{1508.} GYURKOVICS TIBOR (1931)

FEJEZETEK

Gyurkovics Tibor drámaírói munkássága Az Öreg című kétrészes tragikomédiával indult (1970). Ezt megelőzően Estére meghalsz címmel írt ugyan egy hagyományos háromfelvonásos drámát, amit be is mutattak (1969), később azonban e művét nem vette fel gyűjteményes drámakötetébe. Az Öreg (új címén: Szeretetotthon) és párdarabja, a Nagyvizit (1972) sajátos drámaírói világot mutat. Az előbbi egy lakásban, az utóbbi egy kórteremben játszódik. Mindkettőnek szereplői öreg, beteg emberek, akik már kiszorultak a valóságos életből s voltaképpen látszatcselekvéssel, emlékezéssel, tervezgetéssel töltik napjaikat. Mindkét színhelyen "apró" események történnek, amelyeket az írói groteszk világlátás szemüveglencséje nagyít fel, illetve állít be úgy, mintha csetlő-botló hőseinek ez volna egyedüli otthonos világuk. Ami fonák, számukra az a "természetes". A Szeretetotthonban egy lakás eladása körül bonyolódnak a szálak; hol az Öreg, hol a gyerekei adnák el, persze, a másik háta mögött; a gátlástalan fiatalok magától értetődő természetességgel nyúznának le hét bőrt öreg apjukról. A Nagyvizitben sem történik semmi különös, csak éppen a mozgásképtelen beteg menti meg a neuraszténiást az öngyilkosságtól. Az író állapot és viselkedés ellentétéből teremt tragikomikus szituációkat. Badari, Czigler, Fazekas és F. Tóth, a Nagyvizit beteg szereplői, külön-külön teljesen logikus és mindennapi dolgokat mondanak el, de mert képtelenek egymást meghallani, monológjaik egymás mellett, egyik a másik után, komikus zagyvaságként hatnak. Gyurkovics az ilyen helyzetek kimunkálására, illetve a jellemek árnyaltan változatos megteremtésére fordítja legtöbb figyelmét.

Harmadik darabja, a Csóka-család (1975, későbbi, kötetbeli címén: Őszinte részvétem) is hasonló világba vezet. Itt is az együvé tartozók széthúzása, érzelemszegénysége, önzése a tárgy, ebben is találkozunk szánni- és szeretnivaló öregemberrel. Az elhunyt hírneves professzor családja keresi az értékes hagyatékot: a félelem ellenszerének kémiai képletét. A képletet tartalmazó notesz keresése azonban csak álcselekvés, ürügy az írónak arra, hogy bemutassa, milyen kicsinyes önzéssel hajtogatja mindenki a magáét a temetésre összesereglett családtagok kórusában. Senki sem figyel a másik szavaira, s ezek az egymás mellett elhaladó, egymáshoz nem illő dialógusok, dialógusrészletek válnak a komikum forrásává. Ezt a párbeszédtechnikát már a Nagyvizitben is alkalmazta Gyurkovics, itt következetesen végigviszi az egész darabon, mintegy önmaga paródiájává fejleszti és sajátos, fanyar humorral teszi hatásosabbá.

Az 1976-ban bemutatott Isten nem szerencsejátékos című kétrészes "drámai vizsgálatában" Gyurkovics egy bírósági kihallgatás keretei között társadalmi-morális kérdések egész sorát veszi bonckés alá. A paptanár Engelhart Simon kiélezett helyzetben tanúsított magatartásából az érdekli, hogy az miként őrzi meg gondolkodásának következetességét, honnan merít erőt, s hite mely összetevőkből épül föl. A dráma szigorú szerkezetű, dialógusai erőteljesek; szerteágazó gondolatisága Gyurkovics legjellemzőbb s legjobb színpadi művévé teszi.