Rákosy Gergely (1924)

Rákosy Gergely a későn érő és induló írók közé tartozik. Már elmúlt negyven éves, midőn első novelláskötete, a Mondok mást (1967) megjelent. Nemzedékének fiatal íróit már a műhely foglalkoztatta, őt még az élet, a termelő munka, a megélhetés. Mások mögött már könyvek állottak, irodalmi küzdelmek és művészi viták, ő még vidéki irodákban, állami gazdaságokban vitatkozott a termelési módszerekről, perelt az ésszerűtlen intézkedések ellen. Mezőgazdasági mérnökként dolgozott, a műszaki ember valóságérzékével és józanságával ítélte meg tapasztalatait. S minthogy nemritkán találkozott olyan döntésekkel, amelyek ellenkeztek a józan értelem elemi követelményeivel, groteszk fantáziával rajzolt karikatúrát élményeiről. Kisregényei: Az óriástök (1969) és A kolorádóbogár (1969) a szatíra Ilfre és Petrovra emlékeztető kíméletlenségével mutatták be a gazdasági elet fonákságait. E regényeknek a magyar szatirikus irodalom megújulásában is szerep jutott. Közéleti indulat, találó kritika és groteszk ábrázolás hatotta át Rákosy szatíráit, a hatvanas évek magyar prózájának személyes változatát alakítva ki.

Az óriástök cselekménye egyenes vonalú, alakjainak igen jól egyénített arca van, csupán egyetlen fantasztikus motívum billenti át a szatírába a valóságosnak tetsző történetet, az emeletes ház nagyságúvá nőtt óriástök-motívum. Ennek a groteszk és jelképes szerepet betöltő növénynek a kialakítására a járási vezetők kényszerítik a "tikmanyosfalvi" termelőszövetkezetet, s az óriástök nemcsak az ötvenes évek "politikai növényeinek", a gumipitypangnak és az alföldi éghajlatra ráerőltetett gyapotnak a rokona, egyszersmind a voluntarisztikus gazdaságpolitika, mi több, a Rákosi-korszak szimbóluma. A szatíra írója ugyanakkor azt is jelzi, hogy a józan értelem és a munkaszeretet – ennek képviselői Dömök, a téeszelnök és Gáty, a fanyar humorú agronómus – képes arra, hogy a minden realitásérzéket nélkülöző politikát visszaterelje abba a mederbe, amelyet az értelemnek kell megszabnia.

A kolorádóbogár szatírája ennél keserűbb, a regény által rajzolt kép a lázálmok szorongató vízióihoz hasonlatos. A történet menetét megszabó mindenható {1090.} Ürgeöntő Hivatal valóságos állam az államban, amely nemcsak az elnevezésében megjelölt feladatot végzi el, hanem külön, titkos telepein ürgék millióit is felneveli, nehogy eredményes munkája következtében előbb-utóbb fel kelljen számolnia önmagát. Ahogy Gáll István mondja: "az Ürgeöntő Hivatal mitikusan felnagyított modellje a beképzeltségnek, az erőszaknak, az értelmetlenségnek, az öncélúságnak, a hatalomnak. A rossz hatalomnak. A néptől elidegenedett, a valóságtól elrugaszkodott, az önmagában értelmet lelő bürokratizmusnak." Ez az öncélú és irgalmat nem ismerő képtelen bürokrácia nehezedik rá a regény agronómus hősének életére, s teszi tönkre saját beosztottait, saját embereit is.

