{1072.} BERTHA BULCSU (1935)

FEJEZETEK

Élményanyaga a dunántúli, balatonmelléki falvak és az épülő gyárak világához kötődik. Életútját kétkezi munkásként kezdte, majd tanult, újságíró lett. Az Esti Pécsi Napló, a Dunántúl és a Jelenkor szerkesztőségében dolgozott. 1967-ben a fővárosba költözött, hosszabb ideig az Új Írás szerkesztője volt. Első novellái Lányok napfényben (1962) című kötetében jelentek meg. Fiatalokról írt, akik a munkában és a szerelemben ébrednek rá arra, hogy önmagukért és társaikért felelősséget kell vállalniok. S a tudatos cselekvésben válnak felnőtté, találják meg helyüket. "Fontos kérdésre ad választ, nagy szavak nélkül, kevés szóval, meggyőzően, szépen" – üdvözölte Illés Béla a kezdő írót az Új Írás hasábjain 1962-ben.

A Lányok napfényben írásainak homlokterében az emberi munka ábrázolása áll, középpontban a munkát végző emberrel. Nem a novella klasszikus szabályai szerint felépített írások ezek – Bertha Bulcsu csupán "ellesi" a hosszabb történés egy-egy mozzanatát –, "csattanójuk" mégis egyértelmű. Emberi határhelyzeteket mutatnak meg ezek az írások: a felelősségvállalás, a rádöbbenés pillanatait. Meditatív, lassú felvezetéssel indít az író, gazdag élettapasztalata segíti a munka- és magatartásformák pontos ábrázolásában. Hősei légüres térben élő, robotoló munkások, kiket egy-egy válságos pillanat mozdít ki megnyomorított, öntudatlan helyzetükből, így válnak másokért cselekvő emberekké. Bertha Bulcsu a határhelyzetet, az átalakulást, a belső, személyekre kiszabott rádöbbenést figyeli. Az ábrázolási elemek csomópontként sűrűsödnek a szándék köré. Líraiság és publicisztikus hevület az azonosulást kívánja szolgálni, néha stílustörést is okozva, A történetek egyediségükben is etikai problémahordozókká súlyosodnak, de nem egyszer erkölcsi tantételek maradnak, s a sablonszerűség rontja a mondanivaló hitelét (Egy ember megmozdul; Fuvarosok; Fekete-fehér villanás; Citerás; Zsóka búgócsigái; Elakadnak a vonatok). A teljes emberre való figyelés írói gesztusa eredményezi a kötet legjobb írásait. A balladisztikus hangvételű Jégnovella, Az öregember és a tél egy-egy miniatűr remeklés, a Lányok napfényben kamaszos bája, A halakat nem lehet kipusztítani életakaratot hirdető, önéletrajzi elemekkel átszőtt lírája emlékezetes élmény, s letisztult hangról tanúskodik.

Korai novellisztikájának talán legértékesebb darabja Az Őthey lány. Első helyre került a Harlekin és szerelmese (1964) című kötetben. A stílus egyenletes fényű, a didaxisnak semmi nyoma. A világháború értékrendjében élő, megvakult, kicsinyes tábornok és "indiánarcúvá" merevedett felesége kénytelen tudomásul venni az érzelmek nevében lázadó, sugárzó szépségű lányuk döntését. A sematizmus által sablonná sekélyesített közösségi munkamorál itt egy új erkölcs- és magatartásformává tágul, s a "lázadás mosolyának" kontrasztjaként megjelenő összetört tábornokné néma, kéztördelő tehetetlensége esztétikummá váltan hitelesíti az új életforma életrevalóságát. Hiszi, nem hiszi a tehervonatok mozgását fülelő tábornok: végleg elvesztette a világháborút.

{1073.} A vízió képei, a babona és realitás szerencsés keveredése avatja balladás példázattá az otthonához ragaszkodó Nyuszt, a hajóács történetét, sugallva, hogy a vaskalapos, bürokratikus változtatni akarás értékeket pusztíthat (Forró szél jön).

