BEVEZETÉS

A nyugati magyar irodalom három évtizedét az emigrálás, kivándorlás évjáratai szerint is lehet úgy-ahogy tagolni, lenne némi alapja a földrajzi szempontú csoportosításnak is (nyugat-európai, amerikai, kanadai irodalom stb.), de ez a történet igazában két nagy fejezetre, időszakra bomlik, és két "nemzedék" munkáját zárja magába. Az egyik fejezetet azok írták, akik a negyvenes évek második felében hagyták el az országot tekintélyes írói múlttal, könyvekkel a hátuk mögött, s kint a pályát csak folytatták, de ide tartoznak azok is, akik ebben az időszakban léptek fel első írásaikkal Az 1956 után kezdődő másik fejezetbe, a második "nemzedékbe" azok sorolhatók, akik otthon párttagok voltak vagy börtönbüntetést szen-{357.}vedtek, továbbá az akkori fiatalok, a 20–25 évesen kikerült diákok, egyetemi hallgatók, akik külföldön kezdték el az írói pályát.

A generáció fogalmát pontosabb szó híján használjuk, s ezúttal a szokásosnál is lazább képződményt jelölünk vele, hiszen ha a nyugati irodalom említett két generációját egybevetnénk a magyarországi irodalom nemzedéki csoportjaival, kiderülne, hogy kettő helyett valójában négy vagy éppenséggel öt generációról kellene beszélnünk. A nyugati irodalom életében – akárcsak a politikai emigráció históriájában – a legfontosabb dátum 1956, ami ezután következik, az már "a kijózanult emigráció" történetéhez tartozik. Igaz azonban másfelől az is, hogy nem elhanyagolható jelentőségű tény, ki mikor hagyta el az országot, és mely időpontban kapcsolódott be a kinti irodalom életébe. Nagy Kázmér határozott vonásokkal különbözteti meg a "negyvennégyesek", a "negyvenhetesek" és "ötvenhatosok" csoportját; hasonló különbségek, több-kevesebb eltéréssel, az irodalom időrendi rétegződésében is kimutathatók lennének. Csupán néhány nevet említve, 1944–1945-ben távozott az országból Alföldi Géza, Eszterhás István, Flórián Tibor, Horváth Béla, Kerecsendi Kis Márton, Kutasi Kovács Lajos, Nyírő József, Wass Albert. Ennek a csoportnak a tevékenysége egyáltalán nem, vagy alig érintkezett azok munkájával, akik – mint Borbándi Gyula, Kovács Imre, Márai Sándor, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Zilahy Lajos – 1947–1949-ben emigráltak. S ugyanígy teljesen külön pályán haladt tovább az "ötvenhatosok" csoportjából a volt párttagok – Aczél Tamás, Enczi Endre, Háy Gyula, Méray Tibor, Molnár Miklós – és a hatvanas években induló fiatalok – Bakucz József, Horváth Elemér, Nagy Pál, Papp Tibor, Sulyok Vince, Thinsz Géza és mások – írói útja. Ha meg életkor, írói indulás, tehetség, eszme- és stílusvilág szerint tagolva próbálnánk áttekinteni anyagunkat, még összekuszáltabb képet nyernénk. A külső körülmények alakulása és rengeteg véletlen játszott közre abban, hogy miként alakult ennek az irodalomnak a sorsa, s bár fellelhetünk benne a közös eszmék alapján összeálló csoportokat, legalább ily élesen rajzolódnak ki előttünk az ellentétes irányok, az alkalmi társulások és a magányos pályák körvonalai is. A nyugati irodalom még viszonylagos értelemben sem volt soha egységes. Kisjókai Erzsébet, a becsvágyó szervező 1958-ban összeállított egy Irodalmi Almanachot (Brüsszel), azzal a céllal, hogy az emigráció különféle törekvéseit s az öregeket és fiatalokat összefogja; a kötetben Cs. Szabó László, Csukássy Lóránt, Kisjókai Erzsébet, Lökkös Antal, Megyery Ella, Rezek Román, Sulyok Vince, Szitnyai Zoltán, Tollas Tibor, Tóth László, Vajay Szabolcs írásai jelentek meg. A kísérlet azonban, hogy különböző pártállású és ízlésű írók egy fedél alatt szerepeljenek, folytatás nélkül maradt. A két nemzedék szerinti tagolást csak megszorítással használhatjuk, ehhez a felosztáshoz mindig hozzá kell gondolnunk, hogy az elnevezés igencsak elütő törekvéseket, különböző csoportokat és óriási színvonalbeli eltéré-{358.}seket rejt magában. Célszerűbb tehát, ha két időszakról, 1956 előttiről és 1956 utániról beszélünk, és ezen belül próbáljuk felvázolni a csoportokat, az irodalmi irányokat és ha vannak, a ténylegesen létező nemzedékeket.