A sajtó és az irodalom

Ebben az időszakban csak a pártokhoz szorosabban kötődő lapok elvi arculata volt homogén és határozott. Legkövetkezetesebben az MKP napilapja, a Szabad Nép képviselte a maga politikáját a Lukács György által megfogalmazott eszmények jegyében, mely a jelen nemzeti, társadalmi gondjaival azonosuló magatartást, a múlt visszahúzó, gátló örökségének leküzdését, az elefántcsonttorony és plakátszemlélet végleteivel szembeni vitát, a magas fokú tudatosságon alapuló elkötelezettséget, a közösséggel és a párttal való összeforrást, s a valóság életrevaló, előremutató tendenciáinak igenlését kérte számon az irodalomtól. E cél érdekében igyekezett a Szabad Nép aktivitásra serkenteni az írókat, esztétikum és politikum termékeny összefüggéseit tudatosítani. E szándék jegyében népszerűsítette a szovjet irodalmat, s szorgalmazta művészet és közönség közeledését. Lukács György előadásait mindig megkülönböztetett figyelemben részesítette, és azoknak sok részletét közölte. Figyelemmel kísérte a művészeti élet eseményeit, reflektált az antimarxista jelenségekre, így a Haladás, az Ellenzék, a Hazánk irodalompolitikai megnyilatkozásaira, később a Válasszal zajló vita eseményeire. Vezető szerepet ebben a munkában Horváth Márton, később, 1948-ban Keszi Imre vitt. Mellettük Losonczy Géza, később Méray Tibor, Molnár Miklós szerepeltek gyakrabban. Major Tamás, Háy Gyula a színházi élet, Háy Károly László a képzőművészet, Szervánszky Endre a zenei élet eseményeit kommentálta. S ezzel – ha néhány alkalmi szerzőtől (Darvas József, Lukácsy Sándor) eltekintünk – a munkatársak köre be is zárult. Híven az MKP akkori helyzetéhez és stratégiájához, mely a sok oldalról ráirányuló jó- és rosszhiszemű figyelem közepette teljes nézetazonosságot tett szükségessé.

A Tovább és a Szabadság című hetilapok a maguk keretei között ugyanilyen szellemben dolgoztak, de szerzőik között több volt a szépíró. Irodalompolitikai cikkeit elsősorban itt publikálta Gergely Sándor, Illés Béla, Gábor Andor, a Tovább lapjain Zelk Zoltán, Hont Ferenc és Haraszti Sándor egészítette ki ezt a szerzői kört.

Jóval bonyolultabb és kuszább az a kép, mely az SZDP lapjaiban formálódott ki. Elég a Népszava szerzőinek névsorát áttekintenünk, hogy {78.} ez a bonyolultság sejthető legyen. Írt ide Hárs László, Marosán György, Kassák Lajos, Justus Pál, Jemnitz Sándor, Bóka László, Erdődy János, Major Ottó, Komlós Aladár, Faludy György. Eleinte, 1945-ben Horváth Zoltán, később Sós Endre jegyezte a legtöbb művészetpolitikai cikket. A névsor nemcsak a szintkülönbséget jelzi, de a színkép változatosságát is. Közös elméleti sarkpontokhoz nem kötődött ez a szerzőgárda, inkább a doktrínaellenesség, a fasizmus idején elszenvedett tortúrák emléke és a művészet szabadsága liberális értelmezése motiválta írásaikat. Munkáspárti orgánum lévén, a Népszavának is gondja volt a munkásolvasókra, a munkások közötti kulturális munkára, figyelt a munkásírókra, a mozgalom régi művészeire, de nem kötelezte el magát egyetlen iránynak sem. Stílus dolgában a sokféleség elvét képviselte, s nagy figyelmet és megbecsülést tanúsított a kassáki modernségnek. Legfőbb hagyományának József Attilát, Derkovits Gyulát és Bartók Bélát tekintette, de érzékenyen követte Lukács György megnyilatkozásait is. Az MKP művészetpolitikájával szemben inkább szuverenitásának óvására törekedett, kivált a népi írók megítélésében, akikkel szemben kezdettől engesztelhetetlen ellenszenvet tanúsított. Többször került így – főként Horváth Zoltán cikkei révén – a Haladással közös platformra.

Határozott elméleti alappal az NPP lapja, a Szabad Szó sem rendelkezett, de Ady, Móricz, Szabó Dezső műveiből több alapkövetelményt is őrzött, amelyek magatartáseszményként éltek tovább a munkatársak írásaiban. Ady és Móricz, Dózsa és a 48-as örökség vállalásában közel álltak a marxistákhoz, de érintkeztek velük a valóságtisztelet és a nemzet iránti felelősség igényében is. Bírálták Babits Mihály és Kosztolányi Dezső művészi magatartását, Molnár Ferencet és a kommersz kultúra megnyilvánulásait ugyanolyan elvi szigorral utasították vissza, mint az MKP kultúrpolitikus szerzői, Szabó Dezső iránt azonban megértést tanúsítottak. A lap orientációjának irányát elsősorban Illyés Gyula, Veres Péter, Darvas József álláspontja szabta meg. Így a Szabad Szóra hárult a Népszava és a Haladás támadásainak részbeni elhárítása. Sinka István, Kodolányi János védelmét inkább az FKgP ifjúsági lapja, a Független Ifjúság vállalta nyíltan, Kodolányinak teret is ez a lap adott. A Szabad Szó szerzői között az előbbiek mellett Tamási Áron, Boldizsár Iván, Keresztury Dezső nevével találkozhatunk; itt tűnt fel s jutott fontos szerephez Czibor János és Sarkadi Imre. A zeneművészetről szóló írások némelyikét Járdányi Pál írta, a parasztkultúra ügyét tudatosító cikkeket pedig Muharay Elemér.