A groteszk fantáziával biztos és fölényes valóságismeret társult. Rákosy Gergely nem hiába járta ki az "élet egyetemét", évtizedes vidéki tapasztalata nyomán számtalan valóságos történetet és hiteles emberi alakot ábrázolhatott. Novelláiban, amelyeket Veres Péter is elismerő figyelmére méltatott, ezt a valóságismeretet aknázta ki, midőn az emberi kapcsolatok alakulásáról, az emberi együttélés konfliktusairól rajzolt árnyalt és eleven képet. E novellák, az Elmarasztalva: Brigitte Bardot (1968) című kötet írásai árulták el, hogy a groteszk képzelet és a biztos valóságismeret mellett érzékeny lírája van. Hogy figyelemmel és részvéttel fordul a kisemberek sorsa, gondjai és kudarcai felé. S hogy érdeklődésének valódi törvényei szerint a kisemberek életének értelmét, boldogulásának lehetőségét kutatja. Mert valójában nem a gazdasági élet szervezésének és irányításának alakulása foglalkoztatta – jóllehet annyira szakszerű képet adott erről, hogy hivatásos közgazdászok is megirigyelhették volna anyagismeretét –, hanem a kisemberek sorsa és küzdelme. Maguk az emberek, akik meghozzák vagy végrehajtják a gazdasági intézkedéseket, és elszenvedik a téves döntések következményeit.

Műveiben éppen ezért együtt van jelen a szatirikus hajlandóság és a részvét, az irónia és az érzékeny figyelem az emberi gondok iránt. Szatírái azokat veszik célba, akik akadályokat gördítenek a munka és a fejlődés elé. Figyelme és részvéte a dolgozó emberé. Azoké, akik őszinte hittel végzik munkájukat, alakítani akarjak a közösség életét. Ez a kettős ábrázolás: az ironikus bírálat és a megértő figyelem szövi át regényét, a Tigrisugrást (1970) is. Kiss Magdi, a regény hőse, már sorsának révbe jutása után idézi fel zaklatott életét. Sokáig semmi sem sikerült neki, a családban, az iskolában, a barátnői között sorozatos kudarcok érték. Gyermeki álmait nem sikerült valóra váltania; unalmas, rosszul fizetett munkával foglalkozik egy hulladékgyűjtő telepen, korrupt és erőszakos munkatársak között. Sorsának kudarcai és nyűgei elől a házasságba menekül, férje, Belováry Tamás azonban öntelt és lusta fiatalember, akit csak a pénz és az érvényesülés érdekel Gyermekkora és ifjúsága után így házassága is csődbe jut. Úgy érzi, nincs ereje ahhoz, hogy még egyszer feltápászkodjék a csapások után. Öngyilkosságot kísérel meg, megmentik, s a kórházban éri élete nagy fordulata. Egyik munkatársa látogatja meg, egymásba szeretnek, és a második házasság végre meghozza számára az értelmes munkát, az otthont és a szeretetet. Pedig nem könnyű életre vállalkozik. Falura költöznek, egy szövetkezetben dolgoznak, s közben folytatják kísérleteiket. Meg kell küzdeniök az eredményekért, az otthonért, az {1091.} megbecsüléséért. Kitartó munkával és hittel mindez sikerül. Magdi értelmes célok szolgálatában találja meg boldogságát, valósíthatja meg a benne rejlő képességeket.

Magdi sorsában ember és társadalom kölcsönös viszonya is alakot ölt. Törekvései és küzdelmei, kudarca és sikerei köré meglehetősen széles társadalmi képet rajzol a regény. És ennek a képnek erősen kritikai jellege van. Rákosy Gergely a szocialista társadalom közéleti és erkölcsi eszményeit vallja, s őket kéri számon Magdi környezetén. Szatirikus indulattal leplezi le a züllést, az ostobaságot és a törtetést. Ám ugyanilyen szenvedéllyel mutat rá az értelmes munka, a közösségi erkölcs és az emberi szolidaritás példáira. Rákosy Gergely igaz embereket állít szembe az önzés és a butaság példáival. Magdi második férjét, Gyulát és falusi barátait. Az ő vonzó emberségükben ölt alakot az az erő, amelyet korunk vitái "a mindennapok forradalmiságának" neveztek el. A regény hősének sorsa végül is révbe jutott. A megbékélés magaslatáról tekinthet vissza megpróbáltatásaira. A visszatekintés helyzete szabja meg ezért a regény hangját és szerkezetét. Az események nem időrendben követik egymást, hanem az emlékezet belső rendje szerint. Magdi mintegy számadást végez, szemlét tart sorsának fordulatai felett. Az egymással összefüggő, egymásnak válaszoló eseményeket jegyzi le, s ezért nem a kronológia rendjében halad. Emlékezéseiből nemcsak a történet, egy asszonyi sors mai története bontakozik ki, hanem a mesélő főhős mai tudata is. Múlt és jelen, küzdelem és megnyugvás egymást váltó játéka alakítja ki a történetet.

