{1534.} ÉLETRAJZI JEGYZETEK

Források:

Díjasok és kitüntetettek adattára 1948–1980. Összeáll. és szerk. Magyar Józsefné.
Kaposvár, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, 1984. Írói önvallomások. Összeállította Tóbiás Áron. Bp. PIM és Népművelési és Propaganda
Iroda, 1971. Kistükör. Magyar irodalomtörténeti arcképek. Szerk. Pomogáts Béla. Bp. Múzsák Közművelődési Kiadó, 1985. Magyar Életrajzi Lexikon. 1–3. köt. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp. 1963.

Abody Béla (1931) Budapesten született, s itt szerzett az egyetemen irodalomtanári diplomát. Tanított általános iskolában, volt irodalmi vezető a Magvető Könyvkiadóban, 1965-től 1971-ig az Élet és Irodalom főmunkatársaként dolgozott, pár évig a Vidám Színpadot igazgatta, 1978–1985-ig a Négy Évszak című folyóirat felelős szerkesztője volt, azóta a Lapkiadó Vállalat vezető publicistája. Sokműfajú író, irodalom- és zenekritikai, valamint műfordítói munkássága is jelentős. Több színművét, rádiójátékát mutatták be, számos népszerű tévéműsort szerkesztett és vezetett. 1973-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

Albert Gábor (1929) író, műfordító, könyvtáros. Egyetemi tanulmányait a budapesti bölcsészkaron folytatta, 1955-ben szerzett diplomát. 1954-től az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt, 1964-től pedig az MTA Zenetudományi Intézete könyvtári és dokumentációs osztályának vezetője.

András László (1919–1988) Budapesten született, a Madách Gimnáziumban érettségizett. Fiatalon részt vállalt a munkásmozgalomban, ezért az üldözések elől külföldre kellett emigrálnia. Az ott töltött hét év alatt volt börtönben, koncentrációs táborban, volt idegenlégiós; 1946-ban tért haza. Számtalan foglalkozást kipróbált, kalandos életének élményeit 1959 óta foglalja szépprózai alkotásokba. Néhány évig jelen volt az irodalmi életben, majd kiszorult onnan, dolgozott a külkereskedelemben, azután szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. Szerkesztői, műfordítói, esszéírói munkássága is jelentős.

Antal Gábor (1922) Budapesten született, első verseskönyvét 1941-ben publikálta. 1945 után újságíró lett, jelenleg a Magyar Nemzet vezető publicistája. 1969-ben önéletrajzi regényt tett közzé.

Bajomi Lázár Endre (1914–1987) Biharnagybajomban született, középiskoláit Debrecenben végezte, innen került 1934-ben francia–magyar szakos tanárjelöltként Párizsba. Tizenhét évet töltött Franciaországban, hazatérése után minden erejét a francia kultúra és a magyar–francia kapcsolatok kutatásának {1535.} szentelte műfordítóként, íróként és újságíróként. Sok műfajban publikált, több francia kitüntetésben részesült.

Bakó József (1896–1962) Nemescsén született zsellércsaládból. Cipész lett. Korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba, tevékenyen részt vett a Tanácsköztársaság szervező munkájában, ezért börtönbüntetésre ítélték. Később elvégezte a tanítóképzőt, sok helyen tanított, nyaranta európai utazásokat tett. 1945 után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott, majd a Köznevelés egyik szerkesztője lett, később nyugdíjba vonulásáig könyvtárakban dolgozott. Verseken, elbeszéléseken kívül színműveket is publikált.

Balassa Imre (1886–1974) író, zeneíró, kritikus. Az Országos Színművészeti Akadémián "rendezői minősítvényt" szerzett (1907). A La Fontaine Társaság alelnöke, a Magyar Írók Egyesületének és a Magyar Újságírók Egyesületének főtitkára volt. Egy ideig az Állami Operaház dramaturgjaként működött. Számos kiállítást rendezett, többek között a Magyar Állami Operaház 75 éves jubileumi emlékkiállítását (1959). A zenei ismeretterjesztés egyik legjelentékenyebb művelője volt. Ő tette népszerűvé az életrajzi regényeket.

Balázs Anna (1907) Budapesten született. Középiskolái elvégzése után ifjúmunkás lett, bekapcsolódott a kommunista mozgalomba, részt vett a fegyveres ellenállásban. 1942-ben jelent meg első novellája a Népszavában. A felszabadulás után lapszerkesztő, újságíró, hivatalvezető volt, 1958 óta csak írásaiból él. Több mint harminc kötete jelent meg. 1956-ban József Attila-díjjal, 1972-ben SZOT-díjjal tüntették ki.

Balázs Béla (1884–1949) Szegeden született, eredeti neve Bauer Herbert. A középiskola elvégzése után a budapesti bölcsészkar hallgatója lett, az Eötvös-kollégiumba került. Tanulmányai befejezése után polgári iskolai tanárként dolgozott. 1906-ban Berlinben tanult, 1911–1912-ben ismét hosszabb időt töltött külföldön, hazatérése után a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium munkatársa lett. A polgári forradalom idején részt vett a Nemzeti Tanács munkájában, a Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt, és a színházi ügyeket intézte a Színházi Népbiztosságon. A Nyugat köréhez tartozott, két Bartók-opera szövegkönyvét ő írta. Előbb Bécsbe emigrált, majd Berlinbe költözött át, itt részt vett a német kommunisták által irányított művészeti munkás-kultúrmozgalmak tevékenységében. 1931-től Moszkvában élt, a filmakadémián tanított, jelentős filmkritikai és filmesztétikai munkásságot fejtett ki. 1945-ben tért haza Magyarországra, a Fényszóró című színházi és filmhetilapot szerkesztette. Tanított a Színművészeti Főiskolán, irányította a Filmtudományi Intézetet. Álmodó ifjúság című önéletrajzi regényének munkája közben érte a halál. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Balázs Sándor (1883–1982) Nagygeresden született. Latin–magyar szakos tanári oklevelet szerzett Budapesten, majd különböző középiskolákban tanított. Vígjátékokat, elbeszéléseket írt, írói pályáját 1945 után is folytatta, sikeres önéletrajzi regénye kortörténeti dokumentum is.

Bálint Lajos (1886–1974) Újpesten született, kora ifjúságától a színház érdekelte, 1904-től a Thália Társaság titkára lett, majd színházi kritikusként, {1536.} dramaturgként, könyvkiadói irodalmi vezetőként dolgozott. Tevékenyen részt vett a Tanácsköztársaság kulturális életének szervezésében. 1945 után írószövetségi titkár lett, majd a Színpadi Szerzők Egyesületének főtitkáraként tevékenykedett 1953-ig. 1953-tól 1959-ig a Szerzői Jogvédő Hivatal igazgatóhelyettese volt. Több színművét mutatták be, igen gazdag műfordítói munkássága mellett publikálta önéletrajzi visszaemlékezéseit.

Barabás Tibor (1911–1984) korán a munkásmozgalom vonzásába került. József Attilához és Nagy Lajoshoz szoros baráti és írói kapcsolat fűzte. A háború idején négy évig volt munka- és büntetőszázadokban. 1949-ig az Írószövetség főtitkára volt, később egy ideig a Szépirodalmi Könyvkiadót vezette. Igen termékeny, sokműfajú íróként publikálta vígjátékait, kisregényeit, novelláit, életrajzi regényeit. Esszéin, tanulmányain kívül érdeklődést keltettek önéletrajzi művei is. 1953-ban József Attila-díjjal, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Több forgatókönyvéből sikeres film készült.

Bárány Tamás (1922) Budapesten született, itt érettségizett, majd a pesti és a kolozsvári egyetemen bölcsészetet és jogot végzett. Ezután könyvtári tisztviselőként, lapszerkesztőként és lektorként dolgozott. Már tizenöt éves korában megjelent egy verseskötete, de igazi területe a prózaírás lett. Regényeken kívül paródiákat, novellákat írt, számos színművét, hangjátékát és televízióra írt művét mutatták be. 1954-ben és 1969-ben József Attila-díjat, 1972-ben Gábor Andor-díjat, 1979-ben SZOT-díjat kapott.

Barát Endre (1907–1976) Nagykátán született. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után gazdasági tanfolyamra járt. Pályáját költőként kezdte. 1938-tól a Friss Újság munkatársa lett. 1945 után számos heti- és napilapnál dolgozott. Csaknem negyven kötete jelent meg, több színdarabját is bemutatták. 1959-től az Ország-Világ című hetilap munkatársa volt.

Baráth Lajos (1935) Abaújkéren született. Sokáig fizikai munkásként dolgozott, majd a Diósgyőri Munkás című lap munkatársa lett. Az újságírás mellett sorra jelentette meg munkástémájú regényeit, elbeszéléseit. 1970-ben SZOT-díjat kapott, 1971 óta szabadfoglalkozású író.

Bárdos Pál (1936) Makón született, iskoláit itt és Szegeden végezte, Szegeden szerzett középiskolai tanári diplomát is. Tanított gimnáziumban és a József Attila Tudományegyetemen, 1972 óta a Magyar Rádió dramaturgja.

Barsi Dénes (1905–1968) Jókán született, szegény parasztcsaládban. 1926-ban tanítói oklevelet szerzett, 1927 és 1939 között Bihar megyében tanított. 1934-től alapítója és egyik szerkesztője volt a Kelet Népe című folyóiratnak. Első regénye 1941-ben jelent meg. Kétévi budapesti tartózkodás után a Tiszántúlon telepedett le, fizikai munkásként dolgozott. 1960-ban Dunaújvárosba költözött. 1962-ben József Attila-díjat kapott.

Barta Lajos (1878–1964) Kistapolcán született, Pécsett végezte a középiskolát, 1900-tól a budapesti bölcsészkaron tanult, de tanulmányait nem fejezte be, újságíró lett. Számos lapnál dolgozott. Színműveivel és riportjaival a szocialista eszmeiségű irodalom képviselője volt. Tevékenyen részt vett a Tanácsköztársaság irodalmi életében, ezért a bukás után emigrálnia kellett. Hosszú ideig élt Bécsben, Berlinben, {1537.} Pozsonyban, majd Londonban. 1946-ban tért haza. Írásaiért 1956-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Beczássy Judit (1888–1961) Szegeden született, Szabadkán végzett tanítóképzőt, majd Székelyudvarhelyen volt tanítónő. Balázs Sándor íróhoz ment férjhez, 1916-tól Budapesten éltek. 1921-ben megnyerte az Athenaeum Könyvkiadó regénypályázatát. 1945 után főképpen elbeszéléseket és ifjúsági műveket írt.

Benamy Sándor (1899–1989) Sápon született. A Keleti Akadémia elvégzése után számos kolozsvári lap munkatársaként, külföldi tudósítójaként dolgozott Bécsben és Párizsban. 1934-től Budapesten élt, kizárólag irodalmi munkásságot folytatott. 1925-től jelentek meg könyvei, több színművét mutatták be, jelentős orosz nyelvű regényeket ültetett át magyarra. Útirajzai és önéletrajzi visszaemlékezései mellett esszéket is publikált.

Benedek István (1915) Budapesten született. Benedek Elek unokája, Benedek Marcell fia. Orvosi egyetemet végzett, Csepelen és Kolozsvárott dolgozott 1947-ig, akkor a budapesti Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet főorvosa, majd az intapusztai és simasági Munkaterápiás Elmegyógyintézet igazgatója lett. Tudományos munkái mellett számos szépirodalmi művet, művelődéstörténeti esszét publikált. Jelentős részt vállalt az ismeretterjesztésben, több műfordítása is megjelent.

Benedek Marcell (1885–1969) Budapesten született. Diákkorától az irodalomnak, műfordításnak szentelte életét. Magyar–német szakos tanári diplomát szerzett, sokáig tanított középiskolában. Egy évig a Sorbonne-on hallgatott irodalmat. Egyetemi tanárként részt vett a Tanácsköztársaság szellemi életében, ezután elvesztette állását. Később a Dante Könyvkiadónál és az Új Idők Irodalmi Intézeténél dolgozott, 1945-től 1947-ig Kolozsvárott tanított, és színházi dramaturgként, rendezőként kapcsolódott be az ottani Magyar Színház munkájába. Igen sokat fordított, 1947 és 1962 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított. Számos regényt és irodalomnépszerűsítő művet írt, a magyar és a világirodalom jelentős alkotóit mutatta be. Igen sokat fordított franciából, németből és angolból. Önéletírása, színművei, cikkei mellett számtalan összefoglaló irodalomtörténeti mű szerkesztése fűződik nevéhez (pl. a Magyar irodalmi lexikon). 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Berkesi András (1919) Budapesten született. Munkásként korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1945 után államvédelmi fegyveres alakulatoknál teljesített szolgálatot. 1950-ben börtönbe került, ahonnan 1954-ben szabadult. Gazdasági funkcionárius lett, egy ideig a Filmtudományi Intézetet vezette, volt filmgyári dramaturg, a Magvető Könyvkiadó felelős szerkesztője. 1958-tól jelennek meg népszerű regényei. 1959-ben az Októberi vihar című regényéért József Attila-díjat kapott.

Bernáth Aurél (1895–1982) Marcaliban született. Nagybányán Réti István és Thorma János festők tanítványaként ismerkedett meg a képzőművészettel. Sokáig élt Berlinben, 1938-ban tért végleg haza. 1948-ban újra megindította a Magyar Művészet című folyóiratot, tevékeny részt vállalt a magyar képzőművészeti élet alakításában. Képzőművészeti alkotásaiért háromszor részesült Kossuth-díjban: {1538.} 1948-ban, 1964-ben és 1970-ben. Önéletrajzi regényciklusa kortörténeti dokumentum.

Bertha Bulcsu (1935) Nagykanizsán született, apja tanár volt. Gyermekkorát a Marcal völgyében és a Balaton-felvidéken töltötte. Gyermekfejjel élte át a világháborút. Keszthelyen érettségizett. Életútját munkásként kezdte, később könyvtárban, szerkesztőségekben dolgozott Pécsett. 1967-től Budapesten él, 1971-től 1975-ig volt az Új Írás szerkesztője, egy ideig írószövetségi titkári funkciót töltött be. Az Élet és Irodalom című hetilap főmunkatársa. Regényein, novelláin kívül fontosak riportjai, íróportréi, útirajzai is. Több drámáját bemutatták, számos művéből készült film és tévéjáték. Háromszor kapott József Attila-díjat: 1966-ban, 1971-ben és 1975-ben, 1978-ban SZOT-díjjal tüntették ki.

Bibó Lajos (1890–1972) Hódmezővásárhelyen született, ott kezdte fiatalon az újságírói pályát, majd különböző vidéki lapoknál dolgozott. 1919-től budapesti lapok szerkesztője, 1933-tól 1944-ig a Budapesti Hírlap és az Esti Újság főmunkatársa volt. Számos regényt publikált, több színművét játszották sikerrel 1945 előtt. A háború után visszavonultan élt Hódmezővásárhelyen.

Bihari Klára (1917) Nagyszalontán született. 1945-ig tisztviselőként dolgozott, azután szabadfoglalkozású író lett. 1937-ben jelent meg első könyve, egy verseskötet; 1949-től csak prózai műveket publikál. Több színművét is bemutatták. 1958-ban József Attila-díjat kapott.

Birkás Endre (1913–1975) Budapesten született, Pécsett végezte el az egyetem jogi karát, majd könyvkereskedőként dolgozott. A második világháborúban a Don vidékén teljesített frontszolgálatot. 1942-ben publikálta első regényét. Hazatérte után megszervezte és 1947–1962 között vezette a Központi Antikváriumot, utána az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa volt.

Bodó Béla (1903–1970; írói álneve: Franck L. Packard) újságíró, író. A felszabadulás után a Dolgozók Világlapja és a Magyar Nap felelős szerkesztője. 1957-től haláláig az Esti Hírlapot szerkesztette. Népszerű gyermekregények szerzője.

Bohuniczky Szefi (1894–1969) Nagypécselyen született, Veszprémben tanult. 1926-tól jelentek meg a Nyugatban novellái és kisregényei. Eleinte álnéven publikált. Munkásságáért kétszer részesült Baumgarten-díjban: 1938-ban és 1942-ben. 1945 után visszaemlékezéseit írta és irodalmi szalont tartott fenn.

Bóka László (1910– 1964) Budapesten született. Bölcsészettudományi egyetemet végzett, majd az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, később a Műegyetem könyvtárosaként dolgozott. Egyik alapítója volt az Apolló című folyóiratnak. Hat évig volt katona, majd hadifogoly, hazatérte után, 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban lett államtitkár. 1950-től tanszékvezető egyetemi tanárként tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Pályáját költőként kezdte, később regényeket, tanulmányokat, monográfiákat, esszéket írt. 1960-ban József Attila-díjat kapott. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának.

Boldizsár Iván (1912–1988) Budapesten született. A piarista gimnáziumban érettségizett, Sík Sándor volt az egyik tanára. Egy ideig orvosi egyetemre is járt. Fiatalon résztvevője és szervezője lett a falukutató mozgalomnak, ő alapította a {1539.} Szolgálat és Írás Munkaközösségét, ennek könyvsorozatában jelent meg az első falukutató szociográfia, Szabó Zoltán A tardi helyzet című műve. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 után fontos közéleti funkciókat töltött be. 1946-ban az Új Magyarország főszerkesztője volt. Mozgalmas élete során sokféle minőségben járta a világot: diákként, tudósítóként, frontkatonaként, újságíróként, külügyi államtitkárként, miniszterhelyettesként, különböző irodalmi és társadalmi szervezetek vezetőjeként. Száznál több nemzetközi értekezleten képviselte Magyarországot, sokszáz előadást tartott a magyar irodalomról, a magyar kortársi valóságról. A PEN Club elnökségi funkciója mellett számos közéleti funkciót viselt; főszerkesztője volt a New Hungarian Quarterly című angol nyelvű folyóiratnak, 1969-től a Színház című lapnak. Sokféle műfajban örökítette meg élményeit: esszék, cikkek, tanulmányok, tévéelőadások, novellák, színművek sorában. Angol, német és francia nyelvből számos műfordítása jelent meg, elsők között fordított Kafka-novellákat. 1967-ben Rózsa Ferenc-díjat, 1970-ben József Attila-díjat kapott, 1975-ben Állami Díjjal tüntették ki.

Bor Ambrus (1921) Gödöllőn született. Jogi doktorátust szerzett Budapesten. Hosszú ideig ipari vállalatoknál dolgozott, 1969-től a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, 1976-tól nyugdíjba vonulásáig, 1982-ig főszerkesztője volt. Regényei, novellái az ötvenes évek óta jelennek meg folyóiratokban, első önálló kötetét 1961-ben publikálta. Több rádió- és televíziójátékát is bemutatták; jelentős műfordító, főképpen a modern német irodalom alkotásait ülteti át magyarra. 1981-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Boross Elemér (1900–1971) Budapesten született. Középiskolát végzett, a Tanácsköztársaság idején frontszínházakat szervezett. Számos színműve mellett verseket, elbeszéléseket, regényeket írt. Évekig munkaszolgálatos volt, 1945-től a Magyar Írók Szövetségének egyik szervezője és főtitkára lett, majd a Színpadi Szerzők Egyesületét szervezte. 1949-ig dramaturgként dolgozott.

Borsos Miklós (1906–1990) Nagyszebenben született. Festőként kezdte pályáját, később szobrász, grafikus és éremművész lett. 1946 és 1960 között az Iparművészeti Főiskola tanára volt. Képzőművészeti munkásságáért Kossuth-díjjal és Munkácsy-díjjal tüntették ki. Önéletrajzi műve kortörténeti dokumentum.

Bölöni György (1882–1959) Szilágysomlyón született. Budapesten jogot végzett, majd 1903-ban Párizsba ment, ott ismerkedett meg Adyval, akinek hűséges barátja, fegyvertársa volt haláláig. Számos lapnál dolgozott, tevékenyen részt vett a Tanácsköztársaság munkájában, utána emigrálnia kellett. Angliában és Franciaországban élt, részt vett az antifasiszta mozgalomban. 1945 után hazatért, jelentős funkciókat töltött be, egy ideig hollandiai követ volt, majd az Irodalmi Alap igazgatója lett, 1957-től 1959-ig az Élet és Irodalom főszerkesztőjeként szervezte az irodalmi életet. Gazdag műfordítói munkássága mellett számos regényt, cikket publikált, Adyról monográfiát írt. 1955-ben Kossuth-díjban részesült.

Csák Gyula (1930) Nyíregyházán született, Debrecenben érettségizett. Újságíróként kezdte pályáját, a Tiszántúli Néplap, a Szabad Föld munkatársa lett, 1957-től az Élet és Irodalomnál dolgozott. 1957 óta publikálja regényeit, szociográfiáit. Több színművét is bemutatták. 1976-ban az Írószövetség titkára lett. {1540.} Három évig Indiában a Magyar Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatója volt, 1986-ban ment nyugdíjba. 1975-ben József Attila-díjat, 1978-ban SZOT-díjat kapott.

Csalog Zsolt (1935) Szekszárdon született. Régészetet, néprajzot, történelmet tanult, sokáig dolgozott a Néprajzi Múzeumban. Első írása 1966-ban jelent meg. Regényein kívül szociográfiai művei, dokumentumregényei keltettek figyelmet.

Csathó Kálmán (1881–1964) Budapesten született. Jogi egyetemet végzett, majd Berlinben folytatott színházi tanulmányokat. 1909-től a Nemzeti Színház rendezője, majd főrendezője lett. 1940-ben a Magyar Színház és az Andrássy úti Színház igazgatója volt. 1936-tól a Kisfaludy Társaság másodelnökének tisztségét töltötte be. 1945-től haláláig csak irodalmi tevékenységet folytatott, főképpen színháztörténeti könyveket publikált.

Cseres Tibor (1915) Gyergyóremetén született, édesapja favágó volt, majd testőr Bécsben, később Magyarországon telepedett le. Budapesten érettségizett, a kolozsvári egyetem közgazdaság-tudományi karán szerzett diplomát. Írói pályáját versekkel kezdte 1937-ben. A második világháború alatt katonai szolgálatot teljesített, a fronton átélt élményeit, tapasztalatait évtizedekkel később több regényben dolgozta fel. 1945-től 1956-ig a Viharsarok, illetve az Irodalmi Újság munkatársa volt. Első regényét 1950-ben publikálta, ettől kezdve életét az írásnak szentelte. Novellái, drámái is megjelentek, de fő műfaja a regény. Hideg napok című regényének és a belőle készült filmnek igen nagy visszhangja volt, a könyvet nyolc idegen nyelvre fordították le. A második világháború történetén kívül behatóan foglalkozott Kossuth személyével és korával. Munkásságáért háromszor kapott József Attila-díjat: 1951-ben, 1955-ben és 1965-ben. 1975-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1986-ban a Magyar Írók Szövetségének elnökévé választották.

