 4 + 3 és hasonlókat is, sőt egész kivételesen a 4 + 4 + 4 + 4 = 16 szótag is megjelenik benne. Ugyanakkor a versszakok világosan lezárulnak, elkülönülnek egymástól. Ez nyilvánvalóan olyan régi állapot maradványa, amit rokon népeink dalaiban látunk, ahol a versszak szintén világos egység, a sorok szótagszáma bizonyos határok között azonban állandóan változik. Bizonyos magyar dallamokban meg is történik, archaikus területen, székelyek közt, de inkább Gyimesben, hogy a dallam hangismétléseit lehet szaporítani vagy csökkenteni, s így 8 szótagos sorokat vagy 6 szótagosakat váltakozva énekelni reá. Ilyen példát láthatunk 082-083-ban, ahol az előbbi végig 8 szótagos, az utóbbi – ugyanaz a dallam – hol 8, hol 6 szótagos, s mindkettőt ugyanaz az asszony énekli. A másik a 0151, ahol szintén egy igen archaikus dallamra énekel az asszony hol 8 szótagos, hol 6 szótagos versszakokat. Nyilván ilyen állapotot képvisel a középkori Ének Szent László királyról, amelyben 8 és 13 szótag közt váltakoznak a sorok (lásd Vargyas 1952: 103–112; 1966: 64–69), a négysoros versszakok viszont világosan felismerhetők dallam nélkül is.

Népdalaink e néhány kivételtől eltekintve, általában kötött versszakképletekhez igazodnak, amelyek szabályszerűen ismétlődő sorfajtákat, tehát szótagszámot alkalmaznak. Túlnyomó többségük négyszer azonos sorfajtával él: 4 × 8, 4 × 6, 4 × 12, 4 × 7 stb. szótaggal.

Leggyakoribb régi népdalaink közt a 4 × 8 és a 4 × 6 vagy 4 × 12. A két utóbbit ugyanis dallam nélkül nem lehet elválasztani egymástól: két 4 × 6-os versszak alkothat egy 4 × 12-es strófát. (Nem téveszthető össze természetesen egy egy versszakos, önmagában {5-467.} megálló 4 × 6-os versszak.) Keserveseink és általában régi lírai dalaink nagy többsége ezekben a képletekben van megfogalmazva. A 6-osnak ritmikailag további tagolása van: 4 + 2, a 8-asnak 4 + 4. Ez abból a nyelvi törvényszerűségből fakad, hogy nyelvérzékünk a 4 szótagot egy egységnek érzi, a többet viszont kettőnek: az 5-öt 3 + 2-nek, a 6-ot 4 + 2-nek, a 7-et 4 + 3-nak, s az ilyen hosszú szavakat vagy összetartozó nyelvtani egységeket ilyen ütemekre tagolja; a 8 szótagost viszont lehetőleg két külön 4 + 4 szótagos szóból vagy nyelvtani egységből építi föl. A 8 szótagnyi egységet ugyanis csak egészen kivételes esetben, nagyon éles kezdő hangsúly és egyben lefutó nyolc szótagos nyelvtani egység esetében tudja kétütemes ritmusnak érezni, együtemesnek pedig sohasem. (Lásd ezekre is Vargyas 1952 és 1966 elemzését.) Legélénkebb ritmust a 4 + 3 tagolású 7-esben érzünk, ezért nem véletlen, hogy régi 4 × 7 szótagos szövegekre énekelt dallamaink kivétel nélkül táncdallamok, mint Bartók (1924: XXVI) feltételesen bár, de megállapította. Természetesen amióta kialakultak a különböző szótagszámú strófaképletek a dallamokban, azóta ezek már példaképül szolgálnak, hogy ilyen szövegek szülessenek rájuk; mégis bizonyára először a szövegekben ment végbe bizonyos szabályozódás, ahhoz igazodtak a kezdetben olyan szabad dallamok, amilyent ma már csak a siratóban látunk. (De ott is ott vannak a „kötött szerkezetű” siratók – MNT V. 202–212. sz. –, ahol szemünk előtt szabályozódik a dallam a teljesen vagy részben szabályozott szótagszámú, részben kötött versben mondott szöveg hatása alatt.)

