Politikai publicisztika

Noha a kor egyetlen nagyobb röpiratáról sem tudjuk, hogy az ő szerzeménye volna, a nemesi politikai publicisztika legjelentősebb képviselője a már többször említett Vitnyédy István (1612–1670) volt. A nemesi rangot csak apja szerezte, ő azonban mint kora legtehetségesebb ügyvédje hamar a vezető politikusok sorába emelkedett és szoros kapcsolatba került a legfőbb arisztokrata családokkal is. Megbízóinak nemcsak jogi, de kereskedelmi ügyeit is intézte, s rövidesen politikai bizalmasukká vált. Zrínyinek egyenesen titkára lett, noha {276.} nem tartózkodott rendszeresen a csáktornyai udvarban, hanem soproni házából intézte ura ügyeit. Az 1650-es és 60-as évek országgyűlésein a protestáns nemesi ellenzék egyik vezére, akinek döntő szerepe volt Zrínyi és a nemesség, valamint a Rákóczi-ház szövetségének megteremtésében. Zrínyi halála után a Wesselényi-összeesküvés egyik legfőbb motorja és ágense – tervet szőtt Lipót császár elfogatására is –, s csak korábban bekövetkezett halála óvta meg a vérpadtól. Hatalmas jogi, történeti és politikai műveltséggel rendelkezett; e tárgyakat tekintve könyvtára a Zrínyiével vetekedett. Egész életében fáradhatatlanul járt-kelt, izgatott és levelezett a nemesi-nemzeti szabadságjogok és a protestáns vallásszabadság érdekében.

Leveleskönyve révén, melybe az általa írt leveleket bemásolta, az írók sorába tartozik. Levelei részben konspiratív természetűek, részben mennél szélesebb körök tájékoztatására készültek. A publicisztikai levélnek a nemesség körében ő a legtermékenyebb és legszínvonalasabb művelője. Stílusán ugyan gyakorta érződik a jogászi körmönfontság és nehézkesség, a hazafias szenvedély és a németgyűlölet azonban minduntalan átmelegíti, barokk pátosszal telíti sorait. Izzó németgyűlölete még óvatosan fogalmazott leveleiből is kitör, olykor csak szellemes szarkazmus formájában. ("Az én lovamnak semmi derekas hírét nem hallám, úgy látom, németnek küldöttem, mert ha másnak küldöttem volna, legalább köszönetet vettem, ha más hasznát nem láttam volna is" 1663.) Egyes terjedelmesebb levelei valóságos röpiratok, s ezért joggal feltételezhető, hogy írt nagyobb publicisztikai írásokat is. Lehet, hogy a fennmaradtak egyikének-másikának ő volt a szerzője, vagy esetleg tőle származott az a két irat, melynek hírét csak az ő könyvtárjegyzéke őrizte meg (Magyarországnak állapotjáról tanácslás, Posonból kirepült bagoly).

A kurucos nemesi publicisztika igazi nyitányát a Siralmas panasz című terjedelmesebb röpirat alkotja; Keletkezését nem sokkal az 1655-ös pozsonyi országgyűlés utáni időszakra kell tennünk, ez a munka ugyanis Pálfalvay János erdélyi püspöknek a Habsburg-ház örökös királysága érdekében írt és az országgyűlésen terjesztett röpirata ellen hadakozik, a hazafias szenvedély kirobbanó erejével. A névtelen nemesi szerző a főrendűekhez szól, tőlük várja a vezérkedést a nemzeti függetlenség kivívása érdekében ("Azért mi alsó rendek és köz-státusbeliek... a főfő rendeket és magistratusokat, mint édes atyáinkat kérjük ... "). A Vitnyédyéhez hasonló kuruc hang szólal meg németellenes állásfoglalásában: "Ne higgy a németnek, és semmi hízelkedő édes beszédinek, s hízelkedésinek, hazugságinak! Benne termett a vastag kevélység és felfuvalkodás, soha azt el nem hagyhatja. Valahol van alkalmatossága, most is rugdoz, gyaláz téged; előmeneteledet nem kedveli; ha lehetne, mindenütt feletted járna." A Zrínyi politikáját tovább alakító középnemesi ellenzék tájékozódása jelentkezik Erdély dicséretében, de ez a koncepció németellenes indulatában olyan tervet is felvet, amelyet Zrínyi élesen elutasított: a törökkel való kiegyezést. Miért nem lépett "erdélyi szokásra és conditiókra" a magyar nemzet az ottomán hatalommal? – A leghangosabban zengő szólam az összefogás sürgetése, az egész nemzet egy táborba gyülekezésének szüksége. Ez az egység természetesen a nemesi nemzeté; a "magyarországi szabadság" a rendi kiváltságokat jelenti, beleértve a protestáns vallásszabadságot is. Büszkén szól a röpirat a nemzet félreismert erejéről: "Tehetségében és mivoltában most is nagyobb és több az Magyarország, {277.} hogysem amennyit felőle vélnek a németek ... Nem vész és fogy el oly könnyen nemzetünk, mint ellenségink vélik." (Figyelmet érdemel, hogy ez a Zrínyi Áfiumában is felbukkanó gondolat először Comenius Gentis felicitasában szerepel, 1654-ben.) Éles szemmel veszi észre a nemesi szerző a magyar természeti kincsek, bányák idegen kizsákmányolását; heves támadást intéz a katolikus klérus uralomvágya, főként azonban a jezsuiták ellen; ostorozza a nemzeti bűnöket (a részegséget és az egyenetlenséget), keményen elítéli a főurak hír- és kincsvágyát, lekenyerezhetőségét; idézi a hazaszeretet római és velencei példáit, ez utóbbit alighanem ismét Comenius nyomán; fennen dicséri Zrínyi Miklóst, és név szerint egyedül csak őt. A röpirat legszebb részletei a hazafias keserűség patétikus lendületű kifakadásai, a kuruc versek stilisztikai előképei: "Oh, magyarországi nemes, vitézlő főurak és rendek! hol az igaz magyar szív? hol ama gerjedező magyar vér? ... miért nem gerjedünk, s hogy nem ébredünk fel a nagy gondviseletlenségnek mély álmábul?" Az ilyen részletek mutatnak korszerű barokk stílushatásokat, nem beszélve a jelzőbonyolító, metaforás kifejezésmód sűrű jelentkezéséről. ("Az lator incselkedő vadász – ti. Pálfalvay – színes barátságoknak és tökéletlen jó akaratnak hamis árnyékoztató hálóját rakta elibe szemtelen vágyódásának.")

