Beniczky Péter

A magyar barokk egyik legnépszerűbb költője, Beniczky Péter (1603–1664), rokonságban állott a Felvidék számos főúri és gazdag nemesi családjával. Életének jelentékeny része főúri familiáris szolgálatban telt el, 1654-től az esztergomi érsek udvari kapitányaként működött. Sok baja és pöre akadt az Apponyi- és a Thurzó-családdal, ez utóbbiak az általa igazgatott birtokok hűtlen kezelésével vádolták. 1641-ben egy konstantinápolyi követségnek is tagja volt. A költészetet magános óráinak vidítására, kellemes időtöltésül művelte, de verseit kiadásra szánta, mert végrendeletében pénzt is hagyományozott kinyomtatásukra. Barátja, Bartók István esztergomi kanonok tette közzé őket még Beniczky halála évében, Magyar Rhytmusok (Nagyszombat 1664) címen; de mivel kevésnek találhatta a vallásos verseket, Nyéki Vörös jó néhány kisebb költeményét is közéjük sorolta.

Beniczky munkássága Rimay János elmélkedő modorát folytatja. A mélyebb megrendülést vagy a személyes hangvételt nélkülöző vallásos verseiből az átlagember kedélyvilága tükröződik, gondolatmenetüket nemegyszer Pázmány Péter imádságaiból állítja össze (Reggeli ének, Más mindennapi könyörgése a léleknek). Gyakori témája a bűnbánat, ilyenfajta verseiben találunk színesebb, fordulatosabb barokk pátoszt, a Balassi–Rimay hatás azonban lépten-nyomon jelentkezik ("Erőm felett ne hagyd, Ki hatalmas Úr vagy, S borúlnom kisírtetben" – "Rothadt fekélyekkel, s Fene ötte sebbel Rakva szívem és testem"). Istenes versei között akad a teremtett világ szépségét dicsérő, a mennyországról elmélkedő, az utazás közben oltalmat kérő. Beniczkynek is kedvelt témája a szerencse állhatatlanságáról való elmélkedés: gyűjteményében három ilyen vers található. Érdekesen formálja a régi írói közhelyet, Hogy a szabadságnak méltósága mindeneknél kívánatos. Ebben a költeményében bukkan fel a zsíros koncon hízott láncos eb és a szabad farkas ezópusi témája. Szokványos, de sikerült barokk leírás A kívánatos kikeletnek gyönyörűségérül és a Vélekedés az ékességrül, amely tulajdoníttatik a rósának.

Külön figyelmet érdemel Hogy az Isten egyedül maga veri a hadakat című szép vitézi verse, melyet buzdításnak szánt, midőn a pogány "hazánk rontására, s népünk rablására" készült. A költemény a török rabló támadásait megállító nagyvezekényi diadal (1652) hangulatában keletkezett, s az alkalom a költőt Balassi egyes vitézi képeinek felelevenítésére késztette; egészében azonban a vitézi életnek inkább Rimay-féle szemlélete érvényesül a versben. Jó szemű költőre vallanak egyes konkrét részletmegfigyelések, különösen a harcra készülődő magyar kisnemes bemutatása:

{198.} Mostan paisodat

Tisztítsd páncélodat,

Sisakod vedd le szegről;

Élesítsd kardodat,

S hizlaljad lovadat,

Fogd ki az eke mellől ...

Beniczky efféle stilisztikáját a kuruc nemesi költők fogják rövidesen hasznosítani.

A gyűjteményes kötet második részét alkotó Magyar példabeszédek Beniczky népszerűségének legtartósabb biztosítékai voltak. Az egy-egy Balassi-strófába tömörített epigrammák eszmeileg az udvari életbölcsesség lapos közhelyeit ismételgetik formailag azonban gyakorta csattanós, olykor fordulatos alkotások, amelyek rövidségük folytán szinte szállóigévé váltak. Kedveltségüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Kisviczay Péter 1713-ban megjelent latin-magyar közmondás-gyűjteményében minduntalan idézi őket, Apáti Miklós, a jeles karteziánus író pedig latinra fordítja egy részüket Vita triumphans (Győzedelmes élet) (1688) című filozófiai művében.

Az élete jelentős részében szlovák nyelvterületen élő költő ezen a nyelven is megverselte témáit, részben a magyar versekkel egyező, részben azoktól némileg eltérő tartalommal. A múlt századig kéziratban maradt szlovák költeményei előkelő helyet biztosítanak számára a régi szlovák irodalom történetében. Mint magyar költő, a nemesi "középszer" életérzését, magatartását fejezte ki, akárcsak Gyöngyösi. Az udvari költészet művelői közül, a nagy epikus mellett, ezért ő is igen kedvelt poétája lett a 18. századi magyar nemességnek.