Csoór István (1910) Szeghalmon született. Géplakatos-inas volt, majd a gazdasági válság éveiben sokféle foglalkozást kipróbált, volt pincér, könyvügynök, kazánfűtő, gépész, cséplőmunkás és sok más. Írói tehetségét Móricz Zsigmond fedezte fel. 1948 óta Gyulán él. A háború előtt kiadott két regénye után 1953-ban jelentkezett új prózai kötettel. 1968-ban geodétaként ment nyugdíjba.

Csoóri Sándor (1930) a Fejér megyei Zámolyon született. Középiskolai tanulmányait a pápai református kollégiumban végezte. Érettségi után a budapesti egyetemen tanult. 1949-től publikál, egy ideig vidéken volt újságíró, majd az Irodalmi Újság, a Szabad Ifjúság és az Új Hang szerkesztőségében dolgozott, ez utóbbi folyóirat versrovatát vezette. 1968-tól számos film születésénél vett részt dramaturgként. Szabadfoglalkozású íróként publikálja esszéit, verseit, útirajzait, szociográfiáit. A hatvanas évek elején tanulmányutat tett Kubában, többször járt az Egyesült Államokban, a szomszédos országokban. Filmforgatókönyveket is írt. Munkásságáért 1954-ben és 1970-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1981-ben Herder-díjat kapott.

Csurka István (1934) Budapesten született, apja író és újságíró volt. Békésen érettségizett, majd a budapesti Színművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Korán kezdett publikálni, az írást választotta fő hivatásának. Jelentős publicisztikai munkássága mellett főképpen novellásköteteket adott ki, számos drámáját, {1541.} színművét mutatták be, több filmforgatókönyvét filmesítették meg. Szabadfoglalkozású író, évekig a Magyar Nemzet rendszeres tárcaírója volt. Kétszer kapott József Attila-díjat: 1969-ben és 1980-ban.

Csurka Péter (1894–1964) Békésen született, Nagyváradon jogot hallgatott. 1929-ben Budapestre települt, könyvügynök, majd tisztviselő lett, közben folyamatosan jelentek meg regényei, elbeszélései a fővárosi lapokban. Egy ideig a Friss Újság belső munkatársa volt, 1945 után is újságíróként dolgozott.

Dallos Sándor (1901–1987) Győrszentmártonban született, iskoláit Komáromban és Győrött végezte. 1925-től Budapesten lett újságíró. Számos műfajban publikált: egyfelvonásos színműveken, filmforgatókönyveken, novellákon kívül fő műfaja az életrajzi regény volt. 1953-ban a Semmelweis című film forgatókönyvéért kapott József Attila-díjat.

Dalos László (1924) Budapesten született, itt végezte egyetemi tanulmányait. A rádióhoz került, az irodalmi osztály lektora volt évtizedekig. Regényeit, elbeszéléseit számos folyóirat publikálta. Jelentős műfordítói munkássága is.

Darvas József (1912–1973) Orosházán született. Apja béres volt, korán meghalt, anyja egyedül nevelte fel négy gyermekét. 1932-ben fejezte be a tanítóképzőt, a fővárosba utazott, sokféle foglalkozással próbálkozott. Fiatal korától elsősorban író akart lenni. Korán kapcsolatba került a kommunista mozgalommal. 1932-től publikált, először verseket, majd publicisztikai írásokat, novellákat, regényeket, riportokat és szociográfiákat. 1936-tól több baloldali lap munkatársa volt. A népi írók mozgalmának radikális szárnyához tartozott. Város az ingoványon című könyve 1945-ben, az első könyvnapra jelent meg. 1945-től aktívan részt vett a politikai és az irodalompolitikai életben, kevés szépirodalmi művet írt. Az Írószövetségben többször töltötte be az elnöki funkciót (1951–1953; 1959–1973). Több drámáját és filmjét mutatták be. 1956-ban és 1960-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1970-ben SZOT-díjat kapott.

Darvas Szilárd (1909–1961). Költő, humorista. A felszabadulásig nyomdász volt. Az irodalmi pályán költőként indult, írásai a Korunkban, a Szép Szóban, a Magyar Csillagban jelentek meg. A felszabadulás után főképpen humoristaként folytatta tevékenységét, csaknem minden lapban jelentek meg humoros írásai. 1947-től a Ludas Matyi felelős szerkesztője. Irodalmi paródiáiban Karinthy útját követte. Írt számos dalszöveget, operettlibrettót és filmforgatókönyvet is.

Dékány András (1903) Kecskeméten született. Kalandos élete során volt munkás, tengerész, újságíró, madárkutató, tisztviselő. 1932 óta publikálja regényeit, novellásköteteit, ifjúsági regényeit és színpadi műveit. 1961-ben József Attila-díjat kapott.

Dékány Kálmán (1921) Cibakházán született, a makói gimnáziumban érettségizett. A falukutató mozgalomban érlelődött meg az az elhatározása, hogy író, újságíró lesz. Első riportkötete harmincéves korában jelent meg. 1942-től különböző lapok munkatársa volt, 1961-től nyugdíjba vonulásáig sajtópropagandista volt a Fogyasztási Szövetkezet Pest megyei Szövetségénél. Regényeket, elbeszéléseket, riportokat írt, emellett jó néhány rádiójátékát és egyfelvonásosát mutatták be.

{1542.} Dénes Zsófia (1885–1987) korán írni kezdett. Meghatározó élménye volt Ady Endrével való találkozása és barátsága. Egész fiatalon került ki Párizsba, ott a Világ és a Pesti Napló tudósítójaként tanúja volt a nagy művészeti forradalmaknak, Párizs művészeti életének. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. 1945 után aktívan bekapcsolódott az irodalmi életbe, több ifjúsági regénye jelent meg. Emlékezéseit, útirajzait, tanulmányait számos folyóiratban tette közzé, több kötetet rendezett sajtó alá. Budapesten halt meg, 102 éves korában.

Dér Endre (1922) Békéscsabán született. Sopronban szerzett evangélikus hittudományi oklevelet, majd a MADISZ békéscsabai titkára lett. Volt lelkész, tanár, szegedi írószövetségi titkár, különböző vidéki irodalmi lapok munkatársa. Írói pályája versekkel indult, később regényeket, novellákat és színműveket írt. 1956-ban József Attila-díjat kapott.

Déry Tibor (1894–1977) Budapesten született, polgári családban, apja ügyvéd volt. 1911-ben elvégezte a Kereskedelmi Akadémiát, egy évig St. Gallenben nyelveket tanult. 1913-tól 1918-ig tisztviselőként dolgozott. 1917-ben a Nyugat munkatársa lett. 1918 végén belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, 1919-ben az Írói Választmány tagja volt. 1920-ban emigrációba vonult, Bécsben, Párizsban, Perugiában tartózkodott. 1926-ban tért vissza Budapestre, de ezt követően is többször utazott külföldre: Németországba, Jugoszláviába, Norvégiába. 1934-ben részt vett a bécsi munkásfelkelésben, majd Mallorca szigetén dolgozott, 1936-ban tért haza. 1938-ban háromhavi fogházbüntetésre ítélték André Gide szovjet útibeszámolójának lefordítása miatt. A háború utolsó éveiben bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, a nyilas uralom idején bujkálni kényszerült. A felszabadulás után ismét belépett a kommunista pártba, beválasztották az Írószövetség vezetőségébe. Megjelentek régebbi művei, 1947-ben Baumgarten-, 1948-ban Kossuth-díjat kapott. Az 1952-ben megrendezett kritikai vita súlyosan elítélte Felelet című regényét, ezt követően 1953 után az írói ellenzékhez csatlakozott. 1956 júniusában a Petőfi-körben elhangzott felszólalása miatt kizárták a pártból, 1957-ben kilencévi börtönre ítélték. Büntetését 1960-ban felfüggesztették, majd teljes amnesztiát kapott, 1962-től ismét részt vett az irodalmi életben. 1963-ban felszólalt az Európai Íróközösség leningrádi konferenciáján, majd Bécsben, Frankfurtban, Torinóban tartott nagy sikerű előadásokat. Műveit számos világnyelvre fordították le, több külföldi akadémia választotta dísztagjának. 1974-ben a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki.

Dobozy Imre (1917–1982) Válon született, apja bognár volt. Gyermekkorát uradalmi cselédek között töltötte. Egész fiatalon kezdett írni, számos riportja jelent meg baloldali lapokban. 1945-ig katona volt. 1945 után két évig a budai járás párttitkáraként tevékenykedett, 1947-től a Szabad Föld munkatársa lett, s akkor kezdett publikálni novellákat, riportregényt, regényeket. Költőként indult, de a háború után nem írt több verset. Évekig járta riporterként az országot, tudósított a falu társadalmában végbemenő változásokról. Háborús élményeit a hatvanas évektől dolgozta fel több műfajban. 1959-től az Írószövetség titkára volt, egy ideig az Élet és Irodalom című hetilapot szerkesztette. Több művéből készült film. 1952-ben és 1954-ben József Attila-díjat, 1964-ben SZOT-díjat kapott.

{1543.} Ember Mária (1931) író, újságíró, műkritikus, műfordító. A budapesti bölcsészkaron magyar–német szakos diplomát szerzett. 1950-től az Athenaeum Könyvkiadó lektorgyakornoka, majd az Irodalmi Újság újságíró-gyakornoka, 1951-től munkatársa. Volt tanár (1957), a Neue Zeitung munkatársa (1961) és a Pesti Műsor szerkesztőségi tagja is. 1986-ig a Magyar Nemzet olvasószerkesztőjeként dolgozott.

Eörsi István (1931) Budapesten született, tanári oklevelet szerzett, majd újságíró lett, sokat publikált. 1956 decemberében politikai okokból bebörtönözték, 1960-ban szabadult. Sokműfajú író, jelentős műfordító. 1952-ben József Attila-díjat kapott 1977–1982-ig a kaposvári színház dramaturgja volt. Jelenleg szabad foglalkozású író.

Erdődy János (1909) Budapesten született. Korán írni kezdett: versekkel, cikkekkel, novellákkal jelentkezett. Budapesti napi- és hetilapok munkatársa, 1939-től 1948-ig a Népszava rovatvezetője, szerkesztője volt, azután írásaiból élt. Drámákon, tanulmányokon kívül főképpen történelmi és életrajzi regényeket ír, műfordítói munkássága is jelentős.

Erdős László (1913) Budapesten született, itt érettségizett, majd nyomdászatot tanult, és elvégezte a jogi egyetemet. Korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba, börtönbüntetésre ítélték, majd Dachauba került, ahonnan 1945-ben tért haza. Aktív részt vállalt a kulturális élet szervezésében, a filmgyárnál, a Forrás Nyomdában, az Írószövetségben és a Magvető Könyvkiadónál dolgozott különböző pozíciókban. Számos regényt publikált, kétszer jutalmazták József Attila-díjjal: 1956-ban és 1959-ben.

Fábián Zoltán (1926–1983) Nyíregyházán született. A felszabadulás utáni élénk irodalmi élet a fővárosba vonzotta, írásait a Csillag, az Irodalmi Újság és az Új Hang közölte. Aktív szervező munkát végzett az Írószövetségben, sok fiatal pályatársának indulását segítette. 1952-ben József Attila-díjjal, 1974-ben SZOT-díjjal jutalmazták. Alkotóereje teljében, baleset következtében halt meg.

Fedor Ágnes (1909) a második világháború előtt az Est-lapok munkatársa volt. A felszabadulás után a Magyar Nemzet, majd a Haladás és a Nők Lapja riportere. Színes írásai, riportjai úgyszólván valamennyi napilap hasábjain megjelentek, s 1943 óta kötetben is több ízben kiadták őket. Egyik szerzője a Menekülés a börtönbe című tévéjátéknak (1961) és más filmnovelláknak.

Fehér Klára (1922) Budapesten született, itt végezte iskoláit. 1945 után előbb tisztviselő volt, majd a Szabad Nép, később a Magyar Nemzet munkatársaként írta cikkeit és riportjait. Számos ifjúsági regény, színmű, útirajz, népszerű regény szerzője, műveit több nyelvre lefordították, darabjait is sok országban játszották. 1950-ben József Attila-díjat kapott.

Féja Géza (1900–1978) Léva mellett, Szentjánospusztán született. Budapesten járt egyetemre, az Eötvös-kollégium tagjaként tett tanári vizsgát. 1932-ig Esztergomban tanított. Közben több lap munkatársa volt; egyik ösztönzője lett a falukutató mozgalomnak. Önálló kötetei 1927-től jelentek meg. 1933-tól Budapesten tanított. 1937-ben megjelent Viharsarok című szociográfiájáért perbe fogták, elbocsátották állásából. Szépirodalmi műveken kívül több irodalomtörténeti munkát is megjelentetett. 1934-től 1944-ig a Magyarország című lap belső {1544.} munkatársa volt, 1945-től 1955-ig a békéscsabai megyei könyvtárban dolgozott Háborús évek alatti jobboldali nézetei miatt 1945 után hallgatásra kényszecsak 1957-től kapcsolódott be újra az irodalmi életbe. 1960-tól a Fővárosi S Ervin Könyvtár munkatársaként rendszeresen publikálta írásait. 1966-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

Fejes Endre (1923) budapesti munkáscsaládban született. Ő is szakmát tanult, vasesztergályos szakmunkás lett. Szülei korán meghaltak, ezután 1945–1949 között nyugat-európai országokban dolgozott fizikai munkásként. Hazatérte után kezdett írni, 1955 óta publikál rendszeresen, írásaiból él. 1962-ben megjelent Rozsdatemető című regénye élénk kritikai visszhangot keltett. Számos művéből készült színpadi mű, film, tévéjáték. 1959-ben SZOT-díjat kapott, 1963-ban József Attila-díjjal, 1975-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Fekete Gyula (1922) Mezőkeresztesen született. Tanulmányait Györffy-kollégistataként végezte. 1945-ben aktív részt vállalt a közéletben: a közigazgatásban földosztásnál dolgozott. A parasztság átalakuló életéről, az újjászülető ma társadalomról szóló írásait korán kezdte publikálni, több lap szerkesztésében részt vett. Írásaiból él. Regényírói munkásságán kívül publicisztikai, szociográfiai tevékenysége is számottevő, több népszerű ifjúsági regény szerzője. Rendszeres rádióelőadó, aktív részt vállal az Írószövetség munkájában. Irodalmi munkásságáért háromszor kapott József Attila-díjat: 1953-ban, 1963-ban és 1973-ban, 1964-ben SZOT-díjban részesült.

Fekete István (1900–1970) Göllén született, tanulmányai befejezése gazdatiszt volt, majd a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, késői Mezőgazdasági Múzeum tudományos kutatója lett. 1938-ban jelent meg egy pályázatot nyert ifjúsági regénye. Több mint harminc regényt, novellásköteti tudományos szakmunkát írt, néhány regényéből sikeres film készült. 1960-ban József Attila-díjat kapott.

Feleki László (1909–1989) Szatmárnémetiben született, színészcsaládban. Újságíró lett, 1954-ig sporttudósításokat, sporttörténeti tárgyú műveket írt, ettől kezdve a Ludas Matyi munkatársa. Számos szatirikus, humoros műve mellett életrajzi regényt is publikált, írásai, aforizmái, tárcái rendszeresen jelentek meg a lapokban.

Fenákel Judit (1936) Budapesten született, Szegeden végezte a tanítóképző és a tanárképző főiskolát, egy ideig általános iskolában tanított, majd újságíró lett. Első könyve 1960-ban jelent meg, azóta rendszeresen publikálja novelláit és regényeit. Jelenleg a Nők Lapja főmunkatársa.

Fendrik Ferenc (1911–1985) Zalaegerszegen született. Fiatal újságíróként aratott színpadi műveivel első sikereit, a negyvenes évektől regényeket is publikált. A Magyar Nemzetnél és a Népszabadságnál dolgozott. Igen sokat utazott, majd súlyos betegsége megtörte pályáját. A hetvenes évektől kezdve újra megjelentek prózai művei.

Földeák János (1910) Budapesten született. A felszabadulás előtt könyvkötőként dolgozott. Részt vett a szakszervezeti mozgalomban. 1945-ben vállalati igazgatónak nevezték ki, 1950-től 1951-ig az Ijfúsági Könyvkiadó igazgatója volt, ezután az {1545.} Írószövetségben dolgozott. 1953 augusztusától 1954 januárjáig a Népszava Könyvkiadó főszerkesztője, 1954–1955 között az Új Hang felelős szerkesztője lett. 1955-től az Irodalmi Alap helyettes vezetőjeként, majd 1960-tól igazgatójaként tevékenykedett 1970-ig. Az Irodalmi Alap átszervezése után a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának vezetője lett. Nyugdíjba vonulása óta is tevékenyen részt vesz az irodalmi életben. Költői és prózaírói tevékenységéért 1958-ban és 1970-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Földes Mihály (1905–1984) Budapesten született. Fiatalon újságíró lett, a háború előtt a Népszava munkatársa volt, 1945 után több lapnál is dolgozott, többek között az Irodalmi Újságnál és a Magyarországnál. Egy ideig az Írószövetség titkára volt. Több klasszikus író művét dramatizálta, számos színművet írt. Irodalmi munkásságáért kétszer kapott József Attila-díjat: 1950-ben és 1954-ben.

Földes Péter (1916) Budapesten született, apja is író volt. Pályáját színházi és filmkritikusként kezdte, volt dramaturg, művelődésiotthon-igazgató, végül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos munkatársa. Regényeiben főként a munkásmozgalom történetét dolgozza fel, jelentős alakjainak állít emléket. 1953-ban és 1962-ben József Attila-díjat kapott.

Fülöp János (1929–1983) Budapesten született, munkáscsaládban. Középiskoláinak elvégzése után üzemben dolgozott. Írásai 1950 óta jelennek meg, több lap munkatársa volt. 1956-tól néhány évig az Élet és Irodalomnál dolgozott. Kisregényeiért, elbeszéléseiért, riportjaiért 1962-ben József Attila-díjat kapott.

Füsi József (1909–1960) Hajmáskéren született. Olasz szakot végzett a budapesti egyetemen, majd 1935 és 1947 között a budapesti olasz gimnáziumban tanított. Ezután a Vígszínház lektora és dramaturgja lett. Igen jelentős műfordítói munkássága mellett számos regénye, színműve, útinaplója, tanulmánya és kritikája jelent meg, emlékezetes rádióelőadásokat tartott.

Füst Milán (1888–1967) Budapesten született egy báróságot szerzett család leszármazottjaként. Eredeti neve Fürst. Nyolcéves volt, mikor apja meghalt, nagy szegénységben töltötte gyermekkorát. Tizenhat éves korától írt naplót négy évtizeden át. 1908-tól publikált a Nyugatban. 1912-ben a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett, majd közgazdaságtant tanított Budapesten a felsőkereskedelmi iskolában. 1918-ban, a polgári demokratikus forradalom idején megszervezte a szellemi munkások tanácsát. 1919 után iskolájában fegyelmit indítottak ellene, s bár igazolták, 1920-ban nyugdíjazását kérte. Első verseskötete 1913-ban jelent meg. 1920 után kitanulta a szűcsmesterséget. A húszas években bejárta Európa nagyobb városait. 1947–1948 között szabadegyetemi előadásokat tartott, 1948-tól 1949-ig a budapesti bölcsészkaron az esztétika magántanáraként tanított. Sokat fordított, esztétikával, irodalomtörténettel is foglalkozott, 1951 és 1960 között előadásokat tartott a bölcsészkaron. 1949 és 1955 között kiszorult az irodalmi életből, egyetlen műve sem jelent meg. Költői művei mellett drámákat, regényeket, esszéket is írt, számos darabját mutatták be budapesti és vidéki színházakban. Háromszor kapott Baumgarten-díjat (1932, 1935, 1946), 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1955-től indult meg életműkiadása. 1967-ben bekövetkezett halála után özvegye irodalmi díjat alapított költőknek és prózaíróknak, a díjat az Írószövetség ítéli oda.

{1546.} Gábor Andor (1884–1953) Újnéppusztán született. A budapesti egyetem bölcsészkarán tanult, majd újságírással és műfordítással kezdte pályáját. A tízes években sikeres kabarészerző lett. A Tanácsköztársaság után börtönbe került, majd emigrált. Bécsben a Bécsi Magyar Újságnál dolgozott, 1925-ben Párizsba, Berlinbe, később Moszkvába költözött, 1933-tól tevékenyen bekapcsolódott az ottani irodalmi életbe. 1938-tól ő szerkesztette a moszkvai magyar emigránsok folyóiratát, az Új Hangot. 1945-ben tért haza, s egyike volt a szocialista szellemű irodalom megszervezőinek. 1950–1953 között a Ludas Matyi című szatirikus hetilap főszerkesztőjeként dolgozott. 1953-ban tüntették ki Kossuth-díjjal. 1957-től a róla elnevezett díjjal jutalmazzák évente a legjobb magyar szatirikus írót, publicistát.

Gádor Béla (1906–1961) Nyíregyházán született. A háború előtt banktisztviselőként dolgozott, 1947-től haláláig a Ludas Matyi munkatársa volt, három évig főszerkesztőként irányította a hetilapot. Szatírákon, kabarétréfákon, karcolatokon kívül számos színpadi művet írt, ezeket is, filmjeit is nagy sikerrel mutatták be.

Galabárdi Zoltán (1928) Nagykutason született, mezőgazdasági cselédek gyermekeként. Gyári munkásként dolgozott Budapesten 1946-ig, 1946 és 1955 között pártfunkcionárius volt, utána a rádiónál és a Pannónia Filmstúdiónál dolgozott, azután írásaiból élt. Szatirikus társadalmi regényeken kívül számos filmforgatókönyvet írt. 1962-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Galambos Lajos (1929–1986) Kótajon, a Nyírségben született szegényparaszti családból. Érettségi után újságíró lett, majd rádióriporter, később dramaturg. Első kötete 1960-ban jelent meg. Termékeny író volt, regényeken, novellásköteteken, színműveken kívül több sikeres film forgatókönyvének is szerzője. 1961-ben SZOT-díjat, 1962-ben József Attila-díjat kapott.