Az FKgP kulturális politikájára jellemző, hogy miközben ifjúsági lapját, a Független Ifjúságot a népi írók szellemében szerkesztették, napilapjának, a Kis Újságnak Kállai Ernő és Kassák Lajos voltak a rangot adó szerzői. Néhány cikkel Tolnai Gábor, sűrűbben Ortutay Gyula neve jelezte a tudomány jelenlétét, és előbbi inkább irodalomtörténészként, Ortutay Gyula pedig kultuszminiszterként volt jelen, nem elvi jellegű írásokkal, {79.} hanem jórészt nyilatkozatokkal. Különben az MKP kulturális akcióit követő egyszerűsítő óvásokban, célzásokban merült ki e lap kulturális tevékenysége, s művészet és politika elkülönítését is elmélyültebb számvetés nélkül szorgalmazta. A Demokrata Néppárt lapja, a Hazánk a maga katolikus szellemével jóval határozottabb volt, franciás, neokatolikus érvek és szemlélet alapján vitázott, és elsősorban a Rónay György által jegyzett írások nyíltságuk, avatottságuk, tartalmasságuk révén korszerűbb katolicizmus lehetőségét ígérték.

A Haladás a Magyar Radikális Párt hetilapja volt, a polgári radikalizmus eszmevilágát elég következetesen képviselte, különösen az MKP törekvéseivel szemben. Viszonylag hosszú és intenzív működésének az a magyarázata, hogy szerzői között többen is voltak, akik a lap programjában szereplő demokratizmust a szocializmusba átmenő változatában is vállalták. Sűrűn írt e lapba Bóka László, Rónai Mihály András, Márkus László, Gyárfás Miklós, Antal Gábor, néha Fenyő Miksa, Komlós Aladár is. S a főszerkesztő, Zsolt Béla a náci szellem elleni korábbi küzdelmeiben megérdemelt tekintélyt szerzett, s találékony, bátor, éles szavú újságíró volt. A népi írók megingásai benne a régi keletű ellenszenvet masszív érzületté merevítették, s ezen változtatni sem a tehetség, sem az értéktisztelet, sem a történelmi szükség okán nem tudott. Nemcsak Erdélyi Józsefet vagy Sinka Istvánt, de Németh Lászlót és Illyés Gyulát is fertőzött szellemként kezelte, s mert Illyés Gyula volt a legtöbbet publikáló szerző, ellene hadakozott a legszívósabban. Így óhatatlanul szembekerült az MKP egységtörekvéseivel. Törzsgárdájából Bóka László, Gyárfás Miklós, Rónai Mihály András egy idő után már nem követték ebben Zsolt Béla törekvéseit.

A Hazánkhoz hasonló szerepet töltött be Supka Géza s egyszersmind a Polgári Demokrata Párt lapja, a Világ is. A szellem pártok feletti hivatását, a művészet függetlenségét hangoztatta, szót emelt a könyvkiadás demokratizálása érdekében, a népi írókkal szemben pedig a szigorú számonkérést vélte helyes megoldásnak. Supka Géza mellett Fodor József volt a vezető szerző. (Egy ideig jelen volt a lapban Kassák Lajos, majd Kárpáti Aurél.)

A párton kívüli orgánumok közül a Magyar Nemzet inkább a háború alatt szerzett érdemeiből élt. Időnként neves szerzők (Kassák Lajos, Tamási Áron, Márai Sándor) is megjelentek hasábjain, de átlagszintjét inkább Kósa János jellegtelen katolicizmusa és Gogolák Lajos ellenzékisége határozta meg. A Független Magyarország és a Köztársaság elsősorban a képzőművészet modern törekvéseinek megértő interpretálásával, Picasso, Matisse, Bonnard értékeinek hangsúlyozásával szóltak bele a művészi élet eseményeibe. Az Új Magyarország kultúránk külföldi, kivált nyugat-európai kapcsolatainak ápolásával, a többféle irányzat képviselőinek megnyerésével próbált sajátos arculatot kialakítani.

Rövid életű kezdeményezések voltak ezek, az irodalom periférikus kísérletei. Vezető szerepet még a nagy pártok napilapjai sem vívtak ki, a {80.} fontos események az irodalmi folyóiratokban zajlottak, elsősorban a Magyarokban, aztán a Forumban, a Válaszban, a Valóságban és az Újholdban.