Szkhárosi Horvát András

Az énekszerzők egyik legtehetségesebbike a komor indulatú Szkhárosi Horvát András volt. Életéről alig tudunk egyebet, mint hogy talán a Gömör megyei Szkhárosról származott, s ferences szerzetes lehetett, mielőtt a reformációhoz csatlakozott. A Zemplén megyei Tállyán működött prédikátorként; 1542 és 1549 között írt tíz éneke közül hetet innen keltezett, egyet pedig Váradról. Valamennyi éneke Bornemisza énekeskönyvében (1582) jelent meg.

Farkas András és Batizi szelídebb kezdeményezése után (akiket talán személyesen is ismert) Szkhárosi hevesen lüktető, gúny- és haragtól tajtékzó énekei, nyersebb, harciasabb stílust, élesebben támadó, korholó, vádoló irányzatosságot képviseltek. Ozorai nyomán ő is az Antikrisztus országa ellen harcol, de élesebb fegyverekkel, s az ellenség táborát is pontosabban körvonalazva. A reformáció hívei, a "Krisztus országa" ellen szervezkedőket így nevezi meg egyik énekében: "Hatalmas urak és fejedelmek, Papok, pispökök és szerzetesek."

Verseinek nagyobb fele ez utóbbiak ellen hadakozik, a római egyházat és papjait támadja. Ezeknek a lelki "dúlók"-nak szerinte még a fejedelmeknél is több a bűnük, mert a vallást, az igazi kereszténységet is megrontották; a sok "emberi szerzés", pápai rendelkezés kiforgatta Krisztus egyházát eredeti mivoltából. Az Emberi szerzésről című neki tulajdonított énekben a szerzeteseket támadja szellemesen, maró iróniával, azt bizonyítva róluk, hogy ők a keresztények legnagyobb ellenségei. A vágánsköltészet hagyományai – bár más énekeiben is fel-feltűnnek – ebben érezhetők a legerősebben. Helyenkint szinte Apáti Cantilenájának szavai visszhangzanak soraiban. Ez a barátcsúfoló az Apáti-féle szatíra fejlettebb, legnagyobb hatású folytatása. Az Antikrisztus országa ellen (1542) című énekében viszont azon gúnyolódik, hogy a katolikusok a szentektől várnak mindenféle csodás földi segítséget, mert nem ismerik a szentírást és annak igaz értelmét. Az kétféle hitről (1544) című éneke a katolikus szertartásokat csúfolja, mint a pápa foltos (foltozással megtoldott) hitének bizonyságait; az igaz hit Krisztus tanítása, nem pedig a pápáé. Az isteni kegyelem gondoskodott üdvösségünkről, de "Te magyar nemzet keménnyakó vagy és igen siket vagy". Pedig senki sem mondhatja, hogy nem tudta isten akaratát: "Mert mind pap, deák, gyermek, hegedős nagy nyilván kiáltják" – írja Szkhárosi Az istennek irgalmasságáról (1546) című énekében. Isten ellen támadtak a földi hatalmasságok is, mert amíg a pápa regnált, nem ismerhették meg a bibliát. Amióta azonban Luther nyilvánvalóvá tette a pápának ezt a bűnét is, már felébredhettek volna az urak és elővehették volna a bibliát, hogy megismerjék végre isten akaratát. De ha a magyar nemzet még most sem tér észre, ne remélje megmaradását. Ez Szkhárosi utolsó keltezett énekének, a Panasza Krisztusnak, hogy ellene támadnak ez világiak (1549) intelme. Még egy Szkhárosinak tulajdonított ének tartozik e csoportba: a Pál érsek levelére való felelet (1548), amelyet 1548-ban írt Várdai Pál esztergomi érsek ellen. Egyetlen olyan éneke, amelyben megnevezett élő személyt támad, azzal vitá-{346.}zik. Várdai érseki körlevelének eredetije ma már ismeretlen, csak az ének alapján rekonstruálható. Eszerint arra intette híveit, hogy maradjanak meg a pápai végzések mellett, a szentírást ne a hittől szakadtak szerint magyarázzák, tartsák meg a katolikus szertartásokat, szokásokat, ragaszkodjanak a papi nőtlenséghez. Az ének sorra cáfolja az érseki levél tanításait, rendelkezéseinek helyességét.

Míg az egyháziakkal szemben inkább a fölényes gúny fegyverét forgatta, a világi feudalizmust támadó verseiben a próféták szörnyű jóslatait és fenyegetéseit számlálta elő és zúdította az urak fejére. Énekeinek ez a csoportja következetesen a mezővárosi polgárság oldaláról bírálta a vezető nemesi osztályt. Az fejedelemségről (1545) című éneke szerint az urak vétkei, mulasztásai, hitetlensége miatt zúdult minden baj az országra és a népre, s ha bűneikből meg nem térnek, gonoszságukért a biblia szerint is szörnyen meg fognak lakolni. Hajdan voltak jó fejedelmek, de a mostaniak kegyetlenek, bálványozók, nem hajlanak az Isten szavára. Az fösvénységről (1545) című énekében még megrázóbb az urak, a hatalmasok, a gazdagok szörnyűségeiről festett körkép. A "fösvénységben", a kíméletlen, erőszakos vagyonszerzésben a vétkek gyökerét látta, ebből hajtott ki minden egyházi és világi szertelen bűn. A fösvénység igájában nyög az egész míves-munkás világ: "Mert nagyságos úr vagy, minden koboz neked ... Utát megfoghad mindennek, fösvénység, Nem élhet tűled az nyomorult község, Mert teneked szolgál lám minden mesterség... Az szegény népnek erejét elveszed, És munkájokkal az férgeket tölted ... Büdös boroddal az népet bosszontod, Elvesző marháddal őket sanyargatod, Férges szalonnádot mind reájok osztod". A fösvénység pusztította el Görögországot, s a sok pártoskodóval most Magyarországot dúlatja szét, Buda vára is miatta került török kézre. A török állandó terjeszkedése s a meg nem szűnő bűnök a bibliai Mózes átkait juttatták eszébe. Az átokról (1547) című énekében olyan fergeteges, félelmes szavakkal számlálja elő Mózes átkait, hogy azok teljesen az ő haragjának ostorcsapásaiként hatnak. Borzalmasan igaz színei mindenkiben rettegést akartak ébreszteni s félelmet a legsúlyosabb átok beteljesedésétől: az idegen nép jármába, szolgaságába jutottak szörnyű szenvedéseitől.

