Élete

A 16–17. század egész történelmi örökségének a hordozója volt az a fejedelmi család, amelyből Rákóczi Ferenc született 1676. március 27-én, a Zemplén megyei Borsiban. Anyja a Zrínyiek, apai nagyanyja a Báthoriak utolsó sarja volt, s családjából hárman is ültek már Erdély fejedelmi trónján. Apja, a Wesselényi-összeesküvés egyik vezetője, I. Rákóczi Ferenc, akit még II. Rákóczi György életében erdélyi fejedelemmé választottak, de aki a trónt soha sem foglalhatta el, néhány hónappal fia születése után meghalt, s így már korán ő lett az ország legnagyobb vagyonának, legkiterjedtebb birtokainak az örököse.

{372.} Gyermekkorát anyjának, Zrínyi Ilonának a szárnyai alatt töltötte; katolikus nevelők irányításával, de jórészt a Rákóczi-család református nemesi familiárisainak a környezetében nevelkedett. Mostohaapja, Thököly Imre oldalán korán megismerte a tábori életet, majd pedig hős anyja mellett végigélte Munkács több éves ostromát. A vár kapitulációja (1688) után Zrínyi Ilonát két gyermekével együtt a császáriak fogolyként Bécsbe hurcolták.

I. Lipót a magyargyűlölő Kollonich bíborosra bízta a 12 éves Rákóczi Ferenc neveltetését. A bíboros Csehországba, a híres neuhausi (Jindřichuv Hradec) jezsuita kollégiumba küldte azzal a szándékkal, hogy anyanyelvét és családjának múltját elfeledtesse vele, s hogy tanulmányai végeztével beléptesse a rendbe. Az ifjú két év múlva már a prágai egyetemen tanult, a teológia, a papi pálya azonban nem vonzotta, inkább a természettudományok érdekelték, kedvelt tárgyai a fizika, matematika, geometria és az építészet voltak. 16 éves, amikor ismét a császárvárosba kerül, s minthogy anyja ekkor már férje mellett, Törökországban volt, miután Thököly két fogságába került császári ezredesen kiváltotta, – nővére házában, az Aspremont palotában telepedett meg. Belekerül a könnyelmű és előkelő bécsi társaságba, szenvedélyes résztvevője az éjszakai kártyacsatáknak, megszereti a színházat s a jezsuita iskoladráma után megismeri az olasz komédiások teátrumait. Hamarosan Itáliába indul, bejárja Velencét, Genovát, Milánót; több hónapot tölt Firenzében; végül Rómában XII. Ince pápa fogadja kitüntető pompával. Bécsbe visszatérve Lipót császár nagykorúsította.

1894 tavaszán meglátogatta magyarországi birtokait, s a Rákócziak nagysárosi kastélyában beiktatták Sáros megye örökös főispáni székébe. A nép szeretete és várakozása fogadta, a német libériás, magyarul is hibásan beszélő fiatal herceg azonban kiábrándulást keltett. Benne sem múlott el nyomtalanul a látogatás keserű emléke: a hajdan virágzó, hatalmas Rákóczi-birtokokat mindenütt pusztulásban, jobbágyait leírhatatlan állapotban találta. Az országot elhagyva, rövid idő múlva a császár engedélye nélkül feleségül vette Sarolta-Amália Hessen-Rheinfelsi hercegnőt, és házassága révén távoli rokonságba került a francia királyi családdal. Most már nemcsak származása, hanem házassága miatt is gyanús szemmel néztek rá s figyelték a bécsi udvarban, s ezért ismét hazatért. Fényűző, fejedelmi udvartartást rendezett be sárospataki kastélyában és a szerencsi várban, s a közügyektől távol kedvteléseinek, gazdasági tervei megvalósításának élt, de az események hamarosan más irányt szabtak életének. Mikor 1697-ben kitört az első népi kuruc felkelés s vezetői őt szemelték ki egy új kuruc szabadságharc vezérének, hogy az udvar gyanúja alól tisztázza magát, Bécsbe sietett, birtokait is hajlandó lett volna elcserélni és külföldre távozni. De közben megismerkedett Bercsényi Miklós ungi főispánnal, s vele és néhány elégedetlen nemes úrral terveket kezdtek kovácsolni az osztrák uralom lerázása érdekében. A francia segítséget puhatoló, XIV. Lajosnak írt titkos levelek azonban árulás útján a császár kezébe kerültek, s ez alkalmat adott Rákóczi és főnemes társainak elfogatására. 1701. májusában a bécsújhelyi börtönben abba a szobába zárták, ahonnan nagyapját, Zrínyi Pétert küldte vérpadra a bécsi önkény.