Galgóczi Erzsébet (1930–1989) a Győr megyei Ménfőn született, parasztcsaládból. Középiskoláit Győrben végezte, utána vasesztergályosként dolgozott a Győri Vagon- és Gépgyárban, onnan került újságírónak a Szabad Ifjúsághoz. 1950 és 1955 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, itt szerzett dramaturg oklevelet. 1950-ben novellapályázatot nyert, azóta rendszeresen jelentek meg prózai írásai. Egy ideig a Művelt Nép munkatársa, majd a Budapest Filmstúdió dramaturgja volt, 1959 óta írásaiból élt. Számos művéből készült film és tévéjáték. 1980–1985 között országgyűlési képviselő volt. Háromszor részeszült József Attila-díjban: 1962, 1969, 1976. 1970-ben SZOT-díjjal, 1978-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Műveit több nyelvre fordították.

Gáli József (1930–1981) Gyulán született, értelmiségi családból. 1951-ben az Úttörő Színházban mutatták be Erős János című mesejátékát. Ugyanebben az évben József Attila-díjat kapott. 1955-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán. 1955-ben mesegyűjteményt adott ki, 1956-ban bemutatták Szabadság-hegy című drámáját. 1956 után börtönbüntetésre ítélték 1960-ban szabadult. Számos jelentős műfordítása jelent meg, több drámát és hangjátékot írt, egyetlen novelláskötete halála után jelent meg.

Gáll István (1931–1982) Budapesten született, értelmiségi családban. Húszéves koráig Tatabányán élt. Középiskolába a Rákosi Mátyás Gimnáziumba járt. {1547.} Budapesten, de érettségi előtt kizárták. Előbb fizikai munkásként dolgozott, majd technikus lett. Behívták katonának, 1951-től 1954-ig aknász volt a határon. Gyermekkori betegsége elhatalmasodott katonakorában szerzett megbetegedése következtében. 1954-ben katonai lapnál lett újságíró, onnan ment egyetemre, magyar–történelem szakon három évet végzett el. Többféle állást töltött be, volt rádiódramaturg, művészeti felelős, pártfunkcionárius, filmgyári dramaturg, évtizedeken át, haláláig az Új Írás prózai rovatát vezette. Novelláiért, regényeiért, filmre, rádióra és tévére írt műveiért többször részesült kitüntetésben: 1967-ben és 1976-ban József Attila-díjat, 1969-ben SZOT-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat kapott.

Galsai Pongrác (1927–1988) Pécsett született. A budapesti bölcsészkar elvégzése után egy ideig szülővárosában volt tanár, majd szerkesztője lett a Dunántúl című folyóiratnak, 1957-től volt a Nők Lapja belső munkatársa, rovatvezetője. Regényeken, elbeszéléseken, humoreszkeken, irodalomtörténeti esszéken kívül publicisztikai munkássága is jelentős, nevezetes portrékat rajzolt írókortársairól. 1983-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

Gáspár Margit (1905) Budapesten született. 1930-tól a Pesti Hírlap munkatársa lett. 1945 után előbb sajtófőnök volt, azután a Magyar Színház, majd a Fővárosi Operettszínház igazgatója lett. Sokat fordított, regényeket, novellákat írt, több színdarabját bemutatták, néhányat külföldön is sikerrel játszottak. 1951-ben Kossuth-díjat kapott.

Gera György (1922–1977) Nagyváradon született. Budapesten kezdte főiskolai tanulmányait, majd a kolozsvári Bolyai Egyetem szociológia, filozófia, esztétika szakán szerzett diplomát. Első írásai 1941-ben jelentek meg. 1943-tól 1945-ig koncentrációs táborban volt. 1947-ben Párizsban tanult ösztöndíjasként, 1948-tól Budapesten lett újságíró, kritikus, film- és színházi dramaturg. 1971-től az idegen nyelvű könyvszemlét szerkesztette, gazdag műfordítói munkássága miatt kevés önálló szépirodalmi művet publikált.

Gerelyes Endre (1935–1973) Hatvanban született, 1957-ben szerzett tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Rövid ideig az Irodalomtörténeti Intézetben dolgozott, 1957-től középiskolában tanított, 1963-tól a szegedi Tanárképző Főiskolán lett adjunktus. Hat évig aktív ökölvívó volt, sokat utazott riporterként az országban. 1964-ben Gábor Andor-díjjal tüntették ki. Baleset következtében halt meg Budapesten.

Gerencsér Miklós (1932) Győrben született, iskoláinak elvégzése után fizikai munkás volt Dunaújvárosban (akkor: Sztálinváros); 1950–1951-ben az Iparművészeti Főiskola hallgatója lett, 1952-től a Magyar Távirati Iroda munkatársaként, 1956-tól a Népszabadság riportereként dolgozott. 1958-ban jelent meg első könyve. Több műfajban publikált, öt darabját mutatták be. Hat évig (1968–1974) az Ifjúsági Magazin szerkesztője volt, azóta ismét a Népszabadság munkatársa. 1959-ben József Attila-díjat, 1975-ben SZOT-díjat kapott, publicisztikai munkásságáért 1979-ben Rózsa Ferenc-díjban részesült.

Gergely Mihály (1921) Varbón született, bányászcsaládban. Szakmunkás lett, Diósgyőrben dolgozott fizikai munkásként, a felszabadulás után középiskolát és {1548.} főiskolát végzett, szerkesztőségekben, a rádiónál és az Írószövetségben dolgozott. Munkás témájú regényeiért és novelláiért 1953-ben József Attila-díjat kapott.

Gergely Sándor (1896–1966) Sopronkeresztúron született. Az első világháborúban súlyosan megsebesült. Több baloldali lap munkatársa, szerkesztője volt, köztük többek között a 100%-nak. Első novelláskötete 1922-ben jelent meg, első regénye 1924-ben. Tevékenyen részt vett az illegális kommunista mozgalomban. 1931-ben a Szovjetunióba emigrált, itt írta számos, később megjelent művét. A Sarló és Kalapács, majd a moszkvai Új Hang egyik legaktívabb, de szektás, türelmetlen cikkírója és vitatkozója volt. A felszabadulás után hazatért, történelmi regényeket, önéletrajzi visszaemlékezéseket, novellákat és tanulmányokat tett közzé, részt vett a pártmunkában. 1949-ben Kossuth-díjban részesült.

Gerő János (1927) Berettyóújfaluban született. Géplakatosságot tanult, majd kereskedelmi középiskolát végzett, 1947-től pártfunkcionárius lett Bihar megyében. 1954-ben került újságírói pályára, különböző lapok munkatársa lett, dolgozott a Kulturális Kapcsolatok Intézetében is. Első elbeszélését 1952-ben az Új Hang publikálta. Jelenleg a Népszava kulturális rovatát vezeti. 1967-ben publicisztikai munkásságáért Rózsa Ferenc-díjban részesült, 1971-ben József Attila-díjat, 1973-ban SZOT-díjat kapott.

Goda Gábor (1911) Budapesten született, apja író és újságíró volt, ez a tény határozta meg gyermek- és ifjúkorát, ebből ered irodalomszeretete. Korán jelentkezett verseivel, saját kiadásban jelent meg első novelláskötete, később műfajt váltott és regényeket írt. Igen jól ismerte József Attilát, szoros barátságban volt Nagy Lajossal. Az ostrom alatt sok kézirata pusztult el. 1945 után aktív részt vállalt a politikai életben, a főváros kultúrpolitikai ügyeinek irányításában. Egy ideig az Anonymus Könyvkiadó Vállalat lektoraként dolgozott. 1950 és 1954 között nem publikált. Hosszú ideje írásaiból él. Háromszor részesült József Attila-díjban (1957, 1960, 1971), 1966-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Görgey Gábor (1929) Budapesten született, itt járt egyetemre, német–angol szakra. Dolgozott a Nemzeti Színházban, a Népművelési Intézetben, volt a Magyar Nemzet publicistája. 1962-től a Pannónia Filmstúdió dramaturgjaként működött. Több műfajban publikál. 1976-ban Graves-díjjal, 1980-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

Granasztói Pál (1908–1985) Budapesten született. Építészként nagy érdemeket szerzett a magyarországi városépítészetben és városrendezésben. Városesztétikai művei, szakmunkái mellett több szépirodalmi művet is publikált. 1969-ben Ybl Miklós-díjat kapott.

Grandpierre Lajos (1905–1986) Debrecenben született. Huszonöt éven át dolgozott különböző bőrgyárakban, nehéz fizikai munkát végzett. Kora ifjúságától részt vett a munkásmozgalomban és az illegális kommunista párt munkájában. 32 éves volt, mikor történelmi regénye díjat nyert egy regénypályázaton, de a mű megjelenését a cenzúra nem engedélyezte. Egy novelláját a Kelet Népe közölte. 1945 után politikai munkát végzett, 1947-től újságírói pályára lépett, ettől kezdve publikálta novelláit és regényeit. 1960-ban Rózsa Ferenc-díjban, 1961-ben SZOT-díjban részesült.

{1549.} Gulyás János (1927) Jászárokszálláson született, iskoláit itt és Gyöngyösön végezte. 1945-ben került fel Budapestre, elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetemet. Volt kőműves, földműves, kocsikísérő, minisztériumi tisztviselő. Írásai 1957 óta jelennek meg.

Gulyás Mihály (1929) Garadnán született, apja napszámos, részes arató, majd csordás volt. A felszabadulás után került kollégiumba, 1952-ben érettségizett, 1956-ban szerzett diplomát. Miskolcon lett újságíró, sokáig a Napjaink című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt, 1975-ben ment nyugdíjba. Öt regénye jelent meg.

Gyárfás Miklós (1915) Győrben született, szülei színészek voltak. Sokféle foglalkozást kipróbált: volt színész, segédmunkás, tisztviselő, újságíró, dramaturg, lágerlakó, szerkesztő az Újhold és a Színház- és Filmművészet című lapoknál. 1951-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanít dramaturgiát. Verseket, regényeket, novellákat is írt, de az igazi írói sikert vígjátékai, színművei, filmforgatókönyvei hozták meg számára. 1954-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1966-ban Gábor Andor-díjat kapott.

Gyergyai Albert (1893–1981) Somogy megyében, Nagybajomban született. Egyetemi tanulmányait a budapesti bölcsészkaron és az Eötvös-kollégiumban végezte magyar–francia szakon. Az első világháború éveit külföldön töltötte, Franciaországban internálták, onnan került Svájcba, majd 1919-ben haza. Nevelőként működött Budapesten, kapcsolatba került Bartókkal, Thomas Mann-nal. Középiskolai tanár volt húsz évig, tanított az Eötvös-kollégiumban, majd 1950-től a budapesti egyetem francia tanszékének tanára lett. Fő kutatási területe a francia irodalom volt, irodalomtörténeti, kiemelkedő műfordítói munkássága mellett idős korában több szépirodalmi művet publikált. Proust-fordításáért 1937-ben Baumgarten-díjat kapott. 1970-ben Állami Díjjal tüntették ki.

Gyetvai János (1889–1967) Szentlőrinckátán született. Fiatalon bekapcsolódott a kommunista munkásmozgalomba, 1912-től a Népszava újságírója lett. A Tanácsköztársaság bukása után különböző illegális lapokat szerkesztett, majd az USA-ba emigrált. 1946-ban tért haza, ankarai nagykövetként, majd újságíróként, szerkesztőként tevékenykedett.

Győry Dezső (1900–1974) Rimaszombatban született. Egészen fiatalon, még gimnazistaként kezdett verseket publikálni. Kereskedelmi Akadémiát végzett. 1941-ig Csehszlovákiában dolgozott, számos baloldali lap munkatársa volt. 1941–1949 között Beregszászon élt, onnan települt 1949-ben Budapestre. Az újságírás mellett regényeket, verseket írt. 1955-től jelentek meg művei Budapesten. Írásaiból élt, történelmi regényciklusa hozta meg számára a népszerűséget. Háromszor kapott József Attila-díjat: 1956-ban, 1958-ban és 1970-ben.

Gyurkó László (1930) Budapesten született. Sokféle foglalkozást kipróbált, hajósként bejárta az országot. Egy ideig a Népművelési Intézet főmunkatársa volt. 1956 óta publikál több műfajban, műfordításai is megjelentek, de szívesen vállalt politikai szerepet, munkát is (lásd Kádár János életrajzát). 1964-től a Valóság című folyóirat munkatársa volt, 1970–1979 között a 25. Színházat igazgatta, 1980-tól a Népművelési Intézetben dolgozott, egy ideig a kecskeméti Katona József {1550.} Színház igazgatója volt. 1978-ban József Attila-díjjal, 1980-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Jelenleg az Új Tükör című hetilap főszerkesztő-helyettese.

Gyurkovics Tibor (1931) Budapesten született, itt végezte tanulmányait is. Előbb gyógypedagógusi, majd pszichológusi diplomát szerzett. Volt tanársegéd, igazságügyi pszichológus szakértő, 1962-től az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben dolgozott klinikai pszichológusként. 1968 óta írásaiból él. Költői munkássága mellett regényeket, elbeszéléseket, műfordításokat publikált. 1982-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Hámori Ottó (1928) volt vasesztergályos és újságíró, később középiskolai tanári oklevelet szerzett. Tizenhat éves korában bebörtönözték kommunista nézetei miatt. Szabadulása után Párizsba ment, ott tanult egy ideig. 1945 után sokféle foglalkozást kipróbált, egy darabig kerékpárversenyző is volt, sokat utazott. Riportköteteket és regényeket publikál, színházi kritikákat ír. 1962-ben Rózsa Ferenc-díjat kapott.

Hámos György (1910–1976) Budapesten született, orvosnak készült, majd bölcsészhallgató lett Budapesten. Újságíróként kezdte pályáját, 1933-tól 1942-ig az Új Idők segédszerkesztője volt, ezután katonai szolgálatra hívták be, 1944-ben megszökött. 1945-től a rendőri sajtóiroda vezetője volt, 1948–1949-ben az Új Idők felelős szerkesztőjeként dolgozott. 1945-től 1951-ig a Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtó-, illetve gyermekvédelmi osztályát vezette, 1951-től 1953-ig szerkesztette a Magyar Rendőrt, 1955–1956-ban az Irodalmi Újságot, 1958-tól pedig a Filmvilág szerkesztője lett. Kritikákat, irodalmi riportokat és számos filmvígjátékot írt. 1964-től az Élet és Irodalom műfajteremtő tévékritikusa lett, sokat szerepelt a rádióban is. 1951-ben Kossuth-díjat, 1968-ban Gábor Andor-díjat, 1970-ben József Attila-díjat kapott.

Hamvas Béla (1897–1968) gyermekkorát Pozsonyban töltötte. Tizennégy éves korában apjával járt Párizsban, Münchenben. Érettségi után, a kadétiskolából került az első világháborús frontra, megsebesült. 1918-ban családjával Budapestre települtek át, itt végezte egyetemi tanulmányait, közben újságíróként dolgozott Több évi állásnélküliség után a Fővárosi Könyvtárban kapott állást, sokat publikált. A második világháborúban ismét frontszolgálatot kellett teljesítenie, ahonnan megszökött. 1945 után nagy lendülettel vetette be magát a könyvkiadásba, számos publikációja jelent meg, de 1948-tól teljesen kiszorították a közéletből, fizikai munkából tartotta fenn magát, közben egymás után írta regényét és esszéit, melyek közlése csak évtizedekkel halála után kezdődött meg.

Hatvany Lajos (1880–1961) Budapesten született, igen gazdag családból. Budapesten és Németországban végezte tanulmányait, a budapesti egyetemen doktorált 1904-ben, ettől kezdve állandó publicisztikai tevékenységet folytatott. Sokat tartózkodott külföldön. 1908-ban részt vett a Nyugat alapításában, anyagilag is támogatta a folyóiratot. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált: 1927-ben tért haza, egy évre bebörtönözték. 1938-ban újra emigrált Párizsban és Oxfordban élt 1947-ig, hazatéréséig. Haláláig részt vett az irodalmi életben. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta. Irodalomtörténeszként főképpen Petőfi és Ady életművét kutatta.

{1551.} Hegedüs Géza (1912) Budapesten született. Húszévesen került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Jogtudományi doktorátust szerzett, sokféle foglalkozást kipróbált, volt ügyvédjelölt, dramaturg, lektor, újságíró, levéltárban kutató tudósjelölt, folyóirat-szerkesztő, falukutató, egyetemi oktató, 1955–1957 között a Magvető Könyvkiadó igazgatója. Első regénye 25 éves korában jelent meg. A háborúban megjárta a Don-kanyart, volt koncentrációs táborban. Hazatérése után életformájává vált az írás és a tanítás, 1945–1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított. Történelmi, ifjúsági regények után kezdte Európa közepén című regényciklusát, számos műfordítást publikált, verseken, tanulmányokon kívül igen sok újságcikket, kritikát írt. A rádióban és televízióban rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat. Száznál több hangjátékát és tévéjátékát sugározták. Terjedelmes életművet teremtett: 1986-ig nyolcvanhárom kötete jelent meg. Háromszor tüntették ki József Attila-díjjal: 1951-ben, 1954-ben és 1975-ben.

Hernádi Gyula (1926) Oroszvárott született. 1944-ben érettségizett, majd a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatója lett. 1945-ben orosz hadifogságba esett, 1947-ben tért haza. 1950-ben otthagyta az orvosi fakultást, közgazdasággal kezdett foglalkozni. Mielőtt szabadúszó író lett, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársa volt. Első novelláskötete 1959-ben jelent meg. Novellákon, regényeken kívül jelentős filmek forgatókönyvét írta, Jancsó Miklós filmrendezővel közösen valósították meg ezeket. Sok drámáját mutatták be a fővárosban és vidéken, műveiből több tévéjáték is készült. 1976-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

Hevesy Iván (1893–1966) művészettörténész, újságíró, kritikus. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarának hallgatója volt. 1924 és 1934 között az Országos Filmiskolán, 1925–1933 között a Madzsar mozgásművészeti iskolában, 1947–1950 között pedig az Iparművészeti Főiskolán tanított. A két világháború közötti időszak egyik leghatározottabb ízlésű film- és fotókritikusa, 1922 és 1928 között pedig a Nyugat munkatársa volt. A Nyugat mellett a Kék madár hasábjain is rendszeresen jelentek meg nagy figyelmet keltő alapos bírálatai. 1925-ben szerkesztette a Filmjáték című szaklapot. Jelentős elméleti munkásságot fejtett ki.

Hidas Antal (1899–1980) Gödöllőn született, ahonnan féléves korában került szüleivel Pestre. Eredeti neve Szántó Gyula. Apja cipész volt, anyja cselédlány. Szegények voltak, sokat költözködtek. Iskoláit nem tudta befejezni. Fiatal munkásként került kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1919-ben jelentek meg első versei. Az avantgárd költők köréhez csatlakozott, Mácza János, Kassák Lajos voltak rá nagy hatással. 1920–1923 között Kassán élt, sokat publikált a Kassai Munkás című lapban. 1923-tól 1925-ig Budapesten lakott, majd Bécsbe és Berlinbe emigrált, 1926-ban került Moszkvába. Ott egyik létrehozója lett a Magyar Írók és Művészek Szövetségének. Szovjetunióbeli közéleti és irodalmi tevékenysége azonban erős kritikával illethető. Szoros barátságot kötött neves orosz költőkkel, írókkal, igen sokat fordított oroszból. Hat és fél évet töltött száműzetésben, 1944-ben térhetett vissza Moszkvába feleségével, Kun Ágnessel együtt. Sokat fordítottak {1552.} magyarról oroszra. A hatvanas évek elején tértek vissza Magyarországra, attól kezdve számos műfordításkötetén kívül versesköteteket és regényeket publikált. 1962-ben Kossuth-díjat kapott.

Hollós Korvin Lajos (1905–1971) Budapesten született. Kora ifjúságától részt vett a munkásmozgalomban. Munkásként, majd tisztviselőként dolgozott. 1933-ban a Kórusművészet című féllegális lapot szerkesztette. 1935-ben díjat nyert a Nyugat novellapályázatán. Munkásmozgalmi tevékenysége miatt üldöztetésben volt része, többször letartóztatták és bebörtönözték. 1940-től 1944-ig munkaszolgálatos volt. A felszabadulás után írói munkásságából élt. Több műfajban publikált, verseken, regényeken kívül sikeres ifjúsági regényeket is írt.

Horváth Márton (1906–1987) Budapesten született, nagypolgári családból. Műegyetemi hallgató volt Németországban. Hazatérése után a felszabadulásig politikai munkát végzett. 1945 után vezető kultúrpolitikai funkciókat töltött be, a Szabad Nép szerkesztője volt 1956. november 4-ig, s így az ötvenes évek kultúrpolitikai légkörének egyik meghatározó egyénisége volt. Rövid ideig dolgozott a Hunnia Filmvállalatnál és a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójaként is. Nyugdíjba vonulása után kezdte meg szépirodalmi munkásságát; tanulmányokat, visszaemlékezéseket publikált.

Hubay Miklós (1918) Nagyváradon született. Már egyetemi tanulmányaitól kezdve a színház, a drámaírás érdekelte. 1942-ben mutatta be a Nemzeti Színház első drámáját. 1942–1949 közt Genfben élt, francia nyelvű magyar folyóiratot szerkesztett, a Magyar Tájékoztató Könyvtárat vezette. 1949-ben jött haza Budapestre. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított dramaturgiát, és a Nemzeti Színházban volt dramaturg. Számos drámáját mutatták be, jelentősek drámatörténeti tanulmányai. A Látóhatár című folyóirat szerkesztőségi tagja. Évekig tanított magyar irodalmat Olaszországban. Egy ideig betöltötte az Írószövetség elnöki tisztét. Kétszer részesült József Attila-díjban: 1955-ben és 1956-ban.

Hunyady József (1921–1983) íróként a pécsi irodalmi életből indult. Első elbeszéléseit a Sorsunk, a Magyarok, a Válasz közölte. Egy ideig a Magyar Nemzet, majd a Képes Újság szerkesztőségében dolgozott. Élete utolsó évtizedében fotózással is foglalkozott.

Huszty Tamás (1926) a középiskola elvégzése után több évig tisztviselő, könyvtáros, rádióriporter. Első novellái a Tizenhatan (1954) és az Ébredés (1959) című antológiában jelentek meg. A 60-as évek végén külföldre távozott. Azóta Beczner Tamás néven publikál.

