{1471.} KARINTHY FERENC (1921)

FEJEZETEK

A valóság iránti élénk érdeklődés, riporteri hevület, könnyedség, ember- és környezetismeret jellemzik Karinthy Ferenc munkásságát. Elegánsan vált műfajról műfajra, figyelmének szemhatára Lágymányostól a nagyvilágig terjed. Nemzedékének történelmi tapasztalatrendszerével a vállán a jelen dolgainak jelenségeinek hivatott számontartója, elemzője.

Akad darabja, mely 30–35 ország színpadán megfordult, antológiák a klasszikusoknak kijáró tisztelettel tartják számon néhány alkotását, színházi szakember volt Budapesten és vidéken.

Tanulságos az időpont, mikor írói pályáján a dráma műfaja szerephez jutott. Generációjának eszmélkedését a háborús esztendők fojtogatták, a helykereső ösztön természetességgel fordult a tovatűnt aranykor családi emlékei után (Szellemidézés), az egyén lehetőségét a tudósi magány ezoterikus világában látta (Kentaur). Az alkat mélyén munkáló realista szemlélet új égtáj alá kerülve, 1945 után könnyen azonosulhatott a közösségi életelvvel. A történelemalakító szerepre is jogot formáló írói személyiség hang- és szemléletváltása túlságosan sarkosra sikeredett. A sematizmus béklyójából való szabadulás jelei Karinthy Ferenc drámaírói munkásságában is megmutatkoznak. Amikor a Hazai tudósítások riportjainak egy darabjából az Ezer év (1955) című drámát fogalmazta, kettős eredményre jutott. A korábbi esztendők kritikátlan hurráoptimizmusa után – a peremre szorult "lelki szegények" felfedezésével – eljutott egy realistább valóságszemlélethez, s az írói egyéniség felszabadításával nemzedéki számvetést is végzett. Ez a kettős belső feszültség szinte követelte a színpadi formát.

A darab történeti jelentősége ma már vitathatatlan. Magyarország fehér foltjainak feltárása írói bátorság is volt akkor. A dráma – mint azt Pomogáts Béla megállapította – az ötvenes esztendők politikai módszereivel is vitázott.

A sematizmus korszakának angyalai és ördögei után hús-vér alakokkal találkozhatott a néző. A második felvonás pergő – krimiszerűen bonyolított – dikciójában vádlón tárult fel egy történeti tehertétel. A csecsemőgyilkos Ökrösné és Bencsikné, s az együgyűségig tudatlan Szanó lányok alakja a magyar történelem és társadalom nem szívesen vállalt jelenségeire irányította a figyelmet. A dokumentumelemekből építkező dráma nemcsak az írói út fejlődésében volt jelentős. A harmincas esztendők vádló hangú szociográfiáinak útján haladva a darab az évtizeddel későbbi, emlékezetes művek felé mutatott.

Az Ezer év kritikai fogadtatására az óvatoskodó elismerés volt a jellemző, de az író visszavonhatatlanul csatát nyert. A Szellemidézés (1957) szintén kész "nyersanyagból" építkezett. De míg az ostrom idején írt regény inkább a gyerekkor miliőjét érezte fontosabbnak, a drámában Donáti Sándor (az olvasó vagy a néző az apa alakját látja benne) személyisége került a figyelem fókuszába. A szellemi "asztaltáncoltatás" célja itt is kettős volt. A zseniális alkotóerejét sakkban tartó kettős kör (a tágabb család és környezet vegetatív szinten élő, egyszerre inspiráló és fojtó légköre, valamint az országgyarapítás mámorának rekedt réztrombitáin is {1472.} átütő embertelen barbárság fenyegetése) az önvizsgálat kényszerével nehezült a személyiségre. Az élete alkonyán járó Donáti Sándor nem csupán saját ifjúkorának hiteivel és terveivel szembesült. A dráma a fiú – Karinthy Ferenc – önvizsgálata is kívánt lenni.

A szerzőnek ez a "legszínszerűbb" darabja. Nyelvi humora eleven, ennyi sokszínű, életteli alakot sehol másutt nem tudott felmutatni. Hogy a dráma mégsem lett remekmű, annak oka a főhős alakjában keresendő. Létay Vera a darab felújított változatának (1972) bemutatása után mutatott rá arra, hogy Donáti ábrázolása töredékesre sikerült. Az olvasó nem tud szabadulni a tudattól, hogy az író családját és édesapját látja, s így fel sem igen tűnik, hogy az alak zseniális voltát csak a már máshonnan is jól ismert szójátékok és a nagyon didaktikusra formált monológok jelzik. Elmarad az igazi konfliktus, a darab inkább nosztalgikus életkép, mint dráma.

Karinthy Ferenc drámaírói munkásságának következő állomása egy méltán sikeres regény színpadra szánt átirata. A Budapesti tavasz (1965) ilyen formában sikertelen kísérlet maradt. Az alakokat nemhogy jellemezni, még körülírni sem igen tudta, a színpadi történés széteső.

Lényegesen több eredményt hozott a pályán az újabb korszakot jelző egyfelvonásosok világa: Bösendorfer (1966), Dunakanyar (1966), Víz (1968), Gőz (1968). A nemzetközi siker is jelzi, hogy Karinthy Ferenc ezekben az egyfelvonásosaiban egyetemes gondokról tudott érvénnyel szót ejteni. Az emlegetett négy egyfelvonásos szereplői partra szorult emberek. Beszédesek a helyszínek is: a bérlakás négy fala, egy útmenti, késő esti presszó a Duna-kanyarban, egy néptelen szeptemberi uszoda, egy izzóra hevített gőzfürdő. Sorsukkal elégedetlen, félsikerek nosztalgiáin csüngő, személyes és társadalmi konfliktusok tehertételeivel megvert emberek a szereplők. A Bösendorfer öncélú cinizmusba fulladt telefonbetyárja, a Dunakanyar kiüresedett, szétdúlt párkapcsolatok emlékével élő szereplői, a Gőz groteszkségig valószínűtlen – mégis élő – fürdővendégei, vagy a kiöregedett vízilabdázó egyaránt egy-egy sikertelen élet példázatai. A darabok közül három kétszereplős, a Víz öreg csatára pedig az emlékezetében élő alakokat mozgósítja Horthy Miklóstól volt feleségén át a végleg megsüketült apjáig. Ezek a művek meditatív, számvető jellegűek. Az egyedül maradt emberek magán- és közéleti drámái, vívódásai ütnek át a hol ironikus, hol szatirikus hangon. A bravúros szerkesztésű Bösendorfer mellett legemlékezetesebb a Víz. Az önéletrajzi elemekkel is hitelesített, személyes jelenlét erősíti fel az emlékezésből kicsendülő rezignációt, melankóliát, s valószerűsíti a felcsattanó mámoros dacot.

E darabok jelentős előrelépést jelentenek az írói pályán, rokonságot tartanak ezek a korabeli novellákkal, és az Epepe című regényével.

Az egész estét betöltő Gellérthegyi álmok (1970), valamint a Pesten (1971) és a Budán (1971) című egyfelvonásosok újra a történelem elemeiből építkeznek. Az utóbbi kettő szoros szálon kapcsolódik a már tárgyalt egyfelvonásosokhoz is. A Budán Farkas Bernátnéjának tragédiája a történelem ellentmondásaiban gyökerezik, az ötvenes években férjét bűntelenül internálták, de egyedül maradása már egy újfajta életérzés drámai alapszituációja. A vele szembesülő ifjú agitátorok naiv {1473.} lelkesedése mögött megbúvó egyéni sorskonfliktusok egyszerre utalnak egy tévesztett történeti út buktatóira, s a saját értékrendjével szembekerülő személyiség tudathasadásos állapotára. Erőtlenebb kísérlet lett a Pesten című komédia. A talaját vesztett színész-igazgató sorsában érlelődő konfliktust az író nem bontja ki teljes mélységében.

A világsikerré vált Gellérthegyi álmok Karinthy Ferenc legigazibb drámája. Az ostrom alatti Budapest romos gellérthegyi villája egyszerre a menekülés és a rettenet fészke. Hadbíróság és a faji törvények életveszélye fenyegeti az ide menekült fiatalokat. Körülfogja őket a félelem: félnek a becsapódó lövedékektől s félnek egymástól. A kölcsönös gyanakvás s a kibontakozó szerelem kettős, ellentétes érzései állandó, vibráló feszültséget teremtenek; a darab mesteri módon szerkesztett, s dramaturgiája bravúros. Itt is a személyesség forrósága emeli filozofikus távlatokba a történést. Az apa generációjának nyelvi játékai az élet rútságát elviselhetővé varázsoló "pótlékokból" – a szorított helyzettől meghatározottan – a lehetséges létezés szinonimáivá nőnek. A félelem és az árvaság ördögi körében forgó, – a túlélés vágyától hajtott fiatalok félbeszakított, újrakezdett, mindentmegjáró játékai az esztétikum erejével ható valóságot teremtenek a köznapok fölé. A rettegés s az élniakarás kettős szorításában előttünk csupaszodik csontig a játszó személyiség. A betört ablakok s a képzelt űrből látszó tűhegynyi pont – a gellérthegyi villa "távlati" képe – közötti ívfény jelzi: a valóságból kiszakadni csak az álmok útján lehetséges, mert a való a földre parancsol. A magukba roskadó emberek sorsa mégis nyitott marad: a darabot áthatja a félelem és az ebből kinövő élniakarás. A Gellérthegyi álmok alighanem az egyetlen Karinthy-dráma, melyben az író a jelenségek mögötti mélységet is teljességgel tudta fölmutatni.

A szerző a hetvenes évektől visszatér a többfelvonásos darabokhoz. A jelenségek felmutatását az elemzés korszaka követi (Hetvenes évek, Hosszú weekend). Megpróbálkozik új formákkal is. Ezt az utat rádiós jelenetei jelzik (Szegény Magyarország, Korallzátony, Hangok az űrben). Az utóbbiak – mondandójuk szerint – az ismertetett rövid darabokhoz kapcsolódnak. Az egyik központi mag az elidegenedés (Hangok az űrben), de a tematika határozottan mutat egy másik területre is. A világot járó Karinthy Ferenc sorra fedezi fel az idegenbe szakadt magyarságot. A már a Kék-zöld Florida novelláiban megpendített "disszidens" téma több darabjában jelentős szerephez jut. A Szegény Magyarország, a Korallzátony, a Hosszú weekend tartozik ide, de hasonló tematikájú a Hetvenes évek is.

Magány, elidegenedés és a hazától való elszakítottság együtt jelentkezik a Korallzátony talajtalan, hazasóvárgó, Ausztráliában élő hőseinek félmondatos emlékeiben és a Szegény Magyarország szereplőinek egymás mellett elsikló, értetlenségbe fulladt párbeszédeiben. E darabok informatív módon villantanak fel egy kóros jelenséget.

A Hosszú weekend című háromfelvonásos színmű tárgya a hetvenes esztendők első felének "külföldimádata". Bálint Edit, a könnyed s gondtalan életre vágyó magyar leány alapos leckét kap. Oscar Taylor és ide-oda csapódó barátainak társasági élete sivár, kiábrándító és posványos.

{1474.} Péteri Dezső, a Hetvenes évek lassan már öregedő főhőse is menekül ebből a világból. Haza, Leányfalura, hogy szenvedélyének hódolhasson: a múltba réved, a rómaiak örökségét, emlékeit kutatja. Értetlenül áll a fiatalabb generáció előtt, akik számára idegenek, ridegek, nyersen számítóak. Talajtalanul kapaszkodik az emlékeibe, "hősi maszkban játszik egy komikus szerepet". Ifjú felesége elhagyja – szinte lemond róla –, veresége sem nem tragikus, sem nem fölemelő. Figurája erőtlen, igazi konfliktus nem jön létre a darabban.

Karinthy Ferenc drámaírói teljesítménye fontos része jelenkori drámairodalmunknak. A műveiben fel-felbukkanó "vándorszereplők" jelzik, hogy az író egy öntörvényű világot tud magáénak; ragaszkodik hőseihez.

A bevezetőben említett riporteri, krónikási szemlélet és alkotásmód a drámai jellegű művekben is uralkodik. Karinthy Ferenc általában erkölcsi nézőpontból közelít korunk feszültségeihez, s felelős, elkötelezett magatartással, nagy elhitető erővel munkálkodik ezek feloldásán. Hősei hús-vér emberek, majdnem mindegyikük alkalmas arra, hogy személyiségükben a kor fontos, megoldatlan kérdéseit általánosítsa.