Nyírő József (1889–1953)
Nyírő József a háború éveiben sodródott a közéletbe, politikai szerepet és lapszerkesztést vállalt; mint országgyűlési képviselő menekült nyugatra, előbb Németországban húzta meg magát, élete utolsó szakát Spanyolországban töltötte. Két regényt és egy filmdrámát írt, az Íme az emberek (Madrid 1951) önéletrajzi dokumentumregény az utolsó magyarországi hetekről és a bajorországi falucskában elszenvedett évekről, a menekültsorsról, a testi-lelki megpróbáltatásokról. Jellemző képeket fest a hontalanok társadalmáról, a menekültek kiszolgáltatottságáról, de valójában az az író célja, hogy önmagával, helyzetével és jövőjével számot vessen. Ahogy mindenkit, őt is a honvágy kínozza, azt kell tapasztalnia, hogy "önmaguk elől menekülnek az emberek", "a belső rabsors elől". De amilyen hiteles a könyv, amíg a hontalanok tengődését és gyötrelmeit idézi elénk, oly kevéssé meggyőző, amint az írót magát szólaltatja meg. Nyírő értetlenül veszi tudomásul az eseményeket, nem fogja fel, hogy mi történt vele és a világgal, a balsorsot, az irracionális erőket és a lelki elfajulást okolja a katasztrófa bekövetkeztéért. Úgy véli, démoni hatalmak vették birtokukba a történelmet, csak így eshetett meg, hogy ártatlan {359.} embereket szégyenletesen meghurcolt az élet. Tépelődései, komoly számvetési kísérletei meglehetősen lapos bölcselkedésbe torkollnak, könyve panaszáradatnak, önsajnálatnak és illúziókergetésnek kenetes hangulatú keveréke. Az 1945-öt követő évek némely emigrációs könyvére oly jellemző önámítással a "nagy leszámolás"-ba veti reményét, bár azt legalább sejteti, hogy az "új hajnalt", amikor az "emberi lélek szárnyra kel", a bizonytalan, távoli jövő hozhatja el. Másik regénye, A zöld csillag (Youngstown, Ohio 1950) szintén életrajzi anyagból készült, a menekülttábor lakói közé vezeti az olvasót, a nyomorúságos viszonyok rajzát egy minden megpróbáltatáson diadalmaskodó idilli szerelem boldog kifejletével és a "léleklátó" figurájával ellenpontozza. Ez a csodálatos képességekkel megáldott ember, aki fölfedezi mások szemében a zöld csillagot, a halál jelét, bámulatos jóstehetséggel múltba és jövőbe lát, arra indítja az írót, hogy hosszan elmélkedjék parapszichológiáról, telepátiáról, empátiáról, mindenféle lélektani furcsaságról, a kevéssé ismert pszichikai folyamatokról. A megfoghatatlan, értelmen túli világból próbál erőt meríteni, s a szóvirágokkal ékesített misztika nyújt neki támaszt a magára maradottságban. Ezt a könyvet is átszövi a csalódottság és a kiábrándultság érzése, az a balsejtelem, amelyet Krisztusról szóló drámája, A megfeszített (Youngstown, Ohio é. n.) előszava emígy fogalmazott meg: "a belső összeomlás fenyeget. Az a veszedelem, hogy vagy magunkban vagy utódainkban megszűnünk magyarnak lenni. Lélektani folyamat ez, amellyel önmagát veszítheti el mindenki. Nem is szándékosan, hanem az események és életkényszer, a körülmények hatása alatt."