E két írás, valamint a kissé "tanárosra" sikerült, de az írói eszközöket (emlékképek felvillantása, a pillanattá zsugorított idő ábrázolása) mesteri módon kezelő A rendfokozatai feledtetik a kötet gyengébb elbeszéléseit.

Új színt jelent a történelem szorongatásában élő, biztonságérzetét vesztett ember ábrázolása (Fehér csend; Szomjan haltak a szilvafák; Nyugtalan Európa; Fénytestű szerelmesek). Elmosódott kontúrok, szürrealisztikus betétek, álomszerű jelenetek váltják egymást ezekben az írásokban. Gazdagodott az írói kifejezésforma.

A Füstkutyák (1965) című regény egy szövetkezet életét jeleníti meg, ám erősen más tónusban, mint a téma megszokott feldolgozásai. Már a regény főhőse, Krizek János is különös egyéniség, nem az ismert paraszthősök közül való, inkább Krúdy Gyula vagy Gelléri Andor Endre figuráinak rokona. És a történetnek is van egy különleges, szinte szürrealisztikus rétege. A szövetkezet hétköznapi históriáját az elbeszélésnek egy víziós-álomszerű vonala egészíti ki, mintegy rárajzolva az alaptörténet naturalisztikus színeire. Ez a titokzatos, szürrealisztikus réteg a valóság és az emberi lélek bonyolultságát érzékelteti. Azt, hogy az emberi sorsok egymásba kuszálódtak, a cselekvések hátterében bonyolult lélektani mechanizmusok rejlenek. A regény nem tudta teljesen egymásba dolgozni a két réteget, ám így is érdekes kísérletként tarthatjuk számon. Bertha Bulcsu egy olyan téma és egy olyan szociális környezet lírai és víziós megjelenítésével próbálkozott, amely hagyományosan a valósághű, szociográfikus ábrázolás körébe tartozott, s Sánta Ferenc Húsz órájával rokonítható.,

A dunántúli kis falu a szövetkezetek egyesítésének ellentmondást nem tűrő idejét éli a hatvanas évek elején. Az emberek szájíze keserű, a naponta visszajáró múltból örökölt értékrend és a szorongató tapasztalat görcsös ellenállásba fordul. Az agitáló "nadrágos" emberek sorra vallanak kudarcot. Új üzemegység-vezető érkezik. Mögötte egy derékba tört közösségteremtő kísérlet (családja széthullott); első útja a kocsmába vezet, otthonosan könyököl a bádogpultra. Gyanakodva fogadják, első éjszaka kő csattan az ablakán, rajzszeget talál a pohár fenekén. Hiszi, hogy mindez nem lehet véletlen, hamarosan rémeket lát. Munkamódszere is szokatlan: ceruzát, jegyzetlapot parancsol a brigádvezető kérges tenyerébe, lefoglalja a közösből lopott krumplit.

A történés kerül előtérbe, Bertha Bulcsu ügyesen szövi az eléggé egysíkú cselekményt, néhol már-már krimiszerű ügyeskedéssel. Az ital mellett formálódó cimboraság viszi a gőzös fejű társaságot éjszakai orvhalászatra. A kaland Krizeknek csaknem az életébe kerül. Kalandregényekbe illő epizód, hogy önbíráskodással – mintha az író az alkotó munkára való elszántságot is bizonyítani akarná – vesz kemény elégtételt életére törő társain, csuromvizesen, hullafáradtan is sorra verve valamennyit. Az új főnök megteremtette tekintélyét, már csak a járási párttitkár erélyes figyelmeztetése hiányzik, s a történet – vele együtt az egyesített termelőszövetkezet s Krizek János sorsa – egyenes vágányra kerül. A falu feslett hírű asszonya brigádot szervez, fény derül a közösség {1074.} nyomasztó titkára, a lopott gabona megkerül, a munka is meglódul. Szlanák, a főbűnös – aki Zsifkóval, a megtévedt brigádvezetővel ellentétben, úgy tűnik, javíthatatlan – a Drávába fullad szökés közben, s a lelki szennytől és kétes elemektől megtisztított falu fölszabadult levegővételét a Krizek számára ingerlően kedves, szorgos-dolgos Fésűs Marika pirulós anyai mosolya teszi teljessé.

