{6-542.} A JÁTÉKOK TÁRSADALMI VONATKOZÁSAI

A különböző kultúra- és társadalomelméleti, illetve antropológiai kézikönyvek már többször rámutattak arra, hogy a hagyományos kultúrák, de általában minden csoportkultúra elsődleges és egyik legfontosabb célja olyan magyarázat-, akció- és eszközrendszer kidolgozása és fenntartása, amelyek a leghatékonyabb módon szolgálják az individuumnak a kultúrába való beépülését, egyén és kultúra azonosulását. A falusi közösség, a falusi kultúra számára is létfontosságú minden olyan mechanizmus működése, amely elősegíti a felnövekvő egyének kultúrába való beilleszkedését, csökkenti az individuum és a kultúra közötti összeütközéseket. A falusi kultúrának számos olyan intézménye, eszméje és tevékenységi rendszere volt, amelyek alapvetően ezt a célt szolgálták. Ezek között azért volt kitüntetett jelentősége a játéknak, mert a kultúrába való beépülés legkritikusabb szakaszát, a gyermek- és ifjúkort jelentős részében ellenőrzése, irányítása, befolyása alatt tartotta. Ez az időszak az individuum és kultúra közötti kapcsolat legdinamikusabb periódusa, mivel ekkor történik a „kultúra elsajátítása”. A felnőttkor ehhez viszonyítva egy passzívabb korszak; a kultúrába történő „behatolás” folyamatát felváltja a kultúrában való élés állapota. A megismerés, az elsajátítás folyamata mindig lehetőséget nyújt a megismert tények, jelenségek, értékek, normák stb. elutasítására, a létező szabályok átalakítására, formálására. A játéknak mint kulturális tevékenységrendszernek éppen az a legfontosabb feladata, hogy a megismerés, az elsajátítás, más szóval a szocializáció folyamatát a kultúra szempontjából minél kedvezőbben alakítsa. A szocializáció fogalmával egyrészt a saját kultúra alapvető elveinek elfogadtatására, másrészt pedig az ettől a kultúrától idegen vagy ezzel a kultúrával szemben álló ideológiák elutasítására utalunk. A szociálpszichológiai kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a szocializáció fogalma individuum és kultúra viszonyára vonatkozik, s ez a viszony mindig egy adott csoport keretein belül realizálódik. Ez azt jelenti, hogy az individuum egy meghatározott csoport tagjaként ismeri meg és sajátítja el a kultúra különböző tartalmait és szabályait. A szocializáció folyamatának igazi tartalma tehát minden esetben az individuum és az adott csoport közötti kölcsönhatások hálójában valósul meg. Éppen ezért – egy rövid kitérő erejéig – fokozott figyelmet kell fordítanunk a csoport fogalmára.

A falusi társadalom, a falusi közösség egyik sajátossága, hogy különös jelentősége van a nemek és a korcsoportok szerinti megoszlásnak. A különböző korú individuumok csoportjai az egyén mindennapi életének teljes szerkezetét átfogják és meghatározzák. Az individuum számára – a helyi közösség keretein belül – ezek a korcsoportok jelentik, ezek testesítik meg a legfontosabb vonatkoztatási keretet. A korcsoportok mint vonatkoztatási csoportok az individuum társadalmi viselkedésének, akcióinak nemcsak formai keretét, hanem irányító-szabályozó-ellenőrző intézményét alkotják. Ugyanakkor az egyénnek a különböző korcsoportokban elfoglalt helye, társadalmi státusa jelentős mértékben befolyásolja az individuum társadalomban betöltött szerepét.

Már az eddigiekből is kiderült, hogy a játék elsősorban csoporttevékenység (ami nem zárja ki az egyedül játszható játékok meglétét). Ez azért fontos, mert a csoportos játék nemcsak a kultúra megismeréséhez és elsajátításához járul hozzá, hanem rögzíti a csoport más tagjaival való érintkezés eszközeit, módjait és szabályait is. Pontosabban fogalmazva, a csoportos játékok a kulturális tartalmak mellett az emberi, társadalmi viszonylatokat is érzékeltetik. Természetesen szó sincs arról, hogy a falusi társadalom {6-543.} másodlagos csoportjai közül éppen a játékcsoportok lennének a legfontosabbak. Az emberi élet egy meghatározott periódusában azonban, a gyermek- és ifjúkorban – éppen a szocializáció folyamatában betöltött szerepe miatt – hangsúlyozott a jelentősége. Ennek a ténynek az egyik legfőbb oka, hogy a különböző jellegű másodlagos csoportok közül éppen a játékcsoportok azok, amelyek a leginkább megmaradnak egy-egy korcsoport határain belül. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy a játékcsoport egyben mindig korcsoport is, azaz a különböző játékesemények formai szerveződésének egyik legfontosabb kritériumát az azonos korú individuumok együttléte jelenti. A játékcsoport másik rendkívül lényeges, de az eddigiekben kevéssé hangsúlyozott jellegzetességét a nemek szerinti megosztottság jelenti. Természetesen itt sem abszolút értékű tulajdonságról van szó, hanem csak egy döntő mértékben jellemző sajátosságról. Számos olyan játéktípust ismerünk, ahol a fiúk és leányok közösen, együtt játszanak. Ennek ellenére a népi gyermekjátékok egészére inkább a fiúk és leányok különállása a jellemző, amit jól tükröznek a fiú- és leányjátékok.

A játékcsoportok létének és működésének leglátványosabb megnyilvánulási módjai a játszók. Azokat a falusi tereket, udvarokat, utcákat, réteket nevezzük így, ahol vasárnap délután a fiatalok és a gyermekek – a közösség nyilvánossága előtt – közösen játszottak. A játszó volt az az intézmény, amelynek keretein belül kifejezést nyert a korcsoportok, illetve nemek szerinti csoportok megléte, illetve ezeknek a közösség által történő elismerése. A játszó belső rendje, nagyfokú formalizáltságán keresztül egyrészt a közösség ellenőrzésének, a „preventív cenzúrának” az objektivációja, másrészt pedig a közösség ideológiájának látványos kinyilvánítása, az egyéneknek a „kultúrában való élés” törvényeire való figyelmeztetése.

Tehát a játékok társadalmi vonatkozásai a játéktevékenység lényegét jelentik. A játékok nem vagy nem csak kulturális jelenségek, kultúrtörténeti emlékek, hanem elsősorban társadalmi tények. E szempont következetes érvényesítése nélkül a játékok, főleg a népi gyermekjátékok aligha értelmezhetők megfelelő módon.