Ignácz Rózsa (1912–1979) Erdélyben, Kovásznán született, református papi családban. Tízéves koráig gyerekszínész volt, a fogarasi, a brassói és a kolozsvári gimnáziumban tanult. Tizennégy éves korában írt első novelláját Benedek Elek Cimbora című gyermeklapja közölte. 1928-ban Budapestre települt özvegy édesanyjával, itt végezte el 1931-ben a Színművészeti Akadémiát, de csak rövid ideig volt színésznő. Első regénye 1937-ben jelent meg, a két világháború között sikeres író lett, 1945 után is írásaiból élt. Regényeken, önéletrajzi, ifjúsági regényeken kívül színdarabokat és útirajzokat is írt.

{1553.} Ijjas (Jankovich) Antal (1906–1980) Szentgotthárdon született, iskoláit és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Különböző katolikus lapok munkatársa volt, egyik írója és szerkesztője (Bangha Bélával) A katolikus egyház története kézikönyvnek. A harmincas években publikálta romantikus hősöket középpontba állító regényeit, elbeszéléseit. 1945 után haláláig az Új Ember című hetilap munkatársa volt.

Illés Béla (1895–1974) Kassán született. 1916-ban doktorált a budapesti jogi karon, ugyanettől kezdve publikált a Nyugatban. 1918-tól bekapcsolódott a munkásmozgalomba, a Tanácsköztársaság idején a katonatanács tagja, majd az újpesti fegyveres erők politikai biztosa volt. Előbb Bécsbe emigrált, majd 1920-tól 1921-ig Kárpát-Ukrajnában volt újságíró. 1923-tól a Szovjetunióban élt előbb munkásként, majd újságíróként. A második világháborúban a szovjet hadseregben teljesített szolgálatot, hét évig volt katona. Összesen huszonöt évig élt külföldön, 1949-ben tért haza Budapestre. 1950–1956 közt az Irodalmi Újság főszerkesztőjeként aktív szerepe volt az irodalmi életben, e szerep azonban meglehetős kritikával szemlélhető. Számos regényt, elbeszélést és újságcikket publikált. 1959-ben az Írószövetség elnökségének tagjává választották. 1950-ben és 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Illés Endre (1902–1986) Csütörtökhelyen született. Tanulmányait a budapesti orvosi egyetemen végezte, de korán kezdett szépirodalommal és irodalomkritikával foglalkozni. A Nyugat munkatársa lett, majd könyvkiadói szerkesztőként dolgozott, 1945 után a Szépirodalmi Könyvkiadó irodalmi vezetője, majd igazgatója volt haláláig. Jelentős szépírói munkássága mellett számos műfordítása, esszékötete jelent meg, több drámáját mutatták be. Nagy szerepe volt a fiatal írók pályájának egyengetésében, elfeledett irodalmi értékek felszínre hozásában. 1962-ben József Attila-díjjal, 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Illyés Gyula (1902–1982) Felsőrácegrespusztán született, apja uradalmi kovács volt. Simontornyán, Dombóváron, Bonyhádon tanult, 1916-ban Budapestre költöztek, az Izabella utcai kereskedelmi iskolában tett érettségit. Ezután az egyetem francia szakára iratkozott be. 1922-ben emigrálnia kellett, ugyanis a Vörös Segély nevű szervezetben végzett munkájáért a rendőrség letartóztatta volna. 1922-től 1926-ig Párizsban élt, járt a Sorbonne-ra, megismerkedett a francia avantgárd mozgalommal és íróival. Verseit, műfordításait főként emigráns folyóiratok közölték. 1926 végén hazatért, részt vett a Dokumentum című folyóirat szerkesztésében. 1928-ban jelent meg első kötete, ettől kezdve a Nyugat állandó munkatársa lett, rendszeresen publikált több műfajban. 1933-ban a Pusztulás és A magyarság pusztulása című tanulmányai országos figyelmet keltettek. 1934-ben részt vett a szovjet írókongresszuson; ebben az évben kezdte el közölni a Válasz a Puszták népe című munkáját. 1931 és 1936 között négyszer kapott Baumgarten-díjat. 1937-ben a Márciusi Front tizenkét pontját Erdei Ferenc, Féja Géza, Kovács Imre és Veres Péter mellett ő is aláírta. 1939-ben négy Giono-regényt fordított magyarra: 1941 októberétől a Nyugat utódjának, a Magyar Csillagnak lett a szerkesztője. A lap utolsó száma 1944. április l-jén jelent meg. A németek elől vidéken kellett bujkálnia. 1945 után részt vett a kulturális, irodalmi élet szervezésében. 1946-ban újraindította a Választ. {1554.} 1947-ben Nyugat-Európában tett hosszabb utazást. 1952-ben két drámáját mutatták be. 1948-ban, 1950-ben és 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Műfordítással, antológiák kiadásával töltött évek után 1956-ban Új versek címen adott ki újra versgyűjteményt. 1965-ben a knokkei költői biennálé nagydíját nyerte el. Drámáit Budapesten, Párizsban, Somogyjádon, Kaposvárott és Pécsett mutatták be. Művei több idegen nyelven is megjelentek. 1969-től indult életműsorozatának kiadása. 1970-ben ismét Kossuth-díjban részesült, ugyanebben az évben Herder-díjjal is kitüntették, 1978-ban pedig a Francia Költők Társaságának nagydíját ítélték neki. Élete végéig tevékeny részt vállalt az irodalmi és közéletből.

Jankovich Ferenc (1907–1971) Székesfehérvárott született, tanulmányait a budapesti Eötvös-kollégiumban és a párizsi École Normale Superieurön végezte. 1932-ben Párizsban jelent meg első verseskötete. Hazatérve a Zeneművészeti Főiskolán tanult, majd 1936-tól 1942-ig a Magyar Dal című lapot szerkesztette. Munkatársa volt a Nyugat, a Válasz, a Kelet Népe, a Magyar Csillag, a Híd és más folyóiratoknak. Költői műveken kívül főképpen történelmi regényciklusokat írt. 1955-ben József Attila-díjat, 1956-ban Kossuth-díjat kapott.

Jász Dezső (1897–1981) Nagykárolyban született. Pályáját 1918-ban kezdte, újságíróként. Első írásai a Vörös Lobogóban jelentek meg. 1919-ben kapcsolódott be a pártmunkába, a Tanácsköztársaság idején ezredpolitikai biztos volt. A proletárdiktatúra bukása után emigrált. Bécsből küldte tudósításait a Kassai Munkásnak. Számos osztrák, német, svájci és holland lap munkatársa volt. Nyugat-Európa szinte valamennyi fővárosában megfordult. A harmincas évek közepén egy évet a Szovjetunióban töltött. Részt vett a spanyol polgárháborúban, a francia ellenállási mozgalom tagjaként harcolt a második világháborúban. Koncentrációs táborba került, ahonnan 1945-ben tért haza, hadtörténeti és irodalmi tanulmányokat írt. Élete utolsó esztendejét az NDK-ban, Berlinben töltötte.

Jávor Ottó (1925) Székesfehérvárott született, ott érettségizett 1943-ban, a budapesti egyetemen szerzett magyar–német szakos diplomát. A második világháború idején hadifogságba esett. Hazatérte után a NÉKOSZ-ban és az egyetemen szerezte meghatározó élményeit. Közel három évtizedig volt tanár, 1973-tól a Budapest című folyóirat munkatársa, 1979-től főszerkesztő-helyettese. Első novelláskötete 1963-ban jelent meg, azóta számos regényt, tanulmányt, útleírást, esszét és műfordítást publikált, több rádiójátékát és tévéjátékát mutatták be.

Jékely Zoltán (1913–1982) Nagyenyeden született, iskolai tanulmányait szülővárosában és Kolozsvárott végezte. Áprily Lajos fia. Családjának Magyarországra történő áttelepülése után Budapesten Eötvös-kollégista volt, magyar– francia szakon végzett. 1935-től a Széchényi Könyvtárban dolgozott, 1941-től a kolozsvári egyetemi könyvtárban. 1944–1946 között részt vett a kolozsvári Világosság című lap szerkesztésében, 1946-tól 1954-ig ismét a Széchényi Könyvtár munkatársa volt, utána szabadfoglalkozású író lett. Többször járt hosszabb tanulmányúton Olaszországban. Verseken kívül regényeket és esszéket írt. 1939-ben Baumgarten-díjat kapott, kétszer tüntették ki József Attila-díjjal (1970, 1973).

{1555.} Jókai Anna (1932) Budapesten született, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett. Már gimnazista korában kezdte irodalmi munkásságát. Bölcsészdiplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–történelem szakán, tizenöt évig tanított. Elbeszélései és kisregényei 1966-tól jelentek meg a folyóiratokban. 1976 óta írásaiból él. Több drámáját is sikerrel játszották. 1970-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1974-ben SZOT-díjat kapott.

Julesz Miklós (1904–1972) Kiskunfélegyházán született. Orvosi egyetemet végzett. 1944-ben kilenc hónapot töltött a buchenwaldi koncentrációs táborban. Hazatérése után haláláig a szegedi egyetem tanszékvezető tanára volt. Tudományos munkásságon kívül szépirodalommal is foglalkozott, műveit többnyire álnéven jelentette meg különböző lapokban. 1962-ben tudományos tevékenységéért Kossuth-díjban részesült.

Kádár Erzsébet (1901–1946) Aradon született. 1936-ban tünt fel a Nyugat novellapályázatán, első kötete 1944-ben jelent meg. 1945-től öngyilkosságáig a budapesti Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott.

Kahána Mózes (1897–1974) Gyergyóbékáson született, székelyföldi falusi vándorfényképész fiaként, kilenc testvér között nőtt fel. Első versei és cikkei baloldali, avantgárd folyóiratokban jelentek meg. 1918-ban Budapestre költözött, bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1919-ben vöröskatonaként harcolt, a Tanácsköztársaság bukása után előbb Bécsbe emigrált, többekkel szerkesztette az Egység című lapot, majd Bukarestbe költözött. Több lap szerkesztője volt. 1926-ban letartóztatták és bebörtönözték. A börtönből megszökött, előbb Berlinben, majd Párizsban, végül a Szovjetunióban élt, itt jelentek meg regényei. 1937–1940 között újra Romániába költözött, a Korunk aktív munkatársa volt. 1940-ben ismét a Szovjetunióba ment, évekig élt ott, távol az irodalmi élettől. 1964-ben tért haza Kisinyovból, bekapcsolódott a hazai kulturális életbe, sokat dolgozott. Önéletrajzi trilógiája mellett igen sokat fordított ukrán szerzőktől. 1968-ban József Attila-díjat kapott.

Kállai Ernő (1890–1954) művészeti író, kritikus. Évekig élt külföldön, főleg Berlinben. Tanított a dessaui Bauhausban, s az intézmény folyóiratát is szerkesztette. 1935-ben hazatért, s főképp modern művészettel foglalkozott. 1940-től 1944-ig a Pester Lloyd művészeti rovatvezetője, 1946–1948 között pedig az Iparművészeti Főiskola tanára volt.

Kamjén István (1907–1976) Mezőtúron született. Fizikai munkásként, kubikusként dolgozott sokáig, 1927-ben kapcsolódott be az illegális mozgalomba. 1937-től a népi írók köréhez tartozott, 1947-től 1949-ig parasztpárti képviselő volt, majd tíz évig a Pest megyei Tanács tagjaként dolgozott. 1969-ben irodalmi munkásságáért SZOT-díjban részesült.

Kamondy (Tóth) László (1928–1972) Balatonmogyoródon született. Kalandos, hányatott gyermekkora volt. Budapesten szerzett tanári diplomát, 1951–1960 között lektorként működött a Szépirodalmi Könyvkiadónál, majd több színháznál és a MAFILM-nél lett dramaturg. 1950-ben kezdett publikálni, 1960-ig Tóth László néven jelentek meg írásai. Novellákon, regényeken kívül színpadi műveket, rádiójátékokat is írt.

{1556.} Kárász József (1914) Szegeden született, hódmezővásárhelyi és makói földművesek leszármazottjaként. Diákéveit Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Sárospatakon töltötte, a református teológiára járt, de 1933-ban egy írása miatt el kellett hagynia az országot. Kolozsvárott élt, ottani lapokban publikált (Pásztortűz, Erdélyi Helikon). 1935-ben tért haza, Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be egyetemi tanulmányait. Részt vett a Magyar Út és a Híd szerkesztésében, dolgozott az Egyedül Vagyunk és az Új Magyarság című folyóiratoknál. Első regénye 1939-ben jelent meg. 1945 után néhány évre börtönbe került, 1949-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le, számos állást töltött be, 1958-tól a Megyei Könyvtár munkatársa volt. 1975-ben ment nyugdíjba. Regényíráson kívül helytörténeti, könyvészeti kutatásokkal is foglalkozott.

Kardos G. György (1925) Budapesten született, apja újságíró volt. Nagy szegénységben nevelkedett. A háború alatt a bori munkatáborban kellett dolgoznia, jugoszláv partizánok szabadították ki. Menekültként érkezett Izraelbe, ott élt 1944-től 1951-ig. Hazatérése után a Kisalföld című folyóirat szerkesztőségében dolgozott, majd a Bábszínház dramaturgja lett. Volt lektor a rádiónál, egy ideig az Élet és Irodalom kritikai rovatát vezette, jelenleg írásaiból él. 1978-ban József Attila-díjat kapott regényírói munkásságáért.

Karinthy Ferenc (1921) Budapesten született. Karinthy Frigyes fia, s amint ő maga írja: "beleszülettem az irodalmi életbe". Irodalmi környezetben nőtt fel, ezért sokáig nem is akart író lenni. A budapesti egyetemen nyelvészetből doktorált, majd sokféle foglalkozást kipróbált, volt sportoló, hivatalnok, dramaturg, lektor, tanár, riporter, végül szabadúszó író lett. Első regénye 1943-ban jelent meg. Sokat utazott 1945 előtt is, azóta is. Riportjain, novelláin, regényein, útirajzain kívül színdarabjai is sikert arattak. A nyolcvanas évek közepéig csaknem negyven kötetet publikált. Műveit számos nyelvre lefordították, ő maga is sokat fordított a modern olasz és angol nyelvű irodalomból. Háromszor részesült József Attila-díjban: 1950-ben, 1954-ben és 1974-ben.

Károlyi Mihály, gróf (1875–1955) Budapesten született. Fiatal korától részt vett a közéletben. 1913-tól a Függetlenségi Párt elnöke lett, ebből vált ki a Károlyi Párt. Vezető egyénisége volt az 1918-as októberi forradalomnak, 1918. október 31-én miniszterelnökké nevezték ki, 1919. január 11-től köztársasági elnök lett. Március 31-én lemondott, júliusban emigrált, Párizsban telepedett le. A második világháború idején Angliában élt. 1946-ban hazatért, 1947–1949 között Magyarország párizsi követe volt, 1949-ben azonban lemondott tisztségéről, mert nem értett egyet a Rákosi-rezsim politikájával. Visszavonultan élt feleségével együtt Vence-ben. Itt is halt meg.

Károlyi Mihályné Andrássy Katinka (1898–1986) közéleti személyiség volt, a Magyarok Világszövetségének és a Hazafias Népfront elnökségének tagja. Férjével együtt 1919-ben hagyta el az országot. A Vue című francia folyóirat munkatársaként jelentős publicisztikai tevékenységet folytatott. Férje halála után, 1963-ban hazatelepült, több visszaemlékezést adott ki a közösen töltött évtizedekről.

Kassák Lajos (1887–1967) Érsekújváron született, munkáscsaládban. Körülményei korán munkára késztették: először szülővárosában, majd Győrben és {1557.} Budapesten dolgozott. Vasmunkásként került kapcsolatba a szakszervezeti mozgalommal és a szociáldemokrata párttal. Részt vett az 1905-ös sztrájkok megszervezésében. Első verse 1908-ban Újpesten jelent meg, s 1909-ben már rendszeresen publikált a Független Magyarország című lapban. Ugyanebben az évben vándorútra kelt: gyalog járta be Nyugat-Európa országait, megismerkedett az avantgárd irodalommal és művészettel. Erről az útról is küldte verseit, de igazi feltűnést csak a Renaissance című folyóiratban 1912-ben közzétett versei keltettek. 1915-ben megindította a Tett című aktivista folyóiratát, mely rövidesen a háborúellenes és új kifejezőeszközöket kereső fiatalok táborhelye lett. 1916-ban a Tettet betiltották, de rövidesen újra indította Ma címmel. A Tanácsköztársaság idején tevékenyen részt vett a művelődésügyi munkában, de konfliktusba került a szektás szellemű politikai és kulturális vezetőkkel, mert nem fogadta el a pártirányítást. A Tanácsköztársaság bukása után bebörtönözték, szabadulását követően Bécsbe emigrált. 1926-ban tért haza az amnesztia után, rövid ideig a Dokumentum című lapot szerkesztette. Szakított az avantgárdizmus szélsőséges változataival, létrehozta a Munka című folyóiratot, ezt 1928-ban és 1938-tól szerkesztette. A közeledő háború, az erősödő fasizmus idején, a harmincas években visszavonult a közélettől. Az ostromot Angyalföldön élte át, lakása elpusztult. 1946-tól 1954-ig Békásmegyeren lakott, onnan költözött 1954-ben Óbudára. A felszabadulás után újra bekapcsolódott a művészeti és irodalmi életbe, a Magyar Művészeti Tanács alelnöke lett. Több folyóiratot is szerkesztett: Új Idők, Kortárs, Alkotás. 1950 és 1956 között kiszorították az irodalmi életből, naplót írt, igen sokat dolgozott. 1956-ban ismét visszatért a közéletbe, egymás után jelentette meg versesköteteit, elbeszéléseit, regényeit, műfordításait. Festményeiből számos országban mutattak be kiállításokat. 1965-ben Kossuth-díjat kapott.

Katkó István (1923) Jászjákóhalmán született, apja falusi kovács, majd zsákoló volt budapesti malmokban, anyja takarítónő volt. Gyermekéveit Angyalföldön töltötte, tizenkét éves kora óta számos fizikai munkát megpróbált. Első írásai a Népszavában jelentek meg. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 után egyetemet végzett, újságíró lett, 1949-től a Népszava munkatársaként dolgozott. 1956 óta publikálja rendszeresen regényeit, novellásköteteit, ifjúsági műveit. 1957-től nyugdíjba vonulásáig a Magyar Televízió irodalmi rovatvezetője volt. 1971-ben Gábor Andor-díjjal, 1983-ban SZOT-díjjal tüntették ki.

Kellér Andor (1903–1963) Budapesten született, egész fiatalon kezdte újságírói, szerkesztői pályáját. Számos heti- és napilapnak dolgozott, közben írta népszerű regényeit. 1942-ben munkatáborba hurcolták, 1945-ben tért haza. A Világosság, a Szabadság, a Művelt Nép munkatársa, 1957-től pedig az Esti Hírlap főmunkatársa volt.

Kellér Dezső (1905–1986) újságíró, később közismert kabarészerző és konferanszié. Humoreszkjeit és jeleneteit Kedves közönség (1957), valamint Kis ország vagyunk (1964) című köteteiben adta ki. Műfajai között szerepelt a vígjáték és az operettlibrettó is. 1945 óta a Pódium kabaré, illetve a későbbi Vidám Színpad tagja volt haláláig.

{1558.} Kende Sándor (1918) Budapesten született, polgári családban. Érettségi után női szabóságot tanult. Sokat utazott. 1938–1940 között Párizsban a Sorbonne hallgatója volt. 1940-től 1944-ig katona volt, megsebesült. A háború után a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát, majd a könyvterjesztési szakmában helyezkedett el, tíz évig vezette Pécsett a Magyar Írók Könyvesboltját, majd a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat munkatársa volt. 1980-ig Pécsett élt, akkor tért vissza Budapestre. Első kötete verskötet volt, 1943 óta regényeket, kisprózát publikál. 1974 óta írásaiból él, ifjúsági műveken kívül emlékezéskötete is megjelent.

Kertész Ákos (1932) Budapesten született, itt érettségizett 1950-ben, utána sokáig lakatosként dolgozott. 1955-ben kezdett novellákat írni, 1958-ban jelent meg első írása. A gyárból került az egyetemre, 1961–1966 között népművelés–magyar szakra járt, ott szerzett bölcsészdiplomát. 1966-tól a MAFILM-nél dolgozik. Több művéből film készült, számos színművét mutatták be a színházak, hangjátékait gyakran sugározza a rádió. 1966-ban SZOT-díjat, 1972-ben és 1984-ben József Attila-díjat kapott.

Kertész Imre (1929) Budapesten született, itt érettségizett 1948-ban. Egy ideig újságíró volt, 1953-tól írásaiból és műfordításaiból él. 1983-ban Füst Milán-díjjal tüntették ki.

Keszi Imre (1910–1974) a budapesti egyetemen végzett germanistaként, középiskolai, majd tanítóképző intézeti tanár volt. 1937-ben feleségül vette Hajnal Anna költőt. Versekkel, zeneelméleti írásokkal, zenekritikákkal és novellákkal tünt fel. 1946–1949 között a Szabad Nép legfélelmesebb kritikusa és az Emberség című lap szerkesztője volt. 1951–1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított. 1957 után kizárólag irodalommal és zenekritikával foglalkozott, sokat fordított.

Királyhegyi Pál (1900–1981) Budapesten született, itt érettségizett, majd Amerikába vándorolt ki, ahonnan 1931-ben tért haza már sikeres forgatókönyv- és regényíróként. Elsősorban humoros novellákat, vidám tárcaregényeket írt, újságíróként dolgozott. Számos színdarabját mutatták be.

Kodolányi János (1899–1969) Telkiben született köznemes családból. Apja erdész volt. Egész életére kihatott örökölt betegsége. Pécsett és Székesfehérvárott végezte középiskoláit, 1919-ben érettségizett. Diákkorától írt, 1915-ben jelent meg első verseskötete. 1921 után már csak prózai műveket közölt. Több budapesti napilap és folyóirat munkatársa volt. Egyik vezetője lett a népi írók mozgalmának, részt vett a Válasz szerkesztésében. 1937-ben Baumgarten-díjat kapott. 1936 és 1938 között ötször járt Finnországban. Több színművét is bemutatták a háború előtt. Pécsett telepedett le 1945 után, majd Akarattyán élt nehéz anyagi körülmények között. Regényei csak 1955 után jelenhettek meg folyamatosan. 1957-ben indult meg életműkiadása, 1969-ig tizennégy munkája látott napvilágot a sorozatban. 1961-ben újra végigjárta Baranyát, utazásáról könyvben is beszámolt.

