Kegyességi művek

Pázmány Péter és Hajnal Mátyás ájtatossági művei után, az 1640-es évektől kezdve egyre több hitbuzgalmi könyvet fordítottak vagy írtak a katolikus udvari papok, elsősorban úrnőik számára. Ezek egyik csoportját a magyarra fordított officiumok (kötelező papi könyörgések, egyházi zsolozsmák, hagyományok szentelte imádságok) alkották, melyekre az előkelőbb világiaknak a különböző vallásos társulatokban való részvétele miatt volt szükség. A legnépszerűbb a Mária-officium (Officium Beatae Mariae Virginis, Pozsony 1643) volt, melyet ismeretlen összeállítója "több ájtatos úri asszonyok", köztük Nyáry Krisztina kérésére és Eszterházy Júliának, a nádor leányának ajánlva bocsátott közre. Az 1662-ben megjelent második kiadás viszont II. Rákóczi György özvegyének. Báthori Zsófiának a költségével és "kiváltképpen a Szeplőtelen Szűz ungvári Congregatiójában levőknek vigasztalásokra" látott napvilágot. A barokk Mária-kultusz szolgálatában álló művek közül gyengéd stílusával, az ügyesen alkalmazott virágszimbolikával és az imádságok közé szőtt verseivel Tarnóczy István (1626–1689) jezsuita Titkos értelmü rósa (Nagyszombat 1676) című könyve emelkedik ki. Malomfalvay Gergely (1616–1669) ferences szerzetes Belső képen indító tudomány (Bécs 1653) című munkája pedig a "négy végső dolog" kedvelt tematikáját folytatta. Stílusát erős életszerűség, olykor drasztikus népiesség, mozgalmas lüktetés jellemzi.

A katolikus kegyességi irodalom érdekes ága a barokk életérzéshez hangolt sztoikus irodalom. Az újsztoikus filozófia nagy mestere, Justus Lipsius, katolizálása után maga igyekezett összeegyeztetni sztoicizmusát a katolikus barokk felfogással, s a sztoikus moralizálásnak ezt az ágát azután a jezsuiták népszerűsítették Európa-szerte. A katolikus barokk sztoikus irodalom a korábban protestáns sztoicizmus hatása alatt álló magyar arisztokrácia körében hamar népszerűvé lett. A század végén és a 18. században főként a jezsuiták művelték, első jelentkezése azonban Kéri Sámuel ferences szerzetes nevéhez fűződik. Keresztény Seneca (Bécs 1654) című, Batthyány Ádámnak ajánlott könyve {218.} Johann Baptist Schellenberg (1586–1645) német jezsuita Seneca Christianusának (1637) a fordítása. Régi középkori fikció állította Seneca titkos keresztény voltát, Pál apostollal folytatott koholt levelezése közkézen forgott, s így válhatott Seneca a keresztény sztoicizmus példaképévé. A Keresztény Seneca, ha a sztoikus béketűrést, az állhatatosságot hirdeti is, lényegében a barokk világmegvetést, transzcendens szemléletét, "a mennyei haza keresésének szorgalmatos gondját" ajánlja a szerencse és az udvari kegyek változásának kitett nagyurak számára.