A mechanika oktatása

A 19. században Magyarországon a mechanika tudományát a pesti/budapesti Kir. M. Tudományegyetemen (1773–1921) és a kolozsvári Magyar Királyi (1881-től) Ferenc József Tudományegyetemen (1872–1919), a Kir. József Ipartanodában (1846–1856), illetve utódintézményeiben, a Cs. Kir. József Műegyetemen (1856–1871) és a M. kir. József Műegyetemen (1871–1934), valamint a selmecbányai Bányászati Akadémián (1770–1918) oktatták és kutatták.

A mechanika-előadások a tudományegyetemeken és a műegyetemi mérnökképzésben a németországi iskolákat követték, hiszen az előadók német vagy svájci egyetemen tanultak. Az 1860-as évekig az oktatás nyelve is német volt. A budapesti műegyetemen 1863-ban tértek át a magyar oktatási nyelv használatára. A tankönyveket eleinte németből fordították, s csak a század végén jelent meg az első, magyar szerző által magyar nyelven írt mechanikai tankönyv.

A budapesti műegyetemen 1867-ben alakult meg az önálló Műszaki Mechanikai Tanszék. Első tanszékvezetője, Horváth Ignác (1843–1881) az oktatás megszervezésén túl létrehozta a mechanikai (anyagvizsgáló) laboratóriumot. A különféle mechanikai {IV-73.} tárgyak oktatására rövid időn belül további tanszékeket alapítottak, s 1898-tól már külön oktatták a mechanika egyes diszciplínáit a (építő)mérnök- és a gépészmérnök-hallgatók számára. Az elméleti mechanikát a műegyetemen id. Szily Kálmán oktatta először.