Kolozsvári Grandpierre Emil (1907) Kolozsvárott született, jómódú családban; apja főispán volt. Középiskoláit Kolozsvárott, az egyetemet Pécsett végezte. Gyermekkora óta író akart lenni. 1925-ben költöztek fel Budapestre. A háború végén hadifogságba került, hazatérése után 1949-ig a rádiónál dolgozott. 1951 óta {1559.} írásaiból él. Sokat utazott. Sokműfajú és termékeny író: regényeken, elbeszéléseken, tanulmányokon kívül egy ideig ifjúsági műveket, népmesegyűjteményeket is publikált, műveiből sikeres filmek készültek. Kétszer kapott Baumgarten-díjat; 1964-ben és 1975-ben József Attila-díjjal, 1980-ban Kossuth-díjjal jutalmazták.

Konrád György (1933) Debrecenben született, apja kereskedő volt. A debreceni református kollégiumban kezdte tanulmányait, 1947-ben Budapestre került, itt érettségizett 1951-ben a Madách Imre Gimnáziumban. Egy ideig a Lenin Intézetben tanult orosz szakon, 1953-ban a bölcsészkaron folytatta tanulmányait, ott szerzett diplomát 1956-ban. Az induló Életképek egyik szerkesztője lett, a lap nem jelent meg. 1957–1959 között szabadúszó volt, 1959-től egy ideig szakszervezeti könyvtáros, majd ifjúságvédelmi felügyelő 1965-ig. A Magyar Helikonnál és az Európa Könyvkiadónál lektorként dolgozott. 1965-től 1973-ig a Városépítési Tudományos és Tervezési Intézet munkatársa volt. 1973 óta szabadúszó író, ellenzéki szemlélete és szerepvállalásai miatt is sokat tartózkodott külföldön.

Koroda Miklós (1909–1978) Budapesten született. Apja Reviczky Gyula költőtársa, barátja, irodalmi hagyatékának rendezője volt. Első regényét Reviczky Gyuláról írta, díjat is nyert vele. 1945 után a rádió főmunkatársaként járta az országot, riportokat, tudósításokat készített. Mai életünkön kívül a magyar történelem eseményei foglalkoztatták, elsősorban történelmi regényeket írt.

Kovai Lőrinc (1912–1986) Szentpétervárott született, orosz származású. Kisgyermek kora óta Magyarországon élt. Tanár volt, majd újságíró lett a Népszavánál. Bátor hangú cikkeiért többször perbe fogták. Elsősorban történelmi tárgyú munkákat írt, harmincnál több regénye jelent meg.

Kőműves Imre (1903–1986) részt vett a munkásmozgalomban; hosszú ideig könyvkereskedőként, 1954 és 1966 között a Szépirodalmi Könyvkiadónál dolgozott. A hatvanas évektől publikálta könnyed hangú, olvasmányos regényeit.

Körössényi János (1920) Budapesten született, apja műszerész, szerszámkészítő segéd volt, aki bejárta Nyugat-Európát. 1938-ban Budapesten érettségizett, újságírással kezdte pályáját, részt vett az ellenállási mozgalomban, szerkesztette annak illegális lapját. 1945–1948 közt újságíró volt a Színház és a Kis Újság című lapoknál. Elsőként verseskötetet publikált 1939-ben, 1946-ban szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Súlyos tüdőbaját 1948-ban a Tátrában kezeltette, hazatérése után egy időre kiszorult az irodalomból. Első történelmi regénye 1951-ben jelent meg, azután folyamatosan közölte tetralógiáját. Visszavonultan él.

Laczkó Géza (1884–1953) Budapesten született. Francia–magyar szakos tanári oklevelet szerzett Budapesten, tanult Párizsban is. Írói pályáját Kolozsvárott kezdte verseskötettel, majd a Nyugat közölte első elbeszéléseit. 1911-ben jelent meg első prózakötete. Tanított, majd kiadói lektorként, szerkesztőként és a Dante Könyvkiadó vezetőjeként dolgozott. 1945 után a Szivárvány című hetilap rovatvezetője volt, 1948-tól visszavonultan élt. Történelmi és önéletrajzi regényeket írt, számos műfordítása jelent meg.

{1560.} László Anna (1926–1981) Budapesten született. Fényképészként dolgozott majd 1950-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett dramaturg szakoklevelet. Első novelláskötete 1959-ben jelent meg. Több drámáját is bemutattál Hevesi Sándorról monográfiát publikált. Riportjai, karcolatai, szociográfiai regényei mellett hangjátékszerzőként is sok művet írt.

László Lajos (1925) Szekszárdon született, ott is érettségizett. Riporterként bejárta Baranya megyét. A pécsi Pedagógiai Főiskolán szerzett tanári oklevele majd a budapesti bölcsészkaron végezte el az irodalom szakot. 1953 óta a Magyar Rádió munkatársa, jelenleg a pécsi stúdió főszerkesztő-helyettese. Fő műfaja riport, az interjú. Szociográfiáiért 1976-ban SZOT-díjban részesült.

Lázár Ervin (1936) Budapesten született, gyermekkorát a Tolna megyei Alsórácegrespusztán töltötte. Szekszárdon érettségizett, ezután a budapesti bölcsészkarra járt. Tanulmányai befejezése után Pécsett lett újságíró, ott kezdett irodalommal foglalkozni. Első írása a Jelenkorban jelent meg. 1965–1971 között az Élet és Irodalom szerkesztőségében dolgozott, azóta írásaiból él. Fő műfaja novella, a meseregény. Több művét állították színpadra. 1974-ben József Attila-díjban részesült, s az ifjúsági irodalom nemzetközi elismerését, az Andersen-diplomát is megkapta 1982-ben.

Lengyel József (1896–1975) Marcaliban született gazdálkodó családból. Középiskoláit Keszthelyen, Pozsonyban és Budapesten végezte. Korán csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, háborúellenes, baloldali nézetei révén 1919-ben a Vörös Újság szerkesztőségében dolgozott. Kassák Lajos nagy hatást gyakorolt rá. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált. Bécsben, Berlinben, majd Moszkvában élt. Ott 1938-ban a törvénysértések áldozata lett, letartóztattál kényszermunkára ítélték, Szibériába száműzték. Nyolc évet töltött munkatáborban, 1955-ben rehabilitálták, ekkor tért haza Budapestre. Bekapcsolódott a irodalmi életbe, sokat publikált: regényeket, novellákat, esszéket, visszaemlékezéseket. Több novellájából készült film. 1957-ben József Attila-díjat, 1958-ba SZOT-díjat, 1963-ban Kossuth-díjat kapott.

Lesznai Anna (1885–1966) egy felvidéki faluban született. Nagyon korán verselni kezdett, majd festészetet tanult Párizsban. Részt vett a tizes évek szellemi művészeti mozgalmaiban. Sokoldalú tehetsége költőként, önéletrajzíróként iparművészként és festőként egyaránt sikerrel bontakozott ki. 1912-től 1919-i Jászi Oszkár felesége volt, elválásuk után is jó barátok maradtak. 1939-be Amerikába távozott, New Yorkban élt haláláig, előtte kétszer is hazalátogatott.

Lukács Imre (1908–1981) a felszabadulásig szabósegéd volt. 1929-ben kezdett írni. Mert mi nem felejtünk című verseskötetét 1933-ban elkobozták. 1930 és 1932 között kommunista szervezkedésért, sajtóbeli és irodalmi tevékenységéért többször bebörtönözték. A munkásírók csoportjának egyik megalapítója s munkatársa illetve szerkesztője volt a KMP több illegális és legális lapjának. 1948-tól haláláig az Állatorvosi Egyetem hódmezővásárhelyi tangazdaságában dolgozott.

Sz. Lukács Imre (1924) a Tiszántúlon szerezte gyermekkori és ifjúkori élményeit, újságíró lett, jelenleg is Szegeden él és dolgozik. Regényeiben elsősorban a mai falu változó életét ábrázolja.

{1561.} Magyar Ferenc (1916) a felvidéki magyar nyelvű sajtó munkatársaként kezdte pályáját. Különösen nagy hatást tett szemléletére a népi misztikus hagyomány. 1945 után az Új Ember című hetilap belső munkatársa, 1977-től felelős szerkesztője lett. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Sajtóirodájának vezetője, az Új Ember, a Vigilia, a Theologia és a Vigilia Könyvek felelős kiadója volt. Az állam és az egyház közeledésében végzett munkájáért több kitüntetést kapott.

Magyar Imre (1910–1984) gyermekkorától vonzódott a szépirodalomhoz, az íráshoz, de az orvosi egyetem elvégzése után csak tudományos közleményeket írt. Előbb 1940-ben, majd 1942-ben munkaszolgálatra hívták be, itt szerzett tapasztalatait írta meg, s itt kezdte írni első regényét. 1945 után az orvosi pályán ért el kiemelkedő tudományos eredményeket, az orvostudományok doktora lett, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Belklinikájának igazgatói teendői mellett publikálta tudományos és szépirodalmi műveit.

Major Máté (1904–1986) Baján született. Építészmérnöki diplomát szerzett. Sokat tett a modern építészet és képzőművészet elfogadtatása és népszerűsítése érdekében. Jelentős építészettörténeti és elméleti munkássága mellett publikálta önéletrajzi visszaemlékezéseit. Ybl- és Kossuth-díjas egyetemi tanárként tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának.

Major Ottó (1924) Budapesten született. A Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett oklevelet. Fiatalon elhunyt öccsével együtt kezdett az irodalommal foglalkozni. Első versei 18 éves korában jelentek meg. A felszabadulás után fellépő írónemzedék folyóiratának, az Újholdnak egyik munkatársa volt, ezen kívül Kassák Lajos lapjaiban publikált, aktívan részt vett az irodalompolitikában. 1955 óta jelennek meg regényei, regényciklusai, tanulmányai, esszéi és kritikái. Az Új Tükör című hetilap munkatársa. 1952-ben és 1956-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

Mándy Iván (1918) Budapesten született. Apja újságíró volt. Kimaradt a gimnáziumból, diákkorától az írás vonzotta. Csak rövid ideig volt hivatalos munkaviszonyban a Népszavánál. Számos lapnak és a rádiónak is dolgozott, mindig külső munkatársként. Írásaiból él. 1943-ban jelent meg első regénye. 1948-ban Baumgarten-díjat kapott. Az ötvenes években csak ifjúsági műveket publikált. 1969-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Több művéből készült film.

Márai Sándor (1900–1989) Kassán született ügyvédcsaládban. Tanulmányait a budapesti és németországi egyetemeken végezte, majd újságíró lett. 1919–1928 között Németországban és Párizsban élt, hazatérése után az Újság, a Magyar Nemzet, a Pesti Hírlap munkatársa volt. A két világháború között igen sok regényt publikált, a legnagyobb hatású prózaírók egyike volt. Több színművét is bemutatták. 1948-ban elhagyta Magyarországot, visszavonultan élt előbb Olaszországban, haláláig pedig az Egyesült Államokban. Regényei mellett elsősorban naplóit tette közzé.

Maróti Lajos (1930–1982) Budapesten született. Előbb Pannonhalmán tanult, majd matematika–fizika szakos diplomát szerzett, utána tudományos kutatóként dolgozott a Járműfejlesztési Intézetben. Ezután a Gondolat Könyvkiadó irodalmi vezetője lett, később pedig írásaiból élt. Verseken, prózai műveken kívül esszéket, {1562.} tanulmányokat publikált, több drámáját is bemutatták. 1975-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Mátyás Ferenc (1911) Kispest-pusztán született. Nehéz ifjúsága volt. Könyvtárosi oklevelet szerzett. Első verseit a Nyugat és a Szép Szó közölte. 1935 óta publikál verseket és prózai műveket. 1954-ben a Szabadság című lapnál dolgozott, volt minisztériumi előadó, a Széchényi Könyvtárban osztályvezető, a Magvető Könyvkiadóban lektor. Több mint húsz kötetet publikált. 1963–1985 közt az évente megjelenő Szép versek című antológia szerkesztője volt. 1960-ban József Attila-díjat kapott. 1981-ben szociográfiát jelentetett meg Kispestről Városszéli szülőföld címmel.

Mensáros Zoltán (1921) Budapesten született. Érettségi után 1942-ben a Katonai Akadémián szerzett hadtudományi oklevelet, de 1943-ban leszerelt. 1943-ban jelent meg első novellája. Hosszú ideig nem publikált, csak 1968-ban jelent meg első regénye. Államigazgatási szakemberként ment nyugdíjba 1981-ben.

Mesterházi Lajos (1916–1979) Budapesten született, tisztviselő családban. Tizenhárom évig házitanítóskodott, majd Eötvös-kollégistaként végezte egyetemi tanulmányait latin–francia szakon. Legkedvesebb tanára Gyergyai Albert volt. Sokat utazott külföldön, Párizsban is élt ösztöndíjasként. Fiatalon bekapcsolódott a baloldali mozgalmakba, ezért tanári állást nem kaphatott, magántanítványokat vállalt, majd tisztviselőként dolgozott 1945-ig, akkor politikai pályára lépett, párttitkár lett, hosszú ideig töltött be különböző politikai funkciókat. Ez munkásságán is nyomot hagyott. Egy ideig a Művelt Nép főszerkesztője volt, élete végén pedig a Budapest című folyóiratot szerkesztette. 35 éves korában jelent meg első kötete, ezután termékeny és sokoldalú író lett, csaknem húsz kötetén kívül számottevő publicisztikai munkássága is. Több drámáját mutatták be. Négyszer kapott József Attila-díjat: 1952, 1953, 1959, 1973. 1962-ben Kossuth-díjban, 1977-ben SZOT-díjban részesült.

Mészöly Miklós (1921) Szekszárdon született, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Budapesten jogi és államtudományi doktorátust szerzett 1943-ban. A háború után néhány évig lapszerkesztőként, majd bábszínházi dramaturgként dolgozott, mivel az ötvenes években nem publikálhatott. Azután csak az írásnak szentelte magát. Regényeken, novellákon kívül ifjúsági műveket, drámákat, verseket és esszéket is publikált.

Mezei Árpád (1902–1976) művészeti író, pszichológus. Egyik alapító tagja volt az Európai Iskolának, és annak elveit művészetelméleti írásokban fogalmazta meg. 1959-ben Párizsban francia nyelvű könyvet adott ki a szürrealista festészet történetéről.

Mocsár Gábor (1921–1988) Nyírmártonfalván született. A debreceni református kollégiumban tanult, majd szakiskolát végzett, gyári munkás volt 1939–1941 közt. 1943–1945 közt a fronton harcolt, majd hadifogságba került. A felszabadulás után egy ideig tisztviselő, majd újságíró lett, 1954-től 1956-ig a Szabad Nép munkatársa volt. 1957-től a debreceni Napló munkatársa, majd 1962–1963-ban az Alföld című folyóirat főszerkesztője volt. Szegedre költözött, ott folytatta irodalmi tevékenységét, a Tiszatáj rovatvezetőjeként dolgozott 1965-től 1986-ig. Szépírói {1563.} munkásságán kívül termékeny szociográfusként és publicistaként is számon tartjuk. Több rádió- és tévéjátékát játszották. 1968-ban József Attila-díjban részesült.

Moldova György (1934) Budapesten született, gyermekkorát Kőbányán töltötte. Bejárta az egész országot, sokféle munkát vállalt: volt gyapotszedő, konzervgyári segédmunkás, bányász, kazánszerelő, útkövező, építőmunkás, újságíró, nevelőtanár. Dramaturg szakot végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1955-ben jelent meg első novellája a Csillag című folyóiratban. Írásaiból él. Novelláin, regényein kívül igen szerteágazó szociográfiai és publicisztikai munkássága is. 1967-ben SZOT-díjjal, 1973-ban és 1978-ban József Attila-díjjal jutalmazták.

Molnár Géza (1923) Rákospalotán született, szegény családból, apja munkás volt, anyja parasztlány. Korán feltűnt rajzkészségével és irodalomszeretetével. Már címfestő inasként elhatározta, hogy az irodalomnak fog élni. Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A felszabadulás után aktívan részt vett a politikai munkában, dolgozott gyárban, adóhivatalban, volt újságíró, kiadói szerkesztő, írószövetségi titkár, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, a Magyar Hírlap főmunkatársa, az Írószövetség külügyi titkára, a Művészeti Alap igazgatóhelyettese. 1963–1965 közt Párizsban élt diplomataként. Sokféle műfajban publikált. 1960-ban SZOT-díjat kapott, 1968-ban József Attila-díjjal és Gábor Andor-díjjal tüntették ki.

Molnár Kata (1899–1968) Nagykanizsán született, 1917-ben érettségizett Budapesten. Korán kezdett publikálni a Nyugatban, a Magyar Csillagban és más rangos folyóiratokban. Első regényéért 1939-ben Baumgarten-díjban részesült. 1945 után kevés műve jelent meg, visszavonultan élt.

Molnár Zoltán (1920) Debrecenben született. 1945 előtt munkásként dolgozott, a felszabadulás után pártmunkás, majd újságíró lett. 1956-ig az Írószövetség munkatársa volt, ekkor 3 évi börtönre ítélték, ezután üzemi lapnál helyezkedett el, 1963-ban az Élet és Irodalom szerkesztőségébe került. Irodalmi munkásságáért 1954-ben és 1972-ben József Attila-díjat kapott.

Móricz Virág (1909) Móricz Zsigmond leánya. Budapesten született. Egyetemi tanulmányait Bécsben, Berlinben és Budapesten végezte, művészettörténész diplomát szerzett. Dolgozott a Nyugat című folyóiratnál. 1928 óta jelennek meg prózai írásai. Egy ideig a Magyar Nemzet munkatársa volt. Regényein, novelláin, útirajzain, műfordításain kívül jelentős irodalomtörténeti munkásságot fejt ki: apja életének dokumentumait dolgozta fel több, forrás értékű kötetben. Móricz több regényét vitte színpadra.

Morvay Gyula (1905) Tardoskedden született. Érsekújvárott kezdte gimnáziumi tanulmányait, Budapesten érettségizett, majd tanári oklevelet szerzett Pozsonyban. 1929-től Rimaszombaton dolgozott, tevékenyen részt vett a csehszlovákiai Sarló-mozgalomban. 1942-ben áttelepült Zala megyébe, Nagykanizsán tanított nyugdíjba vonulásáig. Első verseskötetét 1930-ban publikálta, 1936-tól néhány regényt és néprajzi írásokat tett közzé.

Murányi-Kovács Endre (1908–1968) Budapesten született. Szegeden, Bécsben és Strassburgban végezte egyetemi tanulmányait. Korán bekapcsolódott a munkás{1564.} mozgalomba, majd nyolc évet töltött emigrációban Franciaországban. Hazatérés után számos olyan funkciót töltött be, amely a francia–magyar kulturális kapcsolatok elmélyítését szolgálta. Ifjúsági műveken, regényeken, novellákon kívül számos tanulmányt publikált, jelentős huszadik századi francia prózaírók műveit ültette át magyarra.

Nádass József (1897–1975) Budapesten született, a Kereskedelmi Akadémián tanult, majd tisztviselő lett. Az I. világháborúban súlyosan megsebesült, fél lábát elvesztette. Hazatérése után tevékeny részese lett a baloldali mozgalmaknak. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált, számos európai országban megfordult. Több lap munkatársa volt, 1928–1930 között ő szerkesztette a kolozsvári Korunkat, majd a Szép Szó köréhez tartozott. 1938–1940 között is emigrációban élt, hazatérte után a németek haláltáborba hurcolták. Szabadulása után a Népszavánál, a Kortársnál, majd a külügyminisztériumban dolgozott, két évig az Élet és Irodalom szerkesztője volt. Verseket és regényeket publikált, sokat fordított a cseh, német és skandináv irodalomból. 1959-ben József Attila-díjat, 1972-ben SZOT-díjat kapott.

Nagy Lajos (1883–1954) Apostagon született, tanyán nőtt fel. Tanult bölcsészetet és jogtudományt is, de a diplomát nem szerezte meg. 1914-től szocialista írónak vallotta magát. Egy ideig házitanítással kereste kenyerét, majd élete végéig csak az írásnak szentelte magát. 1919-ben publicistaként szolgálta a Magyar Tanácsköztársaságot. 1927–1928-ban az Együtt című irodalmi lapot szerkesztette. 1934-ben jelent meg nagyjelentőségű Kiskunhalom című műve, amely a népi írók mozgalmának egyik előkészítőjévé vált. Szoros barátság fűzte József Attilához. Háromszor kapott Baumgarten-díjat. 1934-ben Illyés Gyulával együtt részt vett a szovjet írók közgyűlésén, utazásáról naplót vezetett. 1945 után több napilapba dolgozott, a Szabad Nép is sok írását közölte. Az ötvenes években őt is háttérbe szorították az irodalmi közéletben. 1948-ban az elsők között tüntették ki Kossuth-díjjal.

Nagy Sándor (1922) Nagybaracskán született. Egy ideig a bajai tanítóképzőbe járt, majd sokáig fizikai munkából élt. Fiatalon bekapcsolódott az antifasiszta ellenállási mozgalomba. 1942-től 1943-ig pilótanövendék volt, 1943-ban a frontra került, ahol 1944 áprilisában átállt a szovjet hadsereghez, de 1945 után nem maradt a hadsereg kötelékében, politikai pályára lépett. Funkcionáriusként, NÉKOSZ-szervezőként publikálta első írásait 1947-től. 1952–1953-ban a Tiszatáj és a Művelt Nép című lapok munkatársa volt. 1949-ben Megbékélés című novellája Sztálin-díjban részesült. 1959–1962 között Szegeden élt, 1964-ig szabadúszó író lett Budapesten, ekkor 3 évre börtönbe került, azóta nem publikál. Fizikai munkásként dolgozott leszázalékolásáig. Aktívan részt vesz a társadalmi mozgalmakban.

Nemes György (1910) Debrecenben született, itt érettségizett. 16 éves korában közölte első írásait a helyi napilap, 1935-től budapesti lapok is megjelentették cikkeit, novelláit. 1945 előtt egy sajtótörténeti munkát adott közre. A Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett oklevelet, a felszabadulás után a műegyetemen doktorált. 1945 után több mint negyven éven át újságíróként és szerkesztőként {1565.} dolgozott, volt riporter, publicista, külföldi tudósító, napilap- és folyóiratszerkesztő. 1951-től 1955-ig a békemozgalom hazai tisztviselőjeként tevékenykedett. Első regénye 51 éves korában jelent meg. Összesen huszonöt kötetet publikált. 1963-tól az Élet és Irodalom főszerkesztője volt. Tárcákon, novellákon, regényeken kívül tudományos-fantasztikus regényt, karcolatokat, kritikákat is írt, több hangjátékát sugározta a rádió. 1966-ban József Attila-díjat, 1972-ben Rózsa Ferenc-díjat kapott.

