Fábry Zoltán (1897–1970)

A szlovákiai magyar irodalom első klasszikusa, legjelentősebb esszéistája és irodalomkritikusa 1945 után szintén némaságra kényszerült. 1946-ban készült a szlovákiai magyar nemzetiséget védő, polemikus, szocialista humanista szellemű írása, A vádlott megszólal, nyomtatásban azonban csak 1968-ban jelenhetett meg. Terjedelmesebb tanulmányait és kritikáit 1954-től kezdve közölte a Fáklyában, majd az Irodalmi Szemlében; ezekben a szlovákiai magyar irodalom alkotásaival, a németkérdéssel és a {24.} szlovákiai magyar irodalom haladó hagyományaival foglalkozik. Mélyen erkölcsi fogantatású, költői szépségű esszéi (Harmadvirágzás, Kevesebb verset – több költészetet, Res Poetica, Az igényesség műfaja) rendkívüli hatással voltak a kezdetlegességgel, dilettantizmussal küszködő irodalmi életre. Már a névadó Harmadvirágzásban azt a biztatva bíráló hangot ütötte meg, amelyre elsősorban az irodalom további fejlődése érdekében volt szükség.

A szlovákiai magyar irodalomról szóló későbbi, nagy kritikai tanulmányában, Az antisematizmusban (1964) Fábry széles látókörű, elvi szempontú értékelést nyújtott az irodalom eddigi fejlődési szakaszának ellentmondásairól és hibáiról. Amint legtöbb művében, itt is elmondta a tárggyal kapcsolatos személyes vallomását, élményeit is. Emellett irodalomelméleti jelentőségű megfigyeléseket is tett. Kitűnően érzékeltette például a sematizmus jellegét: "A sematizmus nem más, mint a felhigított, vulgarizált dogmatizmus. Könnyítés, mely felelőtlenségbe csap át. A dogmatizmus a feltétlenség, kizárólagosság fanatizmusa. A diktátum csalhatatlansága, merevsége, embervonatkozás-nélkülisége és így – embertelensége. A dogma dekretizál, abszolutizál. A dogmatizmus nem ismer logikát, analízist, problémát, kételyt és – iróniát. A dogma: az index és az inkvizíció. A dogmatizmus: középkor. Könyv- és embermáglya. Képrombolás és emberhalál. Könyvzúzda és imamalom. Parancs és tilalom."

A németkérdésről s ezen belül főként a fasizmus lélektanáról, jellemrajzáról nyújt remek analízist legterjedelmesebb műve, az Európa elrablása (1966). A második világháború előtt írt, gyakran egyoldalú bírálataitól és támadásaitól eltérően Fábry nagylélegzetű irodalomkritikai esszéiben eljutott a szintézishez és a teljesen tárgyilagos mérlegeléshez. Irodalomkritikai értékelései és megítélései elsősorban erkölcsi-politikai szempontúak. "Annak, hogy a vox humana Fábry kritikai munkásságában a felszabadulás után is elsődleges mérceként érvényesül, a most mondottakon kívül más, közelebb eső okai is vannak. Egyik ok: a szlovákiai magyarságnak a felszabadulás tényével tragikus ellentétben álló négyéves jogfosztottsága. A másik ok: a szocialista fejlődésnek az ötvenes években beálló deformálódása, a proletárdiktatúrának személyi kultusszá való torzulása, a törvénytelenségek elharapózása, a dogmatizmus eluralkodása" – állapította meg egyik méltatója, Turczel Lajos.

A hatvanas évektől kezdve kötetbe gyűjtve sorra megjelentek Fábry régebbi írásai is: a Korunkban közzétett cikkeit tartalmazza a Valóságirodalom (1967), műveinek a Magyar Népköztársaságban készült válogatása a Hazánk, Európa (1967). Rövidesen megjelent a Korparancs és a Fegyver s vitéz ellen újabb kiadása is. A Stószi délelőttök (1968) a Harmadvirágzás irodalmával, a magyar és világirodalmi hagyományokkal foglalkozó esszéket tartalmazza, függelékében pedig a cseh és szlovák értelmiség címére {25.} küldött A vádlott megszólal olvasható. Műveiből két szlovák és egy cseh nyelvű válogatás is megjelent.