Az író érdeklődése ezután ismét a fiatalság nemzedéki élményeihez, illetve saját művészi gondjaihoz fordult. A nyár utolsó napja (1968) című kötetének elbeszélései az ifjúság életérzését vizsgálják, a közönyösség veszélyére hívják fel a figyelmet, Egyszersmind számot vetnek a személyes tapasztalatokkal és gondokkal. Azzal, hogy az újságíró munka és az irodalmi siker gyakran felületes és könnyű megoldásra csábít. Ennyiben e novellák önvizsgálatot is jelentenek. Bertha Bulcsu saját közönyét és rutinját is mérlegre teszi bennük, s hangot ad annak a vágyának, hogy a lírai figurák után a felelős és cselekvő emberség hőseit teremtse meg. Ez a felelős emberség persze küzdelmet követel; azt, hogy az ember megszabaduljon attól a belső mechanizmustól, amely a személyiség közönyét és a művészi munka rutinját eredményezi. A küzdelemhez erőforrások kellenek, olyan erők, amelyek belülről, a lélek felől szervezik az előrejutást. Bertha Bulcsu két lehetőséget rajzol fel, kétféle etikát, amely megszervezheti a személyiség önmegvalósítását. Mindkettőt egy-egy kisregény mutatja be.

Az első változatot A bajnok élete (1969) dolgozta ki. Ennek hőse a sportoló, aki minden erejét és tehetségét a sikernek, a bajnokság elnyerésének áldozza. Aszkétikus fegyelemmel él, konok célratöréssel szakítja ki magát múltjából, családjából, társai közül. Káli Gyula a következetes küzdelem hőse, az író mégsem reá szavaz. Nagyon jól látja, hogy a sportoló fegyelmezett akarata, ha eléri is a tervezett eredményt, nem az emberi személyiség megvalósítását szolgálja. Ellenkezőleg, a célnak rendeli alá az embert és a szabadságot. Megfordítja az értékek rangsorát: a győzelmet a boldogság elé helyezi. "Történetem hőse – mondja az író – feljut a tökéletesség bizonyos magaslataira, de mint ember, vesztésre áll."

A sportoló útja ennél fogva zsákutcába vezetett. A helyes irányt a másik regény jelöli meg: az Át a Styx folyón (1969). Bertha Bulcsu ebben a könyvben találta meg azt a hőst, aki a küzdelem etikájának igazi példaképe lehet. Aki a bajnok "elidegenedett" célratörése helyett a szükséges történelmi cselekvést vállalva tervezi és valósítja meg céljait. Ez a pozitív hős Elek István, az 1919-es magyar Vörös Hadsereg tanárból lett századparancsnoka. A szolnoki csatában harcol a román intervenciós hadsereg ellen, katonáival összeforrva próbálja megállítani az ellenség rohamát. Elek István a történelmi érdekeket, a szocialista forradalom és a nemzeti fennmaradás ügyét egyként szolgáló forradalmár típusát testesíti meg. Eszméi vonzóak, magatartása hősies, sorsa azonban tragikus. Helytállása személyes választásból következik, ezért vértanúságában is személyiségének legigazabb lehetőségét valósítja meg. Alakjában az emberi teljességet és elkötelezettséget, a forradalmiságot és a humánumot egyesítő társadalmi etika nyer kifejezést.

