Élete

1629-ben született Ungvárt református vallású módos középnemesi családból. Atyja jogvégzett ember volt, egyik bátyja prédikátor. Iskoláit Sárospatakon járta, tanulmányainak befejezése Comenius igazgatói szolgálatának idejére esett. Itt ismerkedett meg a klasszikus latin költészettel, s valószínűleg ekkor keletkeztek első költői szárnypróbálgatásai is. 1656 és 1663 között a füleki végvárban seregbírói hivatalt viselt, egyben Gömör vármegye esküdtje volt. Ekkoriban már házas, felesége Baranyi Ilona. Füleki évei alatt számos összeköttetésre tett szert, hiszen a mozgalmas végvár ekkoriban nemcsak Nógrád, hanem a menekült Heves és Pest vármegyék székhelye is volt. 1663-ban Wesselényi Ferenc nádor és Széchy Mária szolgálatába lépett mint belső "komornyik", azaz titkár, s a nagyúri család ügyeit odaadó buzgalommal intézte. Gyöngyösi István társadalmi helyzetét teljes mértékben familiáris volta határozta meg, egyénisége szinte felolvadt a szolgálatban, másrészt viszont ezen nyugodott anyagi léte, gyarapodása, családjának sorsa is. Az udvari környezet irodalmi légkört is jelentett számára: Wesselényinek, Célia unokájának birtokában megvolt Balassi verseinek egy kéziratos másolata. A nádor szívesen idézgetett belőle, s Gyöngyösi írásai is tanúskodnak Balassi {185.} ismeretéről, Széchy Mária pedig könyvek kiadását támogatta, sőt maga is írt verseket. Költői tollát is szívesen bocsátotta Gyöngyösi a patrónus rendelkezésére, így keletkezett a Murányi Venus (1663–1664), s megjelenését is a nádornak köszönhette. Az eddig elvakultan királyhű, de most a Habsburgokkal szemben szervezkedő Wesselényi új politikai irányvonala érvényesül Gyöngyösi következő nagy művében, a 60-as évek második felében írott Kemény János emlékezetében. Ura halála (1667) után az özvegy szolgálatában maradt, s bár udvari pletykák miatt hátratételt is kellett szenvednie, híven kitartott mellette. A Wesselényi-összeesküvés leleplezésekor maga is börtönbe került, innen azonban hamarosan megszabadult, egyfelől, mert szerepe jelentéktelen lehetett, másfelől, mert katolizálással megszerezte Szelepcsényi prímás kegyét. Széchy Máriának bécsi fogsága idején is jó szolgálatokat tett, és vele maradt az özvegy szabadon bocsátásáig. Az 1670-es évek elején Andrássy Miklós gömöri főispán szolgálatába lépett, s minthogy 1668 óta özvegyen élt, az Andrássy-udvarból nősült, feleségül véve Görgei Juditot. Jogtudományi jártassága, ügyessége nevét országszerte híressé tette, nagyurak keresett ügyvédje lett: Zrínyi Ilona is igénybe vette szolgálatait. Gömör megye 1681-ben követéül küldte a soproni országgyűlésre, ekkor udvarolt Eszterházy Pál nádornak Kesergő Nympha című allegorikus költeményével. 1683-ban viszont már a Thököly Imre által összehívott felsőmagyarországi országgyűlésen képviselte megyéjét, bemutatva a kuruc fejedelem házasságát ünneplő epithalamiumát, 1685-ben az Andrássyak adományozta krasznahorkaváraljai házába költözött, s élete hátralevő részét itt élte le. Gömör 1686-ban alispánná választotta. Közben állandóan élvezte Koháry István pártfogását is. 1692-ben második felesége is meghalt: öreg korában a megyei hivatal terheitől szívesen menekült a költészethez: átdolgozta és sajtó alá rendezte több korábbi művét; Koháry előtt tisztelegve megírta a Rózsa-koszorút (1690) és a Csalárd Cupidót (1695), Andrássy Péternek ajánlva pedig utolsó művét, a Charicliát, (1700). 1704 áprilisában II. Rákóczi Ferenc egyik rendeletét hajtotta végre, s július 24-én halt meg Rozsnyón.

Gyöngyösi a familiáris költő típusának legmagasabb színvonalú képviselője a magyar irodalomban. Az írói magatartás tekintetében a Jagello-kor deák-versszerzőit jelölhetjük meg legtávolabbi elődeiként. Önálló politikai álláspontja nincs, véleménye a patrónuséval azonos, s ha változik ennek állásfoglalása vagy új patrónus szolgálatába szegődik, minden megrázkódtatás, vívódás nélkül alakul át az övé is. Semmi rendkívüli sincs tehát abban, hogy pártfogói között ott találjuk a 17. század második felének legkülönbözőbb politikai felfogást valló főurait: a királyhű, majd összeesküvő Wesselényit; az ifjú korában Zrínyi-rajongó, később ultra-lojális Eszterházy Pált; Thökölyt, a kuruc fejedelmet; a sok évig Thököly rabságában sínylődő labanc Koháryt; a hol kuruc, hol császárpárti Andrássyakat. Gyöngyösi egyformán szolgálni tudta valamennyit, anélkül, hogy ő maga ide-oda hajladozó politikai szélkakas lett volna. Van ugyanis következetesség életútjában: a gazdagodni kívánó nemes ama típusa, aki célját nem önálló politikai harccal kívánja elérni, hanem a főurak árnyékában igy;kszik javait gyarapítani.

Társadalmi helyzetéből és magatartásából következik, hogy költészetében a legkülönbözőbb politikai álláspontoknak ad hangot, noha őrá egyik sem jellemző. Egyéni mondanivalóját ezért nem az általa csupán tolmácsolt {186.} politikai eszmékben, hanem az egész költészetét átjáró, azt egységesen meghatározó nemesi életszemléletben, általános világképben kell keresnünk. A főúri törekvések szolgálatában írt művei főként a hatalomra, a nemzet sorsának irányítására nem törekvő, a kezdeményezéstől, harctól visszahúzódó, de közben csendesen gyarapodó nemesség életérzését juttatták kifejezésre. E kettős írói feladatnak pedig mindig tudatosan szépirodalmi formában s a legkorszerűbb – bár egyúttal korhoz is kötött – művészi eszközökkel tett eleget.