Szkhárosi megannyi más reformátor társával világosan látta az országvesztő romlás okait, s a vallási reform és a biblia feddő-átkozódó tiltakozásával harcolt a feudális anarchia túlkapásai ellen. Azt hitte ő is, hogy a társadalom istentől megszabott rendje megmásíthatatlan. Valójában nem a feudalizmust támadta (elképzelései sem voltak valamely más, a meglevőnél jobb társadalmi berendezkedésről), hanem a feudalizmus kinövései, az önkény, a féktelen vagyonszerzés, a vallással való kereskedés, a törvénytelen adószedés, robot s a harácsolás és fosztogatás napirenden levő mindenféle formája ellen kelt ki. Ezeken akart javítani, változtatni egy törvényekkel szabályozott feudális monarchia keretei között, amely a mezővárosi polgárság akkori igényeinek is megfelelt volna.

Utolsónak említjük Vigasztaló énekét, az egyetlent, amelyben nem hadakozik senkivel. Az igazhitűek kicsiny seregének bátorítására írta, akiknek semmi nem árthat, mert rendíthetetlen hitük győzelmesen vezeti őket Krisztus országába. Ez az ének tisztán, lelkesítőn szárnyal, szinte végig zavartalan ihletésű líra, amilyen ez időben nálunk csak kevés született. Líraiságát a többi {347.} kilenc alig közelíti meg, noha ezeket is "lírai" darabokként szokták emlegetni. Epikus magja kétségtelenül nincs egyiknek sem, s mindenikben akadnak líraibb részletek; ami azonban túlteng bennük, az a retorikus-didaktikus elem.

Szkhárosi oktató, magyarázó, vitatkozó énekei (s részben a vallásos históriák is) funkciójuk szerint prédikációk, illetőleg prédikációt helyettesítő énekek, s a Farkas András- és Batizi-féle történetelméleti művek rokonai, e műfaj továbbfejlesztett változatai.

A reformátori szenvedélytől fűtött Szkhárosi oktató, intő, vádoló, fenyegető, átkot szóró indulatai, új mondanivalója számára a régi, középkori ének kereteinek kitágításával teremtett új kifejezési formát, új énekstílust. Érzelmeinek ereje, gondolatainak súlya, felelősségtudata szavainak is szárnyat adott, s az íróban akaratlanul is felébresztette a költőt. A prózaias fejtegetés, magyarázat burkát nála minduntalan áttöri a mindenre reagáló belső érzelmi feszültség, amely helyenkint valóban művészi szépségű képekben villan fel. Legnagyobb stílusélménye a biblia, s ez minden során érezhető, de a biblia kifejezés-és szóláskincsének nem egyszerű átvevője, hanem azt jó érzékkel színezi, árnyalja, sőt önállóan tovább is fejleszti. Ezt példázza Az átokról következő versszaka is:

Érccé válik fejed felett a szép csillagos ég,

Vassá válik talpad alatt az nagy jó zsíros föld.

Porharmatot, hamuesőt iszik az aszú föld,

Megrepedez, úgy panaszol reád az szomjú föld.

A biblián kívül sokat felhasznál a középkori énekek nyelvkincséből is. Stílusában szerencsésen olvad össze a középkori egyházi, a deák és a vágáns énekhagyomány, valamint a biblia hatása. Legtöbbször alig szétválaszthatóan jelen van mindegyik, de a társadalombíráló három énekben mégis a bibliai hangulatú komor színek az uralkodók, a vitatkozókban pedig a vágáns gúnyversek és szatírák rikoltó csúfolódása, mindent travesztáló hajlama és vaskos humora harsog. Íme a Kétféle hitről szóló ének két versszaka, amely a böjt, időben is csak gyomruknak élő szerzetesek pompás, mozgalmas ábrázolásai a kolostori kerengő reggeli életének görbe tükörben való bemutatása:

Reggel a papok ha böjtökben felkelnek,

Kelletlen az haltul igen birbitélnek,

Sok precest olvasnak, egyházat kerengnek,

Honnét halat hoznak, mindenfelé néznek.

Vajki okosok akkoron az barátok,

Pénzt ők nem hordoznak, de kezekben szatyrok,

Hosszú olvasójok ő nyelvek, hállójok,

Nagy sokat akkor kong ő hangos harangjok.

Szkhárosi jó zenei képzettségére vall, hogy tíz énekében kilenc különböző strófaképletet használt, s kitűnő ritmusérzékkel ügyelt sorainak formai tökéletességére.