A Siralmas panasz szerzőjét egyes kutatók Zrínyiben keresték, mások Vitnyédyben. Az előbbi lehetőségét kizárja a szerző nyilvánvaló protestáns volta, valamint a törökkel szemben való engedékenysége, az utóbbit stiláris okok teszik valószínűtlenné. Több körülmény megengedi annak feltételezését, hogy a nagy műveltségű Klobusiczky András volt a protestáns nemesi nacionalizmus e manifesztumának megfogalmazója. Ez a nagyhatású és értékes irodalmi alkotás kiindulópontja lett a kuruc publicisztikának. Mint az Áfium tanúsítja, hatása alól Zrínyi sem vonhatta ki magát.

Az 1660-as években, a Wesselényi-szervezkedés kezdete táján keletkezhetett az Oktatás a Magyarország romlott állapotja segedelméről való elmélkedésre című röpirat, melyet Zrínyinek is, Nádasdynak is tulajdonítottak, sőt mivel 1705-ben Ráday Pál lemásolta és ki akarta adni, helytelenül Ráday-emlékiratnak is neveztek. A röpirat a vasvári béke utáni hangulatot tükrözi, az akkor kialakult helyzetet próbálja felmérni, a bécsi udvar politikáját élesen bírálja, s a nemesség széthúzását ostorozza. Szerzője jól ismerte Zrínyi gondolatait és írásait, különösen a Montecuccoli ellen írt röpiratot és az Áfiumot. Ez utóbbit követi, midőn az egyes külföldi országokat mérlegeli abból a szempontból, hogy milyen segítséget nyújthatnának a magyarságnak. A különösen erős Zrínyi-hatás és az erősen prókátori stílus feltételezhetővé teszi Vitnyédy szerzőségét.

Bár főnemesi szerző alkotása, teljesen a nemesi publicisztika hagyományaihoz kapcsolódik s annak eszméit tolmácsolja Nádasdy Ferenc Oratio az ország négy rendjéhez (1668) című röpirata. Nádasdy Zrínyi halála után igyekezett a nemesi ellenzék vezérének a szerepét betölteni, s ez az aspirációja íratta vele a régi magyar politikai irodalom e kiváló alkotását, amely őt három év múlva a vérpadra juttatta. Az Oratio a Siralmas panasz és az Áfium termékeny hatásáról tanúskodik; a nemesség ősi vitézségére, a kivont fegyverre apelláló gondolatmenete teljes egészében rokon a kuruc publicisztika érvelésével. Nádasdy emelkedett, patetikus barokk stílusa jellegzetes kor-{278.}szerűséggel szólaltatja meg a nemzeti keserűséget. Írásmódja azonban nem mentes a dagálytól, a barokk e gyakori kinövésétől.

Az összeesküvés vérbefojtása után a siralom hangja szólal meg a máig kiadatlan Siralmas jajt érdemlő játék (1671. OSzK) című iratban. De egy évvel később már a hadrakelt bujdosók vezéreinek, Petrőczi Istvánnak és Wesselényi Pálnak a pátensei és manifesztumai képviselik a kuruc nemesi publicisztika új típusát (Thököly-k.). Ezek már valóságos harci riadók, a fegyveres szabadságküzdelem okainak, céljainak ismertetésével. Első jelentkezései annak a publicisztikai műfajnak, mely majd Rákóczi szabadságharca idején jut oly nagy közvéleményformáló szerephez és ér el magas eszmei és művészi színvonalat.