Szakoktatás, mérnökképzés

A 19. században létesült Mechanikai és Órásipari Szakiskola keretében az 1898/99-es tanévben elektromechanikai szakképzés indult meg, amelyből néhány év alatt már évenként 500 fős létszámú dinamógép-kezelő tanfolyam alakult ki. 1920-ban önálló villamos szakosztály létesült és az iskola neve Mechanikai és Elektromosipari Szakiskola lett. Néhány év múlva kettévált a középfokú és a felső-ipariskola, amely az érettségivel egyenértékű képzést nyújtott, elsősorban az elektrotechnika területén. Ebből fejlődött ki az 1941/42-es tanévben megalapított Kandó Kálmán Villamosipari Középiskola. A szakiskolai képzést kiváló mérnöktanárok vezették; Vígh Bertalan és Gárdonyi Jenő tankönyvei évtizedekig az elektrotechnikai szakismeretek bibliájának számítottak. Az iskolában tanítottak: Szily László, Taky Ferenc és Uray Vilmos későbbi egyetemi tanárok, valamint Taraba István és Straub Sándor főiskolai tanárok. A színvonalas szakiskolai képzésnek jelentős része volt abban, hogy a magyar iparnak megfelelően felkészült szakmunkásai és művezetői voltak, akik lehetővé tették a kutatási és fejlesztési eredmények megvalósítását.

A József Műegyetemen Wittman Ferenc, a fizika professzora tartott először nem kötelező előadásokat Az elektrotechnika tudományos elvei címen. Az egyetem felterjesztésére 1891-ben egy királyi leirat Elektrotechnika Tanszék létesítéséről intézkedett, amelynek vezetésére Zipernowsky Károlyt hívták meg. Kinevezésével jött létre 1893-ban az Elektrotechnika Tanszék és a IV. éves gépészmérnök hallgatók részére megkezdődtek a Dynamógépek című kötelező tantárgy előadásai. A Műegyetemen 1906-ban újabb tanszéket létesítettek II. Elektrotechnika Tanszék néven, amelynek professzorává két évvel később Söpkéz Sándort nevezték ki. Az elektrotechnika első egyetemi tankönyvét Zipernowsky előadásai alapján tanársegédje, Zsakula Milán állította össze. 1914-ben kőnyomatos kéziratként jelent meg a tankönyv.

Wittmann Ferenc

Az egyetemi képzésben jelentős változásokat hozott az 1924-től 1929-ig terjedő átmeneti időszak. Az elektrotechnikai képzés még mindig a Gépészmérnöki Kar keretében folyt, de 1924-ben elhatározták, hogy újabb tanszéket hoznak létre, mert csak így lehet a külföldi egyetemek példájára elektromérnököket is képezni. Az új, Gyakorlati Elektrotechnika Tanszék vezetője selmeci Pöschl Imre lett, aki Zipernowsky első tanársegédje volt, majd a Ganz Gyár próbatermi ill. gépszerkesztési {IV-241.} vezetőjeként dolgozott és magántanárként a Műegyetemen is tartott előadásokat. Még ugyanabban az évben Zipernowsky nyugdíjba vonult és az „Elektrogépek” című előadásait, valamint kicsit később tanszékének teljes személyzetét és laboratóriumait a Gyakorlati Elektrotechnika Tanszék vette át. Az ettől kezdve betöltetlenül maradt I. Elektrotechnika Tanszékre pályázat alapján csak 1929-ben nevezték ki Verebélÿ László professzort és még ugyanabban az évben jelentős átszervezést hajtottak végre. A gépészmérnöki képzésben erőteljes szakosítást vezettek be a felsőbb évfolyamokon, létrehozva a következő tagozatokat:

A. Általános gépszerkesztési és gépgyártási tagozat;
B. Elektrotechnikai gépészeti tagozat;
C. Mezőgazdasági gépészeti tagozat.

Az elektrotechnikai oktatás 1931-ben jóváhagyott programja szerint a B tagozat lényegében villamosmérnöki képesítést nyújtott, de megmaradt a Gépészmérnöki Kar keretei között. Noha már ekkor fölvetették egy önálló villamosmérnöki szak létesítését, a Műegyetem a B tagozaton is gépészmérnöki oklevelet adott ki. Az új oktatási rend bevezetésével egyidejűleg az I. Elektrotechnika Tanszék nevét (Verebélÿ vezetése alatt) Villamos Művek Tanszékre, a Gyakorlati Elektrotechnika Tanszék nevét (Pöschl vezetése alatt) Villamos Gépek Tanszékre változtatták. Az előbbi két villamos tanszék mellett, főleg a Gépészmérnöki Karon kívüli oktatásban, Söpkéz vezetése alatt változatlan maradt a II. Elektrotechnika Tanszék. Az ő nyugalomba vonulása (1937) után az oktatási feladatokat a másik két tanszék vette át és a nevük Villamos Művek és Vasutak Tanszék, illetve Villamos Gépek és Mérések Tanszék lett.

