Anonymus Gesta Hungaroruma

Egy 13. századi, valószínűleg domonkos szerzetes által másolt kódexben (OSzK) maradt fenn Anonymus munkája, mely két évszázad óta áll a tudományos viták középpontjában. Az ismeretlen szerző csak nevének a kezdőbetűjét árulta el (P. dictus magister), valamint hogy a boldogult Béla király nótáriusa volt. A magister cím valószínűleg egyetemi végzettségre. a nótárius kancelláriai szolgálatra utal, de hogy hol járt egyetemre és melyik Béla király szolgálatában állott, azt ebből még nem lehet megállapítani. Műve elemzésének tanulságai leginkább III. Béla kora, illetve a halálát követő esztendők javára szólnak, bár legújabban is születtek figyelemre méltó érvek mind II., mind IV. Béla kora mellett. Ha Anonymust nagy valószínűséggel III. Béla korába helyezhetjük is, az már felette bizonytalan, hogy az ekkor élt Péter {81.} esztergomi préposttal lenne azonos, amit – a P. kezdőbetű alapján – többen feltételeztek. A Péter prépost szövegezésében fennmaradt néhány oklevél ugyanis stílus tekintetében eltér a Gesta Hungarorumtól, s az is feltűnő, hogy miközben Pannonhalma s különböző bencés nemzetségi monostorok helyei nagy szerepet játszanak Anonymus honfoglalás-történetében, Esztergomról említés sem történik. Így végül is nem tudhatjuk, világi pap volt-e vagy bencés. Külföldi tanulmányainak színhelyét illetően a lovagregények ismerete s az antik auktorokon való iskolázottság nyomai Párizsra és a világiasabb Orléans-ra mutatnak; Hugo Bononiensis (bolognai) Rationes dictandi prosaice (A levélírás kézikönyve) című stílustanító kézikönyvének tudatos követése viszont itáliai tanultságra enged következtetni. Mivel a 12. század második felében a magyar diákok leginkább a párizsi egyetemet látogatták, a franciaországi tanulmányokat tekinthetjük valószínűbbeknek.

Anonymusnak nem a Gesta Hungarorum volt első munkája; iskolaévei alatt Dares Phrygius 5. századi római író Trója-története és más források alapján ő is egybeszerkesztett egy Trója-históriát, amire maga emlékeztet gestája ajánlólevelében. Ugyanitt jelenti be új műve célkitűzését is: megírni "Magyarország királyainak és nemeseinek származását." Az "igen nemes magyar nemzet" ugyanis – tanúskodása szerint – csak "a parasztok hamis meséiből vagy a regösök (joculatorok) fecsegő énekéből" értesülhetett eddig hősi múltjáról, ami a tudós író véleménye szerint "nagyon is nem szép és elég illetlen dolog". Igaz, hogy a 11. században keletkezett már olyan történeti mű, amely a magyarok őstörténetével s a honfoglalással foglalkozott, sőt megállapítható, hogy Anonymus ezt a régi gestát ismerte is, kijelentései mégsem jogosulatlanok. A magyar történet legrégibb fejezeteit tartalmazó ősi gesta ugyanis a pogány kor eseményeinek leírásában meglehetősen szűkszavú lehetett, s kizárólag az Árpád-ház, a dinasztia tetteire szorítkozott. Anonymus viszont annak a kornak a gyermeke, amikor a világi nagybirtokosok, akik részben az egykori nemzetségfők leszármazottai, már közvetlenül is részt kívántak a hatalomból; az ő eredetüket pedig valóban csak a joculatorénekek és paraszti hagyományok tartották emlékezetben. Mint a születőben levő oligarchiának a szószólója, Anonymus csak olyan történelmi művet tekintett Magyarország "nemeseihez" (értsd: főuraihoz) méltónak és az igazságnak megfelelőnek, amely az ő elődeik hősi harcairól, földfoglalásairól is számot ad. Ezért határozta el új, részletes honfoglalás-történet megírását.

Műve a magyarok őshazájától Géza fejedelemig, az államszervezés kezdeteiig tárgyalja a magyarok történetét. A Szkítiával azonosított őshaza s a magyaroknak a szkítákkal való azonosítása minden bizonnyal 11. századi magyarországi forrására megy vissza, s innen eredhet Géza uralkodásának korszakhatárként való felfogása is. Egyébként azonban e régi gesta elbeszélését szinte teljesen mellőzi, csupán az Árpád-ház turul-genealógiáját őrizte meg, Emese álmává szelídítve. A magyarok ősi szarvasmondáját, valamint az országfoglalás jogosságát igazoló fehér ló-mondát elhagyta, egyes elemeik más összefüggésben való felhasználásával azonban elárulja, hogy olvasta vagy hallotta azokat.

A honfoglalás-történet újszerű kidolgozásánál Anonymus sajátos középkori "tudós" módszerrel dolgozik: felhasznál hitelesnek gondolt mondai hagyomá-{82.}nyokat vagy írott forrásokat, de ugyanakkor saját korának viszonyait is visszavetíti a múltba; az ellentmondásokat pedig logikai okoskodással vagy önkényesen konstruált események beiktatásával igyekszik kiküszöbölni.

Hiteles hagyományon alapul az az értesülése, hogy Árpád vezér serege északkelet felől hatolt be az ország területére. De mivel eszerint a magyaroknak azon a területen kellett áthaladniuk, ahol az ő idejében az erős kievi orosz állam terült el, megrendeztet Kievnél egy sohasem létezett nagy csatát magyarok és oroszok között. Külföldi forrásokból tudta, hogy Magyarország területén egykor a hunok uralkodtak, akiket a nyugati történetírók éppúgy a szkítáktól származtattak, mint a magyarokat. Anonymus ezért a hun Attilát ugyanattól a szkíta őstől, Magógtól származtatta, mint Árpád nemzetségét, ez utóbbinak a hódítását pedig a jogos örökség visszavételének nyilvánította. A földfoglalást szimbolikusan igazoló, de az Attila-rokonság folytán feleslegessé vált fehér ló-mondával együtt Anonymus a morva uralkodó személyét is mellőzte, pedig a régi gesta szerint ez volt a honfoglalók legfőbb ellenfele. Mivel ugyanis a 12. század második felében Magyarországot a terjeszkedő bizánci birodalom részéről fenyegette veszedelem, az ország szuverénitásának történeti igazolása szempontjából kívánatosabbnak tűnt egy bizánci hűbérest, a sohasem létezett Zalán bolgár vezért megtenni a honfoglaló Árpád ellenségének. Így született Anonymus tollán a Zalán elleni háború tudós koholmánya, amely – ha a történeti igazsághoz nincs is köze – kitűnő témát szolgáltatott Vörösmarty eposza számára.

A névtelen jegyző legfőbb törekvése természetesen a magyar oligarcha-családok honfoglaló őseinek a bemutatása és kiemelése volt. Ennek érdekében valósággal benépesítette a honfoglalás kori Kárpát-medencét magyar vezérekkel s ezek állítólagos ellenfeleivel. Forrásul részben hősi énekek, mondák, nemzetségi hagyományok, részben pedig tudós vagy helyesebben tudákos kombinációk szolgáltak. Az egyes családok honfoglaló őseiről bizonyára voltak hiteles vagy kitalált hősi énekek, s ezek nyomai Anonymus művében ki is tapinthatók. Éppen az egyik vezérnek, Töhötömnek a hadjáratával kapcsolatban örökítette meg a gestaíró a már említett két joculator-verssort is. A hiányzó magyar vagy ellenséges vezérek megteremtéséhez gyakran helynevek adták az indítékot: így lett a Gyalu helynévből a magyarok által legyőzött Gelou vlach fejedelem, s így adott Zobor hegye ötletet az állítólag ott felakasztott Zobor szláv vezér kiagyalásához. A talán történeti hagyományon alapuló ún. vérszerződésnek és a merő kitalálásnak minősíthető pusztaszeri gyűlésnek az elbeszélése szintén az 1200 körüli oligarchikus törekvések számára kívánt történeti jogalapot teremteni. Ezek az állítólagos szerződések ugyanis kimondják, hogy a fejedelem a főemberekkel együtt kormányozza az országot, vagyis hogy hatalma korlátozott. A Gesta Hungarorum tehát végül is az 1200 körüli évek főnemesi politikájának történeti propaganda-irata lett, s a korábbi dinasztikussal szemben egy új, oligarchikus történetszemlélet megteremtője.

A "magyar királyok és nemesek eredeté"-nek ez az új szempontú feldolgozása érdekes, színes történeti elbeszélést eredményezett. A vezérek földfoglalásának leírása arra kényszerítette a szerzőt, hogy a honfoglalás történetét ne egy szálon mozgó eseményként, hanem epizódok kusza szövevényeként adja elő. Világos, biztos kompozíciót így nem alkothatott, regényes, kalandos történetet viszont annál inkább. Hőseit igyekezett a vitézség, a leleményesség, a hűség, {83.} a tömeggel szembeni felsőbbrendűség lovagi ideáljainak megfelelően formálni, bőven merítve hasonlatokat, jelzőket a kor legnépszerűbb lovagregényeiből, a trójai háború és Nagy Sándor históriáiból. A trójai háború meséjét, lovagi mezbe öltöztetve – mint tudjuk – ő maga is feldolgozta, s forgatta a Historia de praeliis Alexandri Magni (Nagy Sándor hadjáratainak története) című elterjedt Nagy Sándor-regény valamelyik változatát is. A magyar vezéreknek, különösen Álmosnak a jellemzése kor főként Dares Trója-regényéből kölcsönzött. Álmos és Árpád ajkára pedig a Sándor-regény fordulatait értékesítve adott buzdítóbeszédeket. A honfoglalók életét minduntalan a lovagi szokásoknak megfelelően képzelte el: ünnepélyes követküldések, uralkodóknak küldött ajándékok, a lovagi luxus kellékei (hermelin, cobolyprém), de különösen Árpád lovagi tornával fűszerezett győzelmi ünnepének pompás leírása tanúskodnak a magyar honfoglalás átköltésének lovagi szelleméről.

Különleges figyelmet érdemel Anonymus stílusa is. Elődeihez hasonlóan a rímes prózát alkalmazza, de ezt váltogatja – Hugo Bononiensis már említett kézikönyvének tanítása szerint – az ún. prosimetrummal, a vers és próza vegyítésével. Rímes prózája különösen a leglendületesebb részekben csap át versbe (ez a modor tette lehetővé a két joculator-verssor beiktatását is), ami rafinált művésziséget kölcsönöz stílusának. Fokozza ezt egyéb korszerű stilisztikai eszközöknek, mint a szóhalmozásnak, a szójátéknak, az alliterációnak stb. sűrű alkalmazása is. Stílusa azonban leginkább annak köszönheti egyedi sajátságát, hogy a nyugat-európai mintákat követő korszerű stíluseszközök egy kényelmes, bőbeszédű, ismételgető előadásmóddal, a képek, kifejezések stereotíp használatával váltakoznak. Mindez egy naivabb stílusnak a megnyilvánulása, mely helyenkint a biblia hatására, többnyire azonban az ismert és az egyes vezérek harcainak elbeszélésénél alapul vett hősi énekek modorára vezethető vissza.