{1189.} Tímár Máté (1922)

Tímár Máté élményanyagát a paraszti világból, a világháborús megpróbáltatásokból, hadifogsága szenvedéseiből merítette, s úgy tervezte, hogy regényciklusban örökíti meg a magyar múlt és a közelmúlt egy jelentős részét, a háború utáni változásokat, azt a világot, melyet oly jól ismert. Cselekményes, sok szálon futó történeteinek formálásában Tamási Áron és Veres Péter ihletését is érezni lehet.

Első kötete 1958-ban jelent meg, a Majoros Ádám krónikája című regényt Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok ... alcímmel egy nagyobb ciklus első darabjának szánta, de csak két kötet jelent meg belőle, a második kötet 1960-ban Hajnal hasad, fényes csillag ragyog címen került az olvasók kezébe. Elbeszélő tehetségét, életszerű történetformálását, színes, hajlékony nyelvét, őszinte pátoszát örömmel üdvözölte a kritika az ötvenes évek sok szürke, üres, hamis prózai kötete után.

Majoros Ádám élettörténetét nem folytatta Tímár Máté, de egyre-másra jelentette meg a falu életével, átalakulásával, saját háborús élményeivel foglalkozó munkáit: Karcsi, a csicskás című kisregényét, Szőrtarisznya (1963), Késő virradat (1967), Ítéletidő (1969), Hadiérettségi (1970), Hazai harangszó című regényeit. Művei a magyar prózai realista hagyomány folytatói, hűen tudósítanak a faluban végbement hatalmas változásokról, emberi drámákról, a téesz-szerveződés folyamatairól, az életmódváltozásról. Szívesen él az anekdota eszközével, színesen, ízesen, egyre árnyaltabb nyelvi gazdagsággal idézi elénk a mai vidék jellegzetes figuráit, bonyolult kapcsolatait.

Novelláiban is keverednek az anekdotikus és a realista elemek, s ezekben is dominálnak önéletrajzi élményei. 1960-ban Száz tű hossza címen jelent meg első novelláskötete, 1961-ben Asszonycsere címen, 1966-ban Hogy a világ előre menjen, 1968-ban Eleven parázs címen, 1972-ben Talponálló szerelem címen gyűjtötte össze a folyóiratokban rendszeresen megjelenő elbeszéléseit. A falut érintő aktuális problémák, társadalmi gondok, megrendítő vagy mulatságos lélektani helyzetek adják az elbeszélések magvát, sokban rokonságot tartva például Galgóczi Erzsébet hasonló tárgyú, az ország egy másik tájegységén zajló életről tudósító novelláival. Mind novelláiban, mind regényeiben mindvégig vállalja eredetileg kialakított stílusát, formavilágát, nem kísérletezik a modern próza formáival, feladatának szűkebb környezete minél alaposabb bemutatását, realista megörökítését tartja.