A villamos tanszékek első feladata a kibővült tananyag kidolgozása volt. A villamos gépek és a villamos mérések oktatását Zipernowsky előadásai jól megalapozták és ebben maga Pöschl is részes volt. Először az ő tankönyve jelent meg, mint az első írógéppel írt és sokszorosított egyetemi tankönyv az elektrotechnika területén. Ezután jelentette meg Karsa Béla a villamos mérésekről írt könyvét. A villamos művek témakörben új tananyagot kellett kidolgozni, mert a villamos energia szolgáltatásában az egész világon nagyarányú fejlődés zajlott le. A tankönyvek megjelenését a háború is visszavetette, ezért Verebélÿ Villamos erőátvitel című négykötetes tankönyve csak 1946–1950 között jelent meg.

Átfogó tantervi reformok keretében 1948–1949-ben jelentős változáson ment át a villamosmérnöki képzés a BME-n. A gépészmérnöki kar harmadéveseinek egy része 1948-tól villamosmérnök-hallgatóként folytatta tanulmányait, kb. 70 fő az erősáramú, 30 fő a gyengeáramú szakon. 1949-ben létrehozták a Villamosmérnöki Kart, amelynek első dékánja Liska József lett. Az új karon a már létező Villamos Gépek és Mérések Tanszék valamint a Villamos Művek és Vasutak Tanszék mellett az akkor alapított Vezetékes Híradástechnika Tanszék és Vezetéknélküli Híradástechnika Tanszék kezdte meg az oktatást. Rövidesen újabb tanszékek létesültek; az elektrotechnika területén Simonyi Károly vezetésével az Elméleti Villamosságtan, Kovács K. Pál vezetésével a Villamos Gépek Üzemtana Tanszék. Az első villamosmérnöki okleveleket 1950-ben adta ki a BME.

Simonyi Károly

A Villamosmérnöki Kar megalakulása óta eltelt 50 évben több tanszék létesült, illetve alakult át. A Benedikt Ottó vezette Különleges Villamos Gépek Tanszéket előbb a Villamos Gépek Üzemtana tanszékkel, majd a Villamos Gépek és Mérések Tanszékkel vonták össze. Ebből alakult ki Csáki Frigyes, majd Tuschák Róbert vezetésével az Automatizálási Tanszék, illetve a Villamos Gépek és Hajtások Tanszék, amelynek vezetését később Retter Gyula vette át. A Villamos Művek és Vasutak Tanszék kettéválásával létrejött Villamos Művek Tanszék vezetője Geszti P. Ottó, {IV-242.} később pedig Bán Gábor, a Nagyfeszültségű Technika és Készülékek Tanszék vezetője Eisler János, később pedig Horváth Tibor volt. Az elektrotechnika területével ma az Automatizálási Tanszék (Vajk István), a Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Tanszék (Berta István), a Villamos Gépek és Hajtások Tanszék (Schmidt István), a Villamos Művek Tanszék (Varjú György), valamint az alaptárgyi oktatásban az Elméleti Villamosságtan Tanszék (Fodor György, majd Veszeli Gyula) foglalkozik.

Közben a felsőfokú szakiskolai képzésből 1963-ban felsőfokú technikumokat, majd néhány év múlva műszaki főiskolákat szerveztek. Ezek közül a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Budapesten és a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Pécsett jelentős tudományos tevékenységet is végzett az elektrotechnika területén.

Az oktatással foglalkozó szakirodalom egyúttal az elektrotechnika valamely területéhez is kötődik. A Műgyetemen és a műszaki főiskolákon a kifejezetten tanulási célra írt jegyzetek jelentős része sokszorosított alakban, kéziratként jelent meg. A szakiskolákban hosszú ideig használt tankönyveket írtak olyan tanárok, mint Gárdonyi Jenő és Vigh Bertalan.

Az egyetemi alapképzéssel foglalkozó elméleti villamosságtan irodalma nem kapcsolható egyik szakirányú tevékenységhez sem. Az alapokat Simonyi Károly művei képezik, amelyek közül az 1952–1988 között 10 kiadásban megjelent Elméleti villamosságtan volt az első. Ennek Németországban 5 kiadása jelent meg, angolul, oroszul és románul is kiadták. Néhány évvel később (1954–1957) jelent meg a Villamosságtan két kötete, amely átdolgozva, 1983-ig további 5 kiadást ért el. Az oktatásban ezeket a könyveket váltotta fel Fodor György Elméleti elektrotechnika I–II. című tankönyve 1970-ben és 1984-ben. A sort Vágó István Villamosságtan II. Elektromágneses terek című tankönyve zárja 1988-ban.

Ide tartozik Fodor György A Laplace-transzformáció műszaki alkalmazása című, 1962-ben magyarul, 1965-ben angolul megjelent könyve. Szintén különleges témát tárgyal Vágó István A gráfelmélet alkalmazása villamos hálózatok számításában című, 1976-ban magyarul, 1985-ben angolul megjelent könyve.