Követi és udvari diáriumok

A 17. század végén és a 18. század első felében a naplóírás általános divattá vált a nemesség körében. E kiterjedt napló-irodalom túlnyomó része a konzervatív nemesség időtöltésének a terméke, egy kisebb – igen értékes – hányada azonban szorosan a szabadságharchoz, illetve Rákóczihoz kapcsolódik, s a kuruc politikai irodalom részének tekinthető. Egy részük követségek alkalmá-{367.}val készült, a fejedelem ugyanis megkívánta, hogy külföldre küldött követei "diariumot írván mindenekről" feljegyzéseket készítsenek, hogy őt majd pontosan tájékoztathassák. A naplóíró kuruc diplomaták nem szorítkoztak csupán a hivatalos, politikai értesülésekre, hanem beszámoltak személyes élményeikről, a látott, hallott érdekességekről is. Diáriumaik így olykor útleírássá alakulnak, s elbeszélő részekkel gazdagodnak.

A követi diáriumok írói közé tartozik Ráday Pál is, akinek fennmaradt a lengyel- és svédországi követjárásáról (Diarium itinerationis in Poloniam ... (Lengyelországi útinapló), 1705), valamint a XII. Károly svéd királyhoz való küldetéséről (Benderben menő utazásomnak diariuma, 1709) írott beszámolója. Az előbbiben a krakkói Wawel leírása, valamint Craccus és Denna történetének, a Krakkó alapításához fűződő mondának lejegyzése; az utóbbiban a tatár fogságba került erdélyi asszonyok panaszának és hazavágyódásának tolmácsolása válik ki az előírásszerű feljegyzésekből.

A legszínesebb követi diáriumok Pápay János tollából származnak. A kuruc kornak ez a különös házassága miatt anekdotákból is jól ismert személyisége, Rákóczi fejedelmi kancelláriájának első szekretáriusa, az ecsedi uradalom prefektusa volt, s a szabadságharc első napjaiban állott Rákóczi hűségére. A fejedelemhez az emigrációban is hű maradt, 1740-ben Bukarestben történt haláláról Mikes Kelemen emlékezik meg. A szabadságharc alatt éveket töltött törökországi küldetésben; 1705 és 1708 között három teljes éven át Konstantinápolyban tartózkodott. Diáriumaiban bőven található a hivatali kötelességgel össze nem függő személyes mondanivaló, anekdotikus beszámoló is. Megemlékezik néprajzi érdekességekről (bolgárok vendéglátása, sirató asszonyok, török szokások); tudósít a konstantinápolyi Erdélyi Ház lakóinak, a katolikus Henter Mihálynak és a kálvinista Horváth Ferencnek parázs hitvitájáról; felsóhajt a rabszolgavásár láttán: "nem szív, aki midőn azt érzi, az emberi sorson meg ne szomorodnék." Különösen serény Pápay tolla a törökökkel való párbeszédek megörökítésében, a különféle fabulák, históriák, török mondások lejegyzésében. A török diplomácia huzavonája a hazafiúi aggódás érzelmi megnyilvánulásait váltja ki belőle s az őt hitegető törökök iránti ellenszenvének kifejezésére készteti: "nem régen ez a vezér engemet is beretvált. Már most birodalmat igazgat ... ez a vezér bolond, kevély, fösvény, orátorok dolgában, asszonyok öltözeteiben curiosus, az imperium dolgához nem tud." Bár a diárium helyenként szemmel láthatóan terebélyesedik, az irodalmi célzat nem tud fölébe kerekedni a hivatalos naplóműfajnak. De Pápay meggyőződéstől fűtött állásfoglalása folytán naplója nemcsak diplomáciai, hanem emberi dokumentum is.

A szabadságharc eseményeihez, a fejedelem személyéhez kapcsolódó naplók másik csoportját az ún. udvari diáriumok alkotják. Ezeket fejedelmi titkárok, belső bizalmas személyek írják, s céljuk uruk tetteinek, napjainak a megörökítése. E hivatalos színezetű diáriumok nemcsak elsőrendű történeti források, hanem egyúttal adalékok egy nagy egyéniség jellémképéhez, olykor irodalmilag is igényesen, szépírói tehetséggel megfogalmazva.