A társadalmi etika kidolgozásának nemzedéki értelme volt, Bertha Bulcsu saját generációjának eszményeivel vetett számot. S a számvetéshez fel kellett dolgoznia a nemzedék eredeti élményeit is, azokat, amelyek gondolkodását és eszméletét {1075.} meghatározták. A Tűzgömbök (1970) című regény végezte el ezt a feladatot. Érezhetően önéletrajzi elemekből építkezik, gyerekhősének kalandos sorsában az író egykori élményei kaptak epikus alakot. Thali Ambrus ábrándjai és játékai közül érkezik el a valósághoz a háború utolsó hónapjaiban. Kezdetben a béke szigetén él, a dunántúli falut sokáig megkíméli a háború. Aztán egyszerre felbomlik az idill, bombák hullanak, menekülők özönlenek. Bertha Bulcsu, mint az epizódokban építkező klasszikus kalandregények szerzői, kis hősének háborús vándorlását, hányattatását mutatja be. Végigvezeti a háború utolsó szakaszának színterein, falun és városon, a front közelében és az óvóhelyek világában. E vándorlást egy végső válságba került ország képe veszi körül. Ennyiben a Tűzgömbök azok közé a regények közé tartozik, amelyek az ország háborús történetét és magatartását mérték fel. Bertha Bulcsu nemcsak nemzedékének tapasztalataival vetett számot, hanem a nemzeti történelem egy válságos szakaszával is. Az elvégzett kettős számvetés minősíti az írói vállalkozást.

E regény értékét erősítik későbbi novellái is, A nyár utolsó napja (1968) c. kötet írásai. A magatartás lényege maradt, de átalakult némileg az írói szemlélet. Az életformaváltással megjelenik a városi téma (Pasztellszínű falak), de a vidék s a Balaton továbbra is uralkodó (Ilyen az egész életed; Ma halvacsora; Út a révig), de élénk emlék a háború (A béka halála) s a közelmúlt (Vezér érkezik). Látása illúziótlanabbá válik, felbukkan az idegenség élménye. A Lint-novellák főhőse (Lint, a bizonytalan közérzetű tárcaíró) az író alteregója (Lint gyermekkora; Ilyen az egész életed). A ciklusok fegyelmezettebbek (Álmok a víz felett; Illés szekerén), stílusa letisztultabb, hangja megszigorodik, s a groteszk ábrázolástól az ironikus hangvételig gazdagodó skálán szólal meg az író. Az életigenlést nem adta fel, nihilizmusba sehol nem fullad. Egyik szép novellájában (Elveszejtett bakák tánca) kamaszodó gyermek találkozik a nyers valósággal. Harta József kollégiumi diák egyszerre éli meg a boldogság titkos ígéretét, s egyszerre a kegyelemből való kihullást. A sokszor ábrázolt történet Bertha Bulcsu tollán újjászületik. Hangulatteremtő erő, líraiság, drámai felépítés szerencsésen simul a társadalmilag és történetileg is körülhatárolt eseménysorhoz. A felnőtté válás pillanatának kiábrándító és mámorító élménye az író ihletének leggazdagabb forrásából táplálkozva, s biztos kézzel megformálva lesz emlékezetes.

A szenvedélyes közéleti érdeklődés, a személyes kiállás igénye avatja jelentőssé publicisztikáját. Személyes vallomás és pontos szociográfiai felmérés igényéből született a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent Balatoni évtizedek (1973) című kötet. Írói interjúi műfajteremtő értékűek. Baráti beszélgetések ezek majd egytől egyig, bevezetései hangulatteremtő erejűek, szándéka soha nem erőszakolt, munkái irodalomtörténeti forrásként is értékesek. Ízlésétől függetlenül minden stílust megértően vesz tudomásul, figyelme az országon belüli teljes magyar irodalomra terjed (Meztelen a király, 1972; Írók műhelyében, 1973; Délutáni beszélgetések, 1978).