A hagyományos dráma: a Voronyezs és a Sötét galamb

Örkény első drámája, a Voronyezs, a krasznojarszki fogolytáborban született, nyomtatásban 1948-ban jelent meg. S noha Várkonyi Zoltán, a Művész Színház igazgatója műsorra tűzte, az előadására azonban nem kerülhetett sor. A nézők csak jó néhány évvel később találkozhattak a darabbal, tévéjáték formájában.

A darabból, mely a két, egymással ellenséges oldalon álló fiatal, Pataki szakaszvezető és a szovjet tanítónő, Rája háborús szerelmének krónikája, tulajdonképpen hiányzik a drámai összeütközés: a mű néhány epizódszerű háborús kalandból áll össze. A főszereplő, Pataki viszonylag gazdagon árnyalt jellem: amolyan mindentudó, ügyeskedő, ravasz legény, minden helyzetben ügyesen feltalálja magát. Ő menti meg Ráját, a szovjet tanítónőt a magyar parancsnok megtorlásától, jóllehet ezzel saját életét kockáztatja. A romantikus szerelmi történetet a katonaélet, a háború kisebb-nagyobb eseményei keretezik; a dolgok, jellemek és események humoros, kedélyes oldalát villantva fel, mondanivalója egyértelmű: a szerelem, az emberi érzések jogát és elsőbbségét hirdeti a háború embertelensége közepette. Világossá válik a darabból, hogy Pataki, s a hozzá hasonló kisemberek nem tették magukévá a háborús ideológiát, a bolsevizmusellenes, háborús propagandát: áldozatként, és nem hóhérként vesznek részt ebben a rossz oldalon folytatott harcban. S a tisztek nagy része is csak amolyan ügyetlenkedő, kétbalkezes amatőr (ez számos humoros jelenet forrása) – egyedül a precíz, a csontja velejéig katona Csongrádi százados veszi komolyan a háborút. Ezt a gondolatot bontja ki majd részletesen, a tragikumra helyezve a hangsúlyt, a Holtak hallgatása című dokumentumdráma. A tragikum csak a Voronyezs befejezésében sejlik fel. A főhős a darab végén kilép a szerepéből, a darab idejéből, s {1425.} mint hírhozó jelenik meg: "Egy a kétszázezerből, aki nem fagyott meg, és nem veszett oda abban a dermesztő télben, 1943. január 13-án, amikor megkezdődött a voronyezsi offenzíva, és a magyar hadsereg sziszüphoszi sorsa elvégeztetett."

Nem volt szerencsésebb a színpadi sorsa Örkény István következő darabjának, a Sötét galambnak sem. Keletkezéséről így vallott az író: "Minden korábbi drámám története majdnem azonos ritmusú. Filmnovellának készül, de nem lesz belőle film. Megjelenik kisregényként, s aztán átdolgozom színpadra. Ez történt a Sötét galambbal is. 1956 után hat évig nem írhattam, ezért minden lehetőséggel megpróbálkoztam, hogy színre kerüljek." A darab végül is csak 1970-ben került a Nemzeti színpadára – amikor a szerző már a Tóték írójaként közismert. (A mű prózai változata, a Glória című kisregény is csak 1981-ben jelent meg.)

A Sötét galamb 1949-ben játszódik, főhősnője bányászcsaládból származó fiatal apáca, aki a zárda feloszlatása után a védett kisközösségből kikerül a zajló életbe. A darab vígjátéki fordulatokkal beszéli el Glória nővér jellemfejlődésének, átalakulásának stációit – míg végérvényesen Ilona lesz belőle. Glória nővér először családja körében, egy bányászvárosban, majd egy új, nagy építkezésen, végül Budapesten ismerkedik az átalakulóban, forrongásban lévő élettel, különböző jellemű emberekkel találkozik s kerül konfliktusba, hogy végül megadja magát a szerelem, az evilági, természetes érzések elsöprő erejének. A dráma tehát – a Voronyezshez hasonlóan – epizodikus szerkesztésű, az egyes jeleneteket jóformán csak a főszereplő személye fogja össze. Az író számtalan mellékszereplőt vonultat fel: markáns jellem az egy tőből faragott méltóságteljes, hivatásának élő főnöknő; s a kedélyes-életvidám Tarné, Ilona édesanyja, aki nem nagyon érti, mi is játszódik le a félszeg, merev és ügyetlen lányban. Felemás, kevésbé kidolgozott jellem Lujzáé, aki egyszerre pajzán szerető, háromgyermekes anya és gondos háziasszony. Az a nagybendőjű, kényelemszerető operaénekes, aki olykor megédesíti napjait, a Macskajáték Csermlényi Viktornak egyik előképe.

Három ellentétes jellemű férfi kerül Ilona vonzásterébe: a félszeg, jelentéktelen, csúnyácska vasutas, aki komikus színeket visz a darabba; majd a bizonytalan érzésekkel viaskodó, gyenge jellemű Kisinóczi, s végül a vagány, nőcsábász, jó svádájú sofőr, aki sok vonásával a Voronyezs Patakijára emlékeztet. Glória végül is nála találja meg – számos hányattatás után – a boldogságot.

A Sötét galamb hagyományos dramaturgiájú darab: konkrét helyszíneken és időben bonyolódik a határozott vonalú cselekmény; a szereplők cselekedetei pszichológiailag motiváltak. Örkény a színmű meghatározást adta a darabnak, mely számos vígjátéki elemet is tartalmaz: egyaránt él a helyzet- és jellemkomikum eszközeivel. Már-már groteszk jellegű, s a későbbi Örkényt vetíti előre a volt apácák jelenete, melyben társnői Glória önbizalmát akarják visszaadni. Komikus, sőt groteszk helyzeteket teremt Glória naivitása, a világban való idegensége, tudatlansága is. A mű, noha magánéleti problémát helyez a középpontba, nem nélkülözi a politikumot sem. A történelmi, társadalmi viszonyok közvetetten, háttérként vannak jelen, természetesen a vígjátéki jellegnek megfelelő beállításban. Elsősorban az építkezés helyszínein idéződik fel hitelesen a korhangulat (nyilván {1426.} része volt ebben Örkény sztálinvárosi tapasztalatainak is): a zsúfolt lányszállás, szabados, hányatott életű lakóival, a kocsma, a feketéző sofőrök az ötvenes évek valódi arculatából is megsejtetnek valamit.