{550.} Balázs Anna (1907)

Balázs Anna a negyvenes években kezdett el írni; első novelláit a Népszava közölte. 1944-ben jelent meg Maris című regénye, amely egy kis cselédlány tragikus történetét beszéli el. Maris és gazdái alakját az jellemzi, hogy egész lényüket, viselkedésüket kizárólag társadalmi helyzetük határozza meg. Következő regényében (Homályban, 1945) sem ábrázolja mélyebben, árnyaltabban figuráit. A népes munkáscsalád és legfiatalabb tagja, a prostituálódó lány ugyancsak a társadalmi igazságtalanság áldozata. Az írónő jól ismeri és szívesen rajzolja meg a munkások sorsát és környezetét. Két későbbi regényében (A bukott lány, 1965; A patvarci bicskások, 1969) visszatért ehhez a tematikához, alakjai és a szituációk azonban itt is annyira kiélezettek, szélsőségesek, hogy szinte szükségszerűnek látszik a nehezebb körülmények között élők erkölcsi züllése.

Korai elbeszéléseinek hősei is főként munkások és parasztok (A kitüntetett, 1951; Vadmadár, 1955). Figurái többnyire sematikusak; a történetek egy-egy időszerű politikai kérdés – mint például a kulákok elleni "fokozódó osztályharc" vagy a normarendezés – illusztrálására szolgálnak. Hangsúlyosan politikai hangvételű novellái a publicisztika, a termelési riport műfaja felé közelítenek.

Az ötvenes évek végén megjelent regényében (Utolsó leheletig. Geisler Eta élete, 1957) és elbeszéléseiben (Éjjel, 1959) személyes élményei akapján rajzolta meg a magyar munkásmozgalom néhány ifjú mártírjának alakját. "Hősök voltak? Vagy egyszerűen csak igaz emberek? Börtön, szenvedés, durva ütlegek egyengették útjukat a halál felé. De amíg éltek, az erő, a vidámság és a bátorság megfélemlíthetetlen seregét alkották. Ifjú kommunisták. A küzdelem mai szabad világunkért áldozatul követelte fiatal életüket, de emléküket a történelem lapjai őrzik" – írta. Pártos, baloldali elkötelezettségéről tanúskodó írásait a fiataloknak szánta, hogy megismerjék "az elmúlt rendszert", és ne felejtsék el a korszak hőseit.

Következő köteteiben a városi emberek – elsősorban asszonyok – sorsa felé fordult, s ezzel egy időben írói eszköztára is gazdagodott. Nagyobb figyelmet szentelt alakjai pontos lélekrajzának, a külső események belső indítórugóinak. Három gyűjteményes kötete (Egy öregember szerelme, 1959; Kakas a dombján, 1964; Egy orvos az autóbuszon, 1973) hasonló fölépítésű: változó színvonalú novelláinak sorát egy-egy emlékezetes kisregény zárja.

A kisregény szerencsés műfajnak bizonyult Balázs Anna számára. Különösen szép, hiteles írás az 1964-es kötetben megjelent Édes gyermekkor. Az írónő rövid töredékekből összeálló füzérben idézi fel gyermekkorának esztendeit az öntudatra ébredés legrégibb emlékeitől kezdve. A kislány életének apró – ám számára jelentőségteli – eseményei gyermeki egyszerűséggel, megkapó őszinteséggel megrajzolt képekben elevenednek meg. A tizennyolc rövid fejezetet az első világháború, a félelem, a nélkülözés légköre teszi nyomasztóvá; a Tanácsköztársaság bukása után pedig az átmeneti jólétnek is végeszakad. "Nem is vagyok már gyerek. Mennyi mindent éltem át, háborút, forradalmakat ... most már nagy vagyok, sok mindent értek, amit nemrégen nem értettem volna" – gondolja a tizenkét éves lány a kisregény utolsó lapjain.

Párizsban hagyták el (1961) című regényéhez aktuális témát választott. Gábor András, a történet hőse, Franciaországba megy "szerencsét próbálni", elszegénye{551.} dett családja vagyonát szeretné visszaszerezni. Változatos kalandok, fordulatok után mégis rá kell ébrednie, hogy pénz és segítőkész társadalmi környezet nélkül puszta szaktudásával, diplomájával nem boldogulhat. A nyugati világból kiábrándultan visszatér hazájába. A regény bonyodalmas meseszövése és életszerűsége sem leplezi el a propagandisztikus szándékot: a nyugati életforma megbélyegzését, elutasítását.

A rossz feleség (1969) című kötet az írónő addigi életművének legjobb elbeszéléseit gyűjtötte össze. Periratok, bűnügyi akták alapos tanulmányozása után fogott újabb regényébe (Tettének oka ismeretlen, 1971). "A Déli pályaudvaron egy fiatal lány a vonat elé vetette magát. Tettének oka ismeretlen." Az írónő a regényben arra vállalkozik, hogy – a dokumentumok hitelességével és az irodalmi stilizálás eszközeivel – fölfedje a szűkszavú újsághír mögött rejtőző tragédia láthatatlan mozgatórugóit. Mi indít egy gimnazista lányt arra, hogy egy galerihez csatlakozzon, hogyan siklik ki egyre inkább Zsuzsi élete, egészen addig a pontig, amikor már nem lát helyzetéből kiutat. Fordulatosan, izgalmasan "nyomoz" az ügyben, de nem vizsgálja elég mélyrehatóan a háttérben meghúzódó lélektani és társadalmi motívumokat. A galeritagok életéről szinte semmit sem tudunk meg, Zsuzsi rideg otthoni környezete vagy az iskola közönyös légköre csak néhány pillanatra villan fel. Bár a művészi megvalósítás nem sikeres, ezt a regényt is – Balázs Anna többi művéhez hasonlóan – a fiatalok és általában a cselekvési szabadságukban korlátozott emberek iránt érzett felelősségtudat hatja át.