A legszebb udvari típusú napló nem Rákóczi személyéhez, hanem a bujdosó Thököly alakjához kapcsolódik, s a kegyességi irodalmat is művelő Komáromi {368.} János († 1710) munkája. Az abaúji prédikátor családból származó Komáromi az erdélyi fejedelmi kancellária nótáriusa volt, a zernyesti csata (1690) után Thököly foglya, majd a kuruc fejedelem híve és szekretáriusa lett. A zentai ütközet után urával Belgrádból Konstantinápolyba, majd Nikomédiába ment. A kuruc- és bujdosósors lelki és erkölcsi válságai közt erősen hívő, az isteni rendelésben megnyugvó jellemmé formálódott. Neki jutott osztályrészül, hogy a katolikus Zrínyi Ilonát és az evangélikus Thökölyt református imákkal és kegyes fohászokkal a halálra előkészítse. Ura halála (1705) után visszatért Magyarországra és a Rákóczitól kapott Sáros megyei Cselfalván telepedett le. Ő hozta haza Thököly és Zrínyi Ilona írásait és ingóságait, megmentve az utókor számára Thököly naplóit s a Sebes agynak késő sisak című kéziratos énekeskönyvet.

Komáromi Diáriuma s experientiája 1697. október 8-tól 1705 szeptemberéig tart. A Belgrádtól Konstantinápolyig terjedő rész érdekes útleírás, a régi római és magyar történelmi nevezetességek, városok, népszokások, mendemondák és útiélmények leírásával. A konstantinápolyi évek előadásakor a kezdeti szaggatott kronológiai tagolás helyébe szinte összefüggő elbeszélés lép: Komáromi a merev és száraz naplóformát kitágítva, már-már regényes köntösbe öltözteti mondanivalóját. A keleti pompa valósággal lenyűgözi a naplóírót; az egzotikus állatok, a "csudás halak" és "tengeri unikornisok" festésekor mintha a barokk csodavilág elevenedne meg képzeletében. Komáromi naplóírását igazán értékessé és maradandóvá érzelemmel és kegyességgel átitatott stílusa teszi. Ez különösen naplójának befejező részét, a nikomédiai éveknek, Zrínyi Ilona és Thököly halálának leírását jellemzi. Lelki megindultságát egyszerű őszinteséggel panaszolja el: "Én ide szomorú napjaim töltésére gyakorta jártam, és az temetésnél az sűrű zöld ... mártyr-gyászoló fák alatt le ülvén, sokat gondolkoztam s fohászkodtam ..."

Beniczky Gáspár és Szathmáry Király Ádám, Rákóczi Ferenc két udvari diárium-írója Komárominál jobban ragaszkodott a hivatásszerűen vezetett naplófeljegyzések formájához, s így írásaik irodalmi érdeke háttérbe szorul művelődéstörténeti forrásértékük mögött. Beniczky Turóc megyei nemes volt, az Erdődyek szolgálatából került a Rákócziéba, s a Consilium Aulicum szekretáriusa, a fejedelem magántitkára (privatus secretarius) lett. 1707. május 24-től 1710. március l-ig napról napra rögzítette – szűkszavúan – Rákóczi udvari életének és a fejedelem személyes tevékenységének mindennapi mozzanatait. Elkíséri urát a tanácskozásokba, gyűlésekbe, táborokba, szól a kiadott rendeletekről, ír az udvari ünnepélyekről, tábori misékről, pompás fogadásokról, az udvari postákról. Becsesek Rákóczi időtöltéséről, olvasmányairól, beszélgetéseiről és szónoklatairól, vadászatairól, vendégeiről készített följegyzései, a trencsényi és a romhányi ütközet leírásai. Önmagáról csak a Diarium latin előszavában emlékezik meg, valamint olyan esetekben, amikor szolgálatának említése azt szükségessé teszi.

Szathmáry Király Ádám a fejedelem lengyel- és franciaországi éveit örökítette meg 1711. március 1-től 1717. január 30-ig. Napló-könyve II. Rákóczi fejedelem bujdosásairól hasonló a Beniczkyéhez, csak változatosabb, helyenkint bővebb, mert az idegen országokban tett megfigyelések fokozatosan tágítják, élénkítik a napi jegyzetek száraz sorait. Főként a franciaországi élmények leírásában található némi mozgalmasság. Figyelemreméltó a majdnem tragikus {369.} véget ért dieppe-i partraszállás előadása, a versailles-i és trianoni kertekben való látogatások, a párizsi séták és kuriozitások, a rambouillet-i és fontainebleau-i sétakocsizások színesebb leírásai, valamint a napkirály haláláról, kiterített holttestének megtekintéséről adott beszámolója. A napló irodalmi érdekességét emelik az opera- és színházlátogatásokról, az udvari bálokról, mulatozásokról, hangversenyekről való megemlékezések. Szathmáry Király a fejedelem dolgai mellett saját helyzetéről, feladatairól is beszámolt diáriumában, sőt idővel egyre jobban előtérbe került személye. Naplóját Rákóczinak Franciaországból való elutazása után is folytatta még néhány hónapig, majd kegyelmet kapott és 1717-ben hazatért Magyarországra.