A fegyverszünet felé

Magyarország területén már szovjet csapatok harcoltak, amikor a legfelsőbb politikai és katonai vezetés köreiben még mindig bizonytalanság uralkodott a fegyverszünet kérdésében, pedig Bakach-Bessenyey György, volt berni követ szeptember 5-i táviratában a svájci amerikai nagykövetre hivatkozva pontosan megjelölte, hogy „Fegyverletételre vonatkozó ajánlat {I-374.} mindhárom fő szövetséges állam kormányához intézendő… intézkedni kell egy megbízott vagy egy bizottság kiküldésére, mely teljhatalommal van felruházva a fegyverszünet megkötésére.”

A 2. Ukrán Front főerőinek átkelése a Déli-Kárpátokon romba döntötte az új főellenállási vonal kialakításába vetett reményeket. A katonai helyzet drasztikus romlását érzékelő kormányzó szeptember 6-án tanácskozott Lakatos, Csatay és Hennyey miniszterekkel, továbbá a Honvéd Vezérkar főnökével. Egyetértettek abban, hogy a Kárpátok védelme illuzórikussá vált. A kialakult helyzetben vagy sürgős német segítséget kell kérni vagy fegyverszünetet.

Mikor Horthy a szeptember 7-i koronatanácson bejelentette, hogy a fegyverszünet kérése elengedhetetlenné vált, Csatay honvédelmi miniszter kompromisszumos javaslattal állt elő. Kérjenek ismét német segítséget, de ezúttal konkrét formában és határidőhöz kötötten. 24 órán belül 5 páncéloshadosztályt, s ennek teljesítésétől vagy elmaradásától tegyék függővé a fegyverszünetért való folyamodást. Vörös ugyan közbevetette, hogy egy ilyen időterminus teljesen irreális, a koronatanács elfogadta a javaslatot. A németek az ultimátumra adott másnap válaszukban megígértek, hogy 4 hadosztályt (ebből 1 páncélos) azonnal, egyet a közeli napokban küldenek, s hogy Magyarországot úgy védik majd, mint Németországot. Ennek hatására ugyan a kormány és a katonai vezetés ismét elállt a fegyverszünet kérésétől, a németek levonták a következtetést, hogy Magyarország végérvényesen megbízhatatlanná vált, kiugrásával most már számolni lehet és kell. Ribbentrop Veesenmayeren keresztül, az ultimátumra adott válasszal egy időben nyíltan megüzente Horthynak, hogy fegyveres erővel törnek le bármely, kiugrásra utaló kísérletet. Wenck altábornagy vezetésével az OKH-n belül szeptember 8-án külön vezetési törzset állítottak fel, kifejezetten Magyarország tartására, továbbá a Magyarországra ezt követően átirányított törzseket és alakulatokat Budapest körzetébe vezényelték, demonstratív jelleggel.

A III. páncéloshadtest parancsnoksága Hermann Breith páncélos tábornok vezetésével szeptember 9-én érkezett Budapestre. Másnap ezt a Sandomierz térségéből átcsoportosított 23. páncéloshadosztállyal és a Budapest térségében állomásozó 109. és 110. páncélosdandárral alárendelték ugyan a 2. magyar hadsereg-parancsnokságnak, s kilátásba helyzeték a 22. SS lovashadosztály, a 18. SS páncélgránátos-hadosztály és a Balkánon harcoló 4. SS páncélgránátos-hadosztály átcsoportosítását, de a politikai okból Budapest térségébe irányított seregtesteket Hitler véglegesen csak szeptember 12-én bocsátotta a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport rendelkezésére.

A magyar vezetés érzékelte a Budapest körüli német csapatösszevonásokat, s nem volt nehéz kikövetkeztetnie, hogy azon csapatokról van szó, amelyeket az arcvonal megerősítésére kért.

