Móricz Virág (1909)

Móricz Virág Móricz Zsigmond lánya, s hosszú időn át ez akadályozta is regényírói pályája kibontakozását. Pedig 1929-ben elragadtatva olvassa az édesapa lányának egyik első kísérletét. "Éjjel olvastam Virágocska első könyvét: Nyíló szirmok. Nagyon szép. Boldog vagyok." Áprilisban pedig ezt veti papírra a boldog apa: "A Virág könyve igen érdekes dologra figyelmeztet. Az ő írói egyénisége különös módon hasonlít az enyémhez. Már többször mondtam, hogy szerencséje, hogy lány. Ha fiú volna, apautánzó lenne, mert ugyanazok volnának a szempontjai és eszközei. Így szinte férfimódszerrel női lelkiségre néz." Móricz Virág ekkor még húsz éves sincs. Megriad a nagy író árnyékában, az élet és tanulmányai egyaránt elfoglalják. Bécsi, berlini, budapesti egyetemeken végezte művészettörténeti tanulmányait. 1932-ben adta ki Szárnyas oltárok a bártfai Szent Egyed templomban című doktori értekezését. 1933-ban megjelenik Első szemeszter című kisregénye, amely a nő egyetemi kalandjaiban örökíti meg – nem utoljára – a modern nő sorsát. 1936-ban Bukaresti éjszaka című novellájával megnyeri a Nyugat novellapályázatát. Zichy Mihályról életrajzot ír (1944). Móricz Zsigmond szerkesztősége idején a Nyugat titkára, azután filmes segédrendező. Atyja késő éveiben mellette titkárkodik, s Móricz halála után az atyai szellemi hagyaték gondozója. Ez vezeti vissza az íráshoz.

1953-ban jelenteti meg az Apám regényét, ezt a maga idejében nagy sikerű életrajzi visszaemlékezést, amely a Móricz-filológiának azóta is egyik alapműve. Szembetűnő e munka részletes hűsége és nagyvonalúsága, őszintesége. A későbbiekben kibontakozó író tulajdonságai nyilatkoznak meg benne. A szabad női lélek nyugodt nyíltságra és az árnyalásra való hajlama emeli ki az Apám regényét a hasonló munkák közül. A következő esztendőben már regénnyel mutatkozik be.

Rosta című regényében (1955) talál igazi hangjára, de az előbbi Szerencse (1954) is utal legállandóbb írói vonására: mindig eleven kapcsolatot tart a jelen idővel, s bátor az aktuálisba markolni. A Rosta is eleven társadalmi érdeklődésről tanúskodik, s a női sors autentikus kifejezése. Móricz Virágot nem zavarja a sematikus, a korban érvényesülő normatív kritikai igény. Küszöb című regényében – amely 1956-ban jelent meg – a kötelező hős, a kiemelt munkáskáder egy éppen szerelembe bonyolódott asszony. A mellé kerülő férfi visszahúzódó tudós. Köréjük szövi a mindennapok finom mintázatú közegét, olyan fonálból, amit maga termelte kenderből font. S bármennyire is atyja realizmusát követi, írói szemléletének erős női jellege megkülönbözteti; a részleteknél, az árnyalásoknál szívesen időzik, s ez az időzés teremti regényei fölismerhető légkörét.

{864.} Leginkább mégis az értelmiségi, a magasan kvalifikált nő sorsa foglalkoztatja; a hivatás és család kettősségében vívódó asszony, az élet érzelmi bonyodalmaiban fuldokló fiatal nő, az alkotó tehetség és az asszonytermészet, -sors dilemmái és konfliktusai. A Pókháló (1958) azonban azt is példázza, hogy a bonyodalmak a körülmények, a külső világ szorításában tudnak igazán realitások lenni. Ez a regény nagy időt fog át. Az idősebb szereplők a régi békevilágból jönnek. Az értelmiség mai életét a régi középosztályi életvitel befolyásolja. Nehéz a múltból kiszakadni, mely akkor is pókháló, ha a regény hősnője kiszakítja magát a vidéki középosztályi életkörből. Az írónőnek ugyanúgy része van a naivságban, mint hősnőjének, ha azt hiszik, hogy a vállalt életformaváltás megszabadítja az utóbbit a pókháló-múlttól. A Kamarás-lány előbb szerelmi kalandba menekül családja életformájából, a konvenciókból, aztán a fővárosba megy, segédmunkás lesz belőle. A regény befejező része elnagyolt, s már-már alig követhető, de hiába az iramvesztés, a légkör most is megmenti a regényt. Megmenti az a biztonság, ahogy Móricz Virág választott világában és az asszonysors útvesztőiben, a női természet titkai közt eligazodik.

