Fenákel Judit (1936)

Fenákel Judit novelláinak, regényeinek világát kezdettől fogva erős tematikai kötöttség jellemzi: jórészt magányos fiatalemberek és nők küzdenek a kisvárosi lét beszorítottsága, fullasztó légköre, morális csapdái ellen egyéniségük, szocialista morális meggyőződésük megőrzéséért és kiteljesítéséért, a személyes boldogságért és a közhasznú életformáért. A Két utca lakója (1960) című első kötet még túlérzékeny, szinte érzelgős írásai is már ezt jelzik: a mikszáthi pályakezdés lírai novelláit idéző Legenda emelkedik ki közülük. Az egyetemista és már értelmiségi sorsokat, az ötvenhatos emberpróbáló válságot és a megrágalmazott, becsapott fiatal nő – Fenákelnél oly tipikus – küzdelmét e kötet még kissé sematikusan ábrázolja, de a közéleti igényesség és érzékenység joggal vonta e kötetre a kritikusok figyelmét.

Később terjedelmesebb elbeszélésekké, kisregényekké szélesedtek és mélyültek el a szocio-novellák (sokszor egyes szövegtömbök is átemelődtek). Az élet vidám dolog című második könyv (1963) Negyedévesekje az első kötet Forrófejűekjéből származott, az Akvárium, ez az 1945 utáni álnagypolgári életformát, társadalomellenes és személyiségnyomorító nagyzolást átvilágító kisregény pedig az első kötet Mindenféle emberekjéből. A Vetkőztető című kötet (1970) címadó írása is mintha a korai Bonyolult ügyből nőtt volna ki. Ez a tematikai folytonosság a realizmus gazdagodásával jár együtt: a belső árnyalás javul és mélyül, az érzelgősség eltűnik, s mindezek következtében művészileg is érik Fenákel rokonszenves társadalmi mondanivalója, kiállása az elesettek mellett, ösztönzése a hatékony – a konvenciókat átszakító, a személyiség emberi önértékét a másokért-cselekvés szenvedélyében megtaláló – emberi eszmény vállalására. A legszebben talán a második kötetbeli Elkésett szerelem, a megtiport munkás felmagasodását megíró {1145.} Az élet vidám dolog, a negyedik kötet címadó kisregénye (Tíz nap vidéken, 1967) és a Vetkőztető című könyv Széli Margitja realizálja Fenákel felelős társadalmi üzenetét.

A motívumok és figurák ismétlődése, variációs gazdagsága egy másik oldalról viszont problémákat is jelez. Azt mindenekelőtt, hogy a kisvárosi beszorítottság, az emberi kisszerűség témája nemcsak tárgya a jó írásoknak, de – monoton, ismétlődő jelenléte okán – némileg gátlója is az írói világkép tágulásának. A szenvedélyes közéletiség nem ritkán – műfajtévesztéssel – publicisztikává csupaszul; a nagyobb lélegzetű vállalkozáshoz nem mindig elegendő az írói tapasztalat és nyersanyag (Akvárium); a modernség, az intellektualitás iránti helyes törekvés pedig időnként mesterkélt helyzetekbe, erőltetett, motiválatlan, bombasztikus ötletekbe bicsaklik (A könyvelő és a többi ember; "Ki felel Sára Vince haláláért?" A kétéltű). A mégoly tiszta, mély humanista mondanivalót bizony lerontja itt-ott a henye megformálás, a közhelyes moralizálás vagy az átlagosság némileg átlagos ábrázolása (Lili utazásai, 1973). Pedig Fenákel Juditban felhalmozódott annyi írói erő és élmény, hogy erőltetett modernizálási kísérletek nélkül is jelentősen megújítsa – erős közéleti töltése és morálja révén népszerűséget is hozó – realizmusát.

Közéleti kérdésekkel foglalkozik a szerző Dokumentumok U. M.-ről (1975) című fiktív dokumentumregényében. Az izgalmas személyiség-rekonstrukció során a kor fontos erkölcsi és etikai törekvéseivel vet számot, s az emberi élet kisszerűségével a nagyratörő szándékok megvalósulásában rejlő lehetőségeket állítja szembe ösztönző, életalakító példákként.