Tabi László (1910–1989)

Tabi László sportújságíróként kezdte pályafutását, majd elbeszéléseket, karcolatokat publikált. 1942-ben mutatták be első vígjátékát, Leány a talpán címmel. A háború időszakában hallgatásra kényszerült, majd a felszabadulás után azonnal bekapcsolódott a Ludas Matyi szerkesztőségének munkájába. A lapra jellemző közéleti töltésű, aktívan politizáló újságírást művelte. Sikerrel kerülte el a szócsavarásokban, pusztán nyelvi ötletekben kimerülő Karinthy-epigonizmus buktatóit, és különösen karcolataiban egyéni, jellegzetes stílust teremtett. Rövid, látszólag igénytelen kis írásait nagy felelősségtudat hatotta át. Ahogy egyik kötete bevezetőjében vallja: "hiszek abban, hogy a hétköznapok sokszor kicsiny, de mindig bosszantó fonákságaival foglalkozó szatírák valahol és valahogyan minden látszat ellenére is hatnak, segítenek rendbe tenni mindazt, ami még nincs rendben, ha nem is több eredménnyel, mint amennyivel esőcsepp a követ vájja". Két kötetbe gyűjtötte össze karcolatait, novelláit és humoreszkjeit, amelyek több mint tíz év alatt újságokban jelentek meg. (Humorban pácolva, 1955; Mesterségem címere, 1958). A négy kísértés (1959) című kisregényében a régi Budapest giccses mozidarabjainak hazug álomvilágát leplezte le.

A Népszabadság hasábjain éveken keresztül hétről-hétre vezetett Pardon egy percre! című rovata hozta meg számára a legnagyobb népszerűséget. A Pardon egy percre! karcolataiban és a Ketten beszélnek című sorozatában a humoros publicisztikának új, csak rá jellemző műfaját alkotta meg. Ezeket a kis írásokat összeköti a közös szemléletmód: az utca emberének nézőpontjából közelíti meg a célbavett időszerű jelenséget. Ám a pillanatnyi aktualitáson túlemelkedve általános érvényű gondolatokat is képes felkelteni olvasóiban. "A gondolkodó, a töprengő, a gondosan mérlegelő humorista típusa, aki minden jelenségben a következetlenséget, az illogikust, a disszonánst keresi" –jellemzi az írót Szalay Károly. A Ketten beszélnek kis párbeszédeinek legfontosabb éltető eleme az irónia; néhány sorban eltérő világnézeteket, magatartásformákat ütköztet össze és leplez le. A hatvanas években megjelent köteteinek törzsanyagát e két népszerű sorozat időről időre összegyűjtött darabjai teszik ki – kiegészítve egyéb karcolataival és új színpadi műveivel (Írott malaszt, 1960; Szigorúan bizalmas, 1962; Viselt dolgaink, 1965). A Tücsök és bogár (1967) című kötet televíziós játékait is tartalmazza.

Szatíráinak középpontjában az olyan társadalmilag kártékony közéleti jelenségek állnak, mint a karrierizmus, a korrupció vagy a munkahelyi intrika. Szót emel a műfaj eszközeivel a kereskedelem és a bürokrácia kisebb-nagyobb visszaélései, hiányosságai ellen. Gyakran teszi nevetségessé a társadalmunkban még továbbélő kispolgári gondolkodásmód megnyilvánulásait, a harácsolást, az önzést, az {921.} anyagiasságot. Kifogyhatatlan témát nyújt számára a női lélek kiismerhetetlensége és a férfi–nő kapcsolatban felszínre kerülő örök ellentmondások (Férjek és férfiak, 1974).

1970-ben kétkötetes válogatást adott közre életművéből (Színem-java címmel). Újabb vígjátékaiban a színdarabírás új útjait kereste, írói eszközeit a groteszk, a fekete humor irányába tágította (Fele is tréfa, 1972).