Transzformátorok

A Ganz Gyár mérnökei által 1885-ben feltalált transzformátor szabadalmát ugyan több országban sikeresen megtámadták, ezért az újdonságból származó előnyt nem mindenütt lehetett kihasználni. Ennek ellenére sok helyen – pl. a Monarchiában és Olaszországban – a századfordulóig zömmel magyar gyártású transzformátorokat használtak. Az elsőként bevezetett köpenytípusú transzformátort, amelynek a vasmagja volt kívül és a tekercselése belül, kedvezőbb melegedési tulajdonságai miatt rövidesen a belső vasmagú magtípusú transzformátor váltotta fel. A gyűrűs (toroid alakú) transzformátorok helyett később a nagyobb teljesítményre is alkalmas, lemezelt vasmagú transzformátorokra tértek át. Az előre elkészített tekercselésbe utólag berakható, egymással szembefordított, E-alakú elemekből álló vasmag a gyártás szempontjából is kedvezőbb volt. A mágnesezés szempontjából kedvezőbb tulajdonságú vaslemez előállítására korán elkezdték az anyag ötvözését. Bláthy alumíniumot is alkalmazott, amit csak újabban kezdtek ismét bevezetni.

A transzformátorgyártásban a magyar iparnak egy ideig sikerült lépést tartania a fejlődéssel, aminek főbb állomásai a Kelenföldi Erőmű részére 1927-ben készült 45 MVA-es, 10/30 kV-os illetve a Bánhidai Erőmű 1943-ban készült 30 MVA-es, 10/110 kV-os háromfázisú transzformátorai. Ezután csak 1945-től készültek 120 kV feszültségű transzformátorok, de csak az 1956-ban készült 60 MVA-es transzformátor haladta meg a már régen elért 45 MVA teljesítményt. Ezután felgyorsult a nagy transzformátorok fejlesztése, amiben Kiss László, Karsai Károly és Kerényi Dénes vett részt számos újszerű megoldás kidolgozásával. A Ganz Villamossági Művekben gyártott háromfázisú transzformátorok feszültsége 1959-ben elérte a 220 kV-ot, 1969-ben pedig a 400 kV-ot és ezzel párhuzamosan a legnagyobb egységek teljesítménye előbb 200 MVA-re majd 300 MVA-re nőtt. A hazai transzformátorgyártás csúcsteljesítménye az albertirsai alállomásban üzembe helyezett, egyfázisú egységekből álló 750/400 kV-os transzformátor volt, amelynek teljesítménye három fázisban 1100 MVA-t ért el. Ezt megelőzően csak a Szovjetunióban és az Amerikai Egyesült Államokban készítettek 750 kV-os transzformátorokat.

Az 1930-as években különleges újdonságot képeztek a Ratkovszky Ferenc szabadalma szerint készült feszültségszabályozós transzformátorok. Az önműködő feszültségszabályozó szerkezet kis méretével és súlyával tűnt ki, ezért aránylag olcsón lehetett előállítani. Megbízható üzeme miatt hosszú ideig használták.

A transzformátorok feltalálásában és fejlesztésében a magyar kutatóknak fontos {IV-230.} szerepe volt. Ennek ellenére hosszú ideig csak katalógusszerű ismertetők vagy a szabadalom körüli vitához tartozó írások jelentek meg róla. Működésének elméleti alapjait és tervezési módszereit Liska József Villamos gépek I. Transzformátorok című kötete foglalta össze 1949-ben. A témáról később is kevés könyv jelent meg, amelyek közül kiemelkedik Karsai Károly–Kerényi Dénes–Kiss László Nagytranszformátorok című könyve, amely 1973-ban a villamosenergia-rendszerben fontos szerepet betöltő, 100 kV-nál nagyobb feszültségű transzformátorok működésének, tervezésének, szerkezetének és vizsgálatának minden kérdésével foglalkozik. A könyv 1987-ben angolul is megjelent. A transzformátor feltalálásával és kezdeti fejlődésével kapcsolatos magyar eredmények külföldi elismertetése céljából Asztalos Péter és Újházi Géza írt több nagyobb terjedelmű, összefoglaló tanulmányt, amelyek részben külföldön jelentek meg.