{494.} Sommer János

Az erdélyi antitrinitarizmus radikális irányának kezdeményezője, Sommer János (1540–1574), a szászországi Pirnában született. Kelet-Európába 1561-ben került, amikor az egyházi és kulturális reformokkal kísérletező Jacobus Heraclides moldvai vajda szolgálatába szegődött. Ennek bukása után Erdélybe menekült, előbb Brassóban, majd Besztercén működött tanárként, 1570-ben pedig a kolozsvári unitárius iskola lektora lett. Az antitrinitárius tanokkal valószínűleg már Heraclides környezetében megismerkedett, s Erdélyben is hamar bekapcsolódott a háromságtagadók szellemi mozgalmaiba. Munkásságának legtermékenyebb időszaka kolozsvári tanárságára esett; itt kezdetben ő volt a racionalisztikus irány fő képviselője, 1572-től kezdve pedig művei Palaeologus erősödő hatásáról tanúskodnak. A kiváló humanista műveltségű Sommer sokoldalú irodalmi munkásságot fejtett ki: teológiai és filozófiai munkáin kívül megírta Heraclides életrajzát (Vita Jacobi Despotae (Jacobus Despota élete)); emlékbeszédet készített János Zsigmond halálára; német énekeket szerzett. Elismeréssel fogadott latin alkalmi verseiről az előző periódus tudós költészetének keretében emlékeztünk meg.

Teológiai munkásságának első terméke feltehetően az Explicatio primi capitis Joannis (A János-evangélium első fejezetének magyarázata) címen névtelenül közreadott kis írás, mely a Refutatio propositionum Petri Melii (Melius Péter javaslatainak visszautasítása) (Gyulafehérvár 1568) című vitairat függelékeként jelent meg. Sommer szerzőségét stilisztikai okok mellett elsősorban az teszi valószínűvé, hogy ebben a műben olvasható először később részletesebben is kifejtett két fontos új gondolata. Míg az erdélyi antitrinitarizmus többi képviselője számára valamely vallási tétel helyes voltának úgyszólván kizárólagos kritériuma, hogy az a bibliában expressis verbis benne van-e, addig Sommer szerint ezzel egyenlő súllyal esik latba, hogy az adott tétel logikailag mennyire elfogadható. Az Explicatio világosan kifejti, hogy úgynevezett hittitkok nincsenek, ami irracionális, az nem is lehet igaz. A másik lényeges új megállapítása pedig az, hogy a Szentháromság-dogma a platóni idea-tanból származik.

A racionális biblia- és dogmakritika, valamint a vallási türelem gondolatának a hirdetése állnak 1570-től kezdve nagyobb számban készülő munkáinak középpontjában. Ezek közül nyomtatásban csak Károlyi Péter ellen írt vitairata (Refutatio scripti Petri Caroli (Károlyi Péter iratának cáfolata)), valamint teológiai értekezéseinek egy kisebb gyűjteménye (Tractatus aliquot (Néhány tanulmány)) jelent meg 1582-ben; ez utóbbiban foglal helyet Theses de Deo Trino (Tézisek a háromságos Istenről) című filozófiatörténeti érdekességű munkája is. Kéziratban maradt művei közül Acontius-átdolgozása a legnevezetesebb (Kolozsvár, 3. sz. Akad. kt.).

Jacobus Acontius, akinek Satanae stratagemata libri octo (A sátán cselvetései. Nyolc könyv) című munkáját Sommer az erdélyi antitrinitárius papság részére 1570-ben átdolgozta, a bázeli {495.} humanista szabadgondolkodó kör tagja volt, s műve a vallási türelem gondolatának egyik legjelentősebb 16. századi kifejtése. Sommer átdolgozásának a következő években igen nagy volt a hatása az erdélyi unitáriusokra. Ezzel egyidőben a Theses de Deo Trino című munkácskában, melynek anyagát a következő évben a Károlyi ellen írt terjedelmes vitairatban is felhasználta, konkrét filológiai eszközökkel tette vizsgálat tárgyává a Szentháromság-tan eredetét. Újabb bizonyítékokkal támasztotta alá a Trinitas-dogmának a platonizmusból való származtatását, a Krisztus isteni és emberi természetéről szóló tanítást pedig a Héraklész-mítosszal hozta összefüggésbe.

Sommer az Erdélyben működött antitrinitárius szerzők közül a legracionalisztikusabb, legfelvilágosultabb szellemű. Számára szinte minden vallási dogma lényegében adiaphoron (közömbös), lényegtelen; talán csak isten létét és Jézus isteni küldetését tekintette vitán felül állónak. A biblia tekintélyét nem vonta kétségbe, de benne humanisztikus, morális tanítások gyűjteményét s egy minden miszticizmust nélkülöző racionalista vallásfilozófia alapokmányát látta, a biblia tagadhatatlan misztikus, irracionális elemeit pedig csupán metaforáknak tekintette. Az a felismerése, hogy a görög filozófia misztikus, irracionalista áramlatai, valamint a pogány vallásos képzetek az egyház dogmáinak kialakulására döntő hatással voltak, lényegét tekintve helytálló, s igen nagy filozófia- és vallástörténeti jelentőségű.

Sommer nem olyan értelemben vallásújító, mint Blandrata, Dávid vagy akár Palaeologus is: szerinte a biblia helyes értelmezése tudományos feladat, amely nem tekinthető lezártnak, végleges megoldása nemzedékek munkáját igényli; így saját álláspontját is legfeljebb jobbnak tekinti a korábbiaknál, de sohasem cáfolhatatlan, örök igazságnak. A vallási viták – legtöbb kortársától eltérően – számára nem az élet és üdvösség kérdései: meggyőződése szerint nem bűn a jóhiszemű tévedés, de súlyos hiba embereket bizonytalan értékű tanok elfogadására kényszeríteni. Éppen ezért maga sohasem állít fel új hittételeket, de a már kialakult vitákban habozás nélkül mindig a racionalisztikusabb álláspont védelmére kel, s azt olyan logikai és filológiai eszközökkel igyekszik bizonyítani, amelyeknek a vallási kérdésekkel kapcsolatos használata tulajdonképpen újszerűbb, mint maga az általuk bizonyított teológiai újítás. Sommer erdélyi kortársai közül mint stiliszta is kiemelkedik. A művészi igényű nyelvi megformálást nemcsak latin és német versei, illetve Heraclides-életrajza, hanem filozófiai-teológiai tárgyú értekezései sem nélkülözik.