Régi dallamaink és a hozzájuk tartozó szövegek – nevezzük őket régi stílusúaknak – mind a 4 × 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12 és a változó szótagszámú, de 4 soros kanásztáncforma versszakaival járnak együtt. A 9-es kizárólag 4 + 2 + 3 tagolásban él – jellemző, hogy az új stílusú dalokban is csak így –, ami természetesen adódik egy hat szótagú szó vagy nyelvtani egység 4 + 2 tagolásából, utána pedig egy jól elváló 3-as egységből. Például:

109. Erre gyere, erre nincsen sár.

Nincsen az ajtómon semmi zár.

Kinyílik az ajtó magától,

A szeretőm gyenge karjától.

(0329)

Az utolsó sor elmossa ezt a ritmust, mert dallam nélkül 4 + 5-be tagolódnék. Régi népdalban:

110. Nem vagyok én oka semminek,

Édesanyám oka mindennek.

Mért nem adott engem olyannak,

Akit választottam magamnak!

A 4 × 10 és 11 szótag a régi dalokban aránylag ritka, annál népszerűbb az új stílusban: ez az új stílusú népdalok két legdöntőbb formai csoportja. A 4 × 12 éppen fordítva: a régi, ún. recitáló dallamainknak tipikus metrikai formája ez, igen sok ballada, egyházi népének, kesergő dal, régi koldusének, epikus ének formája; ugyanakkor az új stílusban nagyon ritka. Ha van, akkor a régi kanásztáncritmus szabályossá merevedett, kétszeres értékben (nyolcadok helyett negyedekben) mozgó ritmusformájával keveredik. Például:

{5-468.} 111. A nagy bécsi kaszárnyára rászállott egy gólya.

Vizet hozott a szájába regruták számára.

Mosdjatok regruták, mert porosak vagytok,

Azt csak a jó Isten tudja, mikor szabadultok.

Az új stílusú dalok s a rájuk énekelt szövegek ritkán 6, 7, 8, 9 szótagosak, legnagyobb többségük azonban 10 és 11 szótagos, illetve ha ennél hosszabbak, 12–23-ig, akkor már törvényszerűen megváltozik bennük a harmadik sor szótagszáma és ritmusformája. Ez nyilván az egyhangúság elkerülésére szolgál, mert e dallamok formája kivétel nélkül AABA, tehát egyetlen sor háromszor ismétlődik, s az eltérő harmadiknak ezért van eltérő ritmikai-metrikai felépítése is. Ez a fogás különben a rövidebb dalokban is jelentkezik olyan formában, hogy a harmadik sorban valami sorkitoldás, aprózásból eredő szótagszám-szaporodás van, hogy a nagy többségben levő ABBA zenei formát változatosabbá tegye.

Ennek ellenkezőjére is van példa: amikor a kitoldott vagy hosszú három sor közt egyet – a harmadikat – megrövidítik, elhagyják a toldást, s ez adja a változatosságot. Például:

112. Elmentem én a vásárra, Kata,

Tyúkot vittem a vásárra, Kata,

A tyúk árát mind megittam,

Odahaza jól kikaptam, Kata.

(0335)

Régi népdalaink túlnyomóan 4 sorosak és izometrikusak (vagyis minden soruk egyenlő szótagszámú). Új stílusú dalaink is kötelezően 4 sorosak, sok köztük is az izometrikus forma, de még nagyobb tömegben található a már említett, „szabályos heterometrikus” forma, ahol a harmadik sor szótagszáma (és ritmusa) elváltozik.

Vannak azonban 1–2–3–5–6 soros dalaink is, és a heterometrikus formáknak is sokféle fajával találkozunk különböző eredetű dalaink közt. Lássuk először a különböző sorszámú formákat.

Egysoros dallam – sztichikus forma – egyedül az erdélyi regösénekekben maradt fenn:

113. Porka havak esedëznek, de hó reme, róma.

Nyúlak, rókák játszadoznak, de hó reme, róma,

…

(Pt 462)

Kétsorosnak csak akkor vehetünk biztosan egy szöveget, ha a két sor nem tagolható tovább, tehát vagy két rövid sor alkot egységet, vagy olyan hosszabb sor, amely nem tagolható olyan két egységre, ami önálló sornak lenne tekinthető. A magyar ritmusérzék ugyanis legkisebb önálló sornak az 5 szótagos egységet tudja elfogadni. Kétsoros például:

114. 1. Elmënék a zöld erdőbe sétálni,

Leülék ëgy zöld fa alá nyugodni.

{5-469.} 2. Nyugvásimban elaluván oly szépën,

S odajöve filibili szép madár.

3. Hoza nékëm körme között cédulát,

Abba hozá szép szeretőm szándékát.