Nagy vállalkozásba kezd az ötvenes évek végén. A Balga szüzeket (1961) a kritika egyenesen ciklusnak becsülte föl. Az is, ha a következő regényt, a Kalandot (1963) idevesszük, minthogy ez a Balga szüzek folytatása, Gönczi Mara lányának, Ucinak bonyodalmas kalandja ez az élettel. Gönczi Mariska, Marika, Mara élete a karrierben fejeződik ki – a Balga szüzek karrier-regény –, s ennek a karriernek az áldozata Uci, aki anyja mellett éppúgy nem találja a helyét, mint a nagyvilágban kalandozó, s már-már elkallódó apja mellett. A tehetség sorsa a karrier; a karrier az önzés, a sikeres tehetség önös életének árnyékában a gyermek árva. A karrier háttere a kor, s nagy időt küzd le Gönczi Mara emelkedő életútja. 1919-ben még kislány, a huszas évek végén érettségizik. Ezek az időpontok utalnak rá, hogy az író önéletrajzával átitatott regény a Balga szüzek is. Az áttétel azonban oly sikeres, hogy semmit sem lehet azonosítani az író önéletrajzával a regény eseményvilágából. Önnön élettapasztalatából próbálja megérteni a magyar középosztály útját. Szintézisre tör a Balga szüzekkel és a Kalanddal Móricz Virág, de az is kiderül, hogy igazi formája nem a nagyregény. A tömörítő, haladványos előadásmód inkább megfelel írói hajlamának.

Mint ahogy a Kalandban a Balga szüzek témáját folytatja, a Fasorban (1973) a Pókhálót írja tovább. Irisz visszatér a balatonvidéki kisvárosba, de éppen azt tapasztalhatja, mint mikor elhagyta ezt a világot. Előző regényében, a Gúnyos mosolyban (1968) egy mintaházaspár válsága köré rajzolja az ismerős kisvárosi társaságot. Új motívummal gazdagodik a Hiába (1975). Itt is arról az életformáról van szó, mint az utóbbi kisregényekben. Anna – eredetileg Annus – sorsába azonban a végzet is beleszól. Vagy inkább a lélektani igazság. A személyiség démoniája színezi ezt a regényt. Akár a Balga szüzek Marája, Anna is mindig ugyanazon verembe esik. Ő is új ember az értelmiségi körben, karrierje azonban nem olyan meredek ívelésű, ezért is alkalmasabb annak példázására, hogy jellemző tévedése egész életére meghatározza az embert. Anna ifjúkori megrontója visszatér, és újra leigázza őt. Teheti, mert a leigázott soha nem számolt le az élménnyel, csak {865.} kitért előle. Házassága megalkuvás volt, kitérés és nem megoldás. Amit a kényelmes lélek nem intézett el, az alkalom újra belekeveri Annát a bajba. S nagyobb a baj, mert most már gyerekei is szenvedő részesei elintézetlen életének. De a regény azt sugalmazza, hogy nem is kell kimenteni őket a szenvedésből, mert anyjuk sorsában ők tisztulhatnak meg. Anna igazi női természete fejeződik ki abban, hogy mennyire érzelmi állapotának kiszolgáltatottja.

Mégis, az a benyomásunk végül, hogy Móricz Virág több regénybe osztotta, amit kevesebbel sokkal jellemzőbben tudott volna elmondani. A Pókháló, a Fasor és a Hiába az a három mű, amely nevét és irányát maradandóvá teszi. A Balga szüzek, a Kaland inkább igényével támaszthatott érdeklődést.

Más munkái – a Suomiban jártam (1965) és a Napnyugaton jártam (1970) – az útirajzban oly gazdag hagyományú magyar irodalomban nem emelhetők ki. A Móricz Zsigmond szerkesztő úr (1967) tizenöt esztendővel az Apám regénye után a Móricz-hagyatékot gondozó hűség dokumentuma. A Nyugat szerkesztésével töltött három évet illesztette össze úgy, hogy a lehető legkevesebb kötőanyaggal zavarja "a terméskövek szépségét".