A Janus-kiadások

A sikeres klasszika-filológiai próbálkozások ellenére a Jagelló-korban is a hazai humanista irodalom, pontosabban: Janus Pannonius állt a hazai filológiai érdeklődés középpontjában. Janus kultusza halála óta emelkedőben volt, s épp a 16. század első évtizedeiben vált az erős nemzeti (nemesi) öntudattól fűtött magyar humanista értelmiségi réteg közügyévé. Janus a nagy előd, a példa: "a haza és a nemzet dicsősége," ő a nemzeti klasszikus. S az ő műveit felkutatni "a feledés szennyétől megmenteni," "régi fényébe visszaállítani" és kiadni a 16. század első harmadának minden ambíciózusabb magyar humanistája – ob Pannonum gloriam et meritum Jani – "hazafias" kötelességének érezte. A külföldi humanista centrumokban tanuló magyar diákok idegen nációbeli társaik, tanáraik és a tudós közvélemény előtt ezzel demonstrálták, hogy a magyar sem barbár, nem begyepesedett agyú, műveletlen fajta, hisz ilyen nagy humanista költőt produkált; másrészt pedig hazai pártfogóiknak bizonyítani óhajtották a bonae literae-ben való előhaladásukat és jártasságukat. Tanáraik szintén ezzel igyekeznek magyar mecénásaik kedvében járni.

A Jagelló-kori Janus-kiadásokat Brodarics István próbálkozása vezeti be. Ő a padovai egyetemről hazatérőben – 1505-ben – a velencei Aldus Manutiusszal szeretné kiadatni neves földije néhány munkáját, majd 1512-ben újabb sikertelen kísérletet tett. Második próbálkozására már a Guarino-panegyricus bécsi kiadása (1512) sarkallta, melyet egy krakkói humanista professzor, Paulus Grosnensis Ruthenus (Pawel z Krosno) készített elő és ajánlott egy magyar főúrnak, Perényi Gábor ugocsai főispánnak.

{257.} Alig egy fél év múlva Paulus Crosnensis egykori tanítványa, Magyi Sebestyén a Guarino-panegyricust Bolognában újra megjelentette (1513). Ennek az újabb Janus-kiadásnak a jelentőségét nem a másodszor kiadott Guarino-panegyricus és toldalékai (két epigramma, egy elégia) adják meg, hanem a Szatmári György pécsi püspökhöz címzett ajánlólevelében kifejtett újszerű Janus-értékelés.

Magyi Sebestyén tolla alatt Janus "a mi korszakunk (nostrae tempestatis) legnagyobb, legkiválóbb poétájá"-vá nő. De nem áll meg e tétel kategorikus kinyilatkoztatásánál. A maga humanista módján bizonyítja is: "ha hősi versben a vezérek viselt dolgait vagy valami mást énekel meg, teljességgel felér Vergiliusszal, sőt azt mondanám, felül is múlja; hacsak nem kerülném annak látszatát is, hogy mivel földim, azért dicsérem ily szertelenül. Ha elégiáit olvasod, a szellemdús és édes szavú költőre, Tibullusra gondolsz. Ha epigrammáit, nem vágyol többé Catullus után." Tehát – szerinte – Janus nemcsak a "mi korszakunk" legnagyobb költője, hanem az antik nagyságokat is túlszárnyalja. A köznemes Magyi Pál alnádor fiából csak úgy árad a nemzeti öntudat, a magyar nemesi nacionalizmus. S mindez a bolognai humanista iskola fellengző stíl-köntösébe öltöztetve.

1514 legelején a köznemesség vezére és ideológusa, Werbőczy István küld kinyomtatásra Janus-verseket (10 elégiát) fiatal pártfogoltjának, a szintén köznemes származású Bekényi Benedeknek, aki már negyedik éve tanul Bécsben, Joannes Camers professzor keze alatt. Az elégiákat a tapasztalt praeceptor rendezi sajtó alá, de tanítványának is részt juttat a kiadás dicsőségéből, vele íratja meg az ajánlólevelet a patrónusnak, Werbőczy Istvánnak.

Bekényi ajánlólevelében, melynek humanista stiláris szintje az olasz iskolában képzett Magyiénál jóval alantibb, minden a haza és a haza dicsősége körül forog. Felemelő, nagyszerű a múltja; s csak azért nem ragyog kellő fénnyel az ősi dicsőség, mert kevés volt a magyar tollforgató, aki ezt megörökítette volna, a külföldiek pedig "rosszakaratú irigységtől" vezettetve őseink legfényesebb tetteit is elhallgatták – visszhangozza, illetve alkalmazza a Thuróczynál olvasottakat. Literatúránk kibontakozását az állandó háborúk gátolták, de "amikor a béke kedvezőbb bősége nagyobb dicsőséget engedett hazánknak és nemzetünknek, ... rövid idő alatt míly előrehaladást tettünk, arra a legfényesebb bizonyság Janus Pannonius, a finom tehetségű, nagyszerű költő..."