Felségárulási perének ideje alatt vele vannak könyvei is, bécsújhelyi olvasmányainak jegyzéke 21 művet tartalmaz. Ugyanebből az évből való sárospataki könyvtárának jegyzéke, amely 169 műből áll. A fiatal Rákóczi érdek-{373.}lődésére igen jellemzőek a szórakoztató, szépirodalmi könyvek (Rabelais, Ezeregy éjszaka stb.); történeti és állambölcseleti művek (Fénelon, Gracian, La Bruyère, Tacitus, Seneca, Istvánffy, Bethlen Farkas stb.), hadászati, politikai, természettudományi szakmunkák, külföldi újságok stb. Egyháztörténeti és vallásos könyveiben olvashatott Jansen műveiről, Mansenius uniós tárgyalásokról írt munkájáról. Feltűnő a nyelvkönyvek (görög, olasz, spanyol, francia) száma és a magyar nyelvű művek hiánya. Az ifjú hercegnek korához és az akkori magyar viszonyokhoz képest széles látóköre és sokoldalú műveltsége volt; s már kialakulóban voltak vallásosságának a hivatalos katolikus-jezsuita felfogástól eltérő, a felekezeti különbségeket áthidaló vonásai.

Börtönéből történt szökése (1701) után Lengyelországba menekült, ahol találkozott az ugyanott rejtőzködő Bercsényivel. A francia párti lengyel főurak és Sieniawska hercegnő támogatta és rejtette őket, ők pedig terveket szőttek és levelezést folytattak a függetlenségi harc francia segítséggel való megindításáról. De közben a nép cselekedett: a Tiszaháton fegyvert fogott és követeket küldött Rákócziért, kérve, hogy álljon jobbágyai élére. Miután meggyőződött a hazai népfölkelés méreteiről, határozott s ezzel életének új fejezete kezdődött: "miután csapataink száma és bátorsága megnövekedett, átléptem Magyarország határát, mint Caesar a Rubicont" – emlékezik vissza a sorsdöntő napra, 1703. június 14-re.

1703-tól 1711-ig Rákóczi élete szinte eggyé vált a szabadságharc történetével. Pályája olyan magasra ível, mint senkié Magyarországon a Habsburg-ház uralomra jutása óta: 1704-ben Erdély fejedelemmé választja; 1705-ben a szécsényi tábori gyűlés Magyarország szövetkezett rendei vezérlő fejedelmévé emeli; midőn 1707-ben beiktatják erdélyi fejedelemségébe, felséges címmel ruházzák fel; létrehozza Magyarország és Erdély unióját s az 1707. évi ónodi országgyűlésen kimondatja a Habsburg-ház detronizációját. Fejedelmi udvart szervez s szuverén uralkodóként igazgatja országait. A felkelés sikeres óráiban a hazafias nemesség és a felkelő nép benne látja az új magyar királyt; ő a "Mathias rex redivivus". E nyolc esztendő egyúttal irodalmi munkásságának első korszaka is: hatalmas publicisztikai munkásságot fejt ki, roppant méretű levelezést folytat, szónoklataival harcra tüzel, hadtudományi traktátust, imádságokat és elmélkedéseket, történeti feljegyzéseket ír. A politikai és fegyveres harc szolgálatában vált íróvá s írói tevékenységét kis megszakításokkal élete végéig folytatta.