Szatírába illő felháborodás és lírai jellegű személyesség szövi át a Fülüket lebegtető elefántok (1971) és a Hepiend (1975) című kötetekben megjelent elbeszéléseket is. A hagyományos novellaformát felbontja az indulat, pontosabban új elbeszélő forma jön létre, amelynek a montázsra emlékeztető karakterét a köznapi életben tapasztalható groteszk fonákságok és ijesztő embertelenségek leleplező ábrázolása az eleven színekkel festett, máskor karikatúraszerű vonásokkal felvázolt figurák és az írói felháborodás szinte publicisztikus kirobbanásai alakítják ki. A narrációnak ezeket az egymástól nem egyszer igen elütő elemeit Rákosy nem is akarja egységes anyaggá gyúrni, a tárgyias leírás és az indulatosan személyes kommentár szinte "nyersen" kerül egymás mellé, éppen ez a montázs-technika hozza létre az elbeszélések belső feszültségét, drámaiságát, amely még a lírai jellegű írásokat is szenvedélyes tiltakozássá teszi. Rákosy Gergely ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy tiltakozása valódi értékek nevében történik, a közönyt, az erőszakot, harácsolást utasítja el, s a közösségi társadalom igazi értékeire hivatkozik.

A szatirikus regények, illetve a szatirikus és lírai színekkel átszőtt elbeszélések után Rákosy Gergely két újabb elbeszélő formával; a mozaikos szerkesztésű személyes beszámolóval és a dokumentumokból, pontosabban "áldokumentumokból" felépített szatirikus kisregénnyel tett kísérletet. Az első formát Ziii-zúúú ... című terjedelmesebb elbeszélése (megjelent az Általában hallgatunk című kötetben, 1973) mutatja. Ebben az önéletrajzi mozzanatokból összerakott lírai-epikai montázsban, mondhatnók így is: pamfletben, az irodalmi, a kulturális és a gazdasági életben tapasztalható felháborító visszásságokkal állítja szembe saját művészi etikáját, amely szerint kitartóan és igényesen végzett alkotó munkával kell {1092.} a társadalomban vagy éppen az irodalmi életben tapasztalható értelmetlenség, önzés, szélhámoskodás ellen küzdeni. A másik elbeszélő formaváltozatot A daru (1976) című kisregényben dolgozta ki; ebben Rákosy Gergely korai szatíráinak leleplező szenvedélye újul fel, csak talán még vitriolosabban, még haragosabban. Maga a cselekmény egy emelődaruval történt üzemi baleset krónikája, ahogyan ez a groteszk krónika a balesetet követő hivatalos ügyiratokból, pecsétes papírokból, kihallgatási jegyzőkönyvekből kibontakozik. A szatíraíró ezúttal is a bürokratikus gazdaságirányítás tehetetlen és káros mechanizmusát leplezi le, de nemcsak felületi jelenségekkel, esetleges visszásságokkal száll szembe, hanem az egész gondolkodásmóddal, magatartásmodellel, gazdálkodási szisztémával is.

Későbbi írásai általában ugyancsak az erősen személyes és publicisztikus kifejezésmódot, illetve az egymástól rendkívül különböző epikai és publicisztikai motívumokat sajátos montázsba állító technikát követik. Válogatott elbeszéléseit Általában hallgatunk (1973) és Ziii-zúúú (1982) című köteteiben rendezte sajtó alá, hangjátékait és forgatókönyveit Szarvashiba (1980), a lóversenyekről, a fogadók "miniatűr társadalmáról" – Csurka Istvánnal közösen – írott riportkönyvét Így, ahogy vagytok (1972) címmel adta ki.