AZ ŐSZI ISONZO-CSATÁK

Az olasz seregeknek a veszteségteljes második Isonzo-csata után hosszabb pihenésre volt szükségük.

Cadorna nagy csalódással látta, hogy két nagy csatában tett erőfeszítéseivel sem tudta a német-magyar-osztrák haderőknek Gorlicénél megkezdett diadalmenetét megállítani. Sőt már azzal is számolnia kellett, hogy a központi hatalmak az oroszok elintézése után felszabaduló tartalékaikkal az olasz haderőt veszik sorra. Ezért Cadorna a védelemre készült fel.

Csak mikor bizonyossággá vált Cadorna előtt, hogy Conrad tartalékait a rownoi hadjárat felemésztette és hogy Falkenhayn tartalékai Szerbia ellen fordultak, szánta el magát arra, hogy az Isonzo vonalát újból megrohanja. A támadás mellett szólt az is, hogy csak ez segíthetett a bajbajutott szerbeken, amennyiben Conradot esetleg arra bírhatta, hogy a szerb hadszintérről erőket toljon át az Isonzo mellé.

Cadorna annyiban helyesen számított, hogy Boroevic seregét Conrad az északi hadszintéren kivívott sikerek dacára sem erősíthette meg. Leküldte ugyan az északi hadszintérről a 2. Isonzo-csata vége felé a gráci hadtestet, de aztán később elvonta innen - Belgrád ellen - a VIII. hadtestet.

Október 15.-én, mikor Kövess serege már Belgrádtól délre állt, kezdte meg Cadorna a Krn hegytömbtől a tengerig terjedő vonalban a támadást: a 3. Isonzo-csatát. Ennek során rendkívül véres küzdelmekre került sor. A harc a legnagyobb hevességgel a doberdói fensikon dúlt, ahol József főherceg a temesvári és a gráci hadtesttel szállt az olasszal szembe. Állásainkat hiánytalanul megvédtük, de a küzdelemben a nagyváradi honvéd hadosztály újból elvérzett.

A csata november 3.-ig tartott, de Cadornának eredményt nem hozott. Mi vesztettünk 42.000, az olaszok 67.000 főt. Boroevic megtartotta védőállásait. Conrad nem szakította félbe a szerbiai hadjáratot, sőt az Isonzo mentéről még egy hegyi dandárt el is vont.

Pár napi pihenő után, november 9.-én, Cadorna megújította a támadást, amiből a 4. Isonzo-csata fejlődött ki. Az olaszok a legtöbb rohamot most is a doberdói fensik ellen intézték, de nagy erőfeszítéseket tettek a görzi hídfő elfoglalására is. Sikerült nekik mindkét helyen állásainkba betörni. De csak rövid ideig örülhettek az eredménynek. Ellentámadásaink az elvesztett állásokat hamarosan visszaszerezték. Közben az olasz nehéz tüzérség öt napon át bombázta Görz városát.

A Doberdon vívott harcok gyúpontjában most a temesvári hadosztály állt, amely ennek megfelelően nagyon sok vért vesztett; egy hónap alatt közel 12.000 főt. Csak szakadatlan pótlásokkal tudtuk a temesvári hadtest két hadosztályát harcképes állapotban fentartani. A karsztos sziklákban mindezideig nem lehetett az olasz nehéz tüzérség ellen oltalmat nyujtó fedezékeket elegendő számban kivágni. A 3. csata kezdetén még csak 2.000 főre való bombamentes fedezékünk volt. Ezért volt a védelem oly veszteségteljes. A harcos létszámhoz viszonyított veszteség nálunk magasabb volt, mint az olaszoknál.

December 4.-én végződött a 4. Isonzo-csata. Cadorna megint nem érte el a kitüzött célt.

A vázolt két őszi csata nekünk közel 67.000 főnyi véres veszteségbe került. A csatafront minden egyes méterére esett 1-1 halottunk és sebesültünk. Az olasz 100.000 főn felül vesztett.