Nemes László (1920) Budapesten született, érettségi után textilfestő lett, egy évig műegyetemi hallgató volt. 1947-től újságírói pályára lépett, a Szabad Népnél, az Irodalmi Újságnál dolgozott, a Népművelési Propaganda Irodánál volt irodalmi szerkesztő, 1976-tól 1980-ig a Nagyvilág olvasószerkesztőjeként tevékenykedett. Regényeken kívül számos útirajzot írt Fehér Klárával, feleségével közösen. Több jelentős műfordítása jelent meg.

Németh Andor (1891–1953) Celldömölkön született, tanulmányait a budapesti bölcsészkaron végezte. 1914-ben Párizsba utazott, a háború kitörése után négy évet töltött francia internáló táborokban. 1919-ben a Tanácsköztársaság bécsi sajtóattaséja volt, 1926-ig Bécsben élt. Hazatérése után újságíróként dolgozott, egyik alapítója volt a Szép Szónak. Meleg barátság fűzte József Attilához. Sokat fordított, tanulmányokat, korrajzokat írt. 1938-ban Franciaországba emigrált, a háborút Dél-Franciaországban – Cassisban és Montauban – vészelte át. 1947-ben tért haza, 1950-ig a Csillag főszerkesztője volt.

Németh László (1901–1975) Nagybányán született. Apja nagy műveltségű középiskolai tanár volt, személyisége és tudása az író egész életére hatást gyakorolt. Rövid ideig Szolnokon éltek, majd 1905-ben Budapestre költöztek. Itt végezte tanulmányait, a Toldy reáliskolában érettségizett 1919-ben. Magyartanára és az iskola önképzőköre meghatározó jelentőségű volt a fiatal Németh László pályáján: rendszeresen művelte magát, tudatosan írónak készült. 1919-ben a bölcsészkarra iratkozott be, de rövid idő múlva átiratkozott az orvoskarra, ott szerzett diplomát 1925-ben. Ugyanebben az évben nyerte meg a Nyugat novellapályázatát Horváthné meghal című novellájával, s ugyancsak 1925-ben vette feleségül Démusz Ellát. Házasságukból hat leány született, négyen maradtak életben. Orvosi gyakorlata mellett rendszeresen írt: novellákat, verseket, színdarabokat, a "szellemi élet organizátorának" szerepére készülődött. A Nyugaton kívül a Protestáns Szemle, a Társadalomtudomány, a Magyar Szemle és a Napkelet, majd az Erdélyi Helikon közölte írásait. 1943-ig iskolaorvosként is dolgozott, de életét egyre inkább az írás, az irodalom határozta meg. Többször részesült Baumgarten-díjban. Számos utazást tett Európában. Szoros barátság fűzte Gulyás Pálhoz. 1932 nyarán határozta el a magyar irodalomban egyedülálló vállalkozását: olyan folyóiratot ad ki, melyet teljesen egyedül ír. A Tanu első száma 1932 szeptemberében jelent meg, 1937-ig tizenhat kötete látott napvilágot, amelyben alapvető esszéit, tanulmányait közölte. Emellett több lapban publikálta írásait, előadásokat tartott, szervezte az irodalmi életet, a népi írók mozgalmának egyik vezető egyéniségévé vált. Nézeteiről megoszlott a pályatársak véleménye. Részt vett az 1934-ben induló Válasz című folyóirat szerkesztésében. 1935-ben utazást tett Romániában. A harmincas évek {1566.} második felében minden műfajban rendkívül termékeny volt: tanulmányokon, drámákon kívül több regényt írt, szociográfiát publikált a Medve utcai polgáriban iskolaorvosként szerzett tapasztalatairól. 1939 nyarán tette közzé Kisebbségben című nevezetes tanulmányát, amely nagy sajtóvitát váltott ki, és 1945 utáni politikai megítélésének, mellőzésének egyik ürügye lett. Móricz Zsigmond lapjában több írása jelent meg, részt vett a népfőiskola-szervezésben, tantervet írt a népfőiskolák számára. Az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillagba is rendszeresen írt. Egymás után mutatták be darabjait. 1942 nyarán részt vett a Szárszói Konferencián, majd a Debreceni Írói Napokon. 1943-tól teljesen abbahagyta orvosi munkáját, csak az írásnak szentelte idejét. A német megszállástól kezdve egyetlen lapban sem publikált, Illyés Gyulával együtt a nyilasok elől bujkálni kényszerült. Az ostromot Illyésékkel együtt élték át. 1945-ben leköltöztek Békésre, s Németh László innen ment Hódmezővásárhelyre, ahol a Bethlen Gábor Gimnázium tanára lett, és kipróbálhatta pedagógiai elképzeléseit. 1948 végéig tanított ott. Részt vállalt az országos pedagógiai tervezési munkákban, az 1946–1947-es évben tantervet készített a dolgozók gimnáziumai számára. Sok sajtótámadás érte. 1947-ben jelent meg Iszony című regénye. 1950-től már főként Budapesten élt. Kényszerűségből – mivel hallgatásra ítélték – számos nyelvből fordított, tanulmányokat, drámákat írt, ezek azonban ekkor még nem jelenhettek meg. 1954-ben megbetegedett. Ebben az évben újabb sajtótámadások érték, amelyektől Illyés Gyula védte meg. 1956-ban megjelent Égető Eszter című regénye, több tanulmányát is közzétették az irodalmi folyóiratok, hosszú szünet után ismét rendszeresen jelen volt az irodalmi életben. 1956. október 20-án mutatták be Galilei című drámáját. 1957-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, a díjjal járó összeget a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumnak adományozta. 1957-től a nyarakat rendszeresen Sajkódon töltötte. Sokat dolgozott: nagy terjedelmű, alapvető próza- és drámafordításait folyamatosan adta közre. 1959-ben hosszabb utazást tett a Szovjetunióban. 1961-ben, tizenhét év után publikálhatta ismét esszéit (Sajkódi esték). Az Iszonyt számos idegen nyelvre fordították le, más műveinek fordításai is megjelentek. Drámáit fővárosi és vidéki színházak mutatták be. 1965-ben Herder-díjat kapott. Életműsorozatának kiadása 1969-ben indult meg. Egészségi állapota annyira megromlott, hogy 1971-től egyáltalán nem tudott dolgozni. Budapesten halt meg. Mintegy hatvan kötetnyi életművének, szellemi örökségének birtokbavétele ma is tart.

Oravecz Paula (1903) Budapesten született. Intézetben nevelkedett. Első regénye 1943-ban jelent meg. 1946–1960 közt Déry Tibor felesége volt. Kiterjedt irodalmi munkásságáért 1961-ben József Attila-díjban részesült.

Ottlik Géza (1912) Budapesten született. A kőszegi katonai iskola növendéke volt, majd matematika–fizika szakon végzett a budapesti egyetemen Fejér Lipót tanítványaként 1935-ben. Első írásai 1931-ben jelentek meg a Napkeletben. 1945-től 1957-ig a PEN Club titkára volt. Egy ideig a rádió dramaturgjaként dolgozott. Keveset publikált, 1959-ben jelent meg az Iskola a határon című regénye, amelyet több idegen nyelvre is lefordítottak. Hosszú évekig csak műfordításokat adott ki, 1960-ban tanulmányútra kapott meghívást Londonba, kitűnő műfordításai {1567.} elismeréseképpen. 1981-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1988-ban Kossuth-díjban részesült.

Örkény István (1912–1979) Budapesten született. Apja, Österreicher Hugó, jómódú patikus volt, anyja gazdag felvidéki polgárcsalád leánya. A Piarista Gimnáziumban érettségizett 1930-ban, majd vegyészmérnöki és gyógyszerészi diplomát szerzett. Első novellája a Szép Szóban jelent meg 1936-ban. 1938-tól a háború kitöréséig Londonban és Párizsban töltött hosszabb időt. 1940-től gyakran behívták katonai szolgálatra. 1942-ben zászlósi rangjától megfosztva, munkaszolgálatosként került a doni frontra. Orosz hadifogságba esett, ahonnan 1946 karácsonyán tért haza. Gyorsan bekapcsolódott a szellemi életbe, színházi dramaturg, publicista, kritikus lett, sorra megjelentek könyvei. 1956-tól 1966-ig politikai okokból kiszorították az irodalmi életből, és gyógyszergyárban dolgozott. 1966-ban jelent meg újra kötete, 1967-ben mutatták be Tóték című darabját, amelyet néhány más színpadi művével együtt a világ számos országában játszottak. Több művéből film is készült. 1953-ban és 1967-ben József Attila-díjjal, 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. A hazai elismeréseken kívül számos külföldi kitüntetést is kapott. Hagyatékának, életműsorozatának értő gondozója özvegye, Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház dramaturgja.

Örsi Ferenc (1926) Barcson született, Pécsett kezdte középiskoláit. A háború alatt hadifogságba került, onnan hazatérve 1946-ban érettségizett, majd joghallgató lett, 1950-ben szerzett jogi doktorátust. 1948 óta publikál, első regénye 1957-ben jelent meg. Ifjúsági műveiből sikeres tévésorozatokat készített, számos művét, drámáját, filmjét mutatták be külföldön is. 1963-tól 1968-ig a Magyar Televízió szerkesztője, 1968–1976 között a Pajtás című folyóirat főmunkatársa volt. Munkásságáért 1984-ben József Attila-díjat, televíziós műveiért Arany Nimfa-díjat kapott.

Pálfalvi Nándor (1931) Balassagyarmaton született, iskoláit Nagyorosziban és Budapesten végezte (a Kossuth Tüzértiszti Iskolában), majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett irodalom szakos oklevelet. 1950-től 1953-ig a Néphadsereg című újságnál dolgozott, munkatársa volt a Pajtásnak, a Szabad Földnek, két évig rádióriporterként tevékenykedett, 1964-től 1977-ig a Magyar Televízió szerkesztőriportere, 1978–1985 közt a Képes Újság rovatvezetője volt. 1985-től főszerkesztő lett a televízióban. Első irodalmi riportkötete 1957-ben jelent meg, azóta számos riportregényt, szatirikus művet és egyéb műfajú írást publikált, több filmjét, színművét és tévéjátékát is bemutatták.

Palotai Boris (1904–1983) Nagyváradon született. Tízéves korában meghalt katonatiszt édesapja, nehezen éltek. Kassán végezte a gimnáziumot, serdülőkorától írt. Díjat nyert a Nyugat novellapályázatán. Korán férjhez ment, férje súlyos betegen, fiatalon meghalt. Írói pályája ifjúsági regényekkel indult, majd novellásköteteket és regényeket publikált. Filmírói munkássága is jelentős, több televíziódrámáját is sikerrel mutatták be (például a Nő a barakkban című tévédrámája nyerte el az egyik monte carlói filmfesztivál nagydíját). Kétszer kapott József Attila-díjat: 1950-ben és 1967-ben.

{1568.} Palotai Erzsi (1907–1988) Nagyváradon született, Palotai Boris testvére.. Kassán végezte középiskoláit, első férje halála után egy ideig Prágában élt. Színésznek készült, de emellett több novellát is közölt tőle az Alkotás és az Újhold című folyóirat. Előadóművészként járta az országot, munkásságáért Érdemes Művész címmel tüntették ki. Több regényt publikált, cseh és német nyelvű regényeket fordított magyarra. Negyvenkét évig volt Komlós Aladár felesége.

Pán Imre (1904–1972) az Európai Iskola egyik alapítója, az avantgárd törekvések elméletírója. 1924-ben Gerő György, Kristóf Károly és Mezei Árpád társaságában az Is című folyóiratot szerkesztette. Metapoézis című versciklusát Claude Serbanne tanulmányának kíséretében közölte a Cahier du Sud francia folyóirat 287. száma. Közreműködött Kassák Lajos Az izmusok története című könyvének írásában. 1957-ben Párizsban telepedett le, kiállításrendezőként működött. PRÉ VERBES című lapjának egyetlen száma halála után jelent meg.

Pap Károlyné (1897–1979) Alsómogyoródon született, tanulmányait Budapesten végezte, majd az Athenaeum Könyvkiadó lektora lett. 1945 után férje írói hagyatékának értő gondozása mellett több szépirodalmi művet és emlékiratot publikált, a rádió külső munkatársaként dolgozott.

Páskándi Géza (1933) Szatmárhegyen, Erdélyben született. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Egyetem bölcsészkarán kezdte. 1949 és 1974 között különböző romániai magyar lapok munkatársa volt, majd a Kriterion Könyvkiadó lektoraként tevékenykedett. 1957–1963 közt politikai nézeteiért börtönbüntetést kellett elszenvednie. 1974-ben áttelepült Magyarországra, jelenleg a Kortárs című folyóirat rovatvezetője. Sokfajta műfajban publikál. 1977-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Passuth László (1900–1979) Budapesten született. Középiskoláit Kolozsvárott végezte, főiskolára Kolozsvárott, Budapesten és Szegeden járt. 1919-től 1950-ig banktisztviselőként dolgozott, 1950-től 1960-ig szakfordító volt az Országos Fordító Irodánál. A harmincas évektől a Nyugat állandó munkatársaként több lapnak is dolgozott. Elsősorban történelmi tárgyú regényeket írt, művei nagy népszerűségre tettek szert Magyarországon és külföldön egyaránt.

Péchy Blanka (1894–1988) Pécsett született, 1914-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát, majd a Vígszínházhoz szerződött. Több színházban is játszott, emellett korán feltűnt versmondó művészetével. Egyik első, nagy hatású népszerűsítője lett Ady költészetének. 1928-tól 1934-ig Bécs egyik elismert drámai színésznője volt, 1935-től Budapesten játszott szinte valamennyi színházban. 1945 után a Nemzeti Színház tagja volt. 1948-tól 1951-ig a bécsi magyar nagykövetség kulturális attaséjaként, illetve a bécsi Collegium Hungaricum igazgatójaként tevékenykedett. Hazatérése után 1964-ig játszott a Vígszínházban. Közben rendszeresen nagy sikerű előadóesteket tartott. A rádióban nemcsak előadóművészként, hanem nyelvművelőként is számos műsort készített. Több színművet fordított magyarra, regényes életrajzokat, önéletrajzi visszaemlékezéseket írt.

Polgár András (1937) Budapesten született, itt érettségizett. 1955–1960 közt filmlaboránsként dolgozott, azóta a Magyar Televízió trükkoperatőre. Regényeken kívül színműveket, tévéjátékokat és filmforgatókönyveket is ír.

{1569.} Possonyi László (1903–1986) Nagyváradon született, 1921-ben ugyanott érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett közgazdasági diplomát. 1935-ig különböző pénzügyi állásokat töltött be, 1935-től 1944-ig a Központi Sajtóvállalatnál és az Athenaeum Könyvkiadónál dolgozott. 1935-ben egyik alapítója volt a Vigilia című katolikus folyóiratnak, amelynek szerkesztésében évtizedekig közreműködött. Cikkeken, regényeken kívül számos műfordítása jelent meg, több színművét játszotta a háború előtt a Nemzeti Színház.

F. Rácz Kálmán (1910–1980) kalandos életű író volt. Debrecenben tanult, majd Bécsben és a harmincas évek elején egy ideig Párizsban élt a franciaországi emigránsok között. A felszabadulás után újságíró lett, 1949 és 1950 között az Írószövetség helyettes titkára volt. Az ötvenes évek kezdetén felhagyott az újságírói munkával, s 1957-től haláláig szabadúszó íróként tevékenykedett.

Radványi Ervin (1931) Budapesten született, itt érettségizett 1950-ben. 1955-ben szerzett orosz műfordítói diplomát, 1955-től 1971-ig az Európa Könyvkiadó szerkesztője volt, 1972-től a Magyar Televízió szerkesztője, illetve 1986-tól főszerkesztője. Szatirikus írásait 1965 óta publikálja, több színművét, tévéjátékát mutatták be, tíz kötetnyi prózafordítása jelent meg.

Raffai Sarolta (1930–1989) Kecelen született, Kalocsán szerzett tanítói oklevelet, sokáig Kalocsa környéki kis falvakban tanított, majd könyvtárban dolgozott. Hat évig vezette a Forrás című folyóirat versrovatát. Egy ideig országgyűlési képviselő, parlementi alelnök volt. 1978-tól 1983-ig a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói tisztét töltötte be, majd korkedvezménnyel nyugdíjba vonult. Verseket, regényeket, novellákat publikált, több drámáját is bemutatták. 1968-ban József Attila-díjban, 1972-ben SZOT-díjban részesült.

Rákosy Gergely (1924) Budapesten született, itt érettségizett, agrártudományi egyetemet végzett Keszthelyen 1947-ben. Mivel nem kapott állást, kifutó lett egy kereskedőnél. Szakmájában az 1950-es években helyezkedett el, Zala, Somogy és Veszprém megyében dolgozott. Első novellája 1955-ben jelent meg. 1956 után börtönbe került, szabadulása után egy ideig kazánfűtő, műfordító volt, majd szabadúszó író lett. Népszerű szatirikus regényeken, novellákon kívül hangjátékokat, tévéjátékokat és filmforgatókönyveket is ír. 1974-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Reményi Béla (1914–1962) Budapesten született. Költő, elbeszélő, műfordító. A felszabadulás után a népművelés területén dolgozott, 1953–1956 közt az Irodalmi Újság munkatársa volt. 1956-ban József Attila-díjban részesült Levél a fán című kötetéért.

Remenyik Zsigmond (1900–1962) a Heves megyei Dormándon született, régi birtokos családból. Tanulmányait Egerben végezte. Jogot hallgatott, de nem fejezte be az egyetemet. 1920-tól bejárta Európát és Dél-Amerikát. 1931-ben telepedett le Budapesten és kapcsolódott be az irodalmi életbe. 1939-ben Amerikába távozott, 1941-ben tért vissza. Műveit 1955-től publikálta, 1981-ig 27 kötete jelent meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában: regények, útirajzok, egyfelvonásosok, cikkgyűjtemények alkotják az Apocalipsis Humana gyűjtőcímű sorozatának egyes részeit.

{1570.} Révay József (1881–1970) Kecskeméten született. Tanári diplomát szerzett, pedagógusi működését kutatómunkával kapcsolta össze. Az egyetemes klasszika-filológia közkincsévé lettek kutatásai. 1911-ben egyetemi magántanárrá nevezték ki a budapesti bölcsészkaron. Részt vett a Tanácsköztársaság munkájában, a középiskolai ügyosztályt vezette a közoktatási népbiztosságon. A Tanácsköztársaság bukása után állását elvesztette, ettől kezdve érdeklődése a szépirodalom felé fordult. A görög, latin, francia, olasz és német irodalom számos alapvető művét ültette át magyar nyelvre. 1945 után ismét egyetemi katedrát kapott. Tanított, s tanulmányaival párhuzamosan megírta a görög és római világot felidéző nagy sikerű történelmi regényeit.

Rideg Sándor (1903–1966) Törtelen született. Apja gazdasági cseléd volt. Monoron végezte el az elemi iskolát, utána csikós lett. 1919-ben vöröskatona volt, a Tanácsköztársaság bukása után Budapesten lett gyári munkás, MÁV-altiszt, majd kitanulta a pékmesterséget és a felszabadulásig fizikai munkából élt. Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, ezért többször perbe fogták, rendőri felügyelet alatt állt, koncentrációs táborba hurcolták. 1945-től 1947-ig üzemben dolgozott, néhány évig a néphadsereg katonai írócsoportjában tevékenykedett. Első novellái 1931-ben jelentek meg a Népszavában, nagy sikerű regényét, az Indul a bakterházat is a Népszava közölte először folytatásokban. 1950-ben, 1951-ben és 1952-ben József Attila-díjat, 1954-ben Kossuth-díjat kapott.

Román György (1904–1981) Budapesten született, itt végzett képzőművészeti főiskolát, majd tanult és dolgozott Münchenben, Párizsban, Nagybányán, két évig a Távol-Keleten élt. Több gyűjteményes kiállítást rendezett, képzőművészeti munkássága mellett publikálta elbeszéléseit és regényeit.

Rónay György (1913–1978) Budapesten született, az egyetemet a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán végezte, magyar–francia szakon. 1949-ben Szegeden doktorált francia irodalomból és történelemből. Első verseit a Nyugat közölte, ettől kezdve rendszeresen publikált verseket, regényeket, novellákat, esszéket. Műfordítói munkássága kiemelkedő, a francia és az olasz irodalom számos jelentős alkotását ültette át magyar nyelvre. 1937-től évekig a Révai Könyvkiadó lektora volt. 1943-ban Lovass Gyula, Sőtér István és Thurzó Gábor társaságában az Ezüstkor című folyóiratot szerkesztette. 1947 és 1949 között országgyűlési képviselő volt. 1945-től a Vigilia című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja lett, 1969-től haláláig felelős szerkesztője volt. Irodalomtörténészi és kritikai tevékenysége révén a magyar és világirodalom fontos alkotóit és műveit ismertette meg az olvasókkal. 1942-ben Baumgarten-díjat, 1967-ben József Attila-díjat kapott, 1977-ben elnyerte a lengyel PAX Kiadó regénypályázatának nagydíját.

Rubin Szilárd (1927) Budapesten született. Lapkorrektorként, kiadói lektorként és újságíróként dolgozott. A Diárium, a Sorsunk, a Magyarok című folyóiratokban közölte verseit, később csak regényeket publikált. Műfordítói munkássága is jelentős.

Ruffy Péter (1914) Nagyváradon született. Újságíró lett, előbb a Brassói Lapok, majd az Újság munkatársa volt, nagyon sok lapnak, folyóiratnak dolgozott. Budapestre települése után nyugdíjba vonulásáig a Magyar Nemzet főmunkatársa {1571.} volt. Gazdag publicisztikai munkásságából több kötetet tett közzé, emellett ismeretterjesztő művei, riportkötetei is népszerűek. 1960-ban Rózsa Ferenc-díjat kapott.

Salamon Pál (1930) Budapesten született, 1953-ban végzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen, utána a Földművelésügyi Minisztériumba került, de csak egy hónapig dolgozott ott, utána újságíró lett. 1958-tól publikálja novelláit, regényeit. Színművét is bemutatták.