A szabadságharc csillagának lehanyatlásakor Lengyelországba indult, hogy Nagy Péter cárral az Ausztria elleni háború folytatása érdekében tárgyaljon. Közben Károlyi Sándor a fejedelem beleegyezése nélkül megkötötte a szatmári békét, s Rákóczi emigrációba kényszerült. Az orosz cárral és a lengyel királlyal történt találkozása után Jaroslawból a Visztulán Danckába hajózott. Itt széles körű diplomáciai levelezést folytatott, hogy francia és orosz közvetítés révén Magyarország sorsa része lehessen az európai békekötésnek. Rákóczira és fiatal udvari nemeseire nagy hatással volt az észak-európai kereskedelem szívének és ipari gócpontjának fejlett polgári világi kultúrája. Több mint egy évet töltött itt Sárosi gróf álnéven a legelőkelőbb körök társaságában – mint Vallomásaiban írja – "világi foglalkozásokkal, üdüléssel, felejtkezéssel". 1712 novemberében ügyeinek előmozdítására Franciaországba hajózott.

{374.} Amikor Rákóczi Franciaországba érkezett, XIV. Lajos abszolút monarchiája már a csőd szélén állott. Az udvar pompája, könnyed élete és intim hangulata azonban egy ideig elkápráztatta az inkognitóban élő fejedelmet, a király is kitüntető bánásmódban részesítette őt, igaz, csak mint magánembert. Megismerte Rákóczi a királyi palota műkincseit, felfedezte a francia barokk és klasszicizmus híres építészetét, látogatta a múzeumokat és képtárakat, az Akadémiát. Nagy érdeklődést tanúsított a manufaktúrák iránt. Szathmáry Király Ádám följegyzése szerint a roueni, párizsi és versailles-i színpadon látta Racine, Molière és más szerzők darabjait. Saint-Simon rokonszenves portréban örökítette meg alakját memoárjában; Dangeau márki krónikájában, Mme de Maintenon leveleiben emlékezett meg róla.

Széles körű személyes kapcsolatokat épített ki az udvarban, hű barátai akadtak is, de a rastadti béke (1714) megkötése után fel kellett ismernie, hogy politikai terveit már senki sem támogatja. A napkirály halála (1715) után csalódottan és kiábrándultan végleg visszavonult a grosbois-i kamalduli kolostor magányába, a janzenizmus egyik fellegvárába. Ettől kezdve ritkán érintkezett a nagyvilági társasággal, szigorú életmódja és janzenista olvasmányai (Nicole, Quesnel stb.) következtében nosztalgikus, szélsőségesen szubjektív vallásos élmény kerítette hatalmába. Világnézetét a janzenista irányzat erősen befolyásolta, bár inkább csak színezte, mintsem megváltoztatta volna. Az egyházi formaságoktól és a felekezetieskedéstől mentes vallásosságát, valamint egyéniségének pietisztikus, sztoikus és szentimentális hajlamát a janzenizmus elmélyítette és különösen az eleve elrendelés tudatát fejlesztette ki benne. A grosbois-i magányban, lírai, spirituális ihlet hatására kezdte el írni Vallomásait (1716), majd újabb politikai terveinek szolgálatában rövid idő alatt elkészítette Emlékiratait. Kilépve szerzetesi magányából, s elhatározását az elrendelés megvalósulásával azonosítva, I. Péter cár és a francia régens bizalmas tanácsai ellenére 1717 őszén elhagyta Franciaországot és Törökországba hajózott. A szultán ugyanis az új osztrák–török háború alkalmából magához hívta azzal az ígérettel, hogy keresztény sereget ad keze alá Magyarország felszabadítására.

