Felvilágosító tevékenység – Harc a tudománytalannak tartott nézetek ellen

A magyar nyelv finnugor rokonságának elméletét szinte kezdettől fogva támadták. A mozgatórugó kezdetben a magyarsághoz méltatlan „halzsíros atyafiság” elvetése, s egy előkelő rokonság iránti igény volt. Ez a törekvés szinte kezdettől fogva, s mindmáig hatóan ideológiai töltetet is kapott: a finnugor nyelvrokonság ellenzői a finnugor rokonításban a magyar nemzeti tudat megtörésének eszközét vélték látni. A nyelveredet kérdése egyébként a humanizmus korától szoros összefüggésben van a nemzeti tudattal. Egy nyelv ősi volta az adott nyelvet beszélő nép más népekkel szembeni elsőbbségét „bizonyította”. Ezért volt fontos például, hogy a holland világbirodalom kiépítésének idején a holland nyelv ősiségét hirdető munka megjelenjen (eszerint a holland nyelv volt a világ első, még a Paradicsomban beszélt nyelve). (Ilyen tartalmú {V-246.} munkák a magyarral kapcsolatban még századunkban is jelentek meg.)

Az alternatívaként felvetett – a hivatalos tudomány által el nem fogadott – nyelvrokonítási javaslatok sora hosszú. A magyar nyelvet a világ több tucat nyelvével próbálták kapcsolatba hozni, amint erről a tudománytalan nézetek ismertetésének és bírálatának szentelt számos munkából értesülhetünk. Ezek sorában említésre érdemes Zsirai Miklós Finnugor rokonságunk (1937) című könyvének ide vonatkozó fejezete, Komoróczy Géza Sumer és magyar? (1976), Pusztay János Az „ugor-török háború” után (1977), Erdélyi István Sumér rokonság? (1989), Rédei Károly Őstörténetünk kérdései (1998) című könyve. Legnagyobb tábora a sumér–magyar rokonításnak van, de sokan hisznek a magyar nyelv török voltában is.

A rendszerváltás (1989–1990) után egy időre újra megerősödött a finnugor rokonság ellenzőinek hangja. Részben abból a vélt politikai összefüggésből indulnak ki, hogy ha a kommunista időszakban a finnugor nyelvrokonságot támogatták (ld. finnugor tanszékek, MTA, publikációk, kongresszusok), a finnugor elmélettel dacoló nézeteket pedig úgymond elnyomták, akkor a rendszer bukása után minden korábbinak az ellenkezője az igaz: azaz el kell vetni a finnugor rokonságot, s el kell ismerni – mit is, hiszen egységes álláspont nem alakult ki – egyesek szerint a török rokonságot, mások szerint változatlanul a sumért. A nyelv eredete azonban nem politikai kérdés.

A finnugor nyelvrokonságot számos antológia is bemutatja. Nyelvrokonaink népköltészete, főként a 20. század utolsó harmadában, számos sorozatban és antológiában válhatott magyar nyelven közkinccsé. A finn és az észt eposz mellett megjelent magyarul a mordvinok eposza, a Szijazsar (Bede Anna fordításában). Az Európa Kiadó Népek meséi című sorozatában valamennyi uráli nép népköltészete képviselve van. Megjelentek az egész uráli nyelvcsalád népköltészetét és szépirodalmát bemutató antológiák, pl. – a teljesség igénye nélkül – Képes Géza Napfél és éjfél (1972) című kötete, a Domokos Péter szerkesztette Medveének (1975) és a Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák (1984), a Bereczki Gábor válogatta Hozott isten, holdacska (1979) és a Földisten leánykérőben (1982), Keresztes László válogatásában az Aranylile mondja tavasszal (1983), Kálmán Béla válogatásában a Leszállt a medve az égből (1980).

Az irodalmi antológiák mellett, főként az 1975. évi, Budapesten rendezett nemzetközi finnugor kongresszus alkalmából több, az uráli nyelvcsaládot bemutató tanulmánykötet látott napvilágot, pl. Hajdú Péter szerkesztésében az Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai (1975; ugyanez Finnországban finnül, majd Magyarországon több világnyelven is megjelent), Gulya János szerkesztésében A vízimadarak népe. Tanulmányok a finnugor rokon népek élete és műveltsége köréből (1975).