Sándor András (1923) író, újságíró. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd latin–történelem szakos diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Újságírói pályája 1943-ban a Soli Deo Gloria, Református Diákszövetség lapjánál (Református Diákmozgalom) indult. 1945-ben a Szabadság című napilap szerkesztőségének, majd 1946-ban a MAFIRT Kép- és Sajtóosztályának munkatársa lett. Ezt követően 1956-ig különböző megyei lapoknál dolgozott. 1958-ban hat évi börtönre ítélték 1956-os tevékenysége miatt, s 1960-ban amnesztiával szabadult. 1961-től nyugdíjba vonulásáig a Szerzői Jogvédő Hivatal Nemzetközi Osztályán a magyar irodalom külföldi terjesztésével foglalkozott.

Sándor Iván (1930) Budapesten született. Diákkorában ifjúsági szervező lett, majd katonának hívták be, ezután a budapesti bölcsészkaron irodalom szakos diplomát szerzett. Több lapnak volt külső munkatársa. 1946 óta jelennek meg novellái, színház- és filmtudományi tanulmányai, esszéi és regényei. Évekig volt a Film, Színház, Muzsika hetilap rovatvezetője, 1975 óta főszerkesztő-helyettese. Drámákat, irodalomtörténeti munkákat is publikált. 1985-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Sándor Kálmán (1903–1962) Újpesten született, tisztviselő családból. Iskoláinak elvégzése után kereskedelmi levelező, majd könyvelő lett. 1926-ban Párizsban tanult – József Attilával együtt. 1927-ben tért haza, újságírásból élt. Első elbeszéléseit a Nyugat, a Népszava és a Pesti Napló közölte. 1944-ben Dachauba deportálták, itt szerzett betegségét több külföldi szanatóriumban gyógykezelték. 1946-ban tért haza, bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Szikra Könyvkiadó belső lapját szerkesztette, az ötvenes évek türelmetlen ideológiai vitáiban nagy szerepet vállalt. A Fórumban és a Csillagban publikálta novelláit, regényeit, drámáit. Kétszer kapott József Attila-díjat: 1950-ben és 1951-ben, 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Sánta Ferenc (1927) Brassóban született. Kolozsvárott és Debrecenben járt iskolába. Első írásai 1955-ben jelentek meg. Egy ideig az Eötvös Könyvtár munkatársa volt, azután írásaiból élt. Nagy figyelmet keltő regényei (Húsz óra, Az áruló) után évekig nem publikált. Műveiből sikeres filmek készültek. Kétszer kapott József Attila-díjat: 1956-ban és 1964-ben, 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Sarkadi Imre (1921–1961) Debrecenben született, nemesi család leszármazottjaként. A gimnáziumot 1939-ben végezte Debrecenben. Nyarait nagybátyja kisújszállási birtokán töltötte fizikai munkával. Egy darabig egyetemre járt, majd debreceni lapok munkatársa lett. 1945 után aktívan részt vett az újjászülető {1572.} irodalmi életben, rengeteget utazott, riportokat írt. 1946-tól Budapesten élt, különböző lapoknál, a rádióban és a filmgyárban dolgozott. 1950-től írásaiból élt. Részt vett a Csillag és az Irodalmi Újság szerkesztésében. Több művéből készítettek filmet. 1953-ban rövid ideig Balmazújvárosban tanított. Drámáinak többségé halála után mutatták be. Háromszor kapott József Attila-díjat: 1951-ben, 1952-ben és 1954-ben, 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Tragikus körülmények között halt meg Budapesten.

Sásdi Sándor (1898) Vargán született. Középiskolai tanulmányai után újságírói pályára lépett, egy ideig budapesti lapoknál dolgozott, 1923-tól 1942-ig a Pécsi Napló munkatársa volt. A németek a dachaui haláltáborba hurcolták, hazatérése után kizárólag szépirodalmi munkásságot folytatott: regényeket, elbeszéléseket, ifjúsági műveket publikált, több színművét is bemutatták. 1955-ben József Attila-díjat kapott.

Sipkay Barna (1927–1968) író, újságíró. Eredetileg jogásznak készült, s közben festészettel és rajzolással is foglalkozott. Első önálló kötetét maga illusztrálta (Az új erdész, 1954). 1948 és 1954 között Nyíregyházán üzemi statisztikusként dolgozott 1954-től a Kelet-Magyarország munkatársa, majd olvasószerkesztője volt. Írásait több folyóiratban közölték; műfajai közé tartozott a hangjáték is.

Sipos Gyula (1921–1976) Tüskepusztán született. Kaposvárott érettségizett, majd Budapestre került, a Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdte tanulmányait. Első verseskötete 18 éves korában jelent meg 1939-ben. Egyetemistaként részt vett az ellenállási mozgalomban, lebukása után börtönbe került. 1945-ben katonaszökevényként érte meg a felszabadulást. Tevékeny részt vállalt az új társadalom építésében, sokféle funkciót töltött be, a Györffy-kollégium alapító tagja volt. A NÉKOSZ feloszlatásától haláláig újságíróként dolgozott, emellett publikálta versesköteteit, regényeit. 1954-ben és 1971-ben József Attila-díjat kapott.

Sobor Antal (1933) tanulmányait Budapesten, az ELTE bölcsészkarán végezte. Az ötvenes években segédmunkásként, majd 1956 után tanárként dolgozott Székesfehérvárott. 1960-tól rendszeresen publikál különböző országos irodalmi folyóiratokban és napilapokban. Irodalmi tevékenysége mellett amatőr képzőművészként is dolgozott s több önálló tárlatot rendezett.

Solymár József (1929) Tállyán született, egész életében ihlető élménye a Mátra környéki táj és az ott élő emberek világa. Budapestre kerülve előbb újságíró, majd író lett, igen sokat publikált, több filmforgatókönyvéből készült film.

Somlyó György (1920) Balatonbogláron született, Somlyó Zoltán költő fia. A gimnáziumot Budapesten végezte, az egyetemet Budapesten, majd ösztöndíjasként Párizsban. 1947–1948 között fővárosi népművelési tisztviselő, később a Nemzeti Színház, 1949-ben a MAFILM dramaturgja volt. 1951-től 1953-ig az Irodalmi Újság szerkesztőjeként, 1953-ban az Országos Béketanács munkatársaként dolgozott, 1956-ig a rádió irodalmi osztályát vezette. Tagja volt az 1955-ös helsinki békeküldöttségnek. Hosszú ideig a Corvina Könyvkiadó szerkesztőjeként működött, megindulása, 1967 óta szerkeszti az Arion című nemzetközi költői almanachot. Verseken kívül drámákat is írt, regényein, esszéin, műfordításain kívül {1573.} irodalomtörténészi munkássága is számottevő, Füst Milán naplóinak sajtó alá rendezése is az ő érdeme. Háromszor tüntették ki József Attila-díjjal: 1951-ben, 1954-ben és 1966-ban.

Somogyi Tóth Sándor (1923) Kaposvárott született, szegény családban. Népi kollégista volt, aktívan bekapcsolódott az 1945 utáni közéletbe. Tanári diplomát szerzett, sokáig tanított, majd szerkesztőként dolgozott az Új Hangnál, a Magvető Könyvkiadónál, a Kortársnál és 1983-ig az Új Tükörnél. Első regénye 1959-ben jelent meg. 1963-ig Tóth Sándor néven publikált. Munkásságáért 1964-ben József Attila-díjat kapott.

Soós László (1913) székely családból származott. Katonatiszt lett, de a kötelező szolgálat letöltése után írással kezdett foglalkozni, első novelláját Kassák Lajos közölte. A második világháborúban katonatisztként vett részt, majd a törvénytelen perek idején börtönbe került. Dokumentumregényt írt a második világháborúban átélt eseményekről, de 1959-ben írt műve csak 1981-ben jelenhetett meg.

Soós Magda (1920) Budapesten született, itt is érettségizett, majd több marxista tanfolyamot végzett el. Első novellája 1938-ban jelent meg, azóta publikálja folyamatosan cikkeit, prózai írásait. 1960-tól 1978-ig a Magyar Hírek című lap főmunkatársa volt.

Sós György (1927) Mezőtúron született, ott érettségizett, majd a budapesti Orvostudományi Egyetemet végezte el. 1957-től 1966-ig a rádió dramaturgja volt, azóta a Magyar Televízió munkatársa, 1985-től a Filmfőszerkesztőség helyettes vezetője. Első regénye 1958-ban jelent meg, számos színpadi művét mutatták be.

Sőtér István (1913–1988) Szegeden született, ott töltötte gyermekkorát és középiskolai éveit. Egyetemi tanulmányait az Eötvös-kollégiumban végezte francia szakon, egy évig (1935–1936) ösztöndíjasként a párizsi Ecole Normale Superieur hallgatója volt. Hazatérése után egy ideig az Egyetemi Könyvtárban, majd a Kelet-Európai Tudományos Intézetben dolgozott, 1948-ban a szegedi, 1952-ben a budapesti egyetem tanára lett, 1956-ban művelődésügyi miniszterhelyettes volt, 1957-től nyugdíjazásáig, 1983-ig a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetét vezette. Számos angol és francia regényt fordított magyarra. A negyvenes évek végétől szépirodalmi munkássága háttérbe szorult, elsősorban irodalomtörténettel foglalkozott. 1955 óta akadémikus, 1965 óta a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egy ideig az Akadémia egyik irányítója volt. Tudományos munkássága mellett újra folytatta a szépírói munkát, novelláit, regényeit rendszeresen publikálták az irodalmi folyóiratok. Irodalomtörténeti művei a magyar irodalomtudomány kiemelkedő teljesítményei közé tartoznak. 1954-ben Kossuth-díjat, 1985-ben József Attila-díjat kapott.

Sükösd Mihály (1933) Budapesten született, Pápán és Budapesten járt gimnáziumba. 1952–1956 között a budapesti bölcsészkaron folytatta egyetemi tanulmányait. 1955 óta publikál több műfajban. 1956-tól 1963-ig a Műszaki Egyetem könyvtárában dolgozott, 1964-től a Valóság című folyóirat szerkesztője, rovatvezetője. 1977 és 1978 közt az USA-ban tett tanulmányutat a Nemzetközi Íróprogram magyar résztvevőjeként. Regényeken, elbeszéléseken kívül több esszé- és tanulmánykötetet is publikált. 1982-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

{1574.} Szabó István (1931–1976) Cserszegtomajon született, parasztcsaládban. 1950-ben traktoros lett a keszthelyi gépállomáson. 1953-ban került Budapestre az Írószövetség segítségével, itt beiratkozott a bölcsészkarra, de tanulmányait nem fejezte be, inkább a könyvtárakat bújta. Első novelláját az Új Hang című folyóirat közölte. Munkásságáért kétszer részesült József Attila-díjban: 1956-ban és 1964-ben.

Szabó Magda (1917) Debrecenben született, értelmiségi családból. Középiskoláit és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, 1940-ben magyar–latin szakon doktorált. 1940-től 1945-ig középiskolai tanár volt, a felszabadulás után egy ideig kultuszminisztériumi tisztviselőként, miniszteri titkárként dolgozott. 1950-ben osztályidegenként elbocsátották, 1959-ig általános iskolákban tanított, azóta írásaiból él. 1947-ben verseskötettel kezdte irodalmi pályáját. Regényírói, esszéírói és drámaírói munkássága mellett számos ifjúsági művet, útirajzot is kiadott. Sokat utazott Európában. Amerikában ösztöndíjasként járt férjével együtt. Ő rendezi sajtó alá férje, Szobotka Tibor írói hagyatékát. 1949-ben Baumgarten-díjat kapott, 1959-ben és 1972-ben József Attila-díjjal, 1978-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Szabó Pál (1893–1970) Biharugrán született, szegényparaszti családból. Hat elemi elvégzése után nehéz fizikai munkából élt napszámosként, közben kezdte élményeit megörökíteni. Első könyve 1930-ban jelent meg, Móricz Zsigmond fedezte fel írói tehetségét. Évekig volt a Kelet Népe című folyóirat szerkesztője, a népi írók mozgalmának egyik legaktívabb tagja. 1945 után tevékenyen bekapcsolódott a közéletbe, 1954–1956 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, később elnökségi tagja, majd 1959-ig az Elnöki Tanács tagja volt. Igen sokat publikált. Regényein, elbeszélésein kívül terjedelmes önéletrajzi ciklusba kezdett, de utolsó kötetét már nem tudta befejezni. 1950-ben József Attila-díjban részesült. Számos művéből készült film. Hosszú, súlyos betegség után halt meg Budapesten.

Szakonyi Károly (1931) Budapesten született. Gimnáziumi tanulmányait a háború miatt félbe kellett szakítania. Két évig katona volt, majd gyárakban, kereskedelmi vállalatoknál dolgozott. 1958 óta publikál rendszeresen. 1961–1963 közt egyetemre járt. Egy ideig a Nemzeti Színház dramaturgja volt, 1982-től 1984-ig a győri Kisfaludy Színházban tevékenykedett dramaturgként. Prózai munkáin kívül drámaírói életműve is jelentős, számos hangjátékát, dokumentumhangjátékát és tévéjátékát is bemutatták. 1963-ban SZOT-díjat, 1970-ben József Attila-díjat, 1974-ben Gábor Andor-díjat kapott. 1984 óta a Magyar Nemzet munkatársa.

Szalatnai Rezső (1904–1977) Nagyszalontán született, Szakolcán járt gimnáziumba, a pozsonyi egyetemen szerzett tanári oklevelet. 1930-tól 1945-ig a pozsonyi magyar gimnáziumban és tanítóképzőben tanított, 1945 és 1948 között a pozsonyi egyetemi könyvtárban dolgozott. Egyik alapító tagja volt a Sarló-mozgalomnak. Számos szlovákiai lapban publikálta írásait. 1948-ban Budapestre költözött, néhány évig a Kelet-Európai Tudományos Intézet, 1950-től 1965-ig az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt. Elsősorban irodalomtörténeti, kapcsolattörténeti műveket írt, kevés ideje jutott szépirodalmi művek alkotására.

{1575.} Szántó György (1893–1961) Vágújhelyen született, 18 éves koráig Lugoson élt. Érettségi után a budapesti egyetem építészmérnöki karára iratkozott be. Az első világháborúban megsebesült, megvakult. Addig a festészet vonzotta, miután ezt a tevékenységét nem folytathatta, írni kezdett: újságcikkek mellett főként történelmi regényeket, novellákat, művészéletrajzokat, önéletrajzi elbeszéléseket és regényeket adott ki. 1921-től 1947-ig Aradon élt, ekkor települt át Magyarországra.

Szántó Tibor (1928–1970) sokféle foglalkozást kipróbált: volt segédmunkás, kőműves, újságíró, szerkesztő. Írásait az ötvenes évektől publikálták a folyóiratok. Rövid életében nyolc kötete jelent meg.

Száraz György (1930–1987) Budapesten született, középiskoláit Budapesten és Rozsnyón végezte. Tisztviselőként kezdett dolgozni, majd néhány évig népművelő volt, 1966-tól szabadfoglalkozású író, műfordító lett. 1977-től az Élet és Irodalom publicisztikai rovatát vezette, 1983-tól a Kortárs főszerkesztője volt. Cikkeit, esszéit, drámáit 1958-tól publikálta, számos tévéjátékát mutatták be, több rádiójátékát sugározta a rádió. Tanulmányírói munkássága is jelentős. 1978-ban József Attila-díjjal, 1985-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Súlyos betegség következtében halt meg Budapesten.

Szász Imre (1927) Budapesten született. Egyetemista koráig Kaposvárott élt, onnan került fel magyar–angol szakra az Eötvös-kollégiumba. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. Könyvkiadói lektor lett előbb a Franklin, majd a Szépirodalmi Könyvkiadónál 1968-tól 1975-ig, 1975-től 1977-ig az Élet és Irodalom olvasószerkesztője volt, 1977 óta az Új Tükör című hetilap főmunkatársa. Két évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban, több regényt és drámát fordított angolból magyarra. 1953-ban jelent meg első regénye, azóta több műfajban publikál: regényeken, filmforgatókönyvön, színműveken, esszéken, ifjúsági műveken kívül egy vadászatról szóló szociográfiája is megjelent. 1954-ben és 1988-ban József Attila-díjat kapott.

Szeberényi Lehel (1921) Losoncon született. Gyermekkorát Csehszlovákiában töltötte. Érettségi és néhány évi munka után 1945-től újságíró lett különböző napi-és hetilapoknál előbb Miskolcon, majd 1947-től Budapesten. 1951-ben két regénye is megjelent, az egyiket József Attila-díjjal jutalmazták. Sokáig volt a Nők Lapja, majd a Kortárs munkatársa, s rendszeresen dolgozott a Magyar Nemzetnek. 1962-től Leányfalun él. Munkásságáért még kétszer kapott József Attila-díjat: 1953-ban és 1982-ben.

Szenczei László (1909–1980) író, műfordító, tanulmányíró, publicista. A budapesti és kolozsvári egyetemen tanult. Pályáját Kolozsvárott és Brassóban kezdte. 1941-től haláláig Budapesten élt. 1957-től 1978-ig a Nagyvilág rovatvezetője volt, s nyugdíjasként is tagja maradt a szerkesztőségnek.

Szentiványi Kálmán (1921) Peremartonban született. Ott dolgozott munkásként 1941-ig, akkor behívták katonának. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára lett. Tanári diplomát szerzett, egy ideig tanított. Első kötete 1943-ban egy verseskötet volt, ezután kizárólag prózai műveket publikált. Különböző lapok szerkesztőjeként, illetve főszerkesztőjeként tevékenykedett, közben folyamatosan jelentette meg regényeit. 1958-ban SZOT-díjban részesült.

{1576.} Szentkuthy Miklós (1908–1988) Budapesten született. Magyar–angol szakos diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1933-tól 1957-ig középiskolai tanár volt, azóta csak az írásnak szentelte magát. Fiatal korától igen sokat olvasott és utazott. 1934-ben jelent meg Prae című nevezetes regénye. Írói, esszéírói munkássága mellett jelentős műfordítói tevékenységet is folytatott, számos hangjátékát mutatta be a rádió. 1947-ben Baumgarten-díjban, 1977-ben József Attila-díjban részesült.

Szili Leontin (1901–1986) Budapesten született, apja halála után gimnáziumi tanulmányait meg kellett szakítania, 16 éves korától tisztviselőként dolgozott, majd 1939-től 1944-ig az Élet című katolikus folyóirat főmunkatársa volt, azután különböző lapok rovatvezetőjeként dolgozott. 1949–1956 között csak "feketén" dolgozhatott, azután 1958-tól ismét írással, dramatizálással és műfordítással foglalkozott, számos hangjátékát, regényekből készített dramatizálását és előadássorozatát sugározta a rádió.

Szilvási Lajos (1932) Szolnokon született. Tizennyolc éves korában regénypályázatot nyert, ez a regénye 1953-ban jelent meg. Középiskolai tanulmányait Szolnokon, Budapesten és Keszthelyen végezte. Népi kollégista volt, korán feltűnt bátor hangú cikkeivel, riportjaival. 1950 óta dolgozik újságíróként, riporterként és szerkesztőként különböző szerkesztőségekben. 1977-től a Delta című természettudományos magazin helyettes főszerkesztője. Számos népszerű, nagy példányszámban kiadott regényt, regényciklust írt, több művéből készült film és tévéjáték. 1951-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Szinnyei Júlia (1914–1986) Budapesten született, iskoláit Sopronban és Pécsett végezte. Sokat utazott, évekig lakott a Balaton partján. Kora ifjúságától csak író akart lenni, 1958-tól publikálta folyamatosan regényeit. Több ifjúsági és tizenkét más regényt jelentetett meg.

Sziráky Judith (1904) a kárpát-ukrajnai Felsővisón született, apja erdőmérnök volt. A gimnázium elvégzése után a Zeneakadémiára járt, de első irodalmi sikerei után abbahagyta zenei tanulmányait. Versekkel és novellákkal kezdte irodalmi pályafutását, 1936-ban jelent meg első kötete, 1945 után nyolc kötetet adott ki, köztük több nagy sikerű ifjúsági regényt és mesekönyvet. Számos olasz és német regényt fordított magyarra. 1973-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

Szobotka Tibor (1913–1982) a budapesti egyetemen szerzett angol–magyar szakos diplomát. Előbb a rádió munkatársa, majd haláláig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára volt. Főként az angol és német irodalommal foglalkozott, esszéket, tanulmányokat írt, több műfordítása is megjelent, 1959-ben publikálta első regényét, életében kevés műve jelent meg, halála után felesége Szabó Magda rendezi sajtó alá írói hagyatékát.

Szombathy Viktor (1902–1987) Rimaszombatban született, ott érettségizett 1920-ban, azután a Pázmány Péter Tudományegyetemre járt orvosi és irodalom szakra. 1928–1930 közt katona volt, 1930 és 1938 között a szlovákiai Komáromban töltött be különböző funkciókat, a felvidéki kulturális élet egyik irányítója volt. 1920 óta publikálta cikkeit, tanulmányait, prózai műveit, ifjúsági regényeit. 1938-tól 1943-ig szerkesztőként, áttelepülése után, 1943-tól 1948-ig a Magyar Nemzeti {1577.} Bank osztályvezetőjeként dolgozott. 1948 és 1950 közt a rádió munkatársa volt, 1950-től 1954-ig egy építőipari vállalatnál dolgozott műszaki előadóként és könyvtárosként. 1954-től 1965-ig könyvtárvezető volt. Számos útirajzot és útikönyvet publikált, sokat fordított cseh, angol és német nyelvből.

Szőnyi Sándor (1910) Budapesten született. Előbb a szegedi lelencház lakója volt, majd szegényparaszti sorban élő nevelőszülőkhöz került, később lakatosinas lett, betűöntő, majd nyomdász. A felszabadulás után esti egyetemen jogot tanult, egy ideig a parlament sajtóosztályának munkatársa volt. Különböző minisztériumi munkakörökben, szerkesztőségekben dolgozott. Több mint húsz évig volt a Nyomdaipari Egyesülés vállalati jogtanácsosa. 1939-től publikálja novelláit és prózaköteteit. Több novellájából készült tévéjáték. 1957-ben József Attila-díjban részesült.

Tabák András (1938) Budapesten született, itt érettségizett és szerzett középiskolai tanári oklevelet. 1960-tól 1964-ig az Esti Hírlap munkatársa volt, 1964-től 1967-ig A Könyv című folyóiratnál dolgozott, 1967 ás 1978 között csak irodalmi tevékenységet folytatott, 1978-tól a Zrínyi Könyvkiadó szerkesztője lett. Első regényét 1960-ban publikálta, 1961-ben SZOT-díjat kapott.

Tabi László (1910–1989) Budapesten született, itt érettségizett, majd újságíró lett, előbb a Sporthírlapnál dolgozott, 1945-től 1976-ig a Ludas Matyi című szatirikus hetilap munkatársa, majd főszerkesztője volt. Közben több mint húsz kötetet publikált, huszonkét vígjátékát mutatták be. Rádióműsorai és tévéjátékai is népszerűek voltak. 1954-ben és 1962-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Takáts Gyula (1911) Tabon született, Kaposvárott végezte elemi és középiskolai tanulmányait. A pécsi egyetemen tanári és bölcsészdoktori diplomát szerzett, majd Munkácson és Kaposvárott tanított. 1949-től 1971-ig a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója, később a Somogy megyei Múzeum vezetője volt. Első verseskötete 1935-ben jelent meg. 1937-ben csatlakozott a Márciusi Fronthoz, ugyanebben az évben finnországi tanulmányúton járt. Verseken kívül regényeket, elbeszéléseket, ifjúsági műveket és esszéket publikál. Bejárta Európát, hosszabb időt töltött Rómában és Bulgáriában. 1941-ben Baumgarten-díjat kapott, kétszer tüntették ki József Attila-díjjal: 1960-ban és 1975-ben.

Tamás Aladár (1899) az Ugocsa megyei Halmiban született. Középiskoláit Ungvárott és Szatmárnémetiben végezte, majd Budapesten, a Keleti Akadémián szerzett oklevelet. Kora ifjúságától részt vett a baloldali mozgalmakban, belépett a kommunista pártba, s annak legális folyóiratát, a 100%-ot alapította és szerkesztette, 1927-től 1930-ig kiadója is volt. Első kötete 1923-ban jelent meg. Mozgalmi tevékenysége miatt bebörtönözték, szabadulása után Franciaországba emigrált, egy ideig pedig Mexikóban élt. Vezető szerepet vállalt az antifasiszta mozgalomban. A felszabadulás után hazatért, bekapcsolódott a közéletbe, számos kulturális és külpolitikai funkciót látott el. 1946-tól 1955-ig a Szikra Könyvkiadó igazgatója, 1955 és 1956 közt az Írószövetség főtitkára volt, 1956-tól 1966-ig diplomataként Indiában, Svájcban és Franciaországban dolgozott. Több elbeszéléskötetet, irodalomtörténeti tanulmányt, regényt és visszaemlékezést publikált.

{1578.} Tamási Áron (1897–1966) Farkaslakán született, székely parasztcsaládból. A gimnáziumot Székelyudvarhelyen végezte. Az első világháborúban az olasz fronton volt önkéntes, hazatérte után Kolozsvárott szerzett diplomát a Kereskedelmi Akadémián. 1923-tól 1926-ig Amerikában élt, közben jelent meg első novelláskötete Kolozsvárott. Hazatérése után, 1926-tól az Erdélyi Helikon munkatársai közé tartozott, jelentős szerepet vállalt a kisebbségi magyarság szellemi életének szervezésében. Irodalmi munkásságáért 1929-ben Baumgarten-díjban részesült. Prózaírói munkássága mellett publicisztikai tevékenysége is jelentős, színműveit számos színházban mutatták be. 1945 után Budapesten telepedett le, 1954-ben Kossuth-díjat kapott. Ábel-trilógiáját számos kiadásban jelentették meg, több nyelvre fordították le. Halála után indult meg életműkiadása. Akarata szerint szülőfalujában, Farkaslakán temették el.

Tardos Tibor (1918) Berettyóújfalun született, Debrecenben, Budapesten és a párizsi Sorbonne-on végezte tanulmányait. 1938-tól 1946-ig Párizsban élt, részt vett a francia ellenállási mozgalomban. 1947 és 1956 között a Szabad Nép és a Szabad Ifjúság munkatársaként dolgozott. Méray Tibor, Aczél Tamás mellett az ötvenes évek egyik vezető szerepet betöltő írója. 1955-ben József Attila-díjat kapott. 1956 júniusában a Petőfi Körben elmondott felszólalása miatt kizárták a pártból, 1957–1958-ban börtönben volt. 1963 óta Párizsban él.

Tatay Sándor (1910) Bakonytamásiban született, apja evangélikus pap volt. A tatai és a pápai kollégium után ő is teológiára járt, de nem fejezte be tanulmányait. Írónak készült, sokat utazott, bejárta Európát. A pécsi bölcsészkaron folytatott tanulmányai idejéhez kötődnek első írói kapcsolatai, majd a népi írókhoz csatlakozott, jelentős szerepe volt a mozgalomban, egyik szerkesztője volt a Kelet Népének. Pestre költözése után sokféle foglalkozással tartotta fenn magát, évekig nem publikált. 1947-ben házat épített a Badacsonyban, felváltva él ott és Budapesten. Több regényéből készült film, jelentősek ifjúsági regényei is. 1957-ben és 1979-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Tersánszky Józsi Jenő (1888–1969) Nagybányán született, ott végezte elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait. Érettségi után jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván, majd beiratkozott az eperjesi Jogi Akadémiára, 1908-ban Budapestre utazott, hogy ott folytassa jogi tanulmányait, ehelyett azonban mégis írói pályára lépett. Korán kapcsolatba került a Nyugat című folyóirattal, számos írása jelent meg ott, 1911-ben első önálló kötetét is kiadta. Részt vett az első világháborúban, 1919-ben érkezett meg az olasz fogságból Budapestre. 1921-ben megnősült, sokat dolgozott, egymás után jelentek meg regényei, több színdarabja sikert aratott. A harmincas években kabaréegyüttest alakított, gitárral kísérte a műsorokat, egy ideig zenehumoristaként lépett fel. A negyvenes években a Híd című folyóirat riportere volt, a nyilas időkben hamis igazolványokkal mentette az üldözötteket. 1947-ben egy hónapot töltött Párizsban. Hazatérte után a Magyar Rádió Gyermekújság című rovatánál dolgozott, 1948-tól kezdve évjáradékból élt, amelyet a Minisztertanács szavazott meg számára. Az ötvenes években kiszorították az irodalmi életből, főképpen ifjúsági műveket írt. 1956-ban kezdődött meg a Magvető Könyvkiadónál életművének kiadása. Több darabját mutatták be. {1579.} Négyszer kapott Baumgarten-díjat (1929, 1930, 1931, 1934), 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Thiery Árpád (1928) Budapesten született. Főiskolát végzett, majd újságíróként kezdte pályáját a Szabad Szónál. Egy ideig dramaturg volt, 1952-től 1957-ig hivatásos katonai pályán dolgozott, 1957 és 1960 között a Középdunántúli Napló rovatvezetőjeként tevékenykedett, 1960-ban Pécsre került a Dunántúli Naplóhoz, itt alakította ki meghatározó kapcsolatait a pécsi Jelenkor című folyóirattal. 1969-től 1973-ig a Népszava szerkesztője volt, azóta a Kortárs című folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője. 1962-ben jelent meg első regénye, szociográfián, riportokon, novellákon kívül több tévéjátékot is írt. 1971-ben József Attila-díjat, 1979-ben SZOT-díjat kapott.

Thury Zsuzsa (1901) Budapesten született, Thury Zoltán író lánya. Debrecenben érettségizett, egy évig a párizsi Sorbonne növendéke volt. Pályáját újságíróként kezdte, először az Est-lapok párizsi tudósítója, majd az Ellenzék című lap belső munkatársa volt 1930 és 1936 közt. Első regénye 1932-ben jelent meg, de igazi irodalmi sikereit csak a felszabadulás után érte el. Legtöbb műve önéletrajzi ihletésű. Számos népszerű ifjúsági regénye közül A francia kislány címűt több nyelvre fordították. Háromszor tüntették ki József Attila-díjjal: 1953-ban, 1954-ben és 1957-ben.

Thurzó Gábor (1912–1979) Budapesten született, polgárcsaládból, szülei pékek voltak, apja korán meghalt. Fiatal korától kezdett rendszeresen írni, gimnáziumi tanára Sík Sándor volt. A budapesti bölcsészkaron kezdte egyetemi tanulmányait. 1942-ben Rónay Györggyel, Sőtér Istvánnal és Lovass Gyulával együtt indította meg az Ezüstkor című folyóiratot. A rövid életű Perspektíva című lapot is ő szerkesztette, ezután tíz évig az Élet című lap munkatársa volt. 1945 után közel került a színházakhoz, dramaturgként dolgozott a Művész Színházban, a filmgyárban és a televízióban. Munkásságáért háromszor tüntették ki József Attila-díjjal (1953, 1958, 1967).

Tímár Máté (1922) Endrődön született, parasztcsaládból. Szeghalmon érettségizett. A második világháborúban hadifogságba került, hazatérése után beiratkozott a bölcsészkarra, de tanulmányait nem fejezhette be. 1951 és 1955 között többféle tisztviselői állásban dolgozott, 1956-tól 1957-ig börtönbüntetését töltötte. Később ügyintéző lett, majd pedig szabadúszó író. 1958-ban jelent meg tervezett regényciklusának első darabja, ezután folyamatosan publikálta elbeszélésköteteit és regényeit. 1959-ben SZOT-díjban, 1964-ben József Attila-díjban részesült.

Tóth Béla (1924) Dombiratoson született. A szegedi egyetemen szerzett középiskolai tanári diplomát magyar–orosz szakon 1953-ban, utána a szegedi Orosz Filológiai Intézet tanársegéde, 1958-tól a Somogyi Könyvtár tudományos munkatársa lett, 1973-tól a könyvtár igazgatója. 1952 óta publikál, 1970-ben és 1986-ban József Attila-díjat, 1980-ban SZOT-díjat kapott.

Török Sándor (1904–1985) az erdélyi Homoród-Darócon született. Iskolái elvégzése után kazánfűtőként, majd kocsisként dolgozott, utána mezei, havasi munkát végzett. Brassóban bádogosságot, vízvezeték- és villanyszerelést tanult, azután ismét fizikai munkából élt, további szakmákat tanult ki. Ezután Kolozsvá{1580.} rott lett riporter, erdélyi napilapoknak dolgozott. Budapestre települése után a Széchényi Könyvtár munkatársa lett. Regényeken kívül színműveket is írt, ifjúsági művei is nagy sikert arattak. 1974-ben József Attila-díjat kapott.

Tuli József (1921) Döbörhegyen született, parasztcsaládban. Népi kollégista volt, 1949-től 1951-ig az Orosz Intézetben, majd 1953-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, dramaturg lett. Újságíróként kezdte pályáját, volt filmgyári dramaturg, majd fizikai munkás, később újra különböző lapok munkatársa lett, 1970-től 1985-ig a Táncsics, illetve a Népszava Könyvkiadó szerkesztője volt nyugdíjba vonulásáig. 1950 óta publikál. 1953-ban József Attila-díjat kapott.

Urbán Ernő (1918–1974) Sárváron született, apja tevékeny részt vállalt a Tanácsköztársaság szervezőmunkájában. 1936-ban érettségizett Kőszegen. 18 éves korában jelent meg első verse. Az Eötvös-kollégiumban tanult két évig magyar– francia szakon, azután tanítói vizsgát tett, de nem tanított. 1942-ben jelent meg első verseskötete. Két évig katona volt. 1945-től aktív szervezője lett a sárvári kommunista pártnak, részt vett a földosztásban. Budapestre költözése után a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetősége Propagandaosztályának munkatársa lett, később a Szabad Földnél dolgozott, 1947-ben a Szabad Nép főmunkatársává nevezték ki. Több darabját és filmjét mutatták be, 1952-ben Kossuth-díjat kapott. Számos országos funkciót töltött be, több lap szerkesztőségében dolgozott. 1971-ben József Attila-díjat kapott. A bemutató után majdnem harminc évvel, 1982-ben került újra színpadra Uborkafa című szatirikus színműve.

Vadász Ferenc (1916) Komáromban született. Fiatal kora óta részt vett a csehszlovákiai munkásmozgalomban. Újságíróként kezdte pályáját, a nemzeti egyenjogúságért folytatott harcot riportjaival. Baloldali munkássága miatt többször is letartóztatták, hat évet töltött különböző börtönökben és internáló táborokban. 1945 után Kecskeméten lett párttitkár, a megyei lap főszerkesztője. 1949-től Budapesten a Szabad Nép munkatársa, 1950-től 1957-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára volt. Az Esti Hírlap főszerkesztőhelyettese lett 1957-ben, 1959-től 1984-ig, nyugdíjazásáig a Népszabadság rovatvezetőjeként dolgozott. Számottevő publicisztikai munkássága mellett több regényt, dokumentumregényt publikált. 1976-ban József Attila-díjat, 1981-ben Rózsa Ferenc-díjat kapott.

Varga Imre (1919) Békésen született, itt érettségizett, majd a debreceni egyetem bölcsészkarán szerzett magyar–latin szakos bölcsészdoktori diplomát. Újságíróként kezdte pályáját, behívták katonának, 1940-től 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 után különböző funkciókat töltött be Debrecenben, 1949 és 1950 közt tanított Budapesten, 1950-től 1953-ig szerkesztő és lektor lett a Népművészeti Intézetben. 1953 és 1957 közt a Népművelés című lap olvasószerkesztője volt, egy ideig a Jókai Klubot vezette, 1961-től 1984-ig, nyugdíjazásáig a Szocialista Művészetért című lap felelős szerkesztőjeként dolgozott. Publicisztikai munkássága mellett írta szépirodalmi műveit.

Várkonyi Mihály (1931) író. Újpesten született, szakmunkásnak tanult, s különböző üzemekben dolgozott. 1959 óta rendszeresen publikál. 1964-től a Magvető Almanachot szerkesztette.

{1581.} Várkonyi Nándor (1896–1975) Pécsett született. A budapesti egyetemen tanult, magyar–francia szakon végzett, de művészettörténeti, ókori történeti és orientalisztikai tanulmányokat is folytatott. 1916-tól katona volt, 1917-ben rokkantként szerelték le, elvesztette hallását. 1922-ben visszaköltözött Pécsre, ott élt haláláig. Az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt, nyugdíjazása után pedig a Janus Pannonius Múzeum és az Orvostudományi Egyetem könyvtárában dolgozott. Egyik alapítója volt a Janus Pannonius Társaságnak, s szerkesztője a Sorsunk című folyóiratnak. Számos irodalomtörténeti tanulmányt, művelődéstörténeti esszét publikált, kevés ideje maradt szépirodalmi művek írására.

Várnai Zseni (1890–1981) Nagyvázsonyban született, s még gyermekkorában Budapestre került. 1908-ban megszerezte a Színészegyesületi Színiiskola diplomáját, de nem lépett színpadra. 1909-ben Peterdi Andor felesége lett, az ő révén került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Tisztviselőként dolgozott, versei 1911-től jelentek meg. A két világháború között a munkás-kultúrmozgalomban tevékenykedett. 1945 után verseken kívül több önéletrajzi regényt publikált. 1956-ban József Attila-díjat, 1969-ben SZOT-díjat kapott.

Vas István (1910) Budapesten született, itt érettségizett, majd Bécsben járt kereskedelmi főiskolára. 1929-től különféle budapesti vállalatok tisztviselőjeként dolgozott, 1945-ben a Belügyminisztérium számvevőségi főtanácsosa lett, 1946-tól kiadói lektorként dolgozott, 1956-tól az Európai Könyvkiadónál. 1947-ben feleségével, Szántó Piroska festőművésszel együtt hosszabb időt töltött Itáliában, 1959-ben Angliában és Párizsban. Költői munkásságáért 1948-ban Baumgarten-díjban részesült. Költői életművén kívül igen jelentős műfordítói munkássága, tanulmányíróként és esszéíróként is gazdag termést mondhat magáénak, több önéletrajzi regénye fontos kordokumentum. 1956-ban és 1961-ben József Attila-díjban, 1962-ben és 1985-ben Kossuth-díjban részesült. Néhány színpadi művét is bemutatták.

Vas Zoltán (1903–1983) Budapesten született. Tizenhat éves korától részt vett a kommunista mozgalomban. Illegális kommunista tevékenységéért 1945 előtt tizenhat évet töltött börtönben. 1922–1925 és 1940–1945 között a Szovjetunióban élt, harcolt a II. világháborúban. A felszabadulás után politikai pályára lépett, számos fontos, országos vezető tisztséget töltött be 1956-ig, 1956 után pedig csak irodalmi munkásságot folytatott, több orosz nyelvű regényt ültetett át magyarra, mozgalmas életéről számos visszaemlékezés-kötetet publikált, történelmi regényt írt Kossuth Lajosról.

Végh Antal (1933) Jánkmajtison, Szatmár megyében született. A debreceni református kollégium diákja volt, 1952-től 1962-ig Bihar és Szabolcs megyében tanított. Első novelláskötete 1963-ban jelent meg, 1980-ig húsz könyvet publikált. Szabadfoglalkozású író, riportjai, szociográfiái gyakran kerülnek viták középpontjába.

Végh György (1919–1982) Áporkán született, Budapesten érettségizett. Írói pályáját versekkel kezdte, 1942-ben publikálta első prózai művét. Kiterjedt műfordítói munkásságot folytatott, 1945 után számos meseregényt, ifjúsági művet, hangjátékot írt. Önéletrajzi visszaemlékezései több kiadásban jelentek meg.

{1582.} Veres Péter (1897–1970) Balmazújvárosban született szegényparaszti családban. Gazdag műveltségét autodidaktaként szerezte. Fizikai munkásként, részes aratóként dolgozott, az első világháborúban az olasz fronton volt katona. Korán bekapcsolódott a baloldali mozgalomba, 1919-ben tagja lett a direktóriumnak. Sokszor letartóztatták. Társadalomrajzai, cikkei, önéletrajzi regényei, közéleti szereplése révén a népi mozgalom egyik központi alakja lett. Hosszú ideig irodalmi munkássága mellett is folytatta mezőgazdasági tevékenységét. 1945-ben Budapestre költözött, a Nemzeti Parasztpárt elnökeként, később miniszterként aktívan részt vett a politikai életben. 1954 és 1956 között ő volt az Írószövetség elnöke, élete végéig jelentős közéleti szerepe volt. 1956 után főként irodalmi munkásságot folytatott, élénken érdeklődött minden új jelenség iránt, hatalmas levelezést folytatott pályatársaival. 1950-ben és 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Vészi Endre (1916–1987) Budapesten született, itt szerzett acélvésnöki szakképesítést, 1931-től 1942-ig ebben a szakmában dolgozott. Inaskorától jelentek meg versei a Népszavában és más lapokban. Első verseskötete 1935-ben látott napvilágot, szerepelt a munkásírók antológiáiban is, 1937 és 1940 között szociográfiai riportsorozata jelent meg a Népszavában. 1937-ben Felszabadultál című regényével pályázatot nyert. 1945-től 1951-ig a Népszava munkatársa volt, attól kezdve írásaiból élt. Sokműfajú író volt: verseken, elbeszéléseken, regényeken kívül színdarabokat, hangjátékokat, tévéjátékokat is írt, több filmet rendeztek műveiből. 1979-től adták ki életműsorozatát. Háromszor kapott József Attila-díjat: 1950-ben, 1955-ben és 1965-ben, 1978-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Vidor Miklós (1923) Budapesten született, a budapesti egyetemen bölcsészetet hallgatott. Már a negyvenes évek elején feltűnt verseivel, 1942-ben jelent meg első verseskötete. Verseken, regényeken, ifjúsági műveken kívül jelentős mennyiségű műfordítást is publikált. 1955-ben József Attila-díjat kapott.

Vitányi Iván (1925) író és szociológus. Sárospatakon végezte középiskoláit. Részt vett az ellenállási mozgalomban, s 1944 decemberétől a felszabadulásig a Gestapo foglya volt. 1945 után az ifjúsági mozgalomban dolgozott, majd a Muzsika című zenei folyóirat munkatársa lett. 1964-től egy ideig a Valóság rovatvezetője, és mindmáig tagja a szerkesztőségnek. 1972-től a Népművelési Intézet, majd 1985-től az Országos Közművelődési Központ igazgatója. Regénye mellett számos szociológiai művet publikált.

Zalka Miklós (1928) Budapesten született, itt érettségizett, 1950 és 1957 között elvégezte a Zrínyi Katonai Akadémiát, 1950-től 1983-ig hivatásos katonatiszt volt, azóta a Zrínyi Könyv- és Lapkiadó Vállalat főszerkesztője. 1948 óta publikálja prózai műveit, riportjait, esszéit. 1984-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Zilahy Lajos (1891–1974) Nagyszalontán született, itt és Máramaros-szigeten járt iskolába. Jogi tanulmányai elvégzése után szülővárosában dolgozott. Írói pályáját versekkel kezdte. Az I. világháborúban megsebesült. Első regénysikereit a háború végén aratta, a két világháború közötti korszak egyik legnépszerűbb írója volt. Több folyóiratot szerkesztett, 1940-től 1944-ig a Híd című irodalmi lap köré gyűjtött rangos szerzői gárdát. Rendezéssel is megpróbálkozott, saját filmvállalatot alapított. 1945 után első elnöke lett a Magyar–Szovjet Művelődési Társaságnak, {1583.} társszerkesztője volt az Irodalom-Tudomány című folyóiratnak. 1947-ben publikálta nagyszabású családregényét, az Ararátot. Politikai okokból 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált, New Yorkban élt és dolgozott. Élete végén kapcsolata szülőhazájával megjavult, több művét újra kiadták.

Zsigray Julianna (1908–1987) Törökszentmiklóson született. Budapesten végezte tanulmányait, korán írni kezdett, első írásai a Nyugatban jelentek meg. 1930-tól az Új Idők című folyóirat munkatársa volt, majd a Singer és Wolfner Könyvkiadó lektoraként dolgozott. Regényei – főként a középosztály körében – igen népszerűek voltak. 1945 után elsősorban zeneszerzői életrajzi regényeket írt. Műveit több nyelvre lefordították.

Zsolt Béla (1895–1949) Komáromban született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Nagyváradon újságíróként kezdte pályáját, 1921-től Budapesten a Világ című lap munkatársa, 1929-től A Toll című lap főszerkesztője lett. Termékeny, tekintélyes antifasiszta publicista volt, 1944-ben a németek elhurcolták. Kalandos hazatérése után 1945-től a Haladás című hetilapot szerkesztette.