A török reményekben is hamar csalatkoznia kellett, tervei kudarcba fulladtak, s miután a háború osztrák győzelemmel ért véget, a békekötés értelmében Rákóczi internálására kötelezett török hatóságok 1720-ban a Márvány-tenger parjtán, Rodostóban jelöltek ki szállást Rákóczinak és megmaradt híveinek. A fejedelem itt élte le, egyre nagyobb elszigeteltségben, utolsó másfél évtizedét. A janzenizmus ekkor vált világnézetének uralkodó elemévé; 290 kötetnyi rodostói könyvtárának kb. egyharmada hozható összefüggésbe a janzenizmussal. "Íróházá"-ban a világi szemléletű irodalom ekkor már nem több, mint amit a janzenista Racine tartott könyvtárában. Az udvari ember könyvei, a történelmi és természettudományi művek, útleírások és európai újságok azonban ekkor is vonzották a fejedelmet, könyvtára az ő és szűkebb környezete enciklopédikus barokk tudásvágyának kielégítésére is szolgált. Ez a műveltség nyilatkozik meg Rákóczi ekkor keletkezett írásaiban: tekintélyes számú vallásos, morális és állambölcseleti tárgyú elmélkedésében, értekezésében; s ez a szellemi miliő hat azokra is, akik a rodostói udvarban írással töltik idejüket, mint Kiss István (Magyar philosophia, 1730) vagy Mikes Kelemen. A fejedelem életének törökországi szakaszáról Mikes festett meghatóan emberi {375.} képet Leveleskönyvében. Rodostói magányában még jobban megerősödött benne szuverenitásának és fejedelmi kiválasztottságának tudata, s ez tükröződött udvartartásában, valamint a győzelmes visszatéréséről szőtt irreális terveiben. 1735. április 8-án bekövetkezett halála előtt így fogalmazta meg nemes illúzióit a francia udvarnak küldött utolsó emlékiratában: "Én ma is lelkes fia vagyok hazámnak, ma is állom esküvésemet, hogy fejedelemségem szabadságát és törvényeit meg fogom védeni."

Rákóczi különleges életútja emberi és írói karakterének alapvonásait eleve meghatározta. Amikor a történelmi horderejű események a kurucmozgalom élére állították, abban a meggyőződésben vállalta a feudális magyar társadalom orvosolhatatlan sebeinek gyógyítását, hogy "küldetés"-t teljesít, az isteni akarat végrehajtója. Fejedelmi egyéniségével kiemelkedett osztálya tagjai közül, tágabb és modernebb szemléletével előbbre látott, mint kortársai. Magatartásában meghökkentően modern érzelmi elemek vegyülnek össze régies, patriarchális vonásokkal, babonás hiedelmekkel. Az átélt belső ellentmondások súlya alatt nagy érzelmi kontrasztok kifejezésére képes; mozgalmas életpályája szinte hivatottá teszi a barokk művészet fegyvertárának tudatos kiaknázására.

Rákóczi irodalmi műveinek a teljes és pontos számbavétele még nem történt meg, különösen a szabadságharc idején idehaza írt munkásságát ismerjük csonkán. 1704-től 1708-ig vezetett történelmi feljegyzései, valamint más sajátkezű írásai, melyeket pedig a szabadságharc levéltárának gondozója "aranyra és cédrusra méltók"-nak ítélt, egy-két kivétellel elvesztek, – másrészt egyéni írói alkotásait gyakran nehéz, sőt lehetetlen is kiemelni a szabadságharc hivatalos kiadványai, kancelláriájának iratai közül. A kétségtelenül neki tulajdonítható publicisztikai, politikai, hadtudományi írások is oly szorosan hozzátartoznak a szabadságharc politikai irodalmához, Rákóczi írói munkásságának ez az ága gyakran annyira összeolvad a munkatársaiéval, elsősorban a Rádayéval, hogy műveinek jelentős részét az előző fejezetben, a kor politikai irodalmát tárgyalva kellett ismertetnünk. Írói életművének most következő bemutatása ezért hiányos, arányai akaratlanul eltolódnak az emigrációbeli időszak, illetve a rezignáltabb, vallásos, elmélkedő írások javára, s így csak az előzőleg tárgyalt politikai-publicisztikai művekkel együtt tekinthető teljesnek.