{5.} {13.} BEVEZETÉS

Az 1945 és 1975 közötti magyar próza és dráma fejlődését bemutató kötetek nagyjából ugyanazokat az alapelveket követik, amelyeket a líra formálódását felvázoló kötetek összeállítása során alakítottunk ki. Nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy az életművek, áramlatok és csoportosulások tárgyalásában korszakfordulónak tekintettük a felszabadulás évét. Az egyes irodalmi jelenségeket és életutakat tehát jórészt csak abban az esetben követtük nyomon a kezdetektől, ha az újabb fejlemények e nélkül érthetetlenek volnának. Ez a magyarázata annak, hogy némelyik irányzat vagy életmű története visszanyúlik a húszas-harmincas évekig, míg máskor csak a jelzett történelmi dátumtól kezdtük az alaposabb tárgyalást.

Mivel összefoglalásunk meglehetősen kalandos sorsot ért meg, s több ízben is kénytelenek voltunk a megjelenés dátumát rajtunk kívül eső okok miatt módosítani, a portrékat újra meg újra "időszerűsítenünk" kellett. Még így sem mondhatjuk azonban, hogy az anyag e végső formája "naprakész", hiszen a kézirat lezárását követő években mélyreható változások történtek irodalmunkban: változott az irodalomtudomány módszere, következésképp értékszemlélete, de megváltozott az olvasói ízlés is: sikeres írók estek ki az érdeklődés homlokteréből, helyettük mások lettek népszerűek, olvasottak, vitatottak. Kézikönyvünk arányai, az egyes alkotókat bemutató fejezetek vagy kisportrék ezért nem lehetnek értékmérők, bár az eddigiekhez hasonlóan igyekeztünk megtartani azt, hogy az általunk igazán jelentősnek, kezdeményezőnek ítélt alkotók életművének elemzése kiemelt terjedelmet kapjon. A kézirat lezárása óta eltelt idő alatt persze ezek az arányok is eltolódtak, ezt azonban már nem tudtuk pontosan nyomon követni, hiszen az újabb módosítások esetleg évekkel hátráltatták volna összefoglalásunk amúgy is megkésett kiadását. Az 1975 óta megfigyelhető irodalmi jelenségekről az áttekintést adó fejezetekben próbáltuk meg legalább tájékoztatni olvasóinkat, jóllehet tudatában vagyunk annak – s ezt a tényt Béládi Miklós nyomatékosan megfogalmazta összegező előszavában –, hogy 1975 óta a magyar próza térképjelei bizonyos vonatkozásban megváltoztak.

E munka megítélője és olvasója nem hagyhatja figyelmen kívül azokat a robbanásszerű társadalmi változásokat sem, amelyek a kézirat elkészülte és kényszerű átdolgozásai közben bekövetkeztek. Kezdettől fogva bizonyos feszültség mutatkozott a szerzői szándék és az irodalompolitikai elvárások között, mely utóbbiakat a kötet szerzői és szerkesztői mint állami tisztviselők kötelesek voltak az {14.} újabb és újabb átdolgozási kényszerek során figyelembe venni. Akadályozott bennünket természetesen az irodalomtörténet-írás természetéből adódó lassú mozgása is, de még inkább e külső beavatkozások, melyek olykor kényszer formájában jelentkeztek az "illetékesek" részéről. Természetesen e kötetben is megmutatkoznak azok az értékzavarok, melyek jelenünk társadalmi gondolkodását jellemzik. A nehéz körülmények és nyitott kérdések közepette is arra törekedtünk azonban, hogy az olvasó – az irodalom igazi értékrendje vonatkozásában – megbízható kalauzt kapjon.

A jelen kötetek elkészítése nemcsak áldozatokkal járt, valóságos áldozatai is voltak. Munkánk irányítója, Béládi Miklós főszerkesztő úgy hunyt el, hogy kialakította koncepcióját, és több különféle nézőpontból megírta a mai magyar próza összefoglalását. A végső finomításokat azonban sem saját kéziratán, sem az általa oly sok lemondással és áldozattal szerkesztett művön nem volt alkalma végrehajtani; ezt mi, munkatársai végeztük el. Nekünk kellett nagy tapintattal s emléke iránti hűséggel megőrizni – csonkítatlanul és változtatás nélkül! – az általa elkészített fejezeteket és részfejezeteket. Ez a magyarázata annak, hogy a bevezető nagy összefoglalás több nézőpontból közelíti meg tárgyát, illetve hogy némelyik portré szerzőjeként neve mellett valamelyik kollegájának neve is ott szerepel, aki Béládi korai elhunyta után vállalta a nem kis áldozattal járó munkát, s egyéniségét és irodalomtörténészi alkatát, hajlamait alárendelve az övének, alkalmazkodott az általa elkészített részek mondandójának sugallatához.