4. Maros mellett két szép ződ ág, hajlandó,

Rëá szállott két szép madár, illendő.

5. Ëgyik madár Angi József, illendő,

Másik madár Szabó Katalin, hajlandó.

(Pt 227)

Ebben ugyanis a 11-es sorok csak 8 + 3-ra volnának oszthatók, ami nem ad két önálló sort; két-két sor viszont világosan összetartozó egység, ami a tartalomból is következik, s helyenkint a rímekből is. Egyébként igen nehéz a kétsorosság megállapítása szövegben – dallamban ez a periódus-formában nyilvánvaló volna, ami egyébként a magyar népdalban úgyszólván ismeretlen. A szöveg ugyanis még két-két rím esetén is felfogható AABB rímpárnak, s a sorok négyenként is alkothatnak egységet. Kivéve, ha így a végén maradna egy kétsoros egység, vagyis fél versszak.

Teljes biztonsággal lehet viszont megállapítani a háromsoros strófát. Ez szövegben vagy úgy jelentkezik, hogy két különböző sor után a másodikat megismétlik:

115. A katona a menyecskét

Erdőszélbe csalogatta,

Erdőszélbe csalogatta.

(Pt 216)

– s ilyenkor zeneileg a harmadik sornak eltérő a ritmusa, vagy a harmadik sor refrén:

116. 1. El kéne indulni, mëg ké’ házasodni,

De még az a kérdés, kit kéne elvënni.

Jaj jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, kit kéne elvënni?

(Pt 72)

Vannak olyan háromsoros dalaink is, ahol a refrén megszakítja a szöveget:

117. 1. Kocsi szekér, kocsi szán.

Még a télën libi libi lim lom,

Lomzati bom bom lëszëk lány.

2. Jövő télen, ha élek,

Férhez megyek, libi libi lim lom,

Lomzati bom bom, ha vesznek.

{5-470.} 3. Ha nem vesznek, maradok.

Ugy is csak el- libi libi lim lom,

Lomzati bom bom lakhatok.

(Pt 475)

Végül vannak olyanok is, ahol három teljesen egyenlő sor alkotja a versszakot:

118. 1. Nézd a huszárt, mikor az masérozik!

Négyesivel, sorjába, büszke káplár utána.

Kürtös fujja trombitát a városba.

2. Nézd a bakát, mikor az masirozik!

Kettesivel, sorjába, rongyos káplár utána,

Csiszëg-csoszog a baka a nagy sárba.

3. Én meg csak úgy huszárosan, csinosan

Csizmám hordom vikszosan, sarkantyúm pallérosan,

Ölelem a lányokat huszárosan.

(Pt 233)

Az ötsoros forma is ritka a magyar népköltészetben, de van egy ötsoros dalunk, amely sok variánssal van elterjedve a nyelvterületen. Ebben a dallam ötsoros, a szöveg sorismétléssel segíti az egyébként négysoros versszak ráéneklését:

119. Lóra csikós, lóra, Elszaladt a ménes,

Elszaladt a ménes.

Csak egyedül maradt A pányván a nyerges.

(Pt 7)

(Ismétléssel oldja meg az ötsorosságot Pt 170, sőt a dallam ötsorossága is ismétlésből keletkezett: Pt 14, 135, 184.) Látszólag ötsoros a szaffikus versszak késői formája, amiről alább lesz szó, valamint az olyan AA5b + bA formájú dalok, ahol a harmadik sor két (esetleg ismételt) motívumból van összetéve, tehát tulajdonképpen egyetlen bővült sornak kell felfognunk (Pt 392, 393, 433). Külön megítélés alá tartoznak az olyan dallamhoz tartozó szövegek, amelyeket mint „Jaj-nótákat” tart számon a népzenekutatás (Pt 58, 304–311, 0247–0254, továbbá Vargyas 1981: 124–127. példa). Ezekben a négysoros, 8 szótagos dalok különböző sorismétléssel vagy sorkihagyással, refrénszerű toldalékokkal 2–7 soros, 8 és 11 szótagot váltogató versszakokká bővülhetnek-rövidülhetnek sokszor egyazon előadás keretén belül is különbözően, s a szöveg részben ismétlésekkel, részben „jaj jaj jaj” toldásokkal, „la-la-la-la” és hasonló megoldásokkal követi a dal bővüléseit. Így lehetnek köztük 3 és 5 sorosak is, sőt ezekben a dalokban bővülhet ki a sor 16 szótagossá is két 8-as összerakásával (Pl. Pt 309 3 × 16-os, Pt 306 4 × 16-os). A szövegek természetesen 8 szótagos sorokból állanak, amelyeket duplán tesznek egy-egy zenei sor alá. Ez a fejlődés Erdély közepén, a Mezőségen indult meg, valószínűleg újabb időben, legföljebb 150 éve, és érte el legnagyobb fejlettségét; szórványosan a székelyekhez és Szatmár–Szilágy megyébe is elterjedt, sőt a szatmári románok is átvették.