Nem fogunk a többi nemzeteknél alábbvalóknak látszani! – ez a jelszó. S hogy már most sem vagyunk, a bizonyíték: Janus Pannonius. Ezért küldi Werbőczy a tíz elégiát Bécsbe, s ezért akar ő még több Janus-művet is kiadatni. Erre azonban már nem került sor. Néhány hónap múlva ugyanis kitört a parasztháború, s utána Werbőczy mással volt elfoglalva. A soron következő kiadás nem is hazaiaknak, hanem külföldieknek köszönhető.

1518 júliusában ugyanis az eddigieknél jóval gazdagabb, Janus életművéről teljesebb képet nyújtó kötet hagyja el Erazmus barátjának, művei legszorgosabb kiadójának, Joannes Frobeniusnak bázeli nyomdáját, a híres elzászi humanista filológus és történetíró Beatus Rhenanus gondozásában. Janus a bázeli kiadással, mely a magyar kezdeményezések részleges betetőzője, külföldön, a német kultúrkörben is "beérkezett," európai recepciója megtörtént, mégpedig Magyi Janus-értékelését elfogadva, ugyanakkor iskolai auktorrá is népszerűsödve.

{258.} A hazai Janus-filológia továbbfejlesztője Adrianus Wolphardus (1491– 1544) lett, aki már a Guarino-panegyricus 1512-es bécsi kiadásánál is közreműködött. A bécsi egyetemről hazatérve hamarosan gyulafehérvári kanonok lett, s 1518-ban Gyulafehérvárt Janusnak egész sor kiadatlan munkájára bukkant. S mikor ő 1521 végén jogot tanulni a bolognai egyetemre megy, a talált kincseket is magával viszi, s Bolognában 1522-ben kiadja három kötetben. Az első kötet a Marcello-panegyricust, a második a Plutarkhosz-, Démoszthenész- és a Homérosz-fordításokat, a harmadik pedig az elégiák első könyvét (15 elégiát) tartalmazza. E műveket külön-külön Várdai Ferenc erdélyi püspöknek, illetve egy-egy gyulafehérvári kanonoknak ajánlja. A kísérő verseket ő és néhány Bolognában tanuló magyar diák, köztük a majdani énekszerző, Istvánfi Pál írják.

Wolphardus e kiadásokat iskolai használatra is szánta; Janust és munkásságát állítja követendő példaként a felnövekvő, új értelmiségi nemzedék elé: "Nem kételkedem abban, hogy igen sok pannóniai (időszakunk termékeny kiváló tehetségekben) eme poétának erényeitől és hírnevétől fellelkesítve, a halhatatlanság legszebb jutalmát szem előtt tartva és ettől feltüzelve, arra törekszik, hogy erejét megfeszítve a tudománynak ugyanazon végcélját érje el," ti. mint Janus a literatúra művelésével. Ennek szellemében saját programját is megadja. Ebbe tartozik – egyebek mellett – az egész Janus-i életmű kiadása is. Ígéretét ugyan nem váltotta be, de a Janus-i életmű nagy és jelentős része – hála Wolphardusnak és társainak – így is már a Jagelló-korban napvilágot látott. Panegyricusai közül a két legnagyobb és valóban jelentős, az elégiáknak pedig első kötete, amely a legértékesebb tizenöt elégiát tartalmazza. Csupán epigrammáival bántak mostohán. A több százból kb. hatvan jelent meg csak nyomtatásban.

A magyarországi humanista tudomány alapvetése reneszánsz-irodalmunk kezdő szakaszában – ha szerényebb teljesítményekkel is – megtörtént. A tudományos irodalomban a magyar humanisták a 16. század későbbi időszakaiban sem tudtak felzárkózni nyugat-európai társaikhoz. A török hódítás, az ország három részre szakadása s az egyetem változatlan hiánya ezt megakadályozta. A két legfontosabb területen, a történetírásban és a filológiában a Jagelló-kori kezdeményezéseket folytatva – így is születtek azonban számottevő eredmények, melyek ugyan csak kivételes esetben (Zsámboki munkásságában) váltak nemzetközi érdekűvé, de a magyar tudomány és irodalom fejlődésében nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be.