Az ipar anyaggazdálkodása

Az 1950-es évek végétől kezdődően az ipari termelés anyagigényessége számottevően nőtt. Ebben strukturális tényezők is nagy szerepet játszottak. A két világpiaci árrobbanást követő években, az 1970-es évek elején, majd végén az anyagigényesség az iparban folyamatosan csökkent, és ez egyfelől naturáliákban, másfelől értéki mutatószámokban is érzékelhető.

A naturáliákban jelentkező főbb tényezők közül jellemzően mérséklődött a villamosenergia-iparban a fajlagos hőfogyasztás. A kohászatban a hengerelt acéltermékek előállításához fajlagosan kevesebb nyersacélt használtak fel. A timföld előállításában csökkent a fajlagos bauxit- és marónátron-felhasználás mennyisége. A bányászatban pedig kevesebb lett a fajlagos bányafa-, robbantóanyag- és villamosenergia-felhasználás. Mindezek a folyamatok jelzik azt, hogy megindult egy, a korábbinál racionálisabb anyaggazdálkodás az iparban.

Még inkább érzékelhető ez a hatás a gépiparban, ahol a termelési volumen 1%-os növekedése az 1980-as évek indulásakor a fontosabb kohászati eredetű anyagok felhasználásának már csak 0,7–0,9%-os többletét vonta maga után. Nyilvánvaló, hogy ezt elsősorban a gépipari termelés struktúrájának alakulása befolyásolta, a híradás-technikai és műszeripari termékek arányának növekedése önmagában is csökkentette a gépiparban az átlagos kohászati anyagfelhasználást. De emellett voltak már a gyártmányfejlesztés kapcsán a kisebb méretű, kevesebb anyagot magába foglaló, {II-612.} korszerűbb szerkezetű termékek.

A vegyiparon belül a kőolaj-feldolgozás során egyre jobban értékesült a felhasználás, nőtt a fehéráru kihozatali aránya, javult az olefintermékek fajlagos benzin- és acetilénfelhasználása, és javult a gyógyszeriparban egyes alapanyagok kihozatali mutatója is.

E példaként felsorolt változások együttesen eredményezték azt, hogy 1979–1985 között a termelés értékéhez viszonyított fajlagos anyagfelhasználás az iparban csökkent. Ezt elsősorban a gyártási eljárások korszerűsítésével, a technológiai fejlesztéssel sikerült elérni. Mint korábban említettük, az iparban a gyártmányfejlesztés lényegesen jobban haladt előre, mint a gyártástechnológia korszerűsítése. Az utóbbiak tekintetében az 1970-es évek végétől bekövetkező változások azonban kedvezőbb anyagkihozatallal jártak. Ismét csak példaként: korszerű gyártókapacitásokat építettek ki, és jelentősebb technológiai fejlesztéseket helyeztek üzembe az alumíniumfeldolgozásban az alumíniumprogram kapcsán, a vegyipar számos területén, a fa- és a papíriparban, a textil- és a textilruházati iparban, valamint jó néhány élelmiszeripari ágazatban.

Az anyagfelhasználás összetételében az 1970-es évek óta növekvő hányadot jelentettek az importból származó anyagok, alkatrészek és részegységek. Jól példázza ezt, hogy az ipar egészében a hazai eredetű anyagok felhasználása 1972 és 1982 között mintegy kétszeresére, az importból származó anyagfelhasználás pedig több mint két és félszeresére növekedett. Számottevően – az átlagosnál gyorsabban – nőtt a konvertibilis elszámolású relációból beszerzett anyagok felhasználása az iparban. Ez jelentős mértékben az ipar végtermékcentrikus fejlesztésével magyarázható, hiszen a termékek elég nagy hányada épült importból származó alkatrészek, részegységek felhasználására. Az ilyenfajta fejlesztés azt eredményezte, hogy ezekből a termékekből a növekvő termelési és exportvolumen önmagában is nagyobb mértékű importot tett szükségessé. Ez a folyamat igen erősen érzékelhető volt az 1970-es évek közepéig, utána valamelyest lassult.

Az ágazati kapcsolati mérlegek adatai szerint az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején a vegyipar összes anyagfelhasználásának közel 53%-a, a kohászat anyagfelhasználásának 42%-a, a könnyű- és egyéb ipar anyagfelhasználásának pedig 32%-a volt importált termék. Ezen belül a nem rubelelszámolású importból származó anyagok részaránya a legmagasabb a vegyiparban volt, az összes anyagfelhasználás 26%-a, csaknem ilyen mértékű (25,5%) volt a könnyű- és egyéb iparban, ennél lényegesen kevesebb az ipar más ágazataiban. Az átlagos arány az ipar egészében 16%-ot képviselt. Minden területen egyértelmű növekedés következett be az 1970-es években, ezt példázza, hogy 1972-ben a vegyipar anyagfelhasználásának még csak 45%-át, a kohászaténak pedig 31%-át képviselték az importból származó termékek. Néhány ipari tevékenységben meghatározó jellegűvé vált a nem rubel relációjú import; például a textiliparban a pamutfelhasználás teljes egészében, a mosott gyapjú fele részben, a bőriparban a nyersmarhabőr-felhasználás mintegy kétharmada nem rubel relációjú importra épül. Számottevő szerepet játszott a nem rubel relációjú import a papíripar tevékenységében is.