{5-471.} Külön kell megemlékeznünk a hatsoros formáról. Egy ilyen dallam szintén nagy népszerűségnek örvend, közeli rokona, ha nem variánsa az idézett 5 soros dalnak, mert sokszor szövegük is azonos: 029 = Pt 7. Szövege többnyire („Lóra csikós, lóra, Elszaladt a ménes” vagy „Ködölik a Mátra, eső akar lenni”) megismétli a 2. és 4. sort, tehát szövegileg nem hatsoros, csak ismétléssel kibővült négysoros.

Vannak viszont szabályosan hatsoros dalaink, 2 × 7 + 7 + 6 vagy 2 × 5 + 5 + 6 szótagszámképlettel, ahol a 3. és 6. sor általában refrén, néha a 3–6. mind az. Ezek igen elterjedt táncnóták vagy lakodalmasok. Lásd a 458. lapon már említett dalokat:

120. Zörög a kocsi, Pattog a Jancsi, talán értem jönnek.

Jó édesanyám, nevelő dajkám, De hamar elvisznek.

– és a 36. példát.

Kevesebb variánsa van egy 8 + 8 + 3, 8 + 8 + 3 formájú dalnak: Pt 34. Meg kell emlékeznünk egy sajátságos versszaktípusról, ami egyetlen szöveghez – igaz, balladához – kapcsolódik: a Rossz feleség formája ez, ami különböző variánsaiban különböző sorokból áll, de abban mind megegyezik, hogy egy szabályosan két nyolcasból álló bevezetés után különböző számú 6 vagy 7 szótagos sor következik.

Fontosabb ennél lírai szövegeink számára a 16–18. században átalakult szaffikus versszak.

Mielőtt a különböző heterometrikus formákat áttekintenénk, szólni kell arról a néhány ritka dalról, amelynek mind a négy sora 5 szótagból áll. Ezeket mind idegen eredetű dallamra éneklik. Egy osztatlan, parlando ritmusú dallamra a következő balladaszerű éneket

121. Puszta malomba

Cserfa gerenda,

Ott sétál sírva

Bagoj asszonka.

(Kallós 1970: 134. sz.)

Ugyanez a szöveg 2 + 3 tagolású feszes ritmusú dallamra: 0315. Lírai (párosító) dalban:

122. 1. Szántottam gyöpöt, Vetëttem gyöngyöt,

Hajtottam ágát, Szëdtem virágát.

2. Az erdűn járó A Márton Szidi,

Utána járó A Vörös Dezső. (Pt 261)

Egyébként az öt szótagos egységet nyelvünk jól ki tudja alakítani, a 2 × 5 formában, tehát tízesben – eltérően a közönséges 4 + 4 + 2 formától – néha alkalmazza is (Pt 479), valamint különböző hosszúságú sorokból álló versszakokban. De ezek általában mind műköltészeti-műzenei hatás alatt keletkezett formák, és aránylag ritkák.

Ugyancsak műzenei-műköltészeti eredetű a szaffikus versszak, amely 16–18. századi átalakult formájában él a néphagyományban.

Erről később részletesen szólunk, itt legyen elég annyi, hogy két egyenlő hosszú (8–14 {5-472.} szótagos) sor után következik egy összetett, dallamban motívumismétlő vagy szekvenciázó (= lejjebb vagy magasabban ismételt, ismételgetett), szövegben rímelő, kibővült sor, s lezárja egy rövid negyedik. Például:

123. 1. Addig këll a vasat verni, amíg tüzes,

Minek az az erszény, aki mindig üres?

Pénzt këll abba tenni, hogy legyen min venni

Ráncos csizmát.

(0228)

Vessünk végül egy pillantást a különleges, heterometrikus képletekre. Figyelmen kívül hagyva az eddig tárgyaltakat, valamint az olyan heterometriát, amely „Hej” és hasonlók beszúrásával keletkezett, a következőket sorolhatjuk fel a Pt-hez csatolt metrikai mutató alapján (amely beledolgozta a Kodály-tanulmány 65 szövegközi példáját is, tehát 560 dallamról ad áttekintést): 5 + 5 + 8 + 5: 3, 6 + 6 + 4 + 6 + 6 + 4 (ugyanez a metrikai képlete a Gergely-járásnak is): 1, 6 + 6 + 8 + 6: 7, például:

124. 1. Elmëgyëk, elmëgyëk, El is van vágyásom,

Ebbe rongyos kis tanyába Nincsen maradásom.

(Pt 84)

6 + 6 + 8 + 8: l, 6 + 6 + 10 + 9: 1, 6 + 6 + 10 + 10: 1, 6 + 8 + 6 + 10: 1 (a két utóbbi a Szent Iván-napi szokáshoz tartozik, tehát nem a szorosan vett lírai költészet darabja. De ebben a kimutatásban az egész magyar népköltészetet vettük számításba, beleértve a balladákat is, mert a metrika „közös ügy”), 7 + 7 + 4 + 7: 1, 7 + 7 + 5 + 5: 2, például:

125. Teli kertem zsályával, Szép a legény párjával,

Gyöngyöm, violám, Aranyos almám.

(Kodály–Vargyas 1952: 55. 1.)

7 + 7 + 6 + 6: 1, 7 + 7 + 6 + 7: 3, például:

126. Kivel hâtâ az éjjê? egy szép szölke legínnyê.

Haj rúzsám, ivolyám, Csókúd mëg a két orcám.

(Kodály–Vargyas 1952: 56. 1.)

7 + 6 + 7 + 6: 3 (lásd például Pt 470-et), 7 + 6 + 8 + 6: 1, 7 + 8 + 10 + 17: 1, 7 + 7 + 7 + 7 + + 11: 1, 7 + 11 + 7 + 11: 2, 7 + 9 + 9 + 9: 1, 8 + 5 + 6 + 5: 1, 8 + 5 + 8 + 5: 5, például:

127. 1. Varga Zsuzsa bű szoknyája, Sejrom recece,

Megakadt a kapufába, Sejrom recece.

(Pt 230)

8 + 6 + 4 + 6: 1, 8 + 6 + 5 + 6: 1, 8 + 6 + 6 + 6: 1, 8 + 6 + 8 + 5: 1, 8 + 6 + 8 + 6: 5 (az utolsó nem tartozik oda, mert kétsoros), például:

{5-473.} 128. 1. Sugár magas, sugár magas A nyárfa teteje,

Halvány sárga, halvány sárga Annak a levele.

(Pt 384)

8 + 6 + 8 + 10 + 6: 1, 8 + 7 + 8 + 7: 2, 8 + 8 + 6 + 7: 1, 8 + 8 + 7 + 7: 1, 8 + 8 + 8 + 6 + 6: 1, 8 + 8 + 10 + 8: 1, 8 + 8 + 12 + 8: 1, 8 + 8 + 10 + 10: 1, 8 + 8 + 10 + 11: 1, 8 + 8 + 8 + 8 + 11: 1, 8 + 8 + 11 + 11: 1, 8 + 11 + 8 + 11: 1 (a másik „Jaj-nóta”). Vagyis az 560-ból 59 darab tartozik 36 típusba. Pedig a Pt anyagában benne van Bartók (1924) gyűjteménye is, amely a különböző metrikai típusokra hoz példákat, valamint Kodály tanulmányának (Kodály–Vargyas 1952) példái is, ahol a történeti és összehasonlító tárgyaláshoz válogatott, többnyire különleges darabok szerepelnek. Tehát az egész népdalkincshez képest „sűrítetten” vannak a különlegességek.

Azonban mindenképpen leszögezhetjük, hogy a régi népdalok négysoros, izometrikus formái és az új stílus kibővült izometriája mellett, ami típusban is, variáns-mennyiségben is a legnagyobb tömeget képviseli, rendkívül sok és sokféle másmilyen versszaktípus is található a magyar népköltészetben, ami sokféle hatásról és sokféle átvételről tanúskodik.

Különben a népköltészet metrikai és formai problémáit a zene felől közeledve részletesen tárgyaltam népzenei könyvemben (Vargyas 1981: Ritmus és metrum, Forma fejezetekben), a nyelv felől megközelítve pedig két verstani könyvemben (Vargyas 1952; 1966). Az ott előadottak jól kiegészítik az itt szükségképpen rövidre fogott tárgyalást.