Teológiai irodalom

A magyar puritanizmus a 17. század második felében erősödött meg annyira, hogy már félig-meddig eredeti teológiai alkotásokig is eljutott. Bár ebben a korban a szakszerű teológiai munkák már kívül esnek azon írásművek körén, {238.} amelyektől közvetlen út vezet a mai értelemben vett irodalomhoz, e művek mégsem mellőzhetők. A puritanizmus ugyanis – a történelemben utolsónak – olyan teológiai irodalmat hívott életre, amely jelentős és haladó jellegű társadalmi célkitűzéseket fejezett ki, s ha az irodalmi fejlődésben már nem is, de az irodalmat is befolyásoló eszmék történetében fontos szerepe volt. E teológiai irodalomnak Komáromi Csipkés György és Martonfalvi Tóth György debreceni professzorok személyében két kiváló képességű magyar művelője akadt.

Az angol nyelvtana révén már említett Komáromi Csipkés György (1628– 1678) mint bevándorló szegény diák Debrecen költségén végezte tanulmányait a holland és angol egyetemeken. Apácai Csere Jánossal szoros baráti kapcsolatban állott, következetes puritán elveit is osztotta. 1653-tól a debreceni kollégium tanára s az ő nevéhez fűződik az oktatás új rendjének bevezetése (1657). 1657-től már Debrecen lelkésze is haláláig. Munkásságának méreteire jellemző, hogy élete vége felé szükségesnek tartotta művei jegyzékét (nem teljes pontossággal!) ki is nyomatni (Kolozsvár 1677). Teológiai felfogását a legátfogóbban öt kötetes latin (Concionum. sacrarum centuria (Száz szentbeszéd), Várad–Szeben–Debrecen 1659–1669) és Igaz hit (Szeben 1666) című magyar prédikáció-gyűjteményeiben fejtette ki. Méreteiben is hatalmas vállalkozás volt a biblia egyes könyveinek latin nyelven való magyarázata, melyből azonban csak két kötetet tudott már kiadni (Debrecen 1677), további részei kéziratban maradtak. Legnagyobb irodalmi teljesítménye azonban a biblia új, teljes fordítása volt. Ez Debrecen város költségén csak 1718-ban jelent meg Leydenben, de a példányok legnagyobb részét a katolikus egyházi önkény megsemmisítette, s a maradványhoz is csak 1789-ben jutott a magyar protestantizmus. Ez a fordítás magyarosság és nyelvi-stilisztikai hajlékonyság tekintetében felülmúlja a Károlyi Gáspárét. A biblia roppant szellemi erőfeszítést és nyelvi felkészültséget igénylő fordítása előtt, miként a 16. században Sylvester János, ő is alapos nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Schola hebraica (Héber iskola), (Utrecht 1654) címen héber, Hungaria illustrata (Magyar tankönyv), (Utrecht 1655) címen pedig latin nyelven magyar nyelvtant adott ki, ez utóbbival folytatva a Sylvester, Szenci Molnár és Geleji Katona által megalapozott magyar grammatikai irodalom művelését.

A magyar puritánus teológiai irodalom rendszerezője, Martonfalvi Tóth György (1635–1681), a legradikálisabb puritánus központnak, a nagyváradi kollégiumnak volt a tanára. A város eleste (1660) után menekült tanítványaival együtt Debrecenbe, s az ő kitűnő tanári működése alapozta meg a debreceni kollégium virágzó korszakát. Fő műve Amesius teológiai rendszerének magyarázata (Exegesis ... Medullae Amesianae (Amesius "Medulla theologiae" (A teológia veleje) c. művének magyarázata), Debrecen 1670–1675), de nagy hatást gyakorolt az Apácai nyomán készült Tanitó és cáfoló theologiája (Debrecen 1679) és a halála után kiadott Szent históriája (Debrecen 1681) is. A puritanizmus társadalmi eszméi Martonfalvi műveiben jutottak a legtisztábban kifejezésre. A demokratikus polgári törekvések következetes harcosa {239.} volt: keményen elítélte a jobbágyság intézményét, küzdött a presbitériumért, de a polgári tőkegyűjtés (kamatszedés) erkölcstani igazolásával is osztálya érdekeit képviselte.

A magyar puritánus irodalom nevelő célkitűzéseit legmagasabb szinten Apácai Csere János rendszerezte; a Medgyesi Pál kezdeményezte bensőségesebb, a barokk stilisztikai eszközöket is szívesen használó írásmódot Bethlen Miklós emelte művészi magaslatra. A puritánus irodalom eredményei elsősorban e két nagy író munkásságán keresztül szívódtak fel a magyar irodalom vérkeringésébe.