Mivel a próza fejlődését áttekintő kötetekben sok olyan író portréja szerepel, aki költőként is jelentős életművet alkotott, óhatatlanul vannak benne átfedések, olyan utalások, melyeket a líra alakulását felrajzoló kötetben is megtettünk. Ezekről azonban az olvasók tájékoztatása végett semmiképp sem akartunk lemondani.

Béládi Miklós nyitott szellemiségét igyekeztünk követni abban is, hogy az egyes fejezetek szerzőinek módszerét, irodalomtudományi meggyőződését semmiben sem korlátoztuk. A kötetben egymás mellett szerepelnek olyan elemzések, melyek esszészerűek vagy éppen az irodalomtudomány legújabb elméleti felismeréseinek eredményeivel felvértezetten készültek. Ilyesformán kötetünk, ha rejtve is, de a magyar irodalomtudomány alakulásának is tükörképe, egy korszak vitáinak, nézetcseréinek hiteles lenyomata.

Jól tudjuk, könyvünknek akadnak hiányosságai. Nem írtunk összefoglalást például a gyermek- és ifjúsági irodalomról (az egyes portrékban ugyan igyekeztünk az illető író ilyen jellegű munkásságára utalni). Megfelelő elméleti ismeretek híján nem készült fejezet az irodalom és a rádió, az irodalom és a film, az irodalom és a televízió kapcsolatrendszeréről, amely pedig korunk fontos fejleménye, s bizonyára egy hasonló, majdani vállalkozás központi fejezete lesz. Vázlatosan foglalkozhattunk csak oly fontos műfaj, mint az esszé fejlődésével és átalakulásával is, s a korszak gazdag prózaműfordítás-irodalmának, elveinek részletes bemutatására sem lehetett módunk, hiszen e jelenségek méltatásának külön könyvet kellett volna szentelnünk. Tudatában e fejezetek elnagyoltságának, arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a tájékoztatást mégiscsak szolgálhatja a kötetben olvasható{15.} jelenlegi változat, amely talán kiindulópontja lehet az újabb, elmélyültebb kutató munkának.

A kötet beosztása, portrésora, illetve a kisebb-nagyobb bevezetések rendszere a már megjelent líra-kötethez alkalmazkodik. Akárcsak abban, ebben is keveredik bizonyos mértékig az irányzatok, áramlatok és a nemzedéki elvek szerint való csoportosítás. Bármennyire tisztában vagyunk is azzal, hogy egy igazán korszerű és világirodalmi mércére tekintő irodalomtörténetnek az előző két szempontot kell vezérelvként elfogadnia, a jelenségek még oly közeliek, hogy erre nem mindenütt nyílt módunk.

Kötelességünknek éreztük, hogy az újabb magyar dráma fejlődéséről is képet adjunk. Természetesen irodalomközpontú képet. Nem színháztörténetet írtunk, az olvasó ne várja bemutatók és színészi teljesítmények elmélyült elemzését. Csak akkor és olyankor említettük a színészek és rendezők nevét, ha ismereteink szerint tevékenységük meghatározó módon járult hozzá az irodalmi anyag kiteljesítéséhez. E részt is vázlatos összefoglalással egészítettük ki, mely segítheti a legújabb jelenségek közötti eligazodást.

Az egyes fejezetekhez – az eddigi kötetek gyakorlatának megfelelően – könyvészeti tájékoztatót illesztettünk; nem a teljességre törekedve, hiszen ez a bibliográfiai szakmunkák feladata. A bibliográfiában mindenkor a könyvek megjelenésének adatait tüntettük fel. A portrék írói természetszerűen eltértek ezektől, ha úgy ítélték, mondanivalójuk szempontjából fontosabb a művek elkészültének időpontját említeniük, hiszen az írói pálya belső logikáját a művek adják meg, nem a kényszerűen hosszú nyomdai átfutások adta dátumok. Azokat az életműveket, melyeket mai tudásunk szerint nem éreztünk elég nyomatékosaknak, a bevezető, tájékoztató, összekötő szövegekben méltattuk, így jelölve ki a nagyobb folyamatban betöltött helyüket.

A szerzők és a szerkesztők jól tudják, hogy ez az irodalomtörténet nehéz, torzító évtizedek terméke, s csak abban bízhatnak, hogy tanulságos dokumentum is lesz egy szabadabb korszak számára.

Legvégül, de nem utolsósorban elismeréssel kell méltatnunk azt a segítséget, melyet az Akadémiai Kiadó munkatársaitól, elsősorban könyvünk belső szerkesztőitől kaptunk.

E kötetünket – az előzőhöz hasonlóan – Béládi Miklós emlékének ajánljuk.

Rónay László