A Budapest környéki német csapatösszevonások és a Székelyföld folyamatban lévő kiürítése hatására a kormányzó szeptember 10-ére magához kérette titkos tanácsosait. A Vörös hadműveleti tájékoztatóját követő vita során kialakult az az álláspont, hogy Lakatos másnapra hívja össze a minisztertanácsot, s ott kormányzói akaratként jelentse be a fegyverszünet kérését, erről tájékoztassák a németeket, garantálva nekik a szabad elvonulást. Szó esett arról is, hogy a fegyverszüneti tárgyalások előmozdítására a kormányzóhű Náday István vezérezredest küldik ki Nyugatra.

Vörös vezérezredest szeptember 11-én {I-375.} felkérték, utazzon a német főhadiszállásra, a német szándékok kipuhatolására, egyben annak elérésére, hogy az ígért német seregtesteket Budapest térségéből a front megerősítésére csoportosítsák át.

Vörös ennek megfelelően szeptember 12-én tett látogatást Rastenburgban. Az este kezdődött értekezleten részt vett Himmler, Greiffenberg és jelen volt többek közt Friessner is.

Hitler áttekintést adott az egyes hadszínterekről. Finnország kiugrásával, illetve Románia és Bulgária átállásával kapcsolatos értékelésében megfenyegette Magyarországot: a három országhoz hasonlóan a bolsevizmus rabszolgájává válik, ha nem tart ki Németország oldalán. Elmondta, hogy megítélése szerint a Szovjetunió most a tengerszorosokhoz való kijutásra összpontosít, s hogy ez belátható időn belül szembefordítja nyugati szövetségeseivel, ami döntő fordulatot eredményez a háború menetében, Németország javára. A balkáni és magyarországi arcvonalak minden áron való tartását ennek fényében minősítette alapvetőnek, külön is kiemelve a Honvédség kitartásának fontosságát.

A háború kilátásait összességében optimistán ítélte meg. 1945 elejére nagy erejű offenzívát helyezett kilátásba, amely Magyarországról kiindulva Románia visszatérítését célozza majd.

A Honvéd Vezérkar főnöke, akit az értekezlet után Hitler négyszemközt is fogadott, egyfelől biztosította Führert a kormányzó és a magyar nemzet hűségéről és kitartásáról, kérte a négy napja megígért német katonai segítség megadását a szovjet csapatok feltartóztatására, illetve a lengyel területen harcoló magyar alakulatok hazaengedését, amire Guderian már két alkalommal is ígéretet tett. Problematikusnak nevezte a parancsnoklási viszonyokat a térségben, s kérte, hogy a magyar területen harcoló szövetséges csapatok felett magyar tábornok gyakorolja a főparancsnokságot. Ez utóbbi felvetésében Vöröst nem csupán a nemzeti büszkeség agy a katonai célszerűség vezette, hogy egy térségben egy főparancsnokság működjön. A fegyverszüneti várakozások ismeretében szerette volna saját kezében tudni az összes magyar seregtest vezetését.

Hitler ígéretet tett a kérdések teljesítésére, sőt azon felül nagy mennyiségű fegyver és lőszer szállítását is kilátásba helyezte. A hadműveleti vezetés Vörös által javasolt módját azonban kategorikusan elvetette, ragaszkodott ahhoz, hogy az német kézben legyen. Hitlert sem csupán az egy térség – egy parancsnokság elve vezérelte, hanem ekkor már készült Magyarország kiugrásának megakadályozására.

Vörös hazatérve a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács ülésén számolt be tárgyalásairól. Igyekezett meggyőzni a testületet arról, hogy a háborút folytatni kell, ezáltal meggyőzni a németeket megbízhatóságunkról, akik segíteni fogják az ország honvédő harcát. A honvédő harcok mellett a magyar vezetés azonban továbbra is folytatta a fegyverszüneti puhatolózásokat, immár elsősorban a szovjetek felé. Több nem hivatalos próbálkozás és Náday sikertelen kísérlete (szeptember 22-én az olaszországi szövetséges csapatok casertai főhadiszállására repülő vezérezredest Maitland Wilson tábornok fogadta ugyan, de a fegyverszüneti feltételekről nem tárgyalt) után, szeptember 24-én Horthy és bizalmasai döntöttek egy hivatalos fegyverszüneti bizottság Moszkvába küldéséről. Vezetőjévé Faragho Gábor altábornagyot, a csendőrség felügyelőjét nevezték ki. A delegáció szeptember 28-án indult útnak, s október 1-jén érkezett a szovjet fővárosba.

Ezek a kísérletek nem maradtak titokban {I-376.} a németek előtt: szeptember 26. és október 2. között megbeszéléssorozat zajlott Hitlernél a magyarországi helyzetről. A tanácskozások végére kialakult, hogy újabb fegyveres akciót hajtanak végre Magyarországon, ha annak vezetése megkísérli a kiugrást a háborúból. A németek az esetleges kiugrás elhárítására számoltak ugyan a Szálasi vezette Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom puccsszerű hatalomra juttatásával, de – különösen katonai szempontból – nem bíztak mindent rájuk és az egyéb magyar szélsőjobboldali szervezetekre, nekik a hatalomátvételben csak kisegítő szerepet szántak. Szeptember 25-én Magyarország teljes területét német hadműveleti területté nyilvánították, s a 20-a utáni napokban inkognitóban Budapestre érkezett Otto Skorzeny SS-Obersturmbannführer, a 600. SS ejtőernyő-zászlóalj parancsnoka, aki már több sikeres kommandóakciót vezetett.

26-án Budapestre települt át Ulrich Kleemann páncélos tábornok, korábban Kréta szigetének parancsnoka. Törzsével átvette a német seregtestek újjászervezésének irányítását. Természetesen nem volt véletlen, hogy az akkor még az OKH közvetlen alárendeltségében lévő Kleemann-hadtesttörzs (Korpsstab Kleeman, Auffrischungsstab Kleemann) éppen a magyar fővárosba települt. Megismétlődött a két héttel korábbi szituáció, csakhogy amíg a Breith-törzset és az annak alárendelt alakulatokat néhány nap múltán a frontra vezényelték, addig a Kleemann-törzs maradt. (Később Kleemann lett a Szolnok felől a debreceni csatába október 19-én beavatkozó, akkor megalakult IV. páncéloshadtest parancsnoka, de az már a kiugrási kísérlet meghiúsítása után történt.)

Ugyancsak 26-án a 13. német páncéloshadosztályt a szintén újjászervezés alatt álló 10. páncélgránátos-, 20 páncéloshadosztállyal és 109. páncélosdandárral együtt (a 110. páncélosdandárt 25-én beosztották a 13. páncéloshadosztályba) alárendelték a Kleemann-törzsnek. Budapestre vezényelték a 17. páncélgránátos-dandár törzsét. 29-én Friessner intézkedett, hogy a 13. és 20. páncélos-, valamint a 10. páncélgránátos-hadosztály valamennyi csapatrészét vonják ki az arcvonalból és bocsássák a Kleemann-törzs rendelkezésére. Október 3-án a 109. páncélosdandárt Miskolc térségébe vezényelték át, ahol a Feldherrnhalle páncélgránátos-hadosztály kötelékébe lépett. Október 5-én a Feldherrnhalle páncélgránátos-hadosztály, a 109. páncélosdandárt magába foglalva a Kleemann-törzs alárendeltségébe lépett. Az október 6-án megindult szovjet tiszántúli offenzíva miatt a németek több alakulatot a fronton kényszerültek bevetni, de azért maradt elegendő katonai erejük a magyar fővárosban és környékén október 15-ére is. Közéjük tartozott az 503. Tigris osztály is, amelynek harckocsijai részt vettek a Vár ostromában, vagy a 22. SS lovashadosztály, amelynek alosztályai szállták meg a főváros stratégiai pontjainak egy részét.

A nyilasok hatalomra segítségére Budapesten külön katonai terv készült. A Panzerfaust fedőnevű akció előkészítéséről október 2–4. között a magyar fővárosban tárgyalások zajlottak Wenck altábornagy vezetésével. A megbeszéléseken részt vett Greiffenberg, Winkelmann, Kleemann, Skorzeny és a budapesti német követség képviselője, továbbá két magyar főtiszt. Közülük az egyik Beregfy Károly vezérezredes, a Póthadsereg